Református gimnázium, Kiskunhalas, 1905

20 F a 1 u d i Ferenc nyelve nem ment a germanismusoktól; a szótáríró Páriz-Pápai pedig, mint a szótárirók általában, sok szót „mondvacsinál", csakhogy az idegen szónak magyar egyértékesét adhassa. Azonban ez mind nem magyarázza még meg, hogyan terjedtek el az ilyes ö-ek a nép nyelvében is. Ezt csak a beszélőnek kényelemszeretete, rövidségre törekvése teszi érthetővé.

1) Ide sorozzuk azokat a praegnas kifejezéseket is, a melyekről Simonyi mondja,

2) hogy beléjük van értve egy-egy közvető szó, melyet elhallgatunk : elle>:-(ünk való) párt, összc(fogott) marok, viszonválasz, túlpart, jóképes, fenn járóképes. Ez az egész csoport ö. a hófehér-rel és családjával együtt részint idegenszerű, részint kivételes. Ezeket nevezzük mi kihagyásos összetételeknek. III. íme a magyar összetételek a Paul elmélete szerént. Bármilyen tetszetős is a maga egészében és bármilyen magától értetődőnek is látszik, mégis bizonyos, hogy nem tud mindenben kielégítő magyarázatot adni (hófehér, ezerjófű). A logikai-nyelvtani kategóriák nem felelnek meg a nyelvfejlődés mozzanatainak s épen ezért sok eredménynyel biztat Wundt elmélete, aki a fejlődő nyelvet a néplélek tüneményének tekinti és kísérleti lélektanával igyekszik tényeit megmagyarázni. Paul is lélektani alapon indul, de neki a Herbart-féle lélektan kész törvényei szabnak törvényt a nyelvtudományban, mig Wundt a nyelvtörténeti anyagot is a néplélek nyilvánulásának veszi és kutatja törvényeit. Nála nem segédtudomány a lélektan, hanem szinte azonos a nyelvtörténettel. Paul lélektana ezenkívül individuális, a Wundté néplélektan. Az összetételekről vallott különböző fölfogásuk már a mondat meghatározásában jelentkezik. Paulnak a mondat „annak a nyelvi kifejezése, symboluma, hogy a beszélő lel') Paul i. m. XVIII. Kap. 2) Simonyi : A magyar nyelv II. 95., 97. 11.