Félegyházi Közlöny, 1981 (25. évfolyam, 1-49. szám)

1981-05-15 / 19. szám

Hangverseny a győzelem napja alkalmából A kiskunfélegyházi Állami Ze­neiskola tanárai a hagyományok­nak megfelelően, a béke első napján tartották ünnepi hangver­senyüket. A Móra Ferenc Műve­lődési Központ színháztermét megtöltő lelkes közönség előtt Ernyes László, a yárosi pártbi­zottság munkatársa mondott kö­szöntőt. Ezután a Batthyány La­jos Általános Iskola énektagoza­tos, kamarakórusa különböző né­pek kórusaiból mutatott be né­hány művet, kitűnő előadásban, dr. Somogyvári Zoltánná vezény­letével. Ezt követően a. hangszert tanító tanárok bemutatói követ­keztek. Néhány új szereplőt is láthat­tunk a Lajos házaspár, Sándor János és Jankovszki Ferenc sze­mélyében, akik kiforrott játékkal örvendeztették meg a közönséget. Igen sokat vállalt a programból Lantos Sándorné és Molnár Kor­nélia is. • A szereplő tanárok. (Némedi László felvétele.) \ Fafaragó­kiállítás A kiskunfélegyházi Móra Fe­renc Művelődési Központ kiállí­tótermében nyílt meg, Géró György fafaragó kiállítása. Fenyvesi István igazgató üd­vözlő szavai után, Banos József a HNF. Megyei Bizottság főelő­adója mondott megnyitó beszédet. Beszédében kiemelte Géró György fafaragó egyéni stílusá­nak fontosabb értékeit. Külön kell szólni arról, hogy a mester min­den fát, amit megmunkál élő anyagnak tekint, s úgy őszinte az anyag, ha keményen benne marad minden kéznyama. A mester így vall önmagáról: .. .„Azt, amit csinálok, abban én is benne vagyok és a fában önmagam szerepel, ahogy elké­szül, mintha én születnék mindig újjá” ... Az egyszerű gyökerektől, a köz. téri alkotásokig a kis és nagy­méretű figurákig minden méret­ben készít fafaragásokat. Ezekből láthatunk válogatást május 23-ig megtekinthető kiál­lításán.. Ügyeletes állatorvos: Kiskunfélegyházán és Gát érőn május 16-án délután és 17-én egész nap Dr. Horváth Alajos (Kiskunt élégy háza, Wesselén yi u. 3. Telefon: 180) és Dr. Horváth Tibor (Kiskunfélegyháza, Már­tírok u. 4. Telefon: 787) tart ügye­letet. Ugyanezen idő alatt Kunszál­lás, Pálmonostora, Petöfiszállás községekben az ügyeletet Dr. Gyöngyösi Péter látja el. Lakása: Petöfiszállás, Telefon 7. Mi épül a Petőfi téren? Sok embert foglalkoztatott a talány, mi történik a Petőfi téren? A kérdésre Gulyás István, a városi tanács vb műszaki osztályának veze­tője adott választ. A Petőfi téren látható munka, szerves része a vá­rosrendezési tervben szereplő programnak. E program első része volt a Béke téri park és sétány megépítése a múlt évben. Az autóbusz-for­galom elsőbbsége miatt és a pénzügyi lehetőségeknek megfelelően, csak ebben az évben, as ideiglenes autóbusz-pályaudvar átadása után kerülhetett sor e munkálatokra. Az E5-ös főútvonalig épülő szakasszal megvalósul a félegyháziak régi álma. a sétálóutca. Ezzel egyidőben a Petőfi tér arculata is végleges formát nyer. s a Hattyú-ház előtti útsza­kasz csak a gyalogosoké lesz. A két tér közötti területre. Kovács Fe. renc szobrászművész (városunk szülötte) egy köztéri alkotása kerül. A további tervek szerint a Móra tér felé folytatódik a sétáló utca, mely összeköti majd az újonnan épülő lakóházakat. A Költségvetési üzem a Petőfi tér munkálatait, július 31-ig fejezi be. Az említett két tér terveit több fórumon, a lakosság bevonásával megtárgyalták. így ez a tájékoztatás segít eligazítani mindenkit, aki egyébként jogosan érdeklődik a városban történő események iránt. N. L. SPORT san ..megtancoltatta” es így ö is csak Labdarúgás: UKUSE-H.irtai MEDOSZ 1-1 (1-0) A bajai ifjú Molnár sípjelére — a piros-fehérek megcáfolva a bemelegí­tésnél látottakat — nagy iramban kezdtek, gyorsan le akarták rohanni ellenfelüket, akik viszont szemmel lát­hatóan jól megszervezték a védelmü­ket. Az első három percben Sulyok két nagy erejű, de nem eléggé helye­zett lövését kellett Páli kapusnak szög­letre mentenie. A beívelt labdákat azonban a kapuvédő, a közönség nem kis bosszúságára, játszi könnyedség­gel ütötte el a fejelni „felugró” hazai játékosok elől. öt perc elteltével aztán alábbha­gyott a kezdeti nagy lendület és a to­vábbiakban minden akciót középen erőltettek a piros-fehérek közbeavat­kozásra. Ahogy telt az idő úgy lettek egyre türelmetlenebbek a nézők és idegesebbek a hazai játékosok, hiszen még mindig érintetlen volt Páli kapus hálója. A 35. percben aztán Sulyok szöglete után az ötösön belül ide-oda pattogó labdát Pavelkó két méterről a kapuba kotorta és máris megváltozott a helyzet a pályán és a nézőtéren egy­aránt! A második félidő elején is a hazai­ak birtokolták többet a labdát, de a hartaiak gyors, veszélyes ellenakciói mindig meleg pillanatokat jelentettek Mikhárdi kapuja előtt. A 70. percben mégis egy ártalmatlannak látszó jelenet után szerezték meg a vendégek a ki­egyenlítést. Egy rálőtt labda Pavelkó kezére pattant a tizenhatos vonala előtt és Molnár játékvezető habozás nélkül szabadrúgást ítélt a MEDOSZ javára. A leállított labdának a jobb­hátvéd Kiss fűtött neki és nagy erejű lövése a hattagú sorfal szélét érintve tartott a kapu közepe felé. Mikhárdit meglepte a hirtelen irányváltoztatás és lábbal próbált hárítani, de balsze­rencsésen lyukat rúgott és a labda a hálóba vágódott. Jánoshalma—Szövetkezeti SE 1—0 (1-0) Nagy hazai rohamokkal kezdődött a két feljutásra esélyes csapat találko­zója, de számottevő helyzetet nem si­került kialakítaniok a piros-kékek ka­puja előtt. A 15. percben egy ártalmat­lannak látszó hosszú kapu elé iveit labdára Némedi nem jött ki a kapu­jából és a Majoros nyakába felugró Laki hat méterről kapura tudott fejel­ni. Némedit meglepte a fejes, ismét hibázott, rosszul vetődött és a labda a hálóba gurult. A második félidőben ismét nagyiramú, de közepes színvo­nalú, ide-oda hullámzó mezőnyjátékot láthatott a szépszámú nézőközönség, ám a kapuk csak nagy ritkán kerül­tek veszélybe, öt perccel a befejezés előtt egy szép támadás végén Tóth Cs. lábában volt az egyik pont megszer­zésének reménye, de a nyurga félegy­házi játékos kecsegtető helyzetből mel­lé lőtt és így a hazaiak otthon tudták tartani a feljutás szempontjából igen fontos két bajnoki pontot. Területi bajnokság: Húsos SK— KMFSC 2—1 (0—1). G.: Kractoffill, Bense. Küzdelmes mérkőzésen, a má­sodik félidei gólratörőbb játékával, iz­galmakban bővelkedő mérkőzésen tar­totta itthon a két pontot Kohajda Bé­la gárdája. Serdülömérkőzés: Lajosmizse— HKBSE 0—4 (0—2). G.: Jankó 2, Héjjá, Búza. Kitűnő csapatteljesítménnyel, ilyen arányban is biztosan szerezte meg a győzelmet a piros-fehérek után­pótlás-gárdája Lajosmizsén. Asztalitenisz: Szövetkezeti SE—Me­zőtúr 10—6. NB III. mérkőzés. Gy.: Huszta Cs. 4; dr. Nagy L. 3; Nagy F. 2; Bízó J. 1. Valamennyi mérkőzésen kiélezett küzdelmet vívtak egymással a két csapat játékosai, s a végén pe­dig a jobb idegállapot döntött Kalász Kázmér tanítványai javára, akik ezzel a győzelmükkel megfosztották veret­lenségüktől a vendégeket és így ezzel átvették a vezetést is a táblázaton. ökölvívás: Az elmúlt hét végén két rangos utánpótláskorú versenyt is ren­deztek Budapesten. A Harangi Imre ifjúsági emlékversenyen Bácz Zoltán a HKBSE ifj. válogatott versenyzője pehelysúlyban lépett a kötelek közé és bár bejutott a döntőbe, de ott ve­reséget szenvedett Töröktől (SZIM Vasas). A Rózsa Imre serdülőverse­nyen Farkas Gábor szintén a döntőbe jutott, de ott a ceglédi Jakab alapo­az ezüstérmet tudta megszerezni. Kerékpár: A hétvégén Miskolcon bo­nyolították le a területi rövidtávú baj­nokságot, melyen a körülményekhez képest népes, hét versenyzőből álló csapat képviselte a Húsos SK szak­osztályát. Eredmények: gyermekek: (10 km: 22 ind.) 5. Gálig László, 6. Pallagi Róbert. Úttörők: (20 km: 32 ind.). 3. Czombos Csaba; 5. Krum At­tila. Ifjúságiak: (80 km: 31 ind.) 3. Drozdik Attila, 4. Varga György. Ju­niorok: (100 km, 27 ind.) 2. Nagy Sán­dor. A szakosztály versenyzői a hét végén Székesfehérváron szállnak nye­regbe szombaton és vasárnap az Álba Regia kupa keretében. Kosárlabda: Az elmúlt héten talál­kozott egymással a városi női bajnok­ság két nyeretlen csapata a KTC és az ÁFÉSZ. Az izgalmas mérkőzésen a KTC bizonyult a jobbnak és megsze­rezte első győzelmét a lelkesen játszó, de sokat hibázó szövetkezetiek ellen. A forduló második nagy érdeklődés­sel várt találkozóján a Szentirmai ve­zérelte Városi Kórház fordulatokban bővelkedő mérkőzésen győzte le és fosztotta meg veretlenségétől az Ápri­lis 4. Gépipari Művek sokak által, a végső győzelemre is esélyesnek tar­tott együttesét. Asztalitenisz: Szövetkezetek SE—Me­zőtúri FSE 10:6. NB III. férfi, Kiskun­félegyháza. Gy.: Huszta 4, dr. Nagy 3, Nagy F. 2, Bízó 1, illetve Molnár 3, Ágoston 2, Szabó 1, Fest 0. Élénk ér­deklődés mellett lejátszott rangadón, nagy küzdelemben nyertek a Szövet­kezetiek a bajnoki cím egyik váromá­nyosa ellen. Vasárnapi sportműsor: V. 17-én Szöv. SE—Kandó SE (Budapest) Jó­zsef Attila Ált. Iskola 11 óra. A hétvége sportműsora: Labdarúgás: V. 16. Mezőfi SE—HKBSE 18.00; Szövet­kezeti SE—Tiszakécske serdülőmérkő­zés 18.00; Jánoshalma, Kiskunhalas, HKBSE öregfiúinak kispályás torná­ja Honvéd sporttelep 14.00; V. 17. Szö­vetkezeti SE—Kalocsa 18.00. Asztalitenisz: Szövetkezeti SE—Bp. Kandó SE Petőfi iskola, 11.00. Farkas Tibor Megkérdeztük Dobos Gézánét, a Hazafias Népfront városi titkárát: — Hogyan értékeli a Ha­zafias Népfront VII. kong­resszusának munkáját, s az ott elhangzottak után milyen feladatokat állít a városi elnökség és bizottság a népfrontmunka központ' jába? — Jelképesnek tekinthetjük hogy éppen nemzeti ünnepünkön, március 15-én tanácskozott a kong­resszus. Ez is jelentette azt a tör­ténelmi folytonosságot, amely múltunkat összeköti jelenünk­kel. Ami 1348-ban vágy volt, ma valóság lett, a maga sorsának irányítójává vált nép megterem­tette a nemzeti egységet. Hogy ez a népi-nemzeti egy­ség tovább erősödjön, a hazájá­hoz hű, a saját imaga és a közös­ség boldogulásáért tenni akaró embereket hívja soraiba a nép­frontmozgalom, s lehetővé teszi, hogy kibontakoztathassák alkotó energiájukat programunk megva­lósításában. Mert a Népfront a part XII. kongresszusán megje­löli feladatokat nemzeti program­jának tekinti és egész tevékeny­ségével részt vesz annak teljesí­tésében. Hazánk lakosságát 1100, me­gyénk 34, városunkat 2 küldött képviselte a kongresszuson, ahol munkások, parasztok, értelmisé­giek, kisiparosok és kiskereske­dők, társadalmunk osztályainak és rétegeinek képviselői mondtak véleményt az elmúlt évek tapasz­talatairól, sok tízezer aktivista több éves munkájának gazdag eredményeit összegezték, de nem hallgatták el a gondokat sem. A kérdés további részére vála­szolva elmondhatom, hogy a Nép­frontra sok feladat hárul: első­sorban a gondolkodás, a maga­tartás formálásában, a hozzáértők táborának növelésében, a fóru­mok tartalmi munkájának javítá­sában. Annak a szemléletnek az általánosabbá tételében, hogy az egyén sokat tehet a közöny, a nemtörődömség elleni fellépésben, a személyes felelősség növelésé­ben. A Népfront mindeQütt jelen van, társadalmunkat érintő és ér­deklő minden kérdésben véle­ményt nyílvánít, kezdeményez, és ha szükséges, cselekszik, vagy tettekre serkent. Kádár János mondta a HNF VII. kongresszusán: a Hazafias Népfront mozgalom — amely a szövetségi politika megvalósí­tásának kerete — a nemzeti ösz- szefogás intézménye, képviselője és hordozója mindenütt. Szocia­lista rendszerünk nélkülözhetet­len alkotó eleme, és az is lesz nagyon sokáig. — A célt és a feladatokat te­hát megjelölte a kongresszus, most már rajtunk a sor, hogy a frontot szélesítsük, az eddigi kö­zömbös, passzív emberek bevoná­sával, tájékoztatásával erősítsük a népi-nemzeti összefogást, mind­annyiunk javára és hasznára — fejezte be válaszadását Dobos Gézáné városi titkár. Tóth Miklós A ballagás minden évben meg. ismétlődő kedves hagyomány:, az egyén, a család, a város és az or­szág közös ünnepe. Megismétlő­dik minden évben, mégsem vá­lik formálissá, mert mindig újabb és újabb fiatalok vállára akaszt­ják a tarisznyát, a batyut, újabb generáció kezébe adják az életbe indulás jelképét, a vándorbotot. Ezen a szép májusi napon vá­rosunkban 218 végzett diák hagy­ta el három középiskolánk falait. Ugyanennyi munkahelyre, felsőbb oktatási intézménybe viszik magukkal szüleik. nevelőik, oktatóik gazdag örökségét, az em­berséget. szakértelmet, szorgal­mat, tudást, műveltséget. Friss, fiatal vért a társadalom vérke­ringésébe. A MÖRA FERENC GIMNÁ­ZIUM már 172. ízben öltözött ün­neplőbe ezen a napon. Három ne­gyedik osztály 82 végzős növen­déke hallgatta megilletődve Ko­vács Sándor igazgató útravalóját: „mindig előre”, arra az útra néz­zetek, amelyen haladni fogtok. Az út másik végén lássátok a célt, az emberiség boldogabb jö­vőjét, és benne a Ti helyeteket. Az út nem mindig lesz sima, lesz­nek rajta buktatók is, nehéz sza­kaszok, de lehetnek könnyebbnek ígérkező mellékutak is, de ne tér­jetek le arról az útról, amely A Lenin Mgtsz-ben is meg­emlékeztek a Vöröskereszt fenn­állásának 100 éves évfordulójá­ról. Ez alkalomból a József Atti­la általános iskola ikamaraikórusa adott rövid műsort, majd Gye- nes Lászlómé mondott ünnepi be­szédet. Ezt követően Riskó Péter ismertette a döntőibe jutott öt csapat versenyének előzményeit, a felkészülés során szerzett pon­tokat, majd a mostani verseny mindig a helyes, a közös célt mu­tatja ...” A VARGA JENŐ KÖZGAZ­DASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA zsúfoltságig megtelt tágas udva­rán két negyedik osztály, és a le­velező tagozatosok, összesen 75 végzős sorakozott fel a búcsúzás­hoz. Huszka Jenő igazgatóhelyet­tes szólt a távozókhoz, nem mu­lasztva el átadni a Sok hasznos útravalót, tanácsot, figyelmezte­tést, jókívánságot. A PETŐFI SÁNDOR GÉPÉ­SZETI SZAKKÖZÉPISKOLA sok ballagást látott árnyas udvarán három negyedik osztály 61 nö­vendéke búcsúzott az iskolától, a modern tanműhelyektől. Szert Lajos igazgató búcsúszavai bizo­nyosan elkísérik őket életútjukon az új környezetben végzett új fel­adatok közé, ahol már nem áll­hatnak mellettük tanáraik, mes­tereik, mégis tudásuk legjavát kell majd nyújtani, hiszen: „dol­gozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes...” Mindhárom iskolánál a megha­tóan szép ünnepség fényét még ragyogóbbá tette országos hírű Középiskolás Vegyeskarunk sze­replése, Kapus Béla karnagy ve­zetésével. elsősegélynyújtó feladatok, va­lamint az elméleti -kérdések meg­oldása után a következő sorrend alakult ki. I. Kállai Éva szocialis­ta brigád, 2. Kaffka Margit szo­cialista brigád. Az okleveleket és a jutalmakat Laczkó Gyula a szövetkezet elnö­ke adta át a győzteseknek. Némedi László Vöröskeresztes vetélkedő lebonyolításának sorrendjét. Az Lakásigénylők figyelmébe! Közlemény A városi tanács vb igazgatási osztálya felhívja a lakáskérelmü­ket megújítani szándékozó igény­lőket, hogy a lakásigénylések megújításának jogszabály által előírt határideje 1981. május 31. E határidőig meg nem újított ké­relmeket nyilvántartásunkból tö­rölni kell. A május 31. után be­adott lakáskérelmeket csak mint új igénylést tudjuk elfogadni. Igénylőlap az igazgatási osztályon (városi tanács I. emelet 51.) sze­rezhető be. Tájékoztatjuk a lakástémában érdeklődőket, hogy az újjáválasz­tott lakásügyi társadalmi bizott­ság 1981. június 1-től megkezdi fo­lyamatos tevékenységét. A hely­színi szemléken túl a bizottság egy-egy tagja minden páros hét szerdai napján 8-tól 12 óráig fenti címen fogadást tart. Tájékoztatjuk a nyugdíjas, il. letve a nyugdíj előtt álló érdeklő­dőket. hogy a városi tanács — kel­lő számú jelentkező esetén — fog­lalkozik egy kb. 30 lakásból (30 négyzetméter körüli alapterületű garzonlakás) álló OTP-s nyugdíjas­ház VI. ötéves terv második felé­ben történő felépítésének gondola, tával. Ezen lakások tulajdonjogát olyan nyugdíjasok szerezhetik meg. akik meglevő nagyméretű tanácsi bérlakásuk térítés melletti visszaadását, vagy a tulajdonuk­ban álló lakás értékesítését vállal, nák, illetve egyéb saját forrásból ezen OTP-s lakás később ponto­san meghatározandó költségeit viselni tudnák. Kérjük, hogy az érdeklődők mielőbb keressék fel az igazgatási osztályt. Dr. Eszik János igazgatási osztályvezető ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETTEK: Festő-Hegedűs Erika (anyja neve Véninger Mária), Móricz Roland Imre (Retkes Katalin Erzsé­bet), Hajnal Zoltán István (Faragó Er­zsébet), Juhász Zoltán (Balázs Irma Ilona), Tóth Erzsébet (Kiss Erzsébet), Czakó Attila Tibor (Rigó Erzsébet Eri­ka), Duró Ilona Szilvia (Kósa Ilona Erzsébet), Gondi Mónika (Ginál Etel­ka), Kézsmárki Zftltán (Gálig Julian­na), Majoros Katalin (Elek Katalin), Rácz János (Bori Katalin Mária), Tar­jányi Xénia (Rádi Ilona Rozália), Kis Zoltán, Kis József iker (Lakó Anikó), Kerekes János (Szabó Erzsébet), So­mogyvári Gábor (Hevér Eva), Kiri Éva (Balázs Éva Erika), Csontos And­rea (Bereczki Sarolta), Losonczi Il­dikó (Tóth Erzsébet), László Mária (Provics Mária), Patyi Zsolt (Dongó Edit), Fazekas Zsófia Magdolna (Nagy Magdolna), Fűzi Csaba Attila (Szlobo- da Franciska), Nagy László (Balogh Éva), Fricska Andor (Túri-Kiss Mar­git), Nemes László (Kucsora Magdol­na), Tarjányi Zoltán (Papp Veronika). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Roz­mán Károly és Dósa Katalin Judit, Zombor Antal és Görög Ilona Éva, Gá- csi Csaba József és Keserű Erika, Dénes István és Szabó Eszter, Szeme- rédi Ágoston és Szabó Katalin, Nyári Sándor és Búza Mária Magdolna, Keme- csl János és Szatmári Judit Mária, Or­bán Zoltán János és Pólyák Margit Éva, Kiss István és Pintér Éva. MEGHALTAK: Némedi-Varga Erzsé­bet, Nádasdy u. 12. Bátóczki Béla, Bi­kahegy 7„ Szabó Imréné Bertus Ro­zália Kunszállás, Fehér Jánosné Pará- di Mária, Árpád u. 15., Kalmár János Bugac, Lajos József né Pál Mária, X. körzet 139., Födi Jánosné Kovács Ro­zália, Molnár Béla u. 43., Faragó Ró- kusné Csányi Ilona Csongrádi út 19., Pomázi Kálmánná Seres Mária Kato­na József u. 6„ Kövesd! Jánosné Fe­kete Rozália Kohut Béla u. 11. Felhívjuk a kedves szülők fi­gyelmét, hogy 1981. május 28-án 15 órakor „Szexualitás és a sze­mélyiség kapcsolata” címmel dr. Kiss Nándor főorvos előadást tart. Az előadás helye: Szakmaközi Bizottság Művelődési Háza Kis- kuníélegyháiza, Szabadság tér 3. Szakmaközi Bizottság Efi. Albizottsága A Magyar Szocialista __ Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: íjj dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Marx tér 1. Telefon: 115, M3, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—18/1»» pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 13-7» Index: 25 908

Next

/
Thumbnails
Contents