Félegyházi Közlöny, 1977 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1977-06-17 / 24. szám
Kereskedelmi hálózatfejlesztési terv 15 évre Épül az új kenyérgyár f ” ----------------------------------———-——^ „Város nincs kereskedelem nélkül, de kereskedelem sincs város nékül” — állapítja meg Kiskunfélegyháza hosszútávú, 15 éves kereskedelmi hálózatfejlesztési tervének írásos előterjesztése, amelyet a városi tanács elé terjesztett a VB jóváhagyás végett. Ha visszafelé lapozzuk városunk történelmét, láthatjuk, hogy már Félegyháza „helység” vezetői is tudták ezt, mert a városi kiváltság elnyeréséért indított törekvésükkel egyidőben, 1772-ben ezt írták: „A boltok sok okokbul kévántatnak ... ”, Mint ahogy a megyében sok helyen, a felszabaduláskor mi is egy eléggé alacsony színvonalú és korszerűtlen kereskedelmi hálózatot örököltünk, s csak komoly erőfeszítések árán tudta kereskedelmünk az akkor jelentkező fogyasztási igényeket is kielégíteni. A mezőgazdaság átszervezése és az iparfejlesztés következtében ugrásszerűen megnőtt a keresők száma, az emelkedő élet- színvonallal magasabbak lettek az igények is, ez pedig nagyobb feladatokat állított a kereskedelem elé. A város területén, valamint a vonzáskörzetéhez tartozó mintegy 70 ezer ember áruellátását kell biztosítani, nem is számolva az itt átutazó sokezer turistával. A vásárlóerő növekedését jól szemlélteti az egy lakosra jutó Sikeres volt az ünnepi könyvhét programja, melyet nagyfokú érdeklődés kísért. örsi Ferenc író négy esetben találkozott a 10—14 éves korosztályú olvasókkal. A közel 400 érdeklődő nagyon sok kérdést tett fel a Tenkes kapitánya című könyv népszerű írójának. Sőt, Gátéron a találkozó előtti napon levetítették a tanulóknak a re- . gény filmváltozatát. László-Bencsik Sándor két író—olvasó találkozót tartott városunkban. A Magyar Néphadsereg egyik alakulatánál és a városi könyvtárban. Mi, könyvtárosok is nagy érdeklődéssel tekintettünk a találkozó elé. Az író ugyanis hét évig export-csomagoló munkásként dolgozott egy szocialista brigádban. A történelem alulnézetben című könyve az ott szerzett élmények, a brigádtársuk őszinte megnyilatkozása alapján íródott. A könyv egy brigád és 18 brigádtag életrajza. Az író bemutatása, bemutatkozása után igen sok jelenlevő brigádtag kérdéseket tett fel, melyek a mindennapi munkájukban, életükben problémát jelentenek. A válasz konkrét és kielégítő volt. A találkozók végén az írók dedikálták az olvasók által hozott könyveket. Szót kér az elnök Vasárnap véget ér az 1976 '1977. évi labdarúgó-bajnokság és utána következhet az osztályozó. A Honvéd Kun Béla SE csapata az első perctől az utolsóig az első helyen állt és a hátralevő Bácsalmás elleni mérkőzéstől függetlenül már bajnok. Tonács Lajos alezredes, a Honvéd Kun Béla SE megbízott elnöke a Félegyházi Közlöny „Szurkolóknak” című rovatában kér szót az osztályozó mérkőzések előtt. Mi. természetesen örömmel adunk helyet kérésének, amely a következőképpen hangzik: Közeledik a labdarúgó-bajnokság befejezése. A Honvéd Kun Béla SE labdarúgó szakosztályának játékosai, szakvezetése és szakosztályvezetése kitűnően szerepelt. Képességeiknek megfelelően, erőlködés nélkül megnyerték — a lelkes szurkolók biztatásával — a megyei I. osztályú bajnokságot. Ezzel ismét lehetőség kínálkozik az NB m-ba való feljutásra. Felvetődik a kérdés, vajon ez a lehetőség meghaladja-e erőnket, blr- juk-e idegekkel? A játékosállomány minősége, felkészültsége, az edző képessége feljogosít-e bennünket a felelősségteljes reményekre? A legszívesebben azt mondjuk, csak Így tovább! Nincs szükség változtatásra. Valamennyien, a játékosok, az edző az ügy megszállottái, becsülik, szeretik egymást, értik munkájukat. Maguk mögött érzik az elnökség, az egész sportegyesület, a szurkolók nagy táborának erejét és bizakodását. A minden áron való feljutás kikövetelése azonban csak hátrányt jelentene a felkészülésnél az osztályozó mérkőzésekre. Bízzuk a nagy és felelősség- teljes feladatot a szakvezetésre és játékosainkra. Kívánunk nekik sok sikert és eredményes szereplést. Honvéd—Tompa 6:0. A Kun Béla SE bajnokhoz méltóan játszott. Igen örvendetes. hogy a csapatban nem volt gyenge pont. Farkas, úgy látszik, kezdi megtalálni góllövő cipőjét. 2 gólt átlagos kereskedelmi forgalom alakulása, amely 1960-ban 6462 forint, 1970-ben 13 833 forint, 1975-ben pedig 22 537 forint volt. A kereskedelmi hálózat alapterülete a megye városai közül a legalacsonyabb: 100 lakosra nálunk 453 négyzetméter jut, a megye városainak átlaga 624, Kiskunhalason 607, Kiskőrösön 625 négyzetméter volt 1975-ben. Az V. ötéves terv 8900 négyzetméter új kereskedelmi egységet irányoz elő, ugyanakkor szanálás és egyéb okok miatt megszűnik 2027 négyzetméter alapterület. Így a tényleges alapterület-bőví- tés 6873 négyzetméter lesz, ezzel az összterület 1980-ra várhatóan 23272 négyzetméterre emelkedik. Ez a szám a VI. ötéves tervben 30 000, a VII. ötéves terv végére 36 900 négyzetméter lesz. A fejlesztési program keretében tervezett egységek 1976—80. között (az eddig átadottakon kívül) : Körösi úti lakótelepen egy üzletház, 600 négyzetméteres ABC, 200 négyzetméteres iparcikk, 150 négyzetméteres vendéglátó. A Kossuth utcán: BÉK élelmiszerbolt és az ABC bővítése, Kilián utca sarkon édességbolt, Zrínyi utca sarkon eszpresz- szó, Ady Endre utca sarkon melegkonyhás vendéglő és eszpresz- szó, Petőfi téren a Halászcsárda bővítése. A Béke téren Centrum 0 László-Bencsik Sándor író dedikálja könyvét. Az ÁFÉSZ könyvesboltja jól felkészült az ünnepi könyvheti forgalomra. A Petőfi téren két pavilonban, a Kossuth utcai ABC-áruház mellett egy pavilonban árusították a könyvheti újdonságokat. A keresett könyvek szinte az első napokban elfogytak. A forgalom emelkedett az előző évihez viszonyítva, megközelítette a 273 ezer forintot. Z. P. szerzett, örvendetes Dongó javuló játéka. A többi gólon Dongó, Patyi. Bálint dr., Csurka osztozott. A csapat legjobbja Klsznyér volt. Elhunyt Jelűnek Kálmán, a városi labdarúgó-játékvezető bizottság vezetőségi tagja, kiváló társadalmi munkás. 62 éves volt. 20 éven keresztül odaadóan tevékenykedett a labdarúgás területén. Ökölvívás. A Kun Béla SE ökölvívói Budapesten a Fáy utcában csapatbajnokságon 12:8 arányú győzelmet arattak a listavezető Vasas ellen. A Pém—Szalai mérkőzést később játsszák le, de ez vereség esetén sem befolyásolja a Honvéd győzelmét. Különösen kitűnt Hideg, aki az első menetben háromszor földre küldte Hrus- kát és döntő fölénnyel győzött. Kosárlabda. A Vasas női csapata 58:47 arányban győzött a Debreceni Vasutas ellen. Szeginé 16. Pálinkás 12 kosarat szerzett. A Lenin Tsz SK együttese 78:77-re kikapott a Zrínyi SE honvéd csapatától. Ismét Mészáros volt a legeredményesebb 25 pontot szerzett. Teljesen felesleges, hogy a szövetség fővárosi csapattal pesti bírót küldjön, mert igen sok jó játékvezető van vidéken is. Asztalitenisz. Tiszakécske—Szövetkezeti SE 10:6. A Rigó dr.. Csenki és Sánta nélkül kiálló megfiatalított csapat majdnem meglepetést okozott a bajnokjelölt Tiszakécske ellen. Csányi 3, Korponai 1. Kiss Jenő 1. Gyarmati 1 győzelmet szezett. SPORTMŰSOR Ökölvívás. Június 18-án, szombaton a Honvéd-pályán Kun Béla SE—Budapesti Építők 16 órakor. Csapatbajnokság. Labdarúgás. Kun Béla SE—Bácsalmás június 19-én 17 órakor befejező bajnoki mérkőzés. Asztalitenisz. Kunszállás—Szövetkezeti SE. Kunszálláson 9.30 órakor. Pálfi József Áruház -építése, Barkácsbolt, Mezőgazdasági szakbolt, Vas-, edénybolt, mini gázcseretelep a Pető- íivárosban, a Felszabadulás út déli részén és a Gazdaközi iskolánál. Napi 3000 adagos diákélelmezési konyha. A Fürdőszálló és étterem rekonstrukciójának várható megvalósulása: 1980. 1981—85. között: A Körösi úti lakótelepen iparcikk ruházati, bolt, a Móravárosban ételbár épül. Az új autóbusz-pályaudvar mellett büfé, az Árpád és Batthyány utca között papír-írószerbolt, vas-edénybolt, ruházati és cipőbolt, a Szabadság téren cukrászda. gyorsbüfé, a Petőfivárosban ABC-áruház* és a Béke téren fedett piaci csarnok épül. 1986—90 között: a városközpontban lakberendezési áruház, ipar- cikk-jellegű üzletek, szálloda, eszpresszó, bár. Üj AEC-áruhá- zak a városközpontban, Baj- csy-Zs. utca végén, Bankfalu környékén és a város déli részén. Vegyes élelmiszerboltok a kialakulandó 4 külterületi lakott hely központjában. A város nyugati oldalán elhaladó M—5-ös autópálya becsatlakozásánál vendéglátó- és ipárcikk-jellegű egység, valamint üzemanyagtöltő-állomás. A felsorolás — 'természetesen — nem teljes, de megközelítő képet ad városunkról a VII. ötéves terv végére. T. M. „Előre, föl, miénk az élet...” Verőfényes napsütésben sorakozott fel a Mezőgazdasági- és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet harmadik A, B, C, D osztályainak pontosan száz növendéke, hogy búcsút intsen a múló diákéveknek. Juhász Gyula örökszép költeményéből idézett és címként felhasznált „Előre, föl, miénk az élet” verssor mindig, de most különös jelentőséggel bír. Miénk az élet! Minden dolgozóé! A mai idősebb korosztály rettegett attól a pillanattól, amikor elhagyta az iskolát. Most, ha nem száz, hanem ezer, tízezer új szakmunkás lépne ki az életbe, valamennyit tárt karokkal várnák a munkahelyek. Judik Menyhért igazgató nagyon találóan jegyezte meg: munkánkat az minősíti, milyen embereket neveltünk. A nevelésben, oktatásban nincs hiba, bizonyítják ezt a soron kívül szakmunkás bizonyítványt kapott Kovács Antal, Ribánszki István és Tóth Balázs is. Feljutottak az országos döntőig, az élenjárók közé. Az intézet tanulóinak 62 százaléka, mintegy kétszázan jutalomüdülésen, táborokban szélesít- i heti látókörét Szlovákiában, NDK-ban, Lengyelórszágban, Romániában gyűjthetnek hasznos tapasztalatokat. Üttörőavatás Szép, napsütéses délelőtt kisdiákokkal népesült be a kiskunfélegyházi Haleszi úti általános iskola közelében levő „kulcsos úttörőhái” környéke. A Haleszi úti, Izsáki úti, Nagyszőlő úti külső és Nagy szőlő úti belső külterületi általános iskolák gyermekei gyűltek össze, a csodálatos erdei környezetben levő tisztáson. Közel kétszáz kisdiák vett részt a gyermeknappal egybekötött kisdobos és úttörőavatáson. A gyermekek kis műsorral tették színesebbé, emlékezetesebbé az avatás napját. Dalokká^, szép szavalatokkal bizonyították, hogy hátrányos helyzetük ellenére igen komoly murikát végeznek a tanulás és az úttörőélet terén. Az avatáson részt vettek a patronáló üzemek képviselői, a Petőfi Tsz, a Dohánybeváltó Üzem „Május I.” szocialista brigádja és a Gyapjúforgalmi Vállalat „Ifjúsági Komplex” brigádja. A kiváló rendezésért és szervezésért az úttörőcsapat vezetője és a' pedagógusok csak elismerést érdemelnek. Az eskütétel után a Dohánybeváltó „Május 1.” szocialista brigádja hűsítő itallal vendégelte meg a kispajtásokat. A kiváló és jó úttörőmunkát végző pajtások könyvjutalmat kaptak a Gyapjúforgalmi Vállalat „Ifjúsági Komplex” brigádtól. A gyermekcsapat, a vendégek és a szülők délben bográcsban főzött krumplipaprikással csillapították éhségüket. A nap hátralevő része játékkal, igen ip hangulatban telt el. BP-né A tanács-népfront együttműködési megállapodásról A Hazafias Népfront legutóbbi! városi elnökségi ülésén a tanács-- népfront együttműködési megállapodás gyakorlati megvalósulásának tapasztalatai, további feladatai, valamint az 1976—77. évi tömegpropagandamunka értékelése került napirendre. Ügy a népfront elnöke és titkára, mint a város tanácselnöke, valamint az elnökségi tagok egyhangúan megállapították, hogy jó és egyre javuló ez az együttműködés, egy célért folyik a tevékenység: pártunk politikájának minél tökéletesebb megvalósításáért. Mindkét napirendi pont részletesen ismertette az együttműködésnek és a tömegpropagandamunkának az élet minden területén fellelhető eredményeit, de foglalkozott a hiányosságokkal is. Még címszavakban is sok felsorolni az együtt végzett tevékenységet: társadalmi munka, honismeret, helytörténet, szülői munkaközösség, oktatás és közművelődés, ismeretterjesztés, tanácstagi szemlék és beszámolók, szülői munkaközösség, szocialista törvényesség, háztáji és ház körüli termesztés, béke és barátság rendezvények, falugyűlések, környezetvédelem stb. A tömegpropaganda-munkát is jónak értékelte az elnökség. Egy év alatt 70 előadás hangzott el, ebben helyet kapott az alkotmányjog, nyugdíjtörvény, családjog, bel- és külpolitika stb. A TIT jól felkészült, népszerű előadóinak tolmácsolásában. Fotókiállítás A kiskunfélegyházi FÉK fotóköre a szakköri tagok képeiből kiállítást rendez a klub vadásztermében. A megnyitó 1977. június 18-án, szombaton 18 órakor lesz. Megnyitót mond Fazekas István, a Kiskun Múzeum igazgatója. Minden érdéklődőt szeretettel várunk. A kiállítás július 18— 30-ig, hétfő kivételével, délelőtt 10—12 óráig, délután 17—20 óráig tekinthető meg. Kiskunfélegyháza város „pedagógus társadalmában” jelentős helyet foglalnak el az oktató-nevelő munka tökéletesebbé tételében a kommunista pedagógusok. Felkerestem Szirmai Ferencnét, a Pedagógus II. pártalapszervezet titkárát, s elbeszélgettünk a 4 intézmény kommunistáit összefogó munkáról, az elért eredményekről. — Pártalapszervezetünk a Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet, a Közgazdasági Szakközépiskola, az Állami Zeneiskola és a Kállai Éva leánykollégium kommunistáinak munkájára épül. Az 1972. októberi oktatáspolitikai, valamint az 1974. évi köz- művelődési határozat megvalósításáért, végrehajtásáért dolgoznak az alapszervezet tagjai. A városi pártbizottság 1975. novemberi és 1976. június 3-i határozata értelmében kommunista pedagógusaink célja az, hogy emeljük a szakképzettség színvonalát, korszerűsítsük az oktatást, növeljük a tanulók aktivitását, támogassuk a fizikai dolgozók gyermekeinek tanulását, összefogjuk az osztályfőnöki órák és a KISZ- munka területét. A város déli ipartelepén dolgozó sok ezer ember nap mint nap látja, milyen szorgos munka folyik a betonút túloldalán, a közelmúltban még gyenge szőlővel, haszontalan fákkal beültetett területen. 47 milliós költséggel városunk új sütőüzeme, kenyérgyára épül ott. A Bács megyei Sütőipari Vállalat kiskunfélegyházi üzemvezetőjével, Somogyi Józseffel beszélgettünk az új telephely jelentőségéről. Azt tudjuk, hogy mi, kenyérfogyasztók alig várjuk a régen esedékes új üzem termékeit, de még ennél is nehezebben várják a sütőipar dolgozói, akik jelenleg emberfeletti, megfeszített munkával sem képesek az igényeket maradéktalanul kielégíteni. A jelenlegi félegyházi kapacitás ösz- szesen 10,4 tonna 16 óra alatt, az új üzem ezzel szemben 24 tonnát Fazekas István, a Kiskun Múzeum igazgatója a közelgő nagy „uborkaszezon” idejére sem hagyja műélvezet nélkül a város szépért, jóért lelkesedő lakosságát. Németh József Munkácsy-dí- jas festőművész alkotásaiból rendezett kiállítással vonzza — a hagyományos múzeumi látváE felelősségteljes munkában a nem kommunista pedagógusokkal együtt szép eredményeket értünk el a hazafias és internacionalista nevelés területén. Ha már a nevelésről van szó, mi kommunisták arra törekszünk, hogy a szülők szemléletének kialakításában az anyagiasság helyett a közérdek kerüljön előtérbe. Alapszervezetünk tagjai igen aktívak. Az intézményekben nemcsak példamutató munkájuk dicséretes, hanem a nevelési-oktatási kérdésekben a határozott állásfoglalásuk. Lassan befejeződik az 1976/77-es tanév. Az elért sikerek, eredmények, az oktatás és a nevelés színvonalának emelkedése nagyban köszönhető a kommunista pedagógusok áldozatos munkájának. A Pedagógus II. pártalapszervezet — szem előtt tartva a XI. kongresszus oktatás-nevelés- politikai határozatait, — eredményesen dolgozott. Irányításukkal sok jól képzett szakmunkás, érettségizett fiatal hagyja el az, iskola padjait. W. Gy. , képes előállítani ugyanennyi idő alatt. A péksütemény most 2,4 tonna, az új üzem felépülése után ez 8 tonnára emelkedik. Az új üzem a most ismert legmodernebb felszereléssel, magyar gyártmányú tésztakészítő berendezéssel és tésztafeldolgozó gépsorral, valamint két lengyel gyártmányú alagút-kemencével lesz felszerelve. Mint látjuk a tonnákat, a 10,4 és 24, a 2,4 és 8 tonnát lehetne egymással összehasonlítani,, de a sütőipari dolgozók élet- és munkakörülményeit már nem. Csak sejteni tudjuk azt az óriási különbséget, amit a megfelelően szellőztethető és világítható munkaterem, a munka nehezét elvégző gépsorok, valamint az eddig nélkülözött szociális helyiségek fognak megteremteni. nyosságok mellett — szeptember 30-ig az érdeklődőket. A kiállítást június 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja meg dr. Pogány ö. Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. A kiállítás megnyitására mi is meghívjuk kedves olvasóinkat. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek: Rádi Katalin Marianna fanyja neve: Fodor Gyöngyi). Feren- czi Éva (Hagymási Anna). Holló István Zoltán (Fekete Gizella Sarolta), Rácz Anita Piroska (Piroska Agnes), Dobos István Tamás (Samu Erzsébet), Vízhányó Attila János (Nagy Valéria Mária). Hevér Henrietta Mária (Fekete Mária). Vincze Eszter (Gulyás Ilona Agnes). Kiss Anita (Makány Franciska). Szöllősi Szabolcs (Udvar- di Katalin). Alács Miklós (Orbán Anikó Piroska). Czakó Ervin Antal (Ba- thó Mária Erzsébet). Borvák Erzsébet (Kálmán Erzsébet). Házasságot kötöttek: Ormándi László és Csik Mária, Nagy Ferenc és Demeter Gizella. Palásti János Árpád és Kocsis Erzsébet. Tóth László és Nagy Mária Etelka, Mészáros Gyula László és Holló-Szabó Jolán Mária. Meghaltak: Jelűnek Kálmán József Attila u. 44, Zsibrita István Árpád u. 10, Venyingi Menyhértné Nagy Ilona Tiszaalpár. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán június 18-án szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Horváth Tibor tart ügyeletet. Lakása; Kiskunfélegyháza, Mártírok u. 4., telefon: 387. Ugyanezen idő alatt a külterületi négy községben az ügyeletet dr. Szántó Tibor látja el. Lakása : Pálmonostora. ÚJ BRIGÁD AZ AFITNÁL • Az AFIT kiskunfélegyházi szervizének dolgozói is csatlakoztak a csepeli felhíváshoz s már az első negyedévi tervüket jelentősen túlteljesítették. A november 7-i évforduló tiszteletére egy új brigádot is alakítottak. Az új brigád két ifjú tagja — Mihály Imre és Bagi Zoltán szerelő — egy tehergépkocsi javításán dolgozik. félegyhAzi KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszlnger András Szerkesztőség és kiadóhivatal | Kiskunfélegyháza, Marx tér Telefon: 115, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivat^ terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96/161 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: 13-72» Index: 25 90S ISSN 0133—2554 Az ünnepi könyvhét mérlege A kommunista pedagógusok munkájáról Képkiállítás a Kiskun Múzeumban