Református gimnázium, Kiskunhalas, 1889

ŐS KÖLTÉSZETÜNK. 5. 85—86.). — A becsi Képes Krónikában pedig ugyanezen korra vonatkozólag ezt olvashatjuk : „Isti capitanei septcin de se ipsis cantilenas eomponentes fecernnt inter se decantarí, ob plansum secularein et divnlgationein sui nominis, ut quasi eorum posteritas, Iiis auditis, inter vicinos et amicos. jactarc arrogantia so valere". — Látni való, hogy minél közelebb jövünk korunkhoz, annál több világosság dereng ős költészetünk fölött is; mert mig az első históriai adat egyszerűen csak a költészet és specialiter a vallásos költészet létezéséről tudósít bennünket, addig Anonymusnak imént idézett szavaiból annak már nagy virágzásáról is meggyőződhetünk, a mennyiben a joculatorok létezése azt bizonyítja, hogy már egy külön társadalmi rend is volt, melynek specialis foglalkozása a költészet mivelése volt. 3. Költészetünknek Zoltán fejedelemsége korában virágzásáról Ekkehard, szent-galleni barát krónikájából értesülünk, a ki elbeszélvén a magyaroknak 026. évben történt szentgalleni látogatását, többek közt ezeket írja: „A bortól fölhevülve ujongni s tombolni kezdtek s a papot és barátot is kényszeritettük, hogy velők kiabáljon. A pap, ki a magyar nyelvet jól értette, egy ideig hatalmasan danolászott velők . . . A magyarok . . . kitörő kedvvel táuczra kerekedtek és danoltak főnökeik előtt". (Szabó K. I. 352.). 4. Takson fejedelemsége idejéből tudjuk, a Képes Krónika adatai után, hogy a szász herczcg által legyilkolt magyar seregből levágott orral és füllel haza tért hét magyar, miután nejeiktől s gyermekeiktől el választattak, jószágaiktól megfosztattak, mezítláb jártak faluról falura, versekbe szedett kalandjaikat énekelve. 5. Minthogy e hét magyar fiai és unokái is csak ilyen módon, t. i. vándor dalnokok módjára tarthatták fenn életüket, ivadékaik a XJ. században, Szent István Jcorában, máiegész énekes rendet képeztek, folytatva az apáiktól rájok