Református gimnázium, Kiskunhalas, 1889

•34 ŐS KÖLTÉSZETÜNK. Pétere) kalandjait . . . e közben belép két ifjú dalnok s előbb alkalmi üdvözlő verset énekelnek, kohuz kíséretében, majd megzendítik Abilaj klián regéjét . . . Midőn már az apai háztól el akarják vezetni a menyasszonyt, az aulnak (falu) összegyűlt ifjai elbúcsúztató éneket danolnak, vigasztalva a leányt a történt változás jó voltával, hogy ne sirassa előbbi helyzetét, hiszen az apja. anyja, bátyja, öcscse, húga helyett lesz neki ipa, napa, sógora stb. Majd a szülőket, testvéreket vigasztalja a dal . . . Ez után elvezetik új otthonába . . . ekkor elébök lép egy ember s énekel, előbb a leányhoz, azután az új szülőkhöz intézve szavait. Ezekben tanácsokat ad az új asszonynak a magaviseletre, tanítja teendőire, kötelességére. A lakoma bevégezte után egyik idősebb vendég áldó verset mond a gazdára és egész családjára . . . Mindenféle ünnepély és társas összejövetel csak arra szolgál, hogy e népnek költői ililettsége dalban megnyilatkozzék s meg is nyilatkozik minden ilyen alkalomkor rendezett dalnoki versenyekben". A Szeniipalatinszk környékén nomadizáló kirgizek lakomáiról ezt olvashatjuk Yámbérynál (A török faj. 291.): „A kitűzött napon a vőlegény apja, rokonok kíséretében, íinnepiesen felöltözve, fölczifrázott lovakon, megjelenik a menyasszony auljában, hol szépen földíszített sátorban fogadják . . . Következik a szokásos niegvendéglés, melyről nein szabad hiányozni egy férfi és nő dalnoknak. A jó és kedvelt dalnokokat 100 versztnyi távolságról is elhozzák, hogy dalaikban dicsőítsék a kérőket ... A dalnok . . . énekéi a dombra-viü kiséri s az extasis foka szerint változtatja arithmust . . . E dicsőítő énekekért aztán valami ajándékot kapnak a kérőktől." Tekintsünk végig hazánk magyar népén, nem feltaláljuk-e lakodalmain még ma is a menyasszonyt elbúcsúztató, az áldó, vagy felköszöntő, a tréfás és verseny-dalokat (ez utóbbiakra nézve I. Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások, 27.) s nem a régi mulattató regösök utódai-e a mai