Félegyházi Közlöny, 1980 (24. évfolyam, 1-50. szám)
1980-01-11 / 2. szám
FELE« KÖZLÖNY Hol tart városunk az V. ötéves terv építkezéseinek teljesítésében? Infrastrukturális beruházások. Mielőtt ennek tárgyalására rátérnék, elnézést kell kérnem olvasóinktól a csúnya idegen szó használatáért. Én, aki évtizedek óta következetesen irtom a magyar nyelvből a fölöslegesen használt idegen szavakat, kénytelen vagyok most leírni: infrastruktúra. Azokat a létesítményeket nevezik így, amelyek nem vesznek részt közvetlenül a termelésben, hanem közvetve járulnak hozzá az élet- színvonal emeléséhez. Ilyenek a lakóházak, egészségügyi intézmények, iskolák, óvodák, bölcsődék, úthálózat, közműfejlesztés. Városunk infrastruktúrájára az V. ötéves tervben eddig 1130 millió forint beruházást fordítottunk. Ez mintegy 60 százaléka az összes beruházásnak, ami sokkal jobb, mint az országos átlag, amely még az 50 százalékot sem éri el. A városi tanács 2000 lakás épísági vezetősége, valamint versenybizottsága december végén összehívta a szocialista brigádvezetők tanácskozását. A tanácskozásnak kettős célja volt: egyrészt áttekintette az 1979. évi eredményeket, ráirányította a figyelmet az egységes év végi értékelésre, a brigádok „zárszámadására”, másrészt arra inspirálta a brigádvezetőket, hogy a kongresszusi irányelvek, az új szabályozók szellemében kezdjék meg az 1980. évi vállalások előkészítését. Szövetkezetünk 11 brigádja 472,5 ezer forint értékű felajánlást tett, melyet kiegészített 336,8 ezer forint pótvállalás, a XII. párt- kongresszus és hazánk felszabadulása 35. évfordulója tiszteletére. tését határozta el a tervidőszakban. A megyei terv 1670 lakást írt elő, a várható teljesítés a kettő között, 1836 lakás felépítésével valósul meg 1980. végére. A tervezett gyermekintézmények megvalósulása 1980. második felére várhgjó. A 12 tantermes iskola építésé a legkritikusabb a födémpanelek késedelmes szállítása miatt. Amennyiben a szállítás az első negyedévben nem tői iénne meg, csak 1981. szeptemberben fog az építés befejeződni. A Körösi úti lakótelep ABC- áruházának könnyűszerkezetes építéséhez a lehetőségeket most kutatják. Ugyancsak most kezdődnek a próbaalapozások az átmenetet képező 11 szintes lakóházakhoz is. A közműberuházások két célt szolgáltak. Egyrészt az új lakótelep ellátását, másrészt a város más Kiegészítette még a vállalásokat 3493 társadalmi munkaóra, továbbá egy-egy kommunista műszak brigádonként, és sokrétű, sokszínű más vállalás. Előzetesen értékelve a versenymunkát elmondható, hogy eredményesen segítette az 1979. évi termelési feladatok megoldását. A vállalások számszerűen is teljesülnek, de az erkölcsi-morális eredmény ennél is nagyobb. Szövetkezetünk a nehéz gazdasági év ellenére (mostoha időjárás) szép eredményeket ért el, és ebben nagy a szerepe a versenymozgalomnak, a. dolgozók tenniakarásá- nak. Különösen kiemelkedik vállalásaival és teljesítményével a Tejüzemnél működő Újhelyi Imre feldolgozó brigád. 220 ezer forinterületei ellátási szintjének javítását. A csapadék csatornánál 31, a szennyvízcsatornánál 54, a föld- gázvezetéknél 101, a szilárdburkolatú utak építésénél 86 százalék túlteljesítés mutatkozik. Kritikus volt a város kellő mennyiségű vízzel való ellátása, de a Vízmű és a tanács összefogásával az is megoldódott. A VI. ötéves terv súlyponti kérdése lesz a vízműtelep további fejlesztése. Az 5,7 millió forintos lakossági hozzájárulásai 65 kilométerrel bővült a tanyák villamosítása. 1979- re a villamosított tanyák száma meghaladta az 1500-at. Ez a tanyai lakosság életkörülményeinek jelentős javulását szolgálja, mert a villany segítségével a tanyák is bekapcsolódnak a műszaki és kulturális fejlődés láncolatába, megszűnik a világtól való elzártságuk. Tóth Milliós tos össz-gazdasági felajánlásukat 272 ezer forintra, a Gagarin tmk-s brigád 130 ezer forintos vállalását 189 ezer forintra teljesítette. A termelőszövetkezetben a Hámán Kató baromfitenyésztő brigád ért el szép eredményeket, a takarmányfelhasználás, fűtőolajfelhasználás és termelési eredmények területén 109 ezer forint értékben. A segédüzemeknél a Béke és Kun Béla brigád végzett eredményes munkát a terméskiesésekből adódó árbevétel pótlására. Hatékonyan dolgozott a November 7. gépkocsi- vezető, a Május 1. gépszerelő és a Zrínyi Ilona adminisztrációs brigád is. A brigáderedmények még változnak, végleges összegezésük egybeesik a zárszámadás előkészítésével, az éves munka kritikus és önkritikus értékelésével, de a jövő követelménye is kirajzolódik már. Közös feladatainkat meghatározzák pártunk XII. kongresszusának irányelvei, a konkrét cselekvést pedig az új szabályozó- és árrendszer. A cél tehát világos, ennek szolgálatába kívánjuk állítani 1980-ban a versenymozgalmat. A tanácskozáson részt vevő ágazat- és részlegvezetők, szocialista brigádvezetők elmondták tapasztalataikat, javaslataikat. A versenymunkával és az értékeléssel kapcsolatban vállalták, hogy szervezettebb munkával segítik az 1980. évi vállalások kialakítását és végrehajtását társadalmunk céljainak megfelelően, szövetkezetünk további boldogulásáért. Retkes Imre párttitkár A lakosság figyelmébe! 1980. január 21-én (hétfő) délután 16 órakor városkörzeti tanácskozást tartunk a Városi Tanács nagytermében. Napirend tájékoztató a Kiskunfélegyháza városfejlesztési feladatairól: előadó: dr. Dobos Ferenc tanácselnök. A tanácskozásra tisztelettel meghívja a város lakosságát a Hazafias Népfront városi Bizottsága. Művelődési Központ rendezvényeiből: Pódium sorozatunk vendége Haumann Péter: Szókratész védőbeszéde címmel tart előadást január 15-én 18 órakor. Bevezetőt mond: Mezei András költő. Az est Haumann Péter megrázó színházi alakításának pódiumváltozata, új színészi arcát ismerjük meg: a klasszikusat, mellyel eddig ritkán találkoztunk. Faragó és népihangszerkészítő kiállítás 1979-ben immár ötödik alkalommal rendezte meg a . Megyei Művelődési Központ a megyében élő és alkotó faragók és népi hangszerkészítők alkotótáborát Kígyóson, a tárgyi-népművészeti hagyományok ápolására. Az alkotótáborban készült, munkákból rendezett kiállítást 14-én hétfőn 17 órakor a Művelődési Központ kiállítótermében Dr. Fazekas István, a Kiskun Múzeum igazgatója nyitja meg. A kiállításon bemutatják az alkotótáborban készült képmagnó felvételt. Megtekinthető január 14—18-ig naponta 10—18 óráig. Több születés, kevesebb haláleset Városunk anyakönyvi statisztikája A Félegyházi Közlöny egyik legolvasottabb és legnépszerűbb rovata egész évben az anyakönyvi hírek. Igen nagy érdeklődéssel várják olvasóink az év végi összesítő statisztikát is, amit most az alábbiakban közlünk, összehasonlításul (zárójelben) mellé tesszük az előző, 1978. évi adatokat. 1979-ben 890 születést jegyeztek be (az 1978. évi 819-cel szemben). Házasságkötés 329 (339) történt, a halálesetek száma pedig 495 (540) volt. Ezek szerint a város lakosságának természetes szaporodása 395 az előző évi 279-cel szemben. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán és Gátéron január 12-én szombat délután és vasárnap egész nap dr. Lombár László (Kiskunfélegyháza, Lónyai u. 2 a, telefon: 490) és dr. Kiss Lajos (Kiskunfélegyháza, Bajcsy u. 2, telefon: 523) tart ügyeletet. Ugyanezen idő alatt Petőfiszállás, Kunszállás és Pálmonostora községekben az ügyeletet dr. Gyöngyösi Péter látja el. Lakása: Petőfiszállás, telefon: 7. Verseny mozgalom a Petőfi Tsz-ben Szövetkezetünk párt- és gazda• A Szövetkezeti SE megyei I. osztályban szereplő csapata. LABDARÚGÁS: Az elmúlt nyári sikeres osztályozó-mérkőzések után szerény tervekkel vágott neki a Szövetkezeti SE labdarúgó-csapata a megyei bajnokság idei küzdelmeinek. A vezetőség a biztos bentmaradást tűzte ki célul a piros-kékek elé. Az őszi szezon végén Klincsok Pál edző gárdája az előkelő kilencedik helyen végzett, megelőzve több nagyobb múltú és rutinosabb csapatot. Hogyan érték el ezt a várakozáson felül szép eredményt és milyen tervekkel vág neki a csapat a tavaszi szezonnak, erre válaszolt Klincsok Pál edző. — Ilyen hosszú és megerőltető Idényt talán még sohasem játszott végig a csapat. Január 16-tól kezdődően december 24-ig szinte alig volt pihenőidejük a játékosoknak. A területi bajnokság megnyerése után jött az osztályozó, amit sikerrel teljesítettünk és így felkerültünk a megyei bajnokságba. Az idő rövidsége és szűkös lehetőségeink miatt csak a városi klubok megértésére számítva tudtunk erősíteni. Így került hozzánk: Jernei. Rigó Z„ Seres a Húsos SK- tól, valamint Palásti és Szabó M. a Vasutas SE-től. A bajnoki rajtig szinte alig maradt időnk a csapatépítésre és máris pályára kellett lépnünk az első fordulóban a Kalocsai SE ellen. Balszerencsés mérkőzésen szenvedtünk 2:1 arányú vereséget úgy, hogy végig mi támadtunk és rutinos ellenfelünk két jól eltalált lövéssel elvitte a két pontot. Nos. ami nem sikerült itthon, az bejött idegenben a Halasi Honvéd ellen, 6:1 arányban biztosan nyertünk. Ügy belejöttünk a pontgyújtésbe, hogy az ötödik forduló után a táblázat negyedik helyén álltunk. Sajnos, ezután négy mérkőzésen csak két pontot szereztünk a Lajosmizse és a HKBSE elleni döntetlenekkel. A szezon közepére kezdett kialakulni a csapat, de Gulyás kapus nagymérvű formaingadozása eléggé bizonytalanná tette védőinket. A helyére került Rigó jól mutatkozott be, de sajnálatos sérülése miatt több mint egy hónapig nem számíthattunk rá. így került sor Szalai kapuba állítására, aki hiányos felkészülése ellenére megállta a helyét. Az idény végére terven felül 18 ponttal 50 százalékos teljesítménnyel sikerült zárnunk szereplésünket. Az őszi sorozatban 19 játékos jutott szóhoz, köztük három kapus. Vidéki, Szabó M. és Sahin minden mérkőzésen pályára lépett, míg Majoros, Dongq. Iványi és Térjék sárga lapjai miatt pihent egy-egy alkalommal. A legtöbb gólt a rutinos Sahin szerezte, szám szerint nyolcat, utána Dongó hét és Szabó M. következik öt góllal. Sajnos, a védelmünk, többször a kapusak jóvoltából, igen gólképes- nek bizonyult, amit mutat a kapott 29 gól is. A csapat rutintalanságát pedig az bizonyítja, hogy négy alkalommal szenvedtünk egygólos vereséget és két alkalommal fordították meg ellenfeleink az utolsó tíz percben a mérkőzés állását a maguk javára. Egyénileg Dongó, Sahin, Vidéki és Majoros teljesítményével vagyok maradéktalanul elégedett. A többiek is jól helytálltak, de főleg Gulyás, Szabó M., Jókai, Rádi, Palásti és Jernei képességeik alapján jóval többre lehettek volna képesek. Remélem azonban, hogy a január 8-án kezdődő alapozás után már jóval kedvezőbb véleményeket tudok mondani róluk. A felkészülésünket tornaterem hiányában az Alpári úti pályán kezdjük meg, így igen sok függ az időjárástól. Első előkészületi mérkőzésünket a hónap végén Szentesen játsszuk, majd a HKBSE és Csongrád csapataival mérkőzünk oda-vissza alapon. Végül pedig szeretnék köszönetét mondani bázisszervünknek, Páesonyi Vilmos sportköri elnökünknek és Tokaji Pál szakosztályvezetőnknek, hogy a szűkös lehetőségek mellett is biztosítják számunkra a felkészüléshez szükséges feltételeket. FELHÍVÁS! Labdarúgó játékvezetői tanfolyam indul 1980. január 15-én kedden 18 órakor a városi labdarúgó szövetség Kazinczy utcai helyiségében. Jelentkezéseket a helyszínen még elfogadnak. A Városi Sportfelügyelőség felhívja a játékvezetők és versenybírók figyelmét, hogy igazolványaik cseréjének határideje 1980. január 12. A cseréhez szükséges adatlapok beszerezhetők a sportfelügyelőségen Tóthné- nál. Farkas Tibor Szünidei szórakozás A Helyőrségi Művelődési Központ gazdag programot szervezett a gyerekeknek a téli szünetben. A gyerekek naponta délelőtt—délután a nagyteremben filmet nézhettek és a legjobb alkotások között válogathattak. A filmek után rengeteg játék, színes tévé, Tv- foci, asztalitenisz, asztali foci, stb állt a rendelkezésükre. Erre az alkalomra a klub vezetősége kb 14 ezer forint értékben játékot vásárolt, amit a későbbiek során a „Pajtás klub” tagjai használnak majd. Január 4-én a szokásos „Pótszilvesztert” rendezték, melynek lebonyolítását a Batthyány Általános Iskola szülői munkaközösségének tagai végezték. A tombola sorsolását (képünk) legalább 80 gyerek izgulta végig és 300 tárgyat sorsoltak ki. Január 6-án vasárnap izgalmas Tv-foci versenyt szerveztek, melyet Vasvári Attila nyert meg. • A tombola sorsolását érdeklődéssel figyelik a gyerekek. (Kép és szöveg: Némedi László.) Kis csillagászok között — És mégis mozog a Fó'.cU — • A csillagászszakkör tagjai állapíthatjuk meg — Galilei Meizl Ferenc tanár vezetésével szavaival élve. amikor a nagy összeszerelik a kapott távcső al- természeltudós apró követőit katrészeket. (Némedi L. felvétele) meglátogattuk, akik saját maguk olyan távcsöveket készítenek, amelvek nagyobb teljesítményűek, mint Galilei 369 évvel ezelőtt készített távcsöve, amivel felfedezte, hogy a Hold felületét hegyek borítják. A Batthyány Lajos Általános Iskolában — az egész országra Kiterjedő mozgalom részeként — működő Csillagászat Baráti Köre jelenleg 41 tagot számlál. Vezetője Meizl Ferenc tanár, aki a TIT Me- gvei Földtudományi Szakosztály titkára is. A Baráti Kór története akkor kezdődött, amikor a tv „Hogyan lehet saját távcsöve minden gyereknek?” című műsorát sugározta A program a nemzetközi gyermekévvel volt kapcsolatos és nagy segítséget adott a TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló, valamint Dr. Kulin György, a „Föld és Ég” című tudományos folyóirat szerkesztője is. Többek között — kérésre — alkatrészeket adnak távcső készítéséhez. • A kis csillagászok már saját csillagtérképpel és holdtérképpel rendelkeznek, a kör hangosfilm és diaképanyagot kap Kecskemétről, így nagy lehetőségük van arra, hogy a földrajzi órák csökkenő*- sét ellensúlyozzák és ismereteiket tovább bővítsék, a szó szoros értelmében játszva tanuljanak komoly tudományokat. TM. Elhunyt V. Nagy Bálint A város lakosságát, a pedagógusokat és a tanulóifjúságot mélyen megrendítette a hír: 57 éves korában hosszú szenvedés után ' december 24-én elhunyt V. Nagy Bálint, a kiskunfélegyházi Állami Zeneiskola igazgatója. A jó pedagógus, a kiváló művelődési szakember Cibakházán, született parasztcsaládban. A tanítóképzőt Debrecenben, a tanárképzőt Békéstarhoson végezte el. Pedagógiai pályafutását a Debrecen melletti Perec-dűlői elemi iskolában kezdte, majd Kisújszálláson folytatta tanító, tanár, igazgatóhelyettes és tanulmányi felügyelőként. Munkáját rövid időre megszakította a katonai szolgálat és a hadifogság. 1959— 1968-ig volt a karcagi zeneiskola tanára és igazgatója, 1968-ban költöztek Félegyházára. Azóta fáradhatatlanul dolgozott a város zenei életének megteremtéséért és fellendüléséért. Vezetése alatt a zeneiskolában a mostoha körülmények ellenére is színvonalas munka folyt. A diákok százait nevelték a zene szeretetére és művelésére. Jelentős a közéleti tevékenysége is. Képességei a felnőttek zenei nevelésében bontakoztak ki. Városunkban ő teremtette meg a hangversenyéletet. Nevéhez fűződnek az Országos Filharmónia bérleti hangversenyei, a növendék és tanári hangversenyek. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy munkája eredményeként egy alföldi városban is megteremtette azt a lehetőséget, hogy a zenét kedvelő lakosság hangversenyélményhez jusson. Nagyon sok segítséget adott a munkásőrzene- karnak, és ö hozta létre a ma már jól működő munkászenekart is. Hivatástudattal és hivatásszeretettel végzett munkája elismeréséül Oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetésben részesült. Munkakedvét még a rossz egészségi állapota sem csökkentette. Gyógyíttatni magát a szanatóriumban is csak a tanítási év elindítása és az első filharmóniai hangverseny után ment el, ahonnan már többé nem jött vissza. Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük. V. Nagy Bálint hamvasztás utáni búcsúztatása a későbbiekben lesz Szegeden. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Fekete Edit (anyja neve: Fazekas Erzsébet), Parádi Zoltán (Fekete Erzsébet Ildikó), Seres Mónika (Pápa Irén), Szabó Emőke (Csányi Rozália). Szládik József (Csá- nyi Gyöngyi Rozália), Tarjányi László (Szabó Julianna). Fucskó Zita (Szekeres Erzsébet), Kis János Sándor (Hideg Erzsébet). Rádi Anna (Fodor Gyöngyi), Kenderesi Anita (Fe-, kete Gizella), Kocsis Krisztina (Farkas Erzsébet). Martus József (Kiss Mária). Vértesi-Nagy Tímea Erzsébet (Varga Erzsébet). Ványi Mónika (Dobrovsz.ki Hona). Kertész Julianna (Kertész Julianna). Rácz Mária (Demeter Irén). Jaksa Anikó (Tarjányi Mária), Kiss Szidónia (Tóth Szidónia Erzsébet). László Ferenc (Hegedűs Erzsébet), Fricska-Nagy Zsanett (Dr. Pataki Márta). Seres Ildikó (Biró Anna), Móczár Tamás (Ze- lei Katalin), Szurok Tünde (Mészáros Rozália). Cseklye Judit (Horváth Ilona), Kiss András (Szarka-Kovács Mária). Vincze Anita (Kovács Rozália Anna). Horváth Zoltán (Konkoly Mária). Kraján Vince Győző (Góg Márta). Molnár Melinda (Papp Márta), Dora Miklós (Tapodi Mária Rozália), Pallagi Krisztina Aranka (Messzi Aranka), Csányi Krisztina (Mikes Veronika Mária). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Mániák György—Gulyás Katalin Ibolya. Seres József—Sós Margit. Bense Sándor—Jega Veronika, Rácz György— Német Margit. Szombati Sándor József—Oláh Rozália. Messzi Mihály László—Bánfi Rozália. Kiss Ferenc Elek—Juhász Magdolna, Szunyi János—Keserű Éva Magdolna, Kurucz Zoltán Csaba—Buknicz Ida Gizella, Nagy Ferenc József—Pál Klára Katalin, Kiss László—Ladányi Rozália. Borbély Balázs László—Mogyoró Franciska, Zsadányi István—Heréd! Veronika, Jaksa Ferenc—Fekete Katalin, Babos Ferenc—Horváth Elvira. MEGHALTAK: Csikós Ferenc Ti- szaalpár, Kalmár-Nagy Istvánná Fazekas Erzsébet. Attila u. 52, Szabó Antal Nándor. Kölcsey u. 9. Bense Mihály. Justh Gyula u. 31. Kovács Ferencné Barta Ilona, Dózsa György u. 21. Törteli Mihályné Móczár Rozália. Árpád u. 39, Zséli Pál. Tisza- alpár. Tisóczki Ferenc, Nádasdy u. 12. Krizsán Sándorná Smid Katalin, I. körzet 89. Ubornyák József Elek- né Dinnyés Rozália. Iliésházy u. 22. Görög János Bugac. Tájti Andrásné Csatlós Ilona, Arany János u. 57. Cserényi József. Nádasdy u. 12. Kis László. IX. körzet 125. Szelepcsényi Mihály, VI. körzet 21, Bódog József Mihály. Kunszállás, Süveges József Bercsényi u. 6. Czakó Imre, Bugac. rSLECYHÁZI KÖZLÖNY 9 A Magyar Szocialista ™ Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: . dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Presazinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: KMcunáttecyháza. Marx tér 1 Telefon: 115, M3, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál ét kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/162 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 13-729 Index: 25 908 ISSN 0133-26*4 mm