Református gimnázium, Kiskunhalas, 1902

I. Adatok az iskolai év történetéhez. Az év megnyitása. Az 1902. évi szeptember 11ó első napján kezdődő iskolai évben a nvolcz első napon vettük föl a tanulókat ós tartottuk meg a fölvételi, javító ós pótló vizsgálatokat. Az előadások már 9-ón megkezdődtek, de az ünnepi megnyitás csak a következő vasárnapon, 14-én törtónt meg ; az ifjúság a tanári testülettel együtt részt vett az istentiszteleten, a hol főtiszteletű Szilády Áron úr mondott alkalomszerű beszédet. A templomból az iskola tágas termébe vonultunk, ahol az igazgató megemlékezett Erzsébet ki­rálynéról, szorgalmas munkára serkentette a tanulókat s szivükre kötötte az iskolai szabályok megtartását, amelyeket a tanárszók jegyzője fölolvasott. Tanári testület. A tanári testületben nem volt személyi változás. Büszkén jegyez­hetjük fül azt az iskolánknak jutott nagy tisztességet, hogy a Magyar Tudo­mányos Akadémia intézetünknek jeles orientalista tudósát, Thúry József tanártársunkat 1903. évi május hó 8-án levelező tagjává választotta. Ugyanakkor rendes tagja lett az akadémiának intézetünknek egy régeb­ben volt tanára, Baksay Sándor esperes úr. Vass Árpád és Pataky Dezső volt helyettes tanáraink az óv folya­mán megszerezték a tanári oklevelet, minek folytán rendes tanárokká lettek ; Kristóf József és Fülöp Sándor h. tanárok pedig tanári szakvizs­gálatot állottak. 1*

Next

/
Thumbnails
Contents