Félegyházi Közlöny, 1983 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1983-04-01 / 13. szám

Szabadidős program A Városi Úttörőelnökség által a havonta egy sza­bad szombatra tervezett szabadidős programot most a Batthyány Általános Iskola rendezte. A programban mesefilmek vetítése, közös tánc­tanulás, gördeszka-, görkorcsolyaverseny, céllö­vészet és agyagból szobrok készítése szerepelt. Képriportunk a felsoroltakból ad ízelítőt. 0 Dobó Irma tanárnő vezetésével szobrokat ké­szítenek a gyerekek agyagból. 0 Táncház, tánctanulás az iskola aulájában. (Kép és szöveg: Némedi László) Szocialistabrigád- vezetők tanácskozása Kórustalálkozó A Móra Ferenc Művelődé­si Központban 1983. április 7-én 18 órakor KÓRUSTA­LÁLKOZÓ lesz. Közreműködik a pécsi Janus Pannonius Egyetem, vala­mint a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium kórusa. T anácstagi beszámoló Vasné Sípos Edit, a 27. sz. vk. tanácstagja 1983, április 6-án, 17.30 órai kezdettel a Batthyány L. Általános Is­kolában tanácstagi beszá­molót tart a: Batthyány, Teleki, Lónyai u. lakosai részére. Dr. Iván János A kiskunfélegyházi Lenin Mgtsz-ben a szocialistabrigád- mozgalom 25 éves évfordulójára emlékezve, tanácskozást tartottak a szocialista brigádok vezetői. Riskó Péter értékelte az elmúlt 25 év brigádverseny-mozgalmá­nak eredményeit. A szövetkezetben 1974-ben még 2 brigád volt, 1977-ben már 32 brigád 445 tagja vett részt a bri­gádversenyben. 1982-ben 38 brigád, 630 tagja versenyzett a kitűzött céljaik meg­valósításáért. Az 1975-ben alkotott verseny- szabályzatot 1979-ben korszerűsí­tették, melynek célja az erkölcsi, anyagi ösztönzés rendszerével a minőségi munka javítása volt. A szocialista módon élni, dolgozni, tanulni jelszó 1974-től napjainkig sokat jelentett a szövetkezet éle­tében. Az elért eredmények egyre több brigádot lelkesítettek, s az anyagi, s erkölcsi elismerés sem maradt el. A városi tanács eddig két bri­gádot tüntetett ki a „Félegyhá­záért”, ill. „Pro Urbe”-emlékpla- kettel, az IKR Petőfi és a Virágos brigádot. 0 A gazdasági vezetés részéről Hajdú Gyula elnökhelyettes érté­keli az eddigi munkát. A sok kitüntetés és a jelentős anyagi elismerés hatására a szö­vetkezet párt- és gazdasági veze­tősége méltán számíthat a szocia­lista brigádok további eredmé­nyes munkájára, az újabb válla­lások teljesítésére. A beszámoló utáni hozzászólók közül az adminisztrálás korszerű­sítéséről beszéltek, majd u párt­ós gazdasági vezetés részéről Bo- zó Lajos és Hajdú Gyula elnökhe­lyettes értékelte az addig végzett munkát. / SPORT Labdarúgás: Dömsöd-HKBSE 2-0 (1-0) Az egyik pont megszerzésének re­ményében utazott el a piros-fehér garda Dömsödre és az alkalmazandó taktikát is ennek megfelelően dol­gozta ki Kurucz edző, de elég volt két súlyos kihagyás, és a pontszerzés így csak ábránd maradt. Az első hiba a 23. percben következett be, amikor Gödör kapus, minden bizonnyal idő- húzási szándékkal, vezetgette a lab­dát a tizenhatoson belül és ezért Sze­les játékvezető közvetett szabadrúgást ítélt a hazaiak javára, amit a legurí- tás után az előrehúzódott hátvéd Bi- lek bombázott nagy erővel a léc alá. Még alig kezdődött el a játék a má­sodik félidőben, amikor jött a ^máso­dik ,^baki”: egy távolról meglőtt lab­dát Gódor röviden öklözött ki, Asza- lai ott termett és közelről a hálóba kotorta a pettyest. Mondhatnánk erre, hogy hát igen, ez a kapussors! Ha ö hibázik, már nincs aki helyrehozza, míg ha egy csatár több alkalommal is ügyetlen­kedik a kapu előtt a biztos gólhely­zetben, azt többnyire bocsánatos bűn­nek tartják, de hát a foci csapatsport. Itt mindenki hibázhat, aki csak a pá­lyán van, végül is így születnek a gó­lok! Ismerve viszont Gódor tehetsé­gét, bízhatunk benne, hogy a fiatal kapus még sok örömet fog majd sze­rezni a Honvéd együttes szurkolói­nak, akár már a most szombaton le­játszásra kerülő Nagyszénás elleni ta­lálkozón is, amelyen viszont minden bizonnyal hiányozni fog majd Mari József, az együttes csatára, akit most kiállítottak Dömsödön. Szövetkezeti SE—Izsáki MEDOSZ 2—1 (1—1). Megyei I. o. mérkőzés. Esős, hűvös időben, csúszós, mély- talajú pályán került sor a mérkőzés­re, mintegy száz néző előtt az Alpári úti pályán, ahol némi meglepetésre a vendégek szerezték meg a vezetést a 29. percben — büntetőből. Nem so­káig kellett azonban várni az egyen­lítésre, mert kezdés után Kurucz szerzett labdát, sorra kicselezte a rá­támadó védőket és mintegy 18 mé­terről hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba. A szünet és a meleg öltöző jót tett az ,.elgémberedett” piros-kékeknek, mert a második játékrészben már öt­letesebben szőtték támadásaikat, de a győzelmet jelentő gólt — több kiha­gyott helyzet után — csak nem sok­kal a mérkőzés vége előtt sikerült elérniük Tóth Cs. távoli, jól eltalált lövésével. Ezzel azonban sikerült biz­tosítaniuk a győzelmet, és az igen fontos két bajnoki pontot, Vereb edző tanítványainak. Kecskeméti MAV—Húsos SK 3—2 (2—0) Megyei II. o. mérkőzés. © A Vasas TK női kosárlabdacsapata. (Farkas Tibor felvétele) A közepes iramú ás színvonalú ta­lálkozón a tartalékos felállításban. pá­lyára lépő vágóhídi gárdának Bagdí és Rubányi révén kétszer is sikerült a hálóba találni, de azzal is csak a vereség arányát tudták csökkantani a határtalan lelkesedéssel küzdő vas­utasokkal szambán. HKBSE—Gyula 6—2 (3—1). Qrsz. sard, bajnoki márkázás. Góllövök: Fórizs 4, Dobos A., Ku- rucsai. HKBSE—Gyula 3-*—0 (1—0) Orsz. ifj. bajnoki mérkőzés. Góllövők: Altai, Jankó, Farkas. A piros-kákák mindkát utánpótlás csa­pata magabiztos, maggyőző játékkal nyárt a jó erőkből álló gyulaiak el- lan. Kosárlabda: Lenin Tsz SK—Békés 75—67 (32—29). NB II. férfimérkőzás. Ld.: Bóji S. 23, Csáki L. 16, Nádasdy 13, Maros T. 11, Papp S. 7, Szatmári 5. Vasas TK—Békés 60—12 (34—24). NB II. női mérkőzés. Ld.: Bódi A. 14, Görög E.. Holló, Szabó 10—10. Borbás, Törteli E., Ha­lász, Pardely 6—6, Törteli I. 2. A mind­végig fegyelmezett csapatjátékot pro­dukáló és látványos pontokat szerző félegyházi lányok fölényes biztonság­gal nyertak az „alsőház" rangadóján. Asztalitenisz: Szövetkezeti SE—Mis­kolc 17—8. NB II. mérkőzés. Gy.: Huszta, Erdélyi, dr. Nagy L. 4—4, Nagy F. 3, Dénes 2. A szövetkezetiek „repülőrajtot” véve, a második kör­ben már 7:l-re elhúztak, majd a mis­kolciak feljöttek 8:6-ra, da ezzel el is lőtték puskaporukat, mart a to­vábbiakban már egyértelműen hazai sikerek követték egymást, és a végén már csak a győzelem nagyságának az aránya volt a kérdésas, ami végül is eléggé tekintélyesre sikeredett. A csa­pat április 16-án, szombaton 11 óra­kor a Békéscsaba ellan játssza idei utolsó mérkőzését a Petőfi Alt. Isk tornatermében, és amennyiben nyer­ni tudnak, úgy megszerzik az előkelő negyedik helyet. A hétvége sportműsora a Patöfi Né- pa szombati sportrovatában található meg! Farkas Tibor FIN Kupa 1983 • A Vörös Csillag Tsz ponvédel- mi Klubja, valamint KISZ bi­zottsága védnökségével márci­us 26-án nyolcadik alkalommal rendezte meg a honvédelmi sportokat kedvelő fiatalok ré­szére a „FIN Kupa” lovészver- senyt Kiskunfélegyházán. Megnyitójában a Tsz KISZ-bi- zottságának titkára megemléke­zett forradalmi hagyományaink­ról, a Honvédelmi Klub titkára pedig azokról a neves évfordu­lókról. amelyek jegyében bonyo­lítjuk az 1983. évi mozgalmi munkánkat. 35 éve annak, hogy az MHSZ jogelődje a Magyar Szabadságharcos Szövetség meg­alakult. 16X6 fős, vegyes (fiú és leáhy) csapat vett részt a honvédelmi ve­télkedőn. A rossz idő ellenére is születtek kiemelkedően szép eredmények. Csapatban: I. helyezést ért el a Vörös Csilag Tsz alapszerveze­te 508 Ke, II. Alföldi Cipőgyár 426 ke, III. a Lenin Tsz alapszer­vezete 402 ke. A FIN Kupát is­mételten a Vörös Csillag Tsz alapszervezete nyerte el, illetve védte meg. Egyéni eredmények: női: I. Dobák Erzsébet Vörös Csillag Tsz, II. Ványi Istváoné Vörös Csillag Tsz 90—90 ke. holtver­senyben, ÍII. Mócza Katalin 83 ke. Vörös Csillag Tsz Férfi: I. Réczicza Zoltán Vö­rös Csillag Tsz 88 ke, II. Lukács Vilmos 86 ke, III. Kovács Miklós Alföldi Cipőgyár. Említésre méltó, hogy a férfi, illetve fiú kategóriában az I. és II. egyéni helyezést 15 éves fia­talok érték el. Ezek az eredmé­nyek igazolják, hogy a fiatalok­ra fordított erőfeszítések és az ilyen nemes vetélkedők elérik a céljukat. A díjkiosztás után az MHSZ Honvédelmi Klub titkára mél­tatta és kiemelte a versenyen résztvevő fiatalok fegyelmezett, példamutató magatartását. Ezzel a korai versennyel megnyíltak a városunkban már hagyományos lövész vetélkedők, amelyeket 1983. évben az MHSZ klubok a nagy évfordulók jegyében bo­nyolítanak le. Rőfi Géza M O Z A 1 K Kellemes húsvéti ünnepeket kívá­nunk lapunk minden kedves olva­sójának! 0 Húsvéti bárányok a kiskunfél­egyházi Dózsa Mgtsz-ből, váro­sunk legnagyobb juhtenyésztő gazdaságából. (T. M.) — A Fogyasztók Városi Tanácsa a Hazafias Népfront helyiségében tartotta meg esedékes tanácsko­zását, amelyen Földi Ferenc, a BIK igazgatóhelyettese a bútorel­látásról adott tájékoztatót, utána Hunyadi Imre, a FVT elnöke ter­jesztette elő az 1983. évi ülésterv­javaslatot. — Eleven malacperselyeket lát­tam az egyik petőfiszállási tanyán (111/a). A népgazdaság asztalára, szerződésre hizlalt süldők közül kettőt megtartott magának a csa­lád, az egyiket meghizlalták, olyan sikeresen, hogy 300 kilós lett 14 hónapos korában (a disznótorról a Képes Újság 1983. március 5-i szá­ma képes tudósítást közölt), a má­sikat anyakocának hagyták meg, az is visszaadta kamatostól a fo­rintokat, mert 16 kismalaccal ör­vendeztette meg a „malacpersely” tulajdonosait. — Szabálysértések. Huszka Jenő 56 éves lakatos, Esze Tamás u. 4. sz. alatti lakos a jelzőlámpás irá­nyítású Felszabadulás útján a ti­los jelzés ellenére kerékpárral át­haladt a kereszteződésen. Igazol­tatáskor a személyi igazolvány nem volt nála. 700 forint bírságot fizetett. Nagy Árpád 26 éves se­gédmunkás, Petőfiszállás 561. sz. alatti lakos kerékpáron kivilágí­tás nélkül közlekedett. 600 forint bírság megfizetésére kötelezték. Dolgozók Gimnáziuma és Általános Iskolája F.z az oktatási forma Kiskunfélegyházán 1968. szeptember 1-től le „önálló” — ha önállónak lehet nevezni egy épület nélküli iskolát. T zenöt évvel ezelőtt a város bel- és külterületén több kihelyezett által nos iskolai csoporttal kezdte meg áldásos működését, de ma már „csal 3 helyen: a Móra Ferenc Gimnáziumban, a Petőfi Sándor Általános I kolaban és a Szakmaközi Művelődési Házban folyik a tanítás. Az eddig eltelt 15 tanév alatt a felnőttoktatás feladata alaposan mai változott. Kezdetben hiánypótlást szolgált. 1500 embernek adott alaj fokú műveltséget, az általános iskolai 8. osztály elvégzésével, nem szólva azok tömegéről, akik az 5., 6., 7. osztályt tudták csak elvégezi: A gimnázium esti és levelező tagozatain, a szakmunkások szakközéi iskoláiban 850-en szerezték meg az érettségi bizonyítványt, s a legti hetségesebbek, legszorgalmasabbak közül mintegy 40-en léptek feljet a lépcsőfokon, egyetemet, főiskolát végeztek. Első igazgatója: Kapusi Mihály hivatásának megszállottja volt, I- kellett, személyesen kereste fel az üzemeket, munkahelyeket, ahol mii den egyes emberért valóságos közelharcot vívott a vezetőkkel, a dolgt zókkal is többször, saját érdekükben, a 8. általános iskola elvégzéséér Halála után, 1976. június 1-től Vidéki Imréné az igazgató, ö is szí) ügyének tartja a felnőttoktatást, de minőségileg magasabb szinten. ÍV. már túl vannak az írás-olvasás-számolás tanításának nehézségei) csökken az általános iskolás csoportok száma, és emelkedik a középi: kolásoké. Folyamatos művelődést és önművelést biztosító oktatás fc lyik, mely a tanulók tudományos világnézetének és szocialista erkö csének elmélyítését célozza, ugyanakkor a közéleti aktivitást is ele mozdítja. Ez az a bizonyos cselekvő hazaszeretet, amelyet a munkáso ma már nagyobbik, része vállal, még kisebb-nagyobb áldozatok árá is, mert tudja, hogy a korral, a technikával együtt haladni kell az ért bernek is. A felnőttoktatás az utóbbi években nyitottá vált. Rendhagyó órákí is tartanak, kiváló politikusokkal, művészekkel, tudósokkal beszélge nek, részt vesznek a közművelődési rendezvényeken, sikeresen szere pelnek a versenyeken, vetélkedőkön. Csak mutatóban néhány erec mény: I. helyezést értek el'a Móra-centenáriumi megyei vetélkedői valamint a megyei közművelődési versenyen, II. helyezést a váró: Móra-versenyen, kétszer is III. helyezést a Ki tud többet a Szovjetunió lói? megyei versenyen, hogy tovább ne soroljam. Kik azok, akik hozzájárulnak ezekhez, legalább annyival, mint tanulók. A középiskolában 6 főhivatású nevelő és 4 óraadó tanár, mér nők, az általános iskolában 2 főhivatású nevelő, és több jónevű küls óraadó működik. Az igazgatónő is példásan élenjár, bizonyítja a fel nőttoktatási pályázaton elért I. helyezése, és az 1982. aug. _20-án kapói Szocialista Kultúráért érdemérem is. Tóth Miklós Kiskunfélegyházi Ifjúsági Filmnapol / Ezúton értesítjük az ifjúsági filmnapok résztvevőit, bérleteseit, és a akció iránt érdeklődőket, hogy az IFN 1983. évi ünnepélyes megyei zá rását 1983. április 2Ján, 17 órai kezdettel tartjuk a Szakmaközi Műve lődési Ház nagytermében. Az ünnepségen kerül sor ifjú Schiffer Pál Pártfogolt című filmjének levetítésére, majd találkozó és beszélgető lesz a rendezővel. Ugyanitt sorsolják a Petőfi Népe hasábjain közzé tett Film-totó nyereményeit is. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel vár a KISZ Városi Bizottsága és a Petőfi Sándor Filmszínház 80 éves fényképész Nyugdíjasként még ma is dol­gozik Félegyházán a 80 éves He­gedűs Lajos fényképész, aki a la­kossági szolgáltatásban szinte pó­tolhatatlan űrt tölt be a város életében, leginkább sürgős igazol­ványképek készítésével. Tanítómestere, egyben nevelő­apja, Wesel Hugó világlátott em­ber volt. Temesváron született 1872-ben és Nagybecskereken ta­nulta meg a fényképezés alapis­mereteit, s olyan magas szintre fejlesztette azt, hogy Bécsben az udvari fényképész első segédje lett. A világlátott mester a múlt század végén Kiskunfélegyházára került, és 1911-ben bécsi mintára megépíttette Deák Ferenc u. 2. alatt a modern, üvegtetős Napfény műtermét, ahol akkor még reflek­torok nélkül, természetes megvi­lágítás mellett készítette ma is tö­kéletesnek mondható képeit. Ebbe a művészi környezetbe ke­rült már kisgyermek korában He­Anyakönyvi hírek • Hegedűs Lajos munka közben Wesel Hugó képe mellett. gedűs Lajos és családtagként is­merkedett meg a fényképezés tit­kaival 1917—1923-ig. 1923-ban ka­pott szakmunkás-bizonyítványt é: nevelőapja halálakor, 1934-ben át. vette a Napfény műtermet, ahol addig ellenszolgáltatás nélkül dol­gozott, abtian a hitben, hogy c lesz az örökös. A szóbeli végren­deletet azonban a vérszerinti ro­konok letagadták, és kisemmizték a jogos örököst. SZÜLETTEK: Pethaö Géza (anyja neve: Lantos Ildikó), Bartók József (Konfár Margit), Tapodi János (Kósa Veronika). Cseri Zoltán András (Hor­váth Mária). Halász Gergely (Túri Ilona), Ónodi Mihály (Mihely Aran­ka), Tarjányi Ferenc ás Edit — ikrek (Kis Edit), Tábi Dezső (Szekeres Jp- lán), Bosnyák Zsolt Péter (Kunos Te­rézia Mária), Vincze Ervin (Kovács Rozália Anna), Bánki-Horváth And­rás (dr. Molnár Erzsébet Aranka), Szőke Mónika (Balog Margit), Halász Anikó (Papp Anikó Agnes), Kis Ba­lázs (Toldi Mária Katalin), Tóth Ma­riann (Endre Ilona). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Mihály Lajos és Demeter Karolina, Laskay Endre és Tóth Anna, Bállá Imre és Véninger Mária Erzsébet. MEGHALTAK: Banos Józsefné Hi­deg Rozália. Kiskunfélegyház-á: Far­kas Imréné Tóth Mária, Kiskunfélegy­háza: Eszik Mihályné Szlávik Szidó­nia, Kiskunfélegyháza: Kovács Fe­renc, Kiskunfélegyháza: Eszik János, Kiskunfélegyháza: Looser Pálné Hesz Borbála, Kiskunfélegyháza; Gál Im­re, Kiskunfélegyháza. MŰSOR Petőfi mozi: fél 4 és fél 8 óra­kor: BEN HÚR, Dupla, III. hely­árú. Kétrészes, színes, magyarul beszélő amerikai film. FELEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhjvatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/1M pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 20-468 Index: 25 908 ISSN 0133—2554

Next

/
Thumbnails
Contents