Félegyházi Közlöny, 1977 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1977-06-03 / 22. szám
Negyedszer is kiváló Virágerdő fogadta a művelődési ház nagytermébe belépő tsz- tagokat, vendégeket. A Lenin Tsz tartotta ünnepi közgyűlését abból az alkalomból, hogy negyedszer nyerték el a „Kiváló Szövetkezeti címet”. Csáki Imre a tsz pártvezetőség titkára megnyitója után üdvözölte Tér be Dezsőt, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának titkárát, Sztanojev Andrást, az MSZMP Városi Bizottság első titkárát, dr. Dobos Ferencet, a városi tanács elnökét, Pesir Istvánt a Kiskunsági TESZÖV elnökét, valamint a tsz tagságát és a vendégeket. Laczkó Gyula elnök ünnepi beszédében elmondta: 1976. évben megvalósultak azok a célok, melyek a tsz további fejlődését biztosítják. Bővültek az alapok, amik befolyásolják a következő évek biztonságos termelését. A meny- nyiségi termelés mellett lényegesen léptünk előre a minőséget illetően is úgy az árutermelésben, mint a takarmányalapok biztosításában és az állattenyésztés terén. A fejlesztés mellett növekedett a tagság közösből származó jövedelme. Az 1976-os esztendő jó év volt, a fejlődés üteme jobb volt, mint ahogy azt a tervben meghatározták, 1975. évhez viszonyítva a halmozott termelési érték 19, a bruttó jövedelem 3,3 százalékkal nőtt. A termelés és a jövedelem a munkatermelékenysége alapján növekedett, 39 millió forinttal több árut állított elő a tsz 1975. évhez viszonyítva. Kiemelkedő volt az eredmény búzából, 52,2 mázsa termett hektáronként. A takarmánytermelésben viszont jelentős volt a kiesés, különösen a kukoricából. Az 55 mázsa tervvel szemben 45 mázsa/hektár átlagtermést értek el. Kiesés volt a borsónál is. Helyes törekvés volt a takarmánykiesés pótlására a közel 256 hektárról zölden teljes tömeget takarítottak be és szárítottak le. A kertészetben is több nehézséggel kellett megküzdeni az időjárás miatt. Szőlőből-gyümölcs- ből a tervezett átlagtermések elmaradtak. A virágkertészet termelési feladatainak ellátása mellett eredményesen szerepelt, díjakat nyert kiállításokon. Megkezdődött a cellulóznyár gyérítése, 1800 köbméter került kitermelésre ,és értékesítésre. Az állattenyésztési főágazat túlteljesítette tervét. Tovább növekedett a szarvasmarha-létszám és az árbevétel kedvezően alakult. Az egy tehénre jutó termelés 3200 liter. A kisállatenyész- tő szakcsoport 207 ezer darab májlibát állított elő. Javult a máj minősége, növekedett az exportképes máj aránya. Az egy libára eső máj mennyisége 41 dekagramm volt. A háztáji és kisegítő gazdaságok árutermelése 35 százalékkal emelkedett. Az állattenyésztés eredményességéhez hozzájárult a helyi mg. szakmunkásképző intézet tanulóifjúsága, illetve a tanári kar közvetlen munkája. A kiegészítő üzem tevékenysége is jól segítette a közös eredmények növekedését. Munkabérre 41 millió forintot fizettek ki összesen. A lakásépítési alapból 1976-ban 442 ezer forint kölcsönt adtak. Tovább javították a munkahelyi körülményeket, új öltözők, fürdők épültek, az üzemi étkezéshez 455 ezer forinttal járult a szövetkezet. Hetvennyolc idős járulékos tagúknak egészítették ki a járdákat havonta 100—150 forinttal. A közművelődés terén is jó eredmények születtek. ,A 40 év alatti dolgozók majdnem mindegyike elvégezte a 8 általános iskolát és szerzett bizonyítványt. Az eredmények eléréséhez nagymértékben hozzájárult a tsz-tag- ság, az alkalmazottak, szakemberek aktív munkája, a különböző szintű munkaversenyek, a brigádok tevékenysége, — melyben 26 brigád 378 fővel vett részt. A beszéd után Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára a megyei párt- és állami vezetők elismerését tolmácsolta. — A Lenin Tsz kiváló termelési eredményei jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy a januárban megtartott megyei pártbizottsági ülés megfogalmazhatta: az elmúlt évben a parasztság szorgalmas, hozzáértő munkája nyomán — a kedvezőtlen időjárás ellenére is — a növénytermesztés és állattenyésztés egyes ágaiban országosan is kiemelkedő eredmények születtek megyénkben — mondta beszédében. — A mezőgazdasági termelésben az utóbbi években általánossá vált az intenzív fejlesztés, melyben jelentős szerepe van az állami gazdaságok mellett a termelőszövetkezeteknek is, így az önök gazdaságának is. Ügy fogalmazhatjuk meg, hogy ebben a termelőszövetkezetben is éltek a lehetőségekkel és megfelelően használták fel a rendelkezésre álló eszközöket. Eredményeikben lényeges szerepe volt ‘annak, hogy javult a technológiai fegyelem, erőteljesen nőtt a gépesítés színvonala, több műtrágyát és növényvédő szert használtak fel. Az 52 jól felkészült felsőfokú végzettségű szakember is nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy búzából 52,2 mázsa és kukoricából is a megyei átlagnál magasabb átlagtermést takaríthattak be. Az önöknek ma átadásra kerülő kiváló szövetkezeti cím az itt dolgozó emberek és vezetők együttes munkáját dicséri. Az elért eredményekben kiemelkedő szerepe van a tsz párt- és KISZ-vezetőinek, a párt tagjainak, akik munkájukkal egységessé kovácsolták, eredményessé tették a közösséget. Hiszem, hogy az 1977. évi terv teljesítésére vonatkozóan optimizmussal indul a Lenin tagsága, mivel az elmúlt évi eredményei alapján jó pozícióval indult 1977-ben. E gondolatok jegyében adom át a kiváló szövetkezeti oklevelet. Ezután átnyújtotta Seres Mihálynak, ifj. Fazekas Istvánnak, Papp Veronikának a miniszteri kitüntetést. A tsz elnöke tizenhárom dolgozónak Mezőgazdaság Kiváló Dolgozó kitüntetést adott át. Ezt követően az ifjúsági kórus adott ünnepi műsort Kapus Béla karnagy vezetésével. N. I. A nőpolitikái határozat végrehajtásának városi tapasztalatai A Központi Bizottság 1970-es határozata meggyorsította a nők politikai, gazdasági és szociális helyzetének fejlődését. Hatására minőségi átalakulás ment végbe a közvélemény, a társadalmi közérzet javulásában. A gondolkodás formálásában meghatározó szerepe van a kommunistáknak, pártalapszervezeteknek. A pártvezetőségek és alapszervezetek évente egyszer testületi ülésen értékelik a határozatból adódó helyi feladatokat tartalmazó intézkedési tervek megvalósítását. A pártszervezetek nőfelelősei a nőpolitika érvényesítésének helyi képviselői. Rendszeres kapcsolatot tartanak a nőbizottságokkal, és az ott dolgozó kommunista nőkön keresztül kezdeményeznek, javasolnak. Az ipari üzemekben az alsóbb, esetenként a középszintű vezetőknél sem sikerült még mindenütt elérni, hogy intézkedéseiknél minden esetben figyelembe vegyék, egyeztessék a nők érdekeit. Ez azon is múlik, hogy mennyire kérik tőlük számon munkájuk minősítésénél. A városban 34 helyen, 205 választott tisztségviselő dolgozik a nőbizottságban. A nőbizottságok létrejöttével sok fiatal nő került be a politikai mozgalomba, vállalnak konkrét feladatot, melyet lelkiismeretesen el is végeznek. A termelőszövetkezetekben a nőbizottságok tevékenysége főleg a téli hónapokban élénkebb, amikor a gazdasági munkák még nem jelentkeznek. Az 1975. évi vezetőségválasztás során a nők aránya 3,4 százalékkal emelkedett a pártszervek vezetőségeiben, testületéiben. A községi tanácsokban 26—28 százalékos a nők aránya, ennél jobb, 35—40 százalék a társadalmi és tömegszervezetekben. A határozat hatására a gazdasági vezetés alsó és középszintjén emelkedett a nők száma. A felsőszintű vezetők között a gazdasági vonalon változatlan a nők aránya. A 11 általános iskolai igazgató közül 4, az 5 középfokú intézménynél 2 a nő. Emellett az igazgatóhelyettesek többsége is nő. Ezek az arányok is csak megközelítik az oktatási területen többségben levő nők arányát, további pozitív irányú fejlődésre van szükség. A mezőgazdasági üzemekben dolgozó nők aránya közel 40 százalék, és csak 12 százalékuknak van valamilyen tisztsége. A nők politikai képzése területén elért eredmények igazolják, hogy aktív részesei ennek a munkának. Az 1976 77-es oktatási évben a különböző tömegpropa- ganda-tanfolyamokon 6739 fő vett részt, közülük 3376 nő. Városunkban 602 nő veszi igénybe a gyermekgondozási segélyt. A munkahelyi kollektíváktól, nőfelelősöktől azt kérjük, hogy kísérjék figyelemmel a GYES-en levő édesanyák körülményeit, és adjanak segítséget a hiányzó szakképzettség, iskolai végzettség megszerzéséhez. A nők béreinek differenciált javításával lényegesen csőként a különbség a nők és férfiak besorolása között. Jelentősnek kell értékelni a Vegyipari Gépgyárban 1976. szeptember 1-től végrehajtott bérrendezést, amely 73 alacsony fizetésű nőt érintett 50—200 forint összegben, A nyugdíjhoz közelálló nők problémája, hogy nyugdíjbavo- nulásuk idejére érik el, vagy alig haladják meg bérbesorolásuk alsó határát, ezért alacsonyabb lesz a nyugdíjuk is. A nők foglalkoztatása a város területén teljes mértékben megoldott. 4 községben a nők többsége a helyi tsz-ben dolgozik. Petőfiszálláson csak 34 nőt tudnak a gazdaságok foglalkoztatni, 146-an eljárnak vidékre. A nők munkájának erkölcsi elismerése örvendetesen javult, a különböző szintű kitüntetéseknél a nők aránya ugrásszerűen emelkedett. Például a Lenin Tsz- ben 1970-től 44 nő kapott miniszteri, illetve Kiváló Dolgozó kitüntetést. A bölcsődébe jelentkező gyerekek 85, az óvodás korú gyerekek 75 százalékát tudják a városi intézményekbe felvenni. Gátér kivételével az óvodai ellátottság 100 százalékos községeinkben, bölcsőde sehol sincs. Jövőben is szükséges, hogy mindenütt rendszeresen értékeljék az intézkedési tervekben meghatározott feladatok végrehajtását. A beszámolók térjenek ki a nők körében végzett politikai, nevelőmunka értékelésére is. A társadalom és a gazdaság számos tennivalója egyetemes és korántsem a nemek ügye, a nők problémája, hanem ezer szállal kötődik a fejlett szocialista társadalom felépítéséhez. Sisák Katalin nőreferens TŰZOLTÓVERSENY A Kiskunfélegyházi Városi Tanács, a városi tűzoltóparancsnokság és a Dózsa Tsz június 4-én rendezi meg a város területén levő vállalati tűzoltóságok és a csatolt községekben működő önkéntes tűzoltóegyesületek részvételével az évek óta hagyományossá vált tűzoltóversenyt. Az Alpári úti városi sporttelepen 10 órakor kezdődő verseny műsora: 9 órakor a csapatok gyülekezése, 10 órakor a versenycsapatok üdvözlése, megnyitó beszédet mond dr. Kardos András igazgatási osztályvezető. Utána a tűzoltócsapatok versenyszereplése, közben tűzoltó jellegű váltóstaféta. A városi tűzoltóparancsnokság bemutató jellegű gyakorlata. Eredményhirdetés, díjak átadása. A versenybizottság szeretettel meghívja a város és a községek lakosságát, a verseny megtekintése díjtalan. Óvodások üzemlátogatása A Magyar Kommunista Párt által 1946-ban megszervezett Vörös Hadsereg utcai óvodát, a város legelső napközi otthonos óvodáját az 1968-ban létrehozott Kiskun Cipőgyár utóda, mai nevén Alföldi Cipőgyár kiskunfélegyházi gyáregysége patronálja. A mindkét félnek hasznára váló példás együttműködésről sokat lehetne Írni. Azt például, hogy a cipőgyári KISZ-fiatalok a kommunista műszak munkabéréből 6000 forintot adtak az óvodának játékvásárlásra, vagy azt, hogy az árnyas vadgesztenyefák alatt látható udvari játékszerek lefes- tése a cipőgyári szocialista brigádok keze munkáját dicséri. Vagy még újabbat mondva, ennek köszönhető az a jelentőségében kiemelkedő közös rendezvény, mely a munkára nevelés, a fizikai munka megbecsülése szempontjából felmérhetetlen. Á ü' nagycsoportos óvodás virággal felszerelve, felkerekedett, hogy a patronáló gyárat, annak szocialista brigádjait, az ott dolgozó édesanyákat és édesapákat köszöntse. Cserébe a kapott sok szépért és jóért — mondta Lassú Tiborné vezetőóvónő — „csak” ezt tudja adni az óvoda. És azt — ezt már mi tesszük hozzá — hogy a szülők most még inkább megérzik, hogy szemük fénye, kisgyermekük, jó kezekben és szinte szülői felügyelet alatt van. Eboltás Az ebek veszettség elleni kőtelező védőoltása 1971. évben az alábbi helyeken és időpontokban lesz: Június 6, hétfő: (külterületen) reggel 7 órakor: Alpári úti belső kanász- tanya, reggel 8 órakor: Alpári úton (a volt Felszabadulás Tsz-lroda). délelőtt 10 órakor: Dózsa Tsz külső központja. déli 12 órakor: Toldi Károly tanyája (volt Zöldmező Tsz területén), délután 13 órakor: Állami Gazdaság irodájánál a Csongrádi úton. Június 8, szerda: reggel 7 órakor: Kecskeméti út (volt Vörös Október Tsz központja), reggel 9 órakor: Aranyhegyi Csárda, délelőtt 11 órakor: Vörös Csillag Tsz központja, délután 13 órakor: Kisszegedi út (volt Kalmárféle tanya), reggel 7 órakor: Szegedi úti Varga-kocsma, délelőtt 10 órakor: Csólyosi út (volt Tábi-kocsma). Június 9, csütörtök: reggel 7 órakor: Körösi út (volt Üj Élet Tsz központja). reggel 9 órakor: Körösi út (Király-tanya). reggel 7 órakor: Csongrádi úti Vendeles Tóth-féle tanya, reggel 8 órakor: Csanyi úti Gulyás Ferenc tanyája, reggel 9 órakor: Péteri úti Jókai Imre tanyája, délelőtt 10 órakor: R. Nagy István VIII. 36. tanya. délelőtt 11 órakor: Szénási János VII. 3. tanya. Június 13, hétfő: reggel 7 órakor: Majsai út. Pintér Antal tanyája, reggel 8 órakor: Kiskunság Tsz központja. reggel 9 órakor: Halasi út. Fekete Pál XII. 106. sz. alatti tanya, délelőtt 10 órakor: Volt Bem Tsz központja, délután 16 órakor: Bugaci út (volt Móra Tsz-iroda), délután 18 órakor: Izsáki út (Petőfi Tsz központja). A város belterületén: Június 7-én kedden, június 10-én, pénteken reggel 7 órától 9 óráig, délután 16—18 óráig, június 11-én. szombaton reggel 7—9 óráig Alkotmány utca 10. szám alatt, a Magyar Ebtenyésztők Székházában. Kérünk minden kutyatulajdonost, hogy az adófizetési csekklapot, vagy az adófizetés alóli mentességi határozatot mindenki hozza magával. dr. Lombár László városi főállatorvos Üttöröavatás - gyermeknap mmmmm Május utolsó napjaiban került sor a kisdobosok és az úttörők avatására. A város minden iskolájában lázas készülődés, sürgésforgás volt, már napokkal ezelőtt. Szombaton délután nagy izgalommal teli várakozás után végre beteljesült a gyermekek álma. Kisdobosok és úttörők lettek. Az örömtől kipirult arccal mondták a fogadalom szövegét: „Tetteimmel szocialista hazámat, a dolgozó népet szolgálom”. Az ünnepség után az SZMK és az úttörőcsapat vendégül látta az ifjú kisdobosokat. Az úttörőknek pedig a József Attila Általános iskolában a gyermeknap tiszteletére közös bálát rendeztek az „AXTRAX”-együttes közreműködésével, majd a béke és barátság szolidaritás szellemében, tá- • „Csapatom zászlaja és úttörő- bortűzzel ért véget a nap. társaim előtt fogadom .. • A tábortűz mellett felhangzott „Venseremos” c. dal. (Kép és szöveg: Némedi László.) Közlemény Értesítem Kiskunfélegyháza város lakosságát, hogy 1977. június 1-től minden hét végén és munka|szüneti napon 'gyermek- gyógyász szakorvosi ügyeletet létesítünk. Az ügyelet helye: Szakorvosi Rendelőintézet régi épülete, Kiskunfélegyháza, Kilián György u. 7. sz. Időpontja: szombaton 12 órától 19 óráig, vasárnap 7 órától 19 óráig. Dr. Tóth Sándor igazgató főorvos Zenei híradó Június 5-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartja a Zeneiskola tanévzáró hangversenyét a művelődési központban. Délután 17 órakor az ifjúsági fúvószenekar és a munkásőrség zenekarának hangversenye lesz a Petőfi-szo- bornál. Június 6-án és 7-én délelőtt 8—12 óráig, valamint délután 14—17 óráig beiratkozás a zeneiskolába Kiskunfélegyháza, Móra tér 9. szám alatt. Anyakönyvi hírek Kiskunfélegyháza Születtek: Réczi László (anyja neve: Bartucz Franciska). Szabó Judit (Szabó Rozália). Lantos Tamás (Faragó Katalin). Mészáros Ildikó (Dudás Irén), Gubu Zsolt (Kecskés Ilona), Lippai Tamás (Faragó Margit Ilona). Bódi Rita (Kanyó Márta Lívia). Fehér Vilmos (Sipos Magdolna). Tóth Erika (Vakulya Veronika Ilona). Juhász Krisztián Sándor (Kis Zsuzsanna), Szekeres Róbert (Csenki Erzsébet Margit), Szabó Tibor (Seres Mária). Varga Ottó (Milasin Rózsa). Kurta László (Büki Zsuzsanna). Slezák László (Klincsok Mária). Seres Klára Mária (Nemes-Nagy Klára). Kárász Mónika (Seres Katalin), Mészáros Péter (Bíró Sarolta). Nagy Andrea (Po- mázi Piroska). Nagy Teréz Anita (Koncz Terézia). Házasságot kötöttek: Páli József — Faragó Magdolna. Garai Péter — Rádl Terézia. Kis-Szabó András János — Fodor Margit Hona, Tarjányi István Mihály — Csizmadia Mária Márta, Kovács István — Buzder Etelka. Rádi János Dezső — Tamás Éva. Lócskal Árpád — Bori Anna. Kis Zoltán Mátyás — Makány Piroska. Meghaltak: Makány Mátyás. Korvin Ottó u. 2. Keller Jánosné Dobák Erzsébet. IX. kér. 284, Rigó Bálint Szánk. Sallai Péter Pál. VIII. k. 117. Tóth János XIII. k. 115, Judik Mihályné Sólya Erzsébet II. k. 44. Toldi Jánosné Csá- nyi Erzsébet, Bercsényi u. 14. Tímár István. Justh Gy. u. 14. Egy lépéssel közelebb A Kun Béla SE labdarúgócsapata vasárnap több mint 800 néző előtt őszi legyőzőjét a Sükösd együttesét fogadta. A félegyházi fiúkat fűtötte a visz- szavágás vágya, azonban az első félidőben a gyengén működő középpályás sor miatt nem tudott a gárda játéka kibontakozni. A félidő végefelé Villányi cserét határozott el. Lehívta a gyengén játszó Zágont. beküldte Miklóst és a csapat szerkezetét is megváltoztatta. Az I. félidő krónikájához még az is hozzátartozik, hogy az egyik sükösdi védő a 16-oson belül kézzel ütötte el a labdát, de a máskor oly holtbiztos ll-es rúgó Ktsznyér ezúttal gyengén lőtt a jobb sarokra és a kitűnő vendégkapus Szente védeni tudta. A II. félidő azonban kárpótolta a szép számú közönséget. Ekkor már feljött Dongó is, Bálint dr. pedig bebizonyította, hogy középpályán a helye. Habár túlzásnak tűnik, de szünet után olyan folyamatos, kitűnő játékot produkáltak a fiúk. amely felülmúlta a Fájsz elleni 7:0-ás Játékot is. Szinte öröm volt nézni, hogy milyen gördülékenyen folytak a támadások a lelkes és sportszerűen harcoló ellenfél ellen. Sajnos, ennek ellenére gól nehezen akart születni. Szente bravúrosan védett, úgy látszott, ezen a napon nem lehet neki gólt lőni. Farkas a kapufát találta el. míg végül a 75. percben talán a huszonötödik szögletből végre Hevesi beívelését Horváth látványosan a hálóba fejelte. így 1:0- ra győzött a Honvéd, s ezzel a 2 ponttal ismét tett egy lépést a bajnoki cím megszerzése felé. A hátralevő 2 hazai és 2 idegenbeli mérkőzésen mtndösz- sze 3 pont szükséges ahhoz, hogy a csapat a bajnoki cím birtokába jusson. Vasárnap. Baján, úgy hisszük, jó a Honvéd a döntetlenre, már csak azért is. mert Baján jól szokott menni a csapatnak. Kosárlabda. A Vasas-lányok ezúttal hazai környezetben 52:42-re verték a nyíregyházi Széchenyi csapatát. Bódi friss erőkkel vonult fel. Leigazolta Rácz-Fodort. Farkas Jutkát. Holló- Szabót és Mogyorót. Közülük az első két lány helyet kapott a kezdő csapatban is. Sőt. Rácz-Fodor 10 pontot Is szerzett. Szeginé ismét kitűnően irányított és 24 kosarat dobott. A fiúk a sérült Nádasdi és Hevér nélkül vereséget szenvedtek a Kinizsi Sörgyár csapatától. A mérkőzés kimenetele mindvégig nyílt volt. a fővárosiak jobban bírták idegekkel és végül 66:62 arányban győztek. A csapat így is a 6—7. helyen áll. Mészáros 27, Csáki 23 kosarat dobott. Asztalitenisz. Meglepetésre a Szövetkezeti SE nem tudott kiállni a Kecskeméti Spartacus ellen. Sajnos, ez már második eset. Feltesszük a kérdést, ha kevés a játékos, miért neveztek? Ökölvívás. A Kun Béla SE sport- küldöttsége látogatást tett Jugoszláviában. A 6 napig tartó túrán május 22-én Apatinban. 25-én pedig Stremka Mitroviczán vendégszerepeit a Honvéd Kun Béla SE ökölvívó-csapata. A küldöttséget elkísérte a Honvéd vezetőkön kívül Gímes György, a megyei sporthivatal csoportvezetője és Csendes Mihály, a városi spórtfelügyelőség vezetője. A delegációt fogadták a párt, állami és társadalmi, valamint a sportvezetők Stremka Mitroviczán, ahol a küldöttség megkoszorúzta a jugoszláv hősök sírját. A vendéglátók gazdag programot állítottak össze a sportküldöttség fogadására. A Kun Béla SE csapata Apatinban 12:8 arányú vereséget szenvedett. Stremka Mitroviczán pedig 12:8 arányú győzelmet aratott. Megállapodás jött létre augusztus 20-án rendezendő jugoszláv—magyar. Félegyházán rendezendő visszavágóra. Vasárnap a Bp. Honvéd—Kun Béla SE vegyes csapat 20:2 arányban legyőzte a Lodz! Vajdasági Junior válogatott csapatát. Sportműsor. Kosárlabda: Június 5-én DASE—Vasas 11 órakor. DASE—Lenin SK 12.30 órakor Debrecenbeh. Labdarúgás. Bajai SK—Kun Béla SE Baján 17 órakor. P. J. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán június 4-én szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Szmilkó Ferenc tart ügyeletet. ’Lakása: Lőwy Sándor u. 6. Ugyanezen idő alatt a külterületi négy községben az ügyeletet dr.' Gyöngyösi Péter látja el. Lakása: Petőfiszállás, telefon: 7. FELEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Váróét Bizottságának lapja A Petőfi Népe kladáaa Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Prelszlnger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Marx tér I. Telefon: 119, 143, 173. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahtvata» terjeszd. Előfizethető: a helyi postahivataloknál áa kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/1 S3 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-73* Index: 25 90» ISSN 0133—259« Mi