Református gimnázium, Kiskunhalas, 1889

ŐS KÖLTÉSZETÜNK. 15. dalokat vesz át, fogad el övéi gyanánt, idomit és danol s csak olyan elbeszélő költeményeket olvas a míiköltőktől, melyekben azon sajátságok vannak meg, melyek az ő dalaiban, balladáiban és meséiben, szóval a mely darabjai a műköltészetnek rokonok az ő productumaival, mert csak ezeket érti és érzi. A mai értelemben vett, tulajdonképeni műköltészet még csak sokkal ezután jelent meg nálunk, akkor, midőn a nemzetet már egészen áthatotta a nyugoti míveltség, midőn megismerkedett más népek gondolkodásmódjával, szellemi productumaival s azok sajátságaival, midőn a nép fiai helyett a szélesebb látókörű, európai míveltségű felső osztály kezdte mívelni a költészetet. — De ennek megszületése előtt már jelent meg egy olyan irány költészetünkben — a históriás énekek által képviseltetve — mely sok tekintetben különbözött a népétől, de még som volt igazi műköltészet, hanem inkább középút, vagy inkább átmenet a kettő között s melyet irodalmi költészetnek nevezhetnénk, nem csak azért, mert productumai leirva, vagy nyomtatva fennmaradtak, — inig az ősi nép- és hegedős-költészet termékei csak élőszóban élvén, elvesztek — hanem azért is, hogy szerzőik többé-kévésbbé iskolázott emberek levén, felül igyekeztek emelkedni a népköltészet niveauján — s le is nézték, mint pl. Tinódi, a népies hegedősöket, éneklésöket „csácsogás"-nak nevezve (Zsigmond király és császár krónikája, 470. sor) — de, úgy hiszem, főleg tehetség hiján, igazi műköltészetet nem birtak teremteni és igy, mintegy a nép- és műköltészet között lebegve, igazi alapjok nem levén, a XVII. században elnémult költészetük, miután hivatásának, a műköltészet előkészítésének, eleget tett s nyomban utána, a nemzet felső osztályának körében, megszületett a tulajdonképeni műköltészet a Zrinyiászszal. Ezen átmeneti új iránynak kezdetét — mellőzve az Árpádok korabeli egyetlen ilyen irodalmi emléket, a Mária