Félegyházi Közlöny, 1977 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1977-08-05 / 31. szám

KÉT CSUKLÓS BUSZ A PETŐFI TÉREN „Három évtized békében” Az első felszabadult magyar községből, Battonyáról indult út­nak május 9-én, a béke első nap­ján, és november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóján, az utolsónak felszabadult Nemesmedvesen fe­jezi be küldetését az a két csuk­lós autóbusz, amely a „Három évtized békében” cimű fotókiál­lítást mutatja be a 32 esztendeje szabad haza lakosságának. A történelmi dokumentumok­ból és művészi igényű fotókból összeállított vándorkiállítás fo­gadására pénteken párt-, tanács, népfront, szakszervezet, KISZ- vezetókből álló népes küldöttség utazott városunkból Pusztaszer­re. Bács megyében legelőször Pálmonostorán álltak meg a csuklós autóbuszok. Az ünnep­ségen részt vettek a község párt­ós tanácsi szervei, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, s a községből mindenki, aki tudo­mást szerzett a nagy eseményről. Farkas József, a Népfront me­gyei titkára röviden ismertette az Országos Béketanács, % KPM és a VOLÁN közös akcióját, amelynek az a célja, hogy kife­jezze: a következő évtizedeket is békében szeretnénk leélni. Pálmonostoráról a Csongrádi úti KISZ építőtáborhoz, a VO­LÁN dolgozóihoz és a Honvéd­séghez látogattak el a csuklós buszok, utána a félegyházi Pető­fi téren álltak meg, ahol a Bé­ketanács és a Hazafias Népfront nevében dr. Csikós Klára mon­dott megnyitó beszédet. A város lakossága — a párt-, tanács, gaz­dasági és tömegszervezeti veze­tőkkel együtt — hosszú sorok­ban járta végig a kocsikat, tekin­tette meg az utóbbi három évti­zed történelmét tükröző képeket. T. M. Kitüntetett félegyházi orvosok Testvérmegyénk pionírjai városunkban Az elmúlt hét szerdáján kedves vendégeket fogadott a város: a Szovjetunió Krím megyéjéből húsz kiváló pionír — felnőtt kísé­rőkkel együtt — ellátogatott hoz­zánk. A vidám kis csapatot Ormándi János, az MSZMP Városi Bizott­sága titkára, dr. Belényl István tanácselnökhelyettes. Kovács Sán- dorné művelődésügyi osztályveze­tő és Szabó Sándor városi úttörő­elnök fogadta. A városi pártbizottság földszin­ti tanácskozótermében Ormándi János meleg szavakkal köszöntöt­te a vendégeket: beszélt a testvér- kapcsolatok eddigi alakulásáról, bemutatta városunkat, a városban élő emberek, s ezen belül az út­törők életét. Kitért a látogatás je­lentőségére, hiszen ezzel egy idő­beni zajlott Artekban az I. Nem­zetközi Gyermekfesztivál. A fogadáson találkoztak a pio­nírok a Móra Ferenc Általános Iskola úttörőivel, akik ezután egész nap kalauzolták szovjet paj­tásaikat. Dr. Belényi István átad­ta a kedves vendégeknek a városi tánács ajándékait, majd közösen megtekintették a Kiskun Múzeu­mot, ahol Fazekas István mú­zeumigazgató fogadta őket. A múzeumlátogatás után, végig­sétálva a Kossuth utca árnyas platánjai alatt, a 608. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben tet­tek látogatást, ahol Serege Gá­bor igazgató és Takács Ferenc párttitkár ismertette az intézet életét, az ott folyó munkát. Ebéd után a Kiskunsági Nemzeti Park egyik reprezentáns helyére, Tőserdőbe látogattak a vendégek. Az évszázados fák alatt önfeled­ten játszottak, énekeltek magyar pajtásaikkal együtt. Visszatérve a városba, egy „portya keretében felderítették” az üzleteket, ahol mindenütt nagyon kedvesen fo­gadták őket, segítettek a pionírok­A VAROSUNK EGÉSZSÉG­ÜGYI HELYZETÉRŐL közölt cikksorozathoz kívánkozik a kö­vetkező két orvosi hír is: Dr. Marschalek György bel­gyógyász szakorvos, a kiskunfél­egyházi Városi Kórház másod főorvosa Kecskeméten, a megyei Semmelweis ünnepségen minisz­teri dicséretben részesült, elis­meréséül általános emberi maga­tartásának és magas fokú etikai, szakmai munkásságának. Az el­ismerés hírét osztatlan örömmel fogadták városunk egészségügyi dolgozói és a kórház Hatósuga­rában élő lakosok is, mert egy köztiszteletben álló, orvosi hiva­tásának élő embert ért a magas kitüntetés, aki a kórház belbete- gel mellett a Rendelőintézetben a város és a csatolt községek szívbetegeinek gondozását is nagy szaktudással és lelkiisme- rettel végzi. Hivatásának gyakor­lása mellett tud időt szakítani a társadalmi munkára is; hosszú időn át volt a kórház szb-elnöke, tagja az orvosegészségügyi szak­szervezet mellett működő Megyei \Etikai Bizottságnak, elnökségi tagja a Hazafias Népfront váro- si bizottságának. Dr. Kasztner János nőgyógyász szakorvos, a Rendelőintézet on­kológiai gondozójában évenként közel tízezer vizsgálatot végez. Felajánlása: a város öt vállala­tánál a rákszűrés lebonyolítása, ami mintegy ezer nőt érint. ~Azt hinné az ember, hogy ezt a rend­kívül nagy teljesítményt már Ajándékba: utalvány Sokszor okoz gondot az egyénnek és a közösségnek: mivel is lepje meg családját, ismerősét névnapja, vagy születésnapja, vagy kiemelkedő munkát végző, vagy éppen nyugdíjba készüld dolgozóját. Ebben akar se­gíteni az ÁFÉSZ, amikor Könyves­boltjában és ABC-áruházában 50, 100, 200 és 500 forint címletű utal­ványokat hoz forgalomba, amelyek ugyanott, tetszés szerinti ajándék- tárgyra, szép könyvre, hanglemezre, díszdobozra, háztartási gépre, vagy akár élelmiszerre beválthatók. Meg­szabadul egy gondtól az ajándékozó, és saját maga választhat ajándék- tárgyat az ajándékozott. jmmmnmmmwammaamimm OLVASSA, TERJESSZE a Félegyházi Közlönyt nem lehet tovább fokozni. De nem így van, mert dr. Kasztner János a TIT-ben, melynek elnök- helyettese, a népszerű felvilágo­sító előadássorozat kiváló előadó­ja, s ezen fontos társadalmi te­vékenysége elismeréséül meg­kapta a TIT aranykoszorús jel­vényét. Gratulálunk! i nak a vásárlásban. Kellemes emlékekkel vettek bú­csút a várostól, s tértek vissza kecskeméti szálláshelyükre. Köszönetét kell mondanunk a felnőtt vezetőknek, az úttörőknek, a város lakóinak, hogy maradan­dó emlékekhez juttatták testvér­megyénk pionírjait. <W. Gy.) Pusztító jégeső Kiskunfélegyházán Kiskunfélegyházát július 31-én 16—16.30 óra közöt hatalmas jég­verés sújtotta. Az épületek nyu­gati homlokzatán levő ablaküve­geket, valamint a palával fedett háztetőket úgyszólván teljesen összezúzta a tyúktojás nagyságot is elérő jég. Az eddigi becslések szerint az épületkár mintegy 2,5 millió forint. Jelentős kár érte a városkör­nyéki mezőgazdasági területeket is. Mintegy 1200 hektáros terüle­ten 40—90 százalékos kár kelet­kezett, körülbelül 450 házikert­ben és a hobby-kertekben is je­lentős a kár. Az ítéletidő elvonulása után azonnal megmozdult a város. A csatornák lefolyórácsait elzáró nagymennyiségű falevél és ág­törmelék eltakarítását a költség- vetési üzem embereivel együtt végezték a lakosok, a tanácsnál bizottság alakúit a károk hely­reállítási munkálatainak meg­szervezésére és a szükséges épí­tőanyagok sürgős beszerzésére. A városi tanács tagjai bejárták vá­lasztókerületeiket és az arra rá­szorulóknak megadták a szüksé­ges segítséget. Az Állami Bizto­sító fiókja, valamint a tanács pénzügyi osztálya a kárfelvétele­ket és azök kivizsgálását soron kívül végzi. Igen szép példája az öntevé­keny kezdeményezésnek, segíte­• Nem maradt épen ablak. 9 Ai utcákat vastagon borította a jég és a törmelék. niakarásnak, hogy számos válla­lat és szocialista brigád ajánlotta fel segítségét. A többi között a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat kiskunfélegyházi főépítésvezető­sége mintegy négyszáz dolgozó­jának szervezte meg az épületkár helyreállítását. A többi intéz­ménynél, vállalatnál is folyamat­ban van a segítségnyújtás. A város, sőt a megye határán kívülről is érkezett már nagy együttérzést sugárzó felajánlás. A kisteleki nagyáruház, a Sal­gótarjáni Üveggyár és a Szegedi Építőipari Szövetkezet minden megkeresés nélkül felajánlotta segítségét, a mintegy 15—20 ezer négyzetméternyi ablaküveg pót­lására. Ugyanennyi a tetőfedő pala szükséglet is, ez a mennyi­ség a TÜZÉP jelzése szerint me­gyén belül rendelkezésre áll, ide- szállítása megkezdődött. A lakosság ablaküvegezési munkáit az építőipari szövetkezet kenyérgyár melletti műhelyében, Báthori István üveges mester műhelyében végzik. A kórház, bölcsődék, napközi otthonok, óvodák, állami lakóépületek üve­gezését a költségvetési üzem vég­zi, a vállalatok, üzemek részben önerőből, részben a Halasi Épí­tőipari Vállalat segítségével meg­oldják az üvegezést. Sajnos, a helyreállítás a leg­jobb szervezőmunka ellenére Is több hetet vehet igénybe. Fiatal szakmunkások fogadása az Építők klubjában Űj szobor a városnak A Kiskunhalasi Építőipari Vál­lalat Kiskunfélegyházi főépítés­vezetősége ünnepélyes fogadást adott az általa képzett fiatal szakmunkásoknak. A Főépítésve­zetőségen levő 110 szakmunkás- tanuló közül 32 fiatal kapta meg az idén szakmunkásblzonyítvá- nyát. A főépítésvezetőség gazdasági és társadalmi vezetői meleg sza­vakkal üdvözölték a kezdő szak­munkásokat, s lehetőséget adtak számukra fórumszerű, kötetlen beszélgetésre. A KISZ-titkár is köszöntötte a fiatalokat, s a helyi feladatok megoldására, a mozgalmi életbe való aktív bekapcsolódásra kérte őket. Az ünnepélyes fogadáson uzsonnával és üdítővel vendégel­ték meg a fiatalokat, s jutalom­ban részesültek azok a szak­munkások, akik a vizsgát köve­tően 15 napon belül munkába álltak. Július 28-án új szobrot ka­pott a 608. sz. Szakmunkás­képző Intézet. A Képzőművészeti Kivite­lező Vállalat szakemberei, az iskola parkjában állították fel Meszes Tóth Gyula „Tor­nászlány” című szobrát. Az alkotás bronzból készült, kb. 200 kg. és 180 cm magas. A talpazatát süttői márványból készítették. A régóta várt szobor mos­tantól a tanárok, diákok, de a járókelők örömére is szolgál. A város pedig egy újabb mű­vészi alkotással gyarapodott. A képen a szobor felállítá­sának pillanatát látjuk. (Néuadl László felvétele.) Nyáron is van népművelés Néhány adat a végzős tanu­lókról: 32 fő közül 5 jeles, 10 jó, 13 közepes, 4 elégséges ered­ménnyel végzett. A legjobbakat név szerint is megemlítjük: Don­gó Sándor, Endre József, Molná? Sándor csőszerelők, Bugyi János villanyszerelő, Homoki Sz. Ist­ván festő. Reméljük e kedves ünnepségen a vezetők és fiatal szakmunkások közötti beszélgetés elősegíti a vállalati kollektívába való jobb beilleszkedésüket. Csalár Lászlóné A Bács megyei Moziüzemi Vál­lalat minden hasznos kezdemé­nyezést felkarol, és azonnal hoz­zálát a kivitelezés segítéséhez. Így történt ez azzal a felajánlással is, amelyet a kecskeméti és a fél­egyházi mozik tettek a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére. A fel­ajánlás lényege, hogy nyáron •«- szűnjön meg a népművelés. A kiskunfélegyházi Petőfi-mozi be­fogadóképessége 390, és eddig 660 bérlet talált gazdára a szocialista brigádok között, úgy, hogy a min­den második hétfőn este 8 órára tervezett bérletes előadást ki kel­lett terjeszteni a háromnegyed 6-kor kezdődő előadásokra is. A bérletsorozaton olyan kiemelkedő szovjet filmalkotások szerepelnek, mint a Prémium, Ballada a kato­náról, A taxi utasai, A negyvene­dik és a Szállnak a darvak. Elhunyt Hajmás Sándor Életének 73. évében, augusztus 1-én elhunyt Hajmás Sándor, aki több, mint negyven évig volt a Kiskun Múzeum dolgozója. Előbb hivatalsegédi minőségben, majd a felszabadulás utáni évektől szak­képzett restaurátorként. Az 1930-as évek elején a múzeum alapítója, Szalay Gyula múzeum­őr közelében ismerkedett a gyűj- teményanvao gyarapításával, meg­óvásával járó sok irányú tevé­kenységgel. A Kiskun Múzeum mindenese volt 6, a szó legnemesebb értel­mében. Móra Ferenc sokszor meg­örökített alakja. Kotormány János és társai lelki gazdagságát, ele­ven, tiszta humorát örökölte. Ügy tűnik, haláláig tudott vigyázni ar­ra, hogy ne tékozoljon el semmit ebből a ritka örökségből. Sokszor egyszemélyes felelősség­gel (múzeológusok hiányában) olyan feladatokat is teljesített, amelyek talán meghaladták „hi­vatali hatáskörét", de igyekezeté­vel pótolhatatlan értékeket, üze­neteket mentett a múltról, a nép­élet emlékeiből a jövendőnek. Ke­zei között még a nyugdíjas kor­ban vállalt szolgálat idején is per­cek alatt váltak múzeális értékű tárgyakká mesterek műhelyében vagy megüresedett parasztházak udvarán már félredobott, alig be­csült használati tárgyak, vagy ép­pen régészeti leletek töredékda­rabjai. Sokan, a város határain túl is becsülték, érdemei szerint tisztel­ték. Augusztus 3-án délelőtt a kis­kunfélegyházi Felső temetőben búcsúzunk tőle, Fniekss István örvendetes, hogy ebben a mű­velődéspolitikai akcióban részt vesz városunk minden intézmé­nye, vállalata, egyik nagyobb, má­sik kisebb mértékben, segítve ez­zel szocialista brigádjaik saját fel­ajánlásait is. A nagy sikerű kezdeményezés­nek az ősz folyamán folytatása lesz. Kifejezetten a szocialista bri­gádok számára Indítanak újabb bérletsorozatot, amelyen a legki­emelkedőbb szovjet filmalkotáso­kat fogják bemutatni. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Kalmár Magdolna (anyja neve: Horváth Piroska). Deák Éva (Illés Éva), Rádl Anett (Tóth Ilona). Bagi Péter (Vízhányó Judit), Térjék Mónika (László Ág­nes), Dora Attila Csaba (Mrena Klá­ra Piroska), Dinnyés Albert Zoltán (Banó-Szabó Erzsébet), Agó Csaba Zsolt (Zsiga Aranka), Vakulya Judit Erzsébet (Bállá Franciska), Hódi Mó­nika (Berkes Katalin), Karsal László Ernő (Sinkó Rozália Katalin). Samu Erika (Girasek Mária Márta). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Jaksa Imre Béla és Réczl Ildikó, Udvardt László és Kristóf Hona, Csenkl Im­re és Fekete Rozália, Schrem Rudolf Ferenc és Király Erzsébet Erika, Sza­bó István és Aradi Judit Ilona. Zsámboki Mihály és Kovács Emilia Mária, Kacziba László és Horváth Ágnes, Sziládi György és Vata Edit, Horváth Jenő Zoltán és Szeri Éva Borbála. MEGHALTAK: Csenkl Imre XIII. k. 154, Tímár József Klapka u. 11.. Molnár Ilona Batthyány u. 58., Ráca Gyula Andor, Kölcsey u. 1„ Zsolnai Antal Petőfiszállás, Mester József. Tlbolddaróc, Cseklye István, Gábor Á. u. 18. Göröcs István. Nádasdy u. 12. Sport vagy hobbi? A modellezők nem olyan közismertek, mint például a labdarúgók. Pedig amint az aláb­biakból kitűnik, van mivel büszkél­kedniük. A napokban abból a célból keres­tük fel a félegyházi MHSZ-székház- ban a modellezők klubját, hogy tá­jékoztassanak a klub életéről, a mo­dellezők munkájáról, eredményeiről. Jégh Iván, a klub titkára készséggel állt rendelkezésünkre és kiderült, amiről kevesen tudunk városunkban: a félegyházi versenyzők országosan elismertek és válogatott sportolók ia vannak közöttük. A klub titkára elmondta, hogy a megyében öt modellező kör műkö­dik és a félegyháziak az első he­lyen állnak. Munkahelyük a félegy­házi repülőtér, munkaeszközük a saját maguk által épített modell, melynek elkészítése kb. 100 munka­órát vesz igénybe. Az 1976. évi ered­mény alapján Kapuvár után orszá­gos második helyen állnak. Hogy sport-e vagy hobbi a modellezés, ar­ra még 1974-ben az akkor 18 éves Horváth János, magyar válogatott versenyző adta meg a választ egy szaklapnak, is-is formájában. A fel­tett kérdésre akkor Horváth János sz alábbiakat felelte: — A precíz munka természetesen csak egyik alapfeltétel. Ezenkívül nagy fizikai állóképességet, kitartást és nem utolsósorban magasszintű el­méletet igényel, különösen a légerő- tannal foglalkozó tudományokból. Ahhoz, hogy eredményeimet meg­tarthassam, illetve fokozni tudjam, szabad időm nagy részét kedvenc hobbim tölti ki. A klub titkára elmondta, hogy 1977. május 28. és jünius 1. között a Győr melletti pérl repülőtéren a szocialista országok repülőmodelle- zőlnek felkészítő versenyét rendezték meg, Bulgária, Csehszlovákia, Len­gyelország, NDK, Szovjetunió é» Magyarország modellezőinek részvé­telével. A 63 versenyzőből Horváth János 17., Szabó László 20., Horváth János öccse, a 16 éves Zoltán pedig a 21. helyen végzett, ami az erős mezőnyben jó eredménynek számit. Csapatban az NDK mögött az előkelő második helyen végzett a magyar csapat. Jégh Iván elmondta, hogy szele­sebb időben egy modellezőnek 40— 50 kilométert is kell futnia, búza- és kukoricatáblákon keresztül. A félegyházt modellezőknek öt váloga­tott versenyzője van: Horváth Já­nos, Szabó László, Szeri András, • Horváth János edsűjcvel, ver­senyen. Horváth Zoltán és Lantos Zoltán. Június 18—25. között Szegeden or­szágos bajnokságot rendeztek, me­lyen Szabó László 5., Udvardl Ist­ván 5., Horváth Zoltán 5., Szeri András 8. helyen végzett. A ver­senyen 30 csapat 186 modellezője In­dult, éppen ezért Igen értékes a ki­vívott második hely a csapatver­senyben. Előzőleg a szovjetunióbeli Jereván­ban rendeztek négynapos nemzetközi szabadonrepülő modellversenyt. A félegyházt klubot Horváth János és Szeri András képviselte. Tíz nemzet 45 indulója közül Horváth a 15.. Szeri a 18. helyen fejezte be a ver­senyt, ami a rendkívül erős mezőny­ben jó teljesítménynek számít. Leg­közelebbi versenyük a délmagyaror­szági területi és a félegyházi repü­lőtéren augusztus 21.-én lebonyolí­tandó Kiskun Kupa. Eddig hatszor rendezték meg a Kiskun Kupát, s a félegyháziak ötször nyertek. Jégh Iván bízik, hogy a nagyszámú néző­sereg előtt hatodszor is győzelmet aratnak. Labdarúgás: Kun Béla SE—Izsák 5:1. Góllövők: Zágon, Szakái, Csur- ka. Sportműsor 7-én: Tompa—Kun Bé­la SE, Tompa, 16.30, augusztus 8-én kedden Dunaújváros—Békéscsaba, Tisza Kupa. NB I-es csapatok talál­kozója a Honvéd Pályán 18.30-kor. P. I. ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán 1977. augusztus 8-án délután és 7-én egész nap dr. Lombár László tart Ugyeletet. La­kása: Kiskunfélegyháza, ^önyal u. 2/a. Ugyanezen idő alatt a külterületi négy községben az ügyeletet dr. Szántó Tibor látja el. rSLEOTHÁZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preíszlnger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tár 5- Telefon: 115, 145, ni. A lapot árusításban • kiskunfélegyházi postahlvatab terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál ás kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 115-M/M pénzforgalmi jelzőszámáén. Petőfi Nyomda Kecskemét Telefon: ll-TM Index: 21 »M ISSN 0135—5118

Next

/
Thumbnails
Contents