Református gimnázium, Kiskunhalas, 1889

•40 Ő

S KÖLTÉSZETÜNK. azon költői maradványok, melylyekkel költészetünknek termékeiben való ismerete kezdődik, t. i. a XV. és XVI. századnak főleg históriás énekei, egyáltalában nem dicsekedhetnek azon tulajdonokkal, melyek a költeménynek költői értékét képezik. Költészetünknek eme termékeiben nyoma sincs a műalkatnak s a ritmusnak is csak kevés; a verselés ügyetlen, gyarló; a nyelvezet durva, darabos; a költői dictio fejletlen, szóval majdnem semmi nyoma sincs bennök a mii vésziesnek s épen ezért mondja Arany János: „ha költészetünk írott maradványait nézem, le a XVII. századig, ábrándos hevületem amaz énekvilág felől jóformán lelohad" (Naiv eposunk). Nem épen ilyen silány, értéktelen volt-e az az ős költészet is. melynek létezését a VII. századtól a XIV. századig, föntebb bebizonyítottuk? Nem, határozottan nem! annak daczára sem, hogy szinte természetesnek látszik a legelőször ismeretesekké vált emlékekből való következtetés még előbbre. De ős költészetünk termékeinek minőségére nem szabad a XV. és XVI. század költészetéből következtetnünk, mert non eszerint kell amazt megítélnünk. Megmondjuk miért? Az az ős költészet, melyről beszélünk s mely akkor virágzott, midőn a nép és nemzet név még egyjelentésű volt s midőn a nemzet színe-java is szellemileg épen azon naiv állapotban élt, mint a köznép, ez a költészet — mint már föntebb kimutattuk — népköltészet volt. Ennek folyama a nemzet életében nem arra haladt, a merre a Pannónia megvétele, Szabács viadala stb., hanem a merre a Kis Károly meggyilkoltatásáról s Mátyásnak királylyá választatásáról szóló énekek jelölik az irányt s épen akkor, midőn amazok megjelennek, veszítjük el emezt szemeink elől, mely mindaddig az ismeretlenben folytatja útját, mig a kuruczvilággal ismét láthatóvá lesz s az marad mind e mai napig. Mig az a másik irány, mely a XIV. század végével, vagy a XV-iknek elejével tűnik fel, egy másik folyama a költészetnek, mely