Református gimnázium, Kiskunhalas, 1916

61 A fentartó testület minden igyekezetével munkálni fog, hogy a jövő tanévre a konviktust méltányos díjért ismét megnyissa, termé­szetes azonban, hogy az élelmiszerek mai ára mellett erre nézve kötelező Ígéretet nem tehet. A tanulók vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül vétetnek fel a konviktusba (lásd a Konviktus cz. V. rovatot), a felvételért folyamodni nem szükséges, csak a beiratás alkalmával kell jelentkezni a felügyelő tanárnál. Folyamodni csak a konviktusi segélyért augusztus 15-ig kell: a havi díjból azonban leengedésben csak azok részesülhet­nek, akik szegénységük mellett „jó" erkölcsi magaviseletűek s leg­alább „jó" osztályzatú bizonyítványt kaptak.*) A konviktusban teljes élelmezéssel, reggeli, ebéd és vacsorával láttatnak el a tanulók. A díjak 10 hónapra számíttatnak és három részletben fizetendők u m. a beiratás alkalmával 4 hónapra, január hó 1-en 3 hónapra és április 1-én szintén 3 hóra. Az ezen fizetési határidőket meg nem tartó, vagy rendkívüli esetekben 10-éig a konviktusi díjaikat be nem fizető tanulókat a felügyelő tanár a konviktusi élelmezéstől megfosztja. Figyelmeztetjük a szülőket, hogy gyermekeik konviktusi díjait ne gyermekeik kezébe, hanem egyenesen a felügyelő tanárnak czimére utalva küldjék be. Ugyancsak az igazgatói hivatalhoz kell intézni szintén augusztus hó 15-ig a tandíjmentességért való kérvényeket is. Ugy a tandíjmen­tességért, mint a kedvezményes konviktusi dijért benyújtott kérvé­nyekhez hiteles vagyontalansági bizonyítvány csatolása szükséges. Azok a tanulók, kik az V. osztályba lépnek, a beiratkozás alkal­mával nyilatkozni tartoznak a felől, hogy vájjon a görögnyelvet kivánják-e tanulni, vagy a görögpótló tárgyakat; mihez megjegyezzük, hogy a görögnyelvi tanfolyamról a görögpótlóra vagy vissza az át­lépés később csak megfelelő felvételi vizsgálat mellett és csak a tanév elején lehetséges. A jövő tanévben tankönyvváltozás nem lesz. *) A konviktusi segélyek a határidőig folyamodók között még abban az esetben is kiosztatnak, ha a közélelmezést nem sikerülne helyreállítani. Ez esetben a konviktusba jelentkező tanulók tanári felügyelet alatt magánházaknál helyez­tetnek el.

Next

/
Thumbnails
Contents