Félegyházi Közlöny, 1986 (30. évfolyam, 1-50. szám)

1986-03-07 / 10. szám

Jó évet zárt Tanácstagi beszámolók Tisóczki István, a 28. sz. vá­lasztókerület tanácstagja 1986. március 10-én 17.30 órakor tanács­tagi beszámolót tart a Bajcsy-Zs. Ált. Iskolában qz Arany J. u. 1— 59-ig és 2—58-ig, Tanácsköztár­saság u. 1—73-ig és 2—56-ig. Ál­mos utca 1—35-ig és 2—32. sz. alatti választói részére. az Asztalosipari Kisszövetkezet A Jókai utca régóta az aszta­losok utcája volt; egymást érték benne a műhelyeik, melyekben a mesterek mellett néhány segéd gyakorolta és néhány tanonc ta­nulta ezt a szép, de akkor még nehéz fizikai munkával járó mes­terséget. Ám a mai Jókai utcá­ban már csak egyetlen műhely működik: az Asztalosipari Kisszö­vetkezet korszerűen gépesített üzeme.. Eltűntek belőle az emberi erőt próbára tevő kéziszerszá­mok, s az akkori „csomótaszígá- lók” utódai ma már olyan (2,5 millió forint értékű) gyalugépen dolgoznak, amivel egyszerre öt műveletet végeznek. Az állandó személyi létszám évek óta száz körül van. A szo­cialista brigádok a munkaver­seny keretében is jól segítik a célok megvalósítását, és 1985. május 1-én előző évi munkájukért miniszteri dicsérő oklevelet ve­hettek át. Ezek a szorgalmas em­berek minden évben magasabb termelési eredményeiket, nagyabb munkasikereket érnek el, és az év végi beszámolók összeforrott, pél­dás kollektív munkáról, s az ez­zel járó magasabb jövedelemről adhatnak számot, éppen ezért ün­nep van ilyenkor az asztalosok utcájában. Most is így volt ez, amikor a a kisszövetkezet nagy kikészítő részlegében Bondor László elnök köszöntötte a száz közül kilenc­venhat megjelent munkatársat, a párt, tanács, KISZÖV képvi­selőit, a társszövetkezetek elnö­keit, és az írásban kiadott beszá­molóhoz rövid szóbeli kiegészítőt mondott. Végezetül 25 éves munkáért Bibok Károly kapott jubileumi jutalmat. Hegedűs Antal 25, Szi­lágyi Antal 20, Hideg István és Horváth József 15 éves törzsgár­da-elismerésben részesült. j Tóth Miklós Csányi István, a 29. sz. válasz­tókerület tanácstagja 1986. már­cius 10-én 17.30 órakor tanácsta­gi beszámolóit tart a Petőfi u. öl­től végig, és 22-től végig, Arany János utca 61-tól és 60-tól végig, Kohuth Béla utca, Tanácsköztár­saság u. 75-től és 58-tól végig, Ál­mos utca 37-től és 34-től végig, Körösi utca, Rét utca, Nyomás IV., Körösi út és a Körösi Cs. Sándor utca lakosai részére. Tankötelesek beíratása Kicsi üzem, nagy teljesítmény • Mindennap disznótor. A félegyházi „Integrál” Áfész 8675 fős tagságát — körzetekre osztva — február 1-töl március 1-ig 35 tagértekezleten tájékoz­tatta a vezetőség az elmúlt esz­tendő munkájáról, eredményei­ről, gondjairól. Ezeken a tájékoz­tatókon azt is megtudta a tagság hogy a szövetkezet 40 éves fenn­állása óta először érte el, illetve túl is lépte az 1 milliárd forintos árbevételt, a várható nyereség pedig 26 millió forint körüli. Ezekben a szép számadatokban — egyebek között — benne van a Dobó utcai sertésvágó üzem 12 szorgalmas dolgozójának becsü­lettel végzett munkája is, hiszen — Cseri Imre üzemvezető (aki „mellékesen” szövetkezeti szb- tltkár is) és helyettese: Tarjányi Miklós irányításával — az elmúlt évben, az ismert és meglehetősen nehéz munkafeltételek mellett 4350 sertést, 1140 malacot és 1360 birkát vágtak le, ezzel nagy részt vállaltak az áfész-boltok, s így a könnyező községek és a város la­kosságának folyamatos húsellátá­sából. Az is dicséretes és említésre méltó, hogy a levágott sertése­ket szintén a szövetkezet kere­teiben működő Sertéstenyésztő és Hizlaló Szakcsoport állította elő, tehát úgy is mondhatnánk, hogy ezen a téren önellátó volt a szövetkezet. Ügy érzem, hogy Egy aranyos kis póni ló volt a „főszereplője” a Bajcsy iskolában a 42 nevelő, 394 tanuló és majd­nem ugyanennyi szülő összefogá­sával megrendezett farsangi szó­rakozásnak, bizonyítva, hogy kö­zös akarattal szép dolgokat lehet produkálni. Az alsósok közül 139 kispajtás öltözött ötletesnél ötletesebb jel­mezbe, közöttük jelmeztelenül ez a 300 szorgalmas sertéstenyész­tő — fokozott kedvvel és energiá­val — képes lenne nagyobb üze­met is ellátni vágóállattal, de a kis telekre beszorított sertésvágó bővítése lehetetlen. A jövő feladatai között előke­lő helyen szerepel a mezőgazda- sági és ipari „féltermékék” kész­áruként való exportálása. A fél­ugyan, de büszkén lépkedett a törpe ló, „akit” Bugáéról hívtak meg a kisdobosok felvonulására. Volt ott minden, amire egy ilyen iskolai bulinál szükség van. Jókedv, vidámság, diszkó, tombo­la és sok-sok üdítő is. Köszönet érte minden rendezőnek, közre­működőnek. (tm> egyházi áf észnek se kellene a. le­vágott sertéseket feldolgozatla­nul, tőkehúsként, tehát olcsóbban értékesíteni, ha pénze és helye volna a kisüzem korszerűsítésé­re, ahol kiváló, exportképes „há­zi” kolbászt, sarikát és egyéb hen­tesárut is tudnának előállítani. T. M. Kamaratárlat A kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ kiállítóter­mében 1986. március 11-től már­cius 28-ig tekinthetik meg: Maro­sán László szobrászművész, ifj. Marosán László festőművész és Szécsi Katalin Zsuzsanna festő­művész alkotásaiból megrende­zett kiállítást. A tárlatot Váradi Hédi Kassuth-díjas színművésznő nyitja meg. Farsang a Bajcsy iskolában SPORT ASZTALITENISZ NB H. férfi CSB. Kiskunfélegyházi Lenin Mgtsz SE—Bátonyterenyei Bá­nyász 16:9. Bene (5), Verebes (4), Huszta (3), Szily (3), Laczkó T. (10. Felfokozott érdeklődés előzte meg a rangadót. A félegyházl csapatnak leg­alább 15:10-re kellett nyernie, hogy biztosítsa helyét a legmagasabb osz­tályban. A védőj áték minden szépségét be­mutatta ezen a találkozón Verebes, 3 2. szily—Körendi 2:0 (6, 17). Csak a második játszmában volt küzdelem. 4 2. Bene—Győré 2:0 (6, 1«). Bene csak a győzelemre ment. 5 2 Huszta—Sala­mon 0 2 (—19, —9). Ismét beigazoló­dott, hogy Husztának nem ízlenek a védőjátékosok. 5 2. Laczkó—Rubi 0 2 (—10, —15). Jól tartotta magát a kis Laczkó, jónevű ellenfelével szemben. 6:4. Verebes—Pávelkó 2 2 (0, 17). Könnyű győzelem, remek közbeüté­sekkel. 6M. Bene—Körendi 2 J (10, —11, 14). Meg kellett Izzadni a győzelemért a csupaszív veterán Körendi ellen. 7:4. Huszta—Rubi 2 2 (16, 14). Huszta lemosta a stílusának megfelelő ellen­felét. 8:4. Szily—Salamon 02 (—18, —11). Váratlan vereség! 8:5. Laczkó— Pávelkó 02 (—11, —10). Biztos ven­déggyőzelem. 8:6. Verebes—Győré 2 2 (18, 11). Izgalommentes játék. 9 2. Be­ne—Salamon 2:1 (—13, 18, 19). A nap legszebb mérkőzésén Sala­mon alaposan ráijesztett a hazaiak­ra. 12 2. Szily—Rubl 02 (—17, —Ifi). Szilynek nem volt ellenszere Rublval szemben. 12 2. Huszta—Pávelkó 2:1 (—10, 13, 17). A harmadik védő ellen sikerült Husztának nyerni. Értékes győzelem. 11 a. Laczkó—Győré 2 2 (17, 12). A két ifjúsági találkozóján Lacz­kó szinte szóhoz sem engedte jutni öt évvel idősebb ellenfelét. Fontos győ­zelem. 12:7. Verebes—Körendi 2:0 (35, 12). Elegáns játék. 13:7. Szily—Pável­kó 2 2 (13, 12). szily biztosan verte a formán kívül Játszó Pávelkót. 14:7. Huszta—Győré 2:1 (18. —18. 19). Ke­serves győzelem, de ez már az NB I-et jelentette. 15:7. Laczkó—Körendi 0:2 (—113, —11). Laczkó már megtette a magáét. 15:8. Bene—Rubi 2:1 (18, —17, 17). színvonalas mérkőzésen Bene ..rá­tett még egy lapáttal". 16:8. Verebes —Sadamon 12 (19, —17, —11). Ennek a találkozónak már nem volt Jelentősé­ge. 162. „Generál Kupa”, Tatabánya: A szombati NB n-es rangadó után. va­sárnap már Tatabányán szerepeit Laczkó Tamás a „Generál Kupa” újonc, serdülő- és Ifjúsági versenyen. A nagy létszámú mezőnyben az újon­coknál bronzérmet szerzett, míg az Ifjúságiaknál ötödik lett. Mindkét he­lyezéséért szép tiszteletdíjjal Jutalmaz­ták. Családi bajnokság: Vasárnap dél­előtt került megrendezésre a másod­ízben kiírt családi asztak tenisz-ver­seny városi döntője. A versenyt Diny- nyés László családja nyerte, a kun- szállási Bertus család előtt. Az első két helyezett család képviseli váro­sunkat a megyei döntőn. BIRKÓZÁS Jól szerepeltek a Vasas TK birkó­zói a Kunszentmíklóeon megrendezett országos szabadfogású úttörőverse­nyen. O-ttörő „A" (10—12 évesek) 10 szakosztály 150 Induló: 32 kg (12 ind.): X. Seres János 5 győzelemmel. 38 kg (24 ind.): 3. Ifj. Besze László 7 győ­zelem, l vereség. 53 kg (5 ind.): 1. Trombitás Róbert 3 győzelem. 58 kg (8 ind.): 3. Gémes László 3 győzelem. üttörő „B” (12—14 évesek): 12 csa­pat, 120 Induló. 58 kg (12 kid.): 2. Húszka Zsolt 5 győzelem, 4. Csányi József. 68 kg (12 Ind.): 2. Ónodi Zsolt 5 győzelem. +68 kg (10 ind.): 3. Dongó Róbert 4 győzelem. Horváth István A tankötelezettségről szóló 1962. évi 13. számú törvényerejű rende­let végrehajtásáról intézkedő 11/1970. számú MM. rendelete 13. § (1) alapján a tanköteles kar­ban levő gyermekeket 1986. már­cius 15-ig be kell íratni a lakó­hely szerinti illetékes általános iskolába. A beírás időpontja a város valamennyi általános Isko­lájában: 1986. március 10-én, 11-én, 12-én de. 8 órától 12 óráig, délután 14 órától 17 óráig. Be kell íratni minden olyan gyer­meket, aki a 6. életévet 1986. augusztus 31-ig betölti. A gyermek beíratásáról a szülő (gondviselő) köteles gondoskodni. A beíráshoz szükséges iratok: a szülő (gond­viselő) személyi igazolványa, a gyemnek születési anyakönyvi ki­vonata. Városi tamács művelődés! osztálya Tarjányi Sándor 1900—1986 Ezen a ziman- • Bal szélen, kós februári a csillaggal napon, a nyár- jelölve ba is beillő pi- Sándor bácsi ros szegfűk és ólővirág-kos zorúk borították el azt a koporsót, amelyben Tarjá­nyi Sándor, mindnyájunk kedves Sándor bácsija indult el örök nyughelyére. A mostoha időjárás dacára a gyászoló család mellett ott láttuk az MSZMP, a munkás­őrség, a veteránok képviselőit, a barátok, tisztelők népes táborát, többségükben a volt munkahely, az általa is alapított földműves- szövetkezet, mai nevén Integrál Áfész vezetőit és dolgozóit. Ki is volt Tarjányi Sándor? 1900-ban nincstelen paraszt csa­ládban született. 19 évesen „sem­mik vagyunk, s minden leszünk” jelszóval fegyverrel a kézben, már a Tanácsköztársaságot védte. 1920-ban megnősült, 5 gyerme­kük született. 1944-iben felvették a kommunista pártba, amelyben megtalálta életcélját, és haláláig kitartott a lenini eszme, a hűsé­ges feleség és a család mellett. 1946-ban a földművesszövetke­zet, 1957-ben pedig a munkásőr­ség alapító tagja volt. 1965-től már nyugdíjasként tevékenyke­dett a pártban, a közéletben, a szövetkezetben, és ha mással nem tudta, okos szóval, bölcs tanácsok- kail, építő kritikáival és gazdag élettapasztalatával segítette az előrehaladást. A megbízhatóság, a tisztesség, az egyszerűség élő példaképe volt. Még az utolsó napokban, 85 éve­sen is biciklin járt. Becsületes munkáját számos kitüntetés és elismerés bizonyítja. Többek kö­zött a Tanácsköztársaság Emlék­érem, a Szocialista Hazáért, a Munka Érdemrend, a Felszabadu­lási Jubileumi EmLekérem tulaj­donosa lett <tm) Az iskolák félévi mérlege Január 31-ig tartott iskoláink­ban az első félév. Ennek eredmé­nyeit valamennyi intézményben február első hetében értékelték a testületek. Ezt követően készített mérleget a városi tanács műve­lődési osztálya, melyről február 22-én igazgatói tanácskozás kere­tében tájékoztatták a jelenlevő­ket. Az iskolai munka legfőbb kérdéseiben helyzetképet nyújtó beszámolót tartalmas, sokrétű kiegészítések követték, főleg a jövőre nézve. A célszerűen összeállított táb­lázat adatai jelezték a változáso­kat, a tanulmányi munka ered­ményességének alakulását. A vá­rosban és a hat községben ösz- szesen 6346 általános iskolás ne­velése az iskolák feladata első­sorban. Annak ellenére, hogy az osztályok átlaglétszáma fokoza­tosan csökken, és nő a korrepe­tálási lehetőségek száma, a bu­kások aránya növekvő tenden­ciát mutat. Városban az osztá­lyozott tanulók közül majdnem minden, tizedik, a községben valamivel több tanuló bukott valamilyen, tárgyból, a félévi ér­tékelés szerint. Még kedvezőtle­nebb ez a kép, ha a túlkoros, le­maradt tanulók, vagy a napközis gyerekek eredménytelenségi mu­tatóit vizsgáljuk. Területünkön a túlkoros gyerekek aránya tizen­két százalék. Ugyanakkor több mint egyhanmaduk kapott elég­telent valamilyen tárgyból. A napközisek egy tizede bukott. Ala­posan. vizsgálta a tanácskozás ezek okait. Túlméretezett a tan­anyag, a tanítási, korrepetálási módszerek sem mindig a leghaté­konyabbak. Perdöntő mindemel­lett azonban a tanulóifjúság szorgalmának csökkenő tenden­ciája. Több iskolavezető tette szóvá, hogy évről évre kevesebb a példás szorgalmú kisgyerek, nő a hanyag—változó minősítésűek száma. A bukási arány, főleg az általános iskola felső tagozatán a 1 egszámottevőbb. Az ifjúság mulasztása nem szá­mottevő, viszont figyelmet érde­mel, hogy az igazolatlan mulasz­tások száma nő. Nem hat kedve­zően az iskolai munkára a foko­zódó helyettesítések száma sem. A félév során pedagógusok kö­rében majdnem tizenegyezer órát kellett ellátni hiányzás vagy ép­pen peda,gógush iány miatt. Na­gyon megnöveli ez naponként a jelenlevő tanítók, tanárok ter­heit. A városban működő nevelési tanácsadó egyre több segítséget ad a szülőknek, iskolának egy­aránt. Aggodalommal szóltak a szakemberek a gyerekek körében fokozódó „tv-neurózisról”. Egész­ségügyi okokból is több figyelmet érdemelne a családi nevelésiben ez a probléma. A feladatok kö­zött hangsúlyozták a tanácskozá­son az ifjúsági tagozat szervezé­sét a dolgozók iskolájában, az ál­talánost „kinövő” túlkorosok szá­mára. Az oktatástechnikáról szólva hangsúlyozták az értekezleten egy számítástechnikai városi bázis megteremtését, a videomagnók bátrabb alkalmazását az oktatás­ban, tanfolyamok szervezését pe­dagógusok számára, az alkalma­zás kiszélesítése érdekében. Bense György Pártnap az Április 4. Gépipari Művekben ■ Ifj. Marosán György, az MSZMP Központi Bizottságának munka­társa február 26-án a gazdaságpolitikai pártnap résztvevőinek elő­adást tartott a VI. ötéves terv teljesítésének tapasztalatairól, gond­jainkról és a VII. ötéves terv célkitűzéseiről. (A képen a résztvevők egy csoportja.) Fotópályázat Anyakönyvi hírek A Darvas József Általános Is­kola és a Helyőrségi Művelődési Otthon fotópályázatot hirdet. A pályázat célja: bemutatkozá­si lehetőséget teremteni a Kis­kunfélegyházán és környékén dol­gozó alkotóknak, segítve ezzel la­kóhelyűink kulturális életét. A pályázaton részt vehet bárki, maximum 10 db egyedi fotóval, vagy két, legfeljebb 5 képből álló sorozattal. A beküldött pálya­munkák bármilyen fotótechniká­val készülhetnek. A legkisebb méret: 18x24 cm. Tematikáiban megkötéseket nem szabunk, de az alkotások elbírálásánál előnyben részesítjük azokat a műveket, melyek helyi vonatkozásokat is tartalmaznak. A pályázatokat személyesen vagy postán kérjük eljuttatni: HMO Kiskunfélegyhá­za, Kossuth u. 12. címre, 1986. áp­rilis 10-ig. A műveket keretezés nélkül kérjük beküldeni; azokon tüntessék fel az alkotó nevét, lak­címét, születési évét, valamint a mű címét. A műveket szakértő zsűri bí­rálja el, s a legjobb alkotásokat két kategóriában összesen 8000,— forint jutalommal díjazzuk. A díjak felosztása a zsűri hatáskö­re marad. A beküldött művekből 1986. április 25-én a Darvas Jó­zsef Általános Iskolában, május 9-től pedig a HMO-iban kiállítást rendezünk. A pályaműveket 1986. május 30-ig a HMO-ban megőriz­zük, azok ott személyesen átve­hetők. MŰSOR Petőfi mozi: fél 4 és háromne­gyed 6 órakor: TE MÁR NAGY­KISFIÚ VAGY. Sz., mb., ameri­kai film. 8 órakor: HAIR. Sz., amerikai film. 14 éven aluliak­nak nem ajánlott. SZÜLETTEK: Fekete Ferenc (anyja neve: seres Katalin), Fekete Roland (Pöiös Erika), Csikós Anita Krisztina (Cseri Irén), Veszelka Viktória (Feke­te Erzsébet Etelika), Pintér Beáta (Do­ra Ildikó), Adorján Lili a (Kardos Gyöngyi), Veinhardt Ibolya (Nagy Aranka), Rabi Henrietta (láppal Ju­lianna Katalin), Nagy-György László (Herczeg Éva), Bukovszki Rita (Ba- bar Ilona Katalin), Beke Ivett (Feke­te Cecília), Hevesi János (Nyerges Erzsébet), Kocsis Orsolya (Juhász Edit), Harmath József (Móczár Er­zsébet) . MEGHALTAK: Kovács István (Kis­kunfélegyháza), Varga Gergelyné Pá- linkó Anna (Kiskunfélegyháza), Va- kiuilya Péter (Kiskunfélegyháza), Fe­kete Emilné Patik Éva Etelka (Kis­kunfélegyháza), Hevér-Szabó Mihálymé Tóth Julianna (Kiskunfélegyháza), Száraz Péter (Tiszaalpár), Hideg Já- nosné Gönczöl Borbála (Kiskunfélegy­háza), Törtei! Péter (Kiskunfélegyhá­za), Vakulya Lászióné Pólyák Erzsé­bet (Kunszállás) rtLEGTHAZI KOaONV A Magyar szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Főszerkesztő-hely attas: Dr. Gál Sándor Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 62-388 A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti Előfizethető: a helyi postahivataloknál ás kézbesítőknél postautalványon, valamin! átutalással a KHI 215—96/11* pénzforgalmi jelzőszámra Petőfi Nyomda. Kecskemét Telefon: 11-777 ISSN 8111—UN

Next

/
Thumbnails
Contents