Református gimnázium, Kiskunhalas, 1907

39 Visszapillantva ezredéves történelmünkre, elmondhatjuk, hogy nemzetünk azon rövid idő alatt, melyben első szabadságharczunk lezajlott, nagy időket ólt át. Bizony nagy idők voltak ezek, s a történelem nagy időkben szereti a nemzet géniuszát egy emberben megszemélyesíteni. Ez a géniusz öltött testet Bocskayban is. amikor a züllés szélén levő nemzetet bámulatos erejével öntudatra ébreszti, bilincseit lerázza, s az uj életre kelt nemzet részére lerakva az uj Magyarország fundamentumát. Nem is juthat osztályrészül fenségesebb hivatás itt e földön az embernek annál, mint midőn egy nemzet tőle várja sorsának irányítását, s a jövendő boldogságát. Már pedig a gondviselés Bocskaynak ilyen hivatást adott. Nincs magánélete, már születése a nemzet újjászületésével forr egybe. Élete pályája egy nyitott könyv, melyből nem az ő, hanem nemzetének története olvasható. A vallásszabadság mártyrja, mint Gusztáv Adolf, csak avval a külömbséggel, hogy nem a harczmezőn esett el, hanem méregkeverő kéz ölte meg őt. Szabadsághős, mint II. Rákóczy Ferencz, csak sokkalta szerencsésebb kezű, mint a bujdosó fejedelem. Államférfiúi lángelme, mint a haza bölcse, Deák Ferencz. Agitátor, mint édes apánk Kossuth Lajos, de mig jobbjában kardot forgat, addig balkezében mindig friss zöld olajág díszlik. Agitálása határt ismert, nem fárasztotta ki a nemzetet végkimerülésig, s azonnal felhagy vele, amint a czólt eléri. Feltudta korbácsolni a szendergésben lévő lelkek hullámait, de mégjobban értett azoknak medrükbe való szorításához. Sokoldalúsága, munkabírása páratlan, szóval szellemóriás, kinek az Úr „nem mértékkel adta az ő lelkét." Joggal nevezték tehát a fejedelmet kortársai a magyarok „M ó z e s"-ének. Mint Mózes a zsidó nép történetében egy új korszakot nyitott meg, úgy ilyen szerep jutott Bocskaynak is. A zsidó nép Mózes nélkül elveszett volna a pogányság bálványtimádó kezei között, épp úgy Bocskay nélkül a magyar nemzet önkényuralom