Református gimnázium, Kiskunhalas, 1896
5 ADATOK A LEFOLYT TANÉV TÖRTÉNETÉHEZ. Zámbó, Dobó. Szathmáry és Csontó tanárokat bizta meg. Kiss László tanártársunk, ki 1867. márczius 3-ika óta szolgálja tanintézetünket, folytonos betegeskedése következtében, mindannyiunk közös fájdalmára, tanszékétől megválni kényszerült, s nyugdíjaztatásáért folyamodván, részére a nyugdíj f. évi szeptember 1-sö napjától fogva, a nagyméltóságú vall. ós közokt. ministerium által ós pedig 1188 frt évi összegben, folyóvá tétetett. Adja a gondviselés, hogy tanintézetünk érdemekben gazdag tanára a jól kiérdemelt nyugalmat számos évekig élvezhesse! Zámbó János tagtársunk, aggkora ós gyenge egészsége miatt a tanév végén szintén benyújtotta nyugdíjaztatása iránti kérvényét, a mely azonban még ez ideig elintézve nincs. Tanáraink nyugdíjügye, az állami nyugdíj intézetbe történt belépés által immár teljesen rendezve lévén, a dunamellókí egyházkerület tanintézetei részére fönálott tanári gyámegylet, a folyó tanévben végleg föloszlott, s az ezen egylet birtokában volt, mintegy 80 ezer frtnyi tőke, mely a tanárok járulékaiból harmincz éven át gyűlt össze, felosztatott akként, hogy egy része, a régebben elhalt tanárok özvegyei ós árvái ellátásának biztosítására, más része a budapesti ev. ref. theologiai tanintézet tanárai részére létesítendő nyugdijalapra fordíttatott. Az ezek levonásával fon maradt összeg, mintegy 18 ezer frt a volt gyámegyleti tagok között fejenként felosztatván, tanárkarunk tíz tagjának összesen 8483 frt 57 kr. a folyó évi február 21-én kifizettetett. Az ekként feloszlott gyámegylet volt tagjai, hogy az egyházkerület tanintézeteinek tanárai közt az érintkezés meg ne szűnjék, folyó évi április hóban, egy magán jellegű tanári társaskör alakítása végett Budapesten összejövetelt tartottak, a melyen tanintézetünk is képviselve volt. Az igazgató tanács, a múlt óv folyamában elhatározván, a görögpótló tanfolyamnak a folyó tanév kezdetével leendő életbe léptetését, a tanári kar e határozatot megvalósította s ekként a görög pótló tanfolyam tanintézetünkben már a folyó évben tényleg fenállott. Ezen tanfolyamot ez évben összesen 37 tanuló látogatta ós pedig az Y-ik osztályból 20, a Vl-ik osztályból 7, a YII-ik osztályból 5 ós VIII-ik osztályból 5. Ezzel kapcsolatban fölemlítjük, hogy 1895/6-ik óv folyama alatt, a convent által előirt intézkedés értelmében, tanáraink fizetése rendeztetett, mely rendezés a folyó tanév október elsején lépett életbe. Iskolánk régibb növendékei, mindenkor szeretettel ós kegyelettel emlékeznek meg a tanintézetről, melyben ifjú korukat töltötték. Az 1886-ban itt érettségit tett ifjak, a múlt nyár folyamán, érettségi vizs-