Református gimnázium, Kiskunhalas, 1917

IV. Ifjúsági egyesületek. a) „Szász Károly M-kör. Megalakult é 'lején, a katonai szolgálatból hazatért Fülöp Sándor tanárelnökségével. Tisztviselői lettek: Heller Kálmán alelnök, (hadba vo­nult.) GrószFerencz fő-, Grósz Dén s altitkár, Schuller Imre fő-, Strassbur­ger István aljegyző, Barát Istv.in fő-, Szabó Lajos alkönyvtáros, Báthory István pén?' ­,ros, Blum Ottó ellenőr. Volt endes és 50 pártoló tagunk, köztük magántanuló leá­nyok is. gyűltünk hétszer, nov. 25-én a díszteremben Tompa Mi­hály em pére. Tanárelnök terjedelmes fölolvasását, alelnök emlék­beszédet, szavalatokat szép közönség hallgatta végig. Március 15-én Kiskörösre rándultunk át Petőfi szülőházát meg­látogatni, szobrát megkoszorúzni. Március 9-én műkedvelő előadást rendeztünk Stepanek c.rnő tanár és Kovács László főhadnagy urak buzgó vezetésével. Elnök-ta­nár ur beköszöntője megható szavakban jelentette be, hogy a jöve­delmet gyűjtéssel növelvén jelentékeny kerek összeget óhajtunk a tanári kar rendelkezésére bocsátani hősök árváinak taníttatására. Lam­pérth Géza „Rákóczi lobogója alatt" és Dr. Szász Károly „Kántorné" c. egyfelvonásosaiban művészi táncokban, zenében, szavalatban, leány és fiu tagjaink sikeresen vetélkedve gyönyörködtették a színházat zsú­foló közönséget, melynek kedvéért márczius 11-én megismételtük az előadást. Jelentős felülfizetésekkel 4212 K. maradt a netnes célra s a húsvéti szünetben 140 gyűjtő ivvel mentek széjjel vállalkozó tanítvá­nyaink. A városi tanács utalványozott 1000 K-át, a lelkes ifjak és leá­nyok gyűjtöttek 8529 K. 80 f., tehát 13741 K. 80 fill, bocsáthatunk a tanári kar rendelkezésére, mint a „Szász Károly-Kör letétjét hösök ár­váinak taníttatására". A tanári kar már az idén kiutalt belőle 500 ko­ronát hősi halált halt Hatházi Balázs, IV. osztályt végzett, tanitó képzőbe menő Sándor fiának.

Next

/
Thumbnails
Contents