Református gimnázium, Kiskunhalas, 1879

- 19 — viselete pedig a tanintézetből tanácslólag elutasítást— consilium abeun­di — vont maga után. A vallásos érzület ébrentartása tekintetéből a tanulók tanári fel­ügyelet alatt gyakorolták az istentiszteletet, alkalmilag az úrvaesorával éltek s az első izben ezzel élni kívánók előkészítettek s coiifirmáltat­tak;a más hitfelekezethez tartozó tanulók, illető felekezetük vallásos eselekvényeiben résztvenni utasíttattak. Tanulóink egészségi állapota kielégítőnek mondható, a mennyi­ben a városunkban a téli évszakban nagyobb mérvben fellépő himlő­járvány tanítványaink közül csupán hármat támadott meg s ezek is könnyebben átestek ezen betegségen, de mindamellett az iskolai fel­sőbb hatóság, nehogy a járvány nagyobb kiterjedésben támadja meg a tanulókat, óvintézkedéseket tett, s azon osztályokban, hol a betegség mutatkozott, szünetelést rendelt el s az együtt lévő tanulók félévi szi­gorlatait, minden osztályét külön-külön vizsgáló küldöttség előtt, egy napon végeztette el. A tanulók betegségi eseteinél tanártársunk Dr. Dobó Menyhért, mint gyakorló orvos, szives készséggel járt el. A főgymnasium tanárainak a tanügy iránti buzgóságáról tesz bizonyságot az, hogy a helybeli reform, egyház által fentartott le­ánynevelő intézetben többen órák adására vállalkozni szoktak, s azo­kon kívül, a kik már előbb is foglalkoztak, a jelen tanév folyamában Péter Kálmán és Szatmári Sándor fiatal tanáraink, egyik a történelem, a másik a természettanból, önként ós díjtalanul tartottak előadásokat. Biezó Géza rajztanán a'; a nm. vallás és közoktatási miniszter úr 1.S79. évi október 20-án 29.079 sz. a. 300 íbrintot utalványozott a művészeti alapból ösztöndijképen; ugyancsak nevezett rajztanár úr a tavaszi műtárlaton két képpel vett részt, melyek közül az egyik az orsz. képző művészeti társaság művásárló bizottsága által megvétetni határoztatott. A tanulók a téli évszakban egy sorsolással összekötött műked­vellői színielőadást tartottak jótékony czélra, a sorsjegyek eladásából befolyt 100 frt, az előadásból 88 frt 15 kr. Az előadás tisztajövedel­méből t. Zseni Mórné asszony 5 frtos felülfizetésével s a tanárkai­pótolásával együtt az egyházkerületi tanári gyámegylet részére elkül­detett 50 frt, az ifjúsági önsegályző egylet részére pedig a sorsjegyek eladásából bejött 100 írttal s a viszahagyott nyeremény tárgyak el­adásiból bevett 4 frt 58 krral együtt 148 frt 66 kr. volt a jövedelem.

Next

/
Thumbnails
Contents