Református gimnázium, Kiskunhalas, 1909
65 vezetése alatt álló gimnáziumok részére kiadott, vagy kiadandó tantervet és tanterv végrehajtására vonatkozó utasításokat alkalmazza és követi, beleértve az 1890. évi XXX. t.-cz. által görög nyelv helyett megszabott tárgyak tanítását és a játékdélutánok vezetését is, azonban fentartja magának a jogot, hogy a használandó kézikönyveket — a miniszter által nein kifogásoltak közül — maga választhassa, valamint hogy ezenkívül akár egyes tantárgyak bővebb előadása, akár a rendkívüli tárgyak felvétele iránt felekezeti főhatóságának rendelkezéseit — a melyek az elfogadott állami tantervvel ellenkezésben nem állanak s melyeket a miniszternek helybenhagyás végett bejelenteni tartozik, — követhesse. A tanítás nyelve a kiskunhalasi ev. ref. főgimnáziumban mindenkor a magyar nyelv. 12. A tandijak megállapítása és változtatása a fentartó testület jogkörében marad, a tandíj azonban az állami középiskolákban szedett legmagasabb tandijat meg nem haladhatja. A tandíjmentesség adományozása a tanári kar javaslata alapján a gimn. igazgatótanács jogköréhez tartozik azzal a megjegyzéssel, hogy fél vagy egész tandíjmentességet csak jó magaviseletű és legalább is jó előmenetelü tanulók élvezhetnek. 13. A tanárok és tanulók fegyelmi ügyeiről a felekezeti iskolákra nézve a törvény 38. §-a rendelkezvén, ezen törvényszakasz rendelkezései a jelen szerződés állal ezen iskolákra nézve is fentartatnak. 14. Tandijakból az előirányzaton feltil befolyó összeg, valamint általában az évi bevételi felesleg bármily czimen éressék is el, csupán az intézet folyó szükségleteire fordítható s az iskola vagyonához nem csatolható és nem tőkésíthető. 15. A főgimnáziummal összekötött jelenleg is fennálló tápintézet továbbra is a fentartó testület gondozása és rendelkezése alatt marad és a fentartó testület gondoskodik annak fentartása és lehető gyarapításáról is. 16. Az intézet számadásait az egyház és főgimnázium pénztárosa kezeli. A kellően összeállított és okmányolt évi számadások a fentartó testület által évenként megvizsgáltatván és helybenhagyatván, az egyházfőhatóság utján tudomás és netáni észrevétel közlés végett a vall. és közokt. miniszterhez felterjesztendők. 17. A főgimnázium mindennemű kötvényeken vagy alapítványi leveleken alapuló követelései betáblázás által jelzálogilag biztositvák vagy teljes hitelt érdemlő értékpapírokban elhelyezvék és a jövőben szerzendő ilynemű követelései hasonló módon biztositandók. 18. Jelen szerződés 5 eredeti példányban és pedig egyik példány a vall. és közokt. miniszter részére, másik az egyetemes konvent, harmadik a dunamelléki ev. ref. egyházkerület, a negyedik a kiskunhalasi 5