Félegyházi Közlöny, 1972 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1972-11-17 / 46. szám
ŰZI Ä S OLÓINAK Meg nyílt a Vegyipari Gépgyár pinceklubja A megyei, városi és üzenfii párt-, állami, KISZ és szakszervezeti vezetők jelenlétében szombaton délután megnyílt a Vegyipari Gépgyár KlSZ-szer- vezetének pinceklubja, városunk legszebb ifjúsági létesítménye. Az ünnepélyes megnyitó alkalmával Tarjányi Antal, az üzemi KISZ-Bi- zottság titkára tájékoztatta a megjelenteket arról a 281 napos megfeszített munkáról, melynek eredménye most teljes pompával itt áll előttünk. Aki látta a kezdet-kezdetén ezeket a nedves, salakkal, földdel annyira feltöltött odúkat. amelyékben csak kétrét görnyedve lehetett közlekedni, nem tudta még elképzelni, hogy ilyen tágas, öt helyiséget lehet helyükön kialakítani. Sikerült. Pedig, de sokszor halljuk innen-onnan: ezek á mai fiatalok! Többségük a gépgyár neveltje, s akik, ha fejükbe veszik, hogy megcsinálnak valamit, nem sajnálják érte a munkát, fáradtságot. A klubavatóra lejöttek Budapestről a Bercsényi Miklós Élelmezési Szakiskola növendékei is a pártösszekötő tanár vezetésével. Ezt a szakiskolát A vöröskereszt életéből Vasárnap délután ünnepélyes keretek között vezetőségválasztó taggyűlést tartott a petőfiszállási Vöröskeresz-szervezet. Dr. Ternik Endre elnök beszámolója és a vezetőség megválasztása után köszöntötték a község véradóit, majd virággal, kisebb ajándékokkal kedveskedtek a megjelent időseknek is. Az ünnepi taggyűlést az úttörők színvonalas műsora és közös uzsonna zárta be. * Kunszálláson is megrendezték a hagyományos véradónapot, melyen harmincketten vettek részt. • November 8. és december 10. között a fogászati hónap programjának fő feladata a fogbetegségek megelőzését szolgáló helyes táplálkozásra és a rendszeres fogápolásra való ösztönzés. Az iskolákban és a lakosság részére felvilágosító előadásokat tartanak az egészségügy dolgozói. <» Az egészségügyi szakszolgálathoz tartozó vöröskeresztes polgári védelmi szakaszok megtartották az évi zárógyakorlatukat. A beosztottak bebizonyították a gyakorlatokon, hogy szükség esetén szakszerűen tudnak segíteni a bajba jutottakon. Szigorú ítéletek Szinte egyhangú az a kívánság, hogy azokkal szemben, akiknek a szép szó nem használ, szigorúbb rendszabályokkal kell jobb belátásra bírni, s ráébreszteni arra, hogy a szocialista együttélés írott, vagy íratlan törvényeinek betartása mindenki számára kötelező. Ennek ad hangsúlyt mai cikkünkben felsorolt néhány szabálysértő példás megbírságolása is. Retkes I.ajos 39 éves lakatos, Kiskunfélegyháza. XI. kerület 74. szám alatti 99 „Gólyahír Olvastam a Képes Újságban, hogy a mi városunk egyik üzemében milyen nagy esemény történt. Nagy esemény? _Ez nem is kifejezés. Világ- szenzáció! Egy gólya nem költözött el az idén, itt marad és hosszúra vágott pacalt eszik, a gépházban alszik, szóval: kényelmes életet él. Azt azonban nem írta meg a Képes Újság, hogy tavaly se költözött Afrikába, sőt tavalyelőtt sem... A sebesült, sérült szárnyú madár hosszú évek óta itt él a félegyházi vágóhídon. Csak azt nem tudom: miért most írták meg ezt a „friss” szenzációt? lakos a Bugaci úti 6-os italboltban garázdálkodott, megbotránkoztatva az italbolt többi vendégeit. A rendőrkapitányság szabálysértési előadója 25 napi elzárásra ítélte. Vízteleki János 18 éves rakodó, Kiskunfélegyháza, XIII. kerület 108. szám alatti lakos motorkerékpárt vezetett hatósági engedély nélkül. Mivel 1 éven belül ez a harmadik ilyen szabálysértése, 2500 forint pénzbírság megfizetésére kötelezték. Ádám László 22 éves üzletvezető-helyettest, Kiskunfélegyháza, Arany János utca 29. szám alatti lakost, aki motorkerékpárját hatósági engedély nélkül, figyelmeztetés után is tovább vezette, 4000 forintra bírságolták. Moziműsor KISKUNFÉLEGYHÁZA Nov. 18—20: SACCO ES VANZETTI 14 éven aluliaknak nem ajánlott: Nov. 21—22: A KATONA VISSZATÉRT A FRONTRÓL Nov. 23—24: TOMBOL A HOLD 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Matiné: vasárnap délelőtt fél 10 órakor! Nov. 19: A 24—25-ÖS NEM TÉR VISSZA Előadások kezdete hétköznap, vasárnap fél j. háromnegyed <; és 8 órakor l“ Kitüntetések Bajzák István elvtárs a munkásmozgalomban kifejtett eddigi tevékenységéért november 7.-én a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta. A kitüntetést a Parlamentben nyújtották át. Tóth Vince, a kiskunfélegyházi Centrum Áruház osztályvezetője, több mint két évtizedes kimagasló gazdasági munkájáért a Belkereskedelmi Minisztérium Kiváló dolgozója kitüntetést kapta. A november 7-i ünnepségen a kecskeméti Centrum Áruházban vette át. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán november 18-án, szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Kiss Lajos tart ügy eletet. Lakása: Kiskunfélegyháza, Bajcsy-Zsilinsz- ky u. 2. Telefon: 523. Ugyanezen idő alatt a külterülethez tartozó négy községben, tehát Pálmonos- tora, Kunszállás, Gátér és Petőfiszálláson az ügyeletet dr. Gyenes János tartja. Lakása: Bajcsy-Zsilinszky u. 4. Telefon: 325. A part mellé húzott hatalmas hálóból a válogató asztalra kerülnek a halak, s néhány perces szárazon való tartózkodás után már ismét vízben úszhatnak. Gyászolnak az asztalosok Kiss József, az Asztalosipari Szövetkezet nyugalmazott elnöke, a Kiskunfélegyházi Testedzők Körétiek hosszú időn át volt népszerű kapusa, életének 70. évében, hosszú betegség után november 9-én elhunyt. Temetése 13-án délután 2 órakor volt az alsotemetőben, ahol a népes család és rokonság mellett megjeleli lek volt munkatársai, tisztelői, barátai, ismerősei is. — Ilyen „kis hal” is a hálóba kerül — mutatja a 8—10 kilós harcsát Bori János. — Visszatesszük a vízbe, jó segítséget nyújt az apró szeméthalak pusztításában ... Köszönet a telefongyáriaknak A Csanyi úti iskola november 7-re hálózati áramot kapott. Ehhez jelentős anyagi támogatást nyújtott a budapesti telefongyár. A gyár kollektíváját a Fortuna szocialista brigád képviselte azon az őszinte, meleg hangulatú ünnepségen, amelyet vasárnap tartottak a Csanyi úti iskolában, ahol a tanulók és szülők köszönetét mondtak az önzetlen támogatásért. Az ünnepségen jelen volt a DE- MÁSZ helyi üzemegységeinek képviselője, valamint Ágó József elvtárs, a tsz elnökhelyettese, a terület tanácstagja is. A szocialista brigád a kapcsolat további fenntartásának ígéretével búcsúzott az iskolától, az itt dolgozó pedagógus házaspártól, a vendégszerető szülőktől. V. T. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek: Flóring Szilvia (Kispál Julianna Mária), Árvái Annamária (Karsai Anna), Torma Ildikó Eszter (Csányi Eszter), Török Ferenc (Toldi Veronika), Kovács Gyöngyi Gizella (Deák Gizella), De Salve Adnanó (Tarjányi Klára), Springer Róbert (Vereb Zsuzsanna), Cseri Judit (Abonyi Ilona), Ricza Csaba (Bihal Rozália), Csányi Sándor (Seres Irén), Besze László Jenő (Polyak Zsuzsanna), Bajnóczi Mónika (Újvári Sára), Lengyel Imre Lajos (Szórád Katalin Gizella), Kovács Mária (Vákulya Mária Terézia), Papp Szilvia (Kiss Erzsébet Gizella), Fekete István (Bense Terézia), Novák Katalin Ilona (Balogh Katalin), Csányi József (Csernus Katalin Irén), Szádóczki Zsolt (Illés Anna), Molnár Csaba Árpád (Szatmári Eszter Emília), Szabó Tünde Erzsébet (Csesz- kó Erzsébet), Fazekas Olga (Tülkös Ilona), Budai József Attila (Kalmár Rozália), Virág Erika (Berényi Veronika), He- vér Attila (Varga Piroska Mária), Venyingi Zoltán (Papp Mária), Zsigó Norbert László (László Ilona), Máté Rozália Judit (Kovács Rozália). Házasságot kötöttek: Kovács Béla Ábel — Paon Erzsébet, Fekete Mihály — Ferenczi Mária, Cserkó László — Bense Mária, Pállani József Károly — Gut Mária Magdolna, Csalár Imre Zoltán-Endrész — Endre Mária Zsuzsanna, Andrási László — Hegedűs Rozália, Tóth József — Nagy-Gál Veronika. Baiáki László — Szabó Megtolna. Kovács Mihály — Patai Gizella Julianna. Réczi- csa István — Kollár Mária, He- vvi Lajos — Veres J^idit Mária. Meghaltak t Csenki István 74 *ves. Kovács Rozália 5t éves, Dohos Józsefné Szabó Erzsébet 90 éves, Barta Béláné Sánta, Mária 93 éves, Dubecz Mihályné Lugosi Franciska 64 éves* Madarász Lajosné CSáky Aranka 69 éves, Kucsora Imre 62 éves, Tóth István 74 éves, Vereb Sándorné Gulyás Franciska 68 éves, Sí ábó Gáborné Cseh Mária Magdolna 61 éves, Fricska Istvánné Bajzák Ilona 83 éves, Kovács József 86 éves, Kiss Béla 68 éves, Marschaiek Ferenc 71 éves, Pálfi József 69 éves, Hegedűs József 61 éves, Nagy-Pál Alajos 74 éves, Katona Jánosné Fekete Luca 73 éves, Lódri István 67 éves, Gulyás Pál 53 éves, Zsán-Klucsó Alajosné Kátai Matild 60 éves, Bátóczki Balázs 72 éves, Szemere Rozália 81 éves, Nagy Istvánné Móczár Anna 36 éves. Géró Györgyné Büki Ilona 61 éves, Olajos János 20 éves, Kiss József 69 éves, Cserényi Józsefné Csitáry Janka 83 éves. FÉLBGYHAZ) KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfé»®g'.'haz Városi Bizottságinak apia Petőfi Népe «adása Főszerkesztő dr Weither Dam« Feleíóe «tíadó: Preiszinger András Szerkesztőség és aadóhivatalc Kis k u n f él ee vh á za. Marx tér L Telefon: JV 14». m. A lapot árusításban a fél egyházi postahivatal cerleszti előfizethető a oelyi oostamva- taloknái ás kézbesítőknél. Postautalványon, valamim äU utalással • Km 96 1AJ Pénz főre» imt Tőszóm Ara. Petőfi Nyomda Kecskemét — Tel.? 13-TSt Index1 25 90S ugyanis a Vegyipari Gépgyár patronálja és olyan mini sörgyárat készített neki, amelyben úgy folyik a sörgyártás, mint egy valódi nagy gyárban. A gépgyár kettes telepének felszámolása óta nem volt helyiségük a fiataloknak, most csináltak maguknak, amelyet a helyiségeket átengedő Petőfi Sándor általános iskola úttörőivel közösen fognak használni. T. M. Halszüret Pálmonostorán a Keleti Fény Termelőszövetkezetben befejezés felé halad az őszi halászat. Dósa Jenő halászmester irányításával három héten keresztül 14- en húzzák a hálót, majd osztályozzák a zsákmányt. A halak egy részét telelőbe rakják, s majd tavasszal ismét visszakerül a tóba, más részét pedig tárolótavakba heljrezik, s innen szállítják majd a boltokba. A nyári és mostani halászat eredményeként az idén mintegy 10 vagon halat értékesítenek. Felvételeink ízelítőt adnak a halászok munkájából. BIRKÓZÁS. A Kazincbarcika ; kitűnő szereplés után, mintegy 1 150 néző volt kíváncsi a Vasa* NB ll-s birkózó együttes ,haza: rajtjára A közönség,, nem tévedett, rendkívül izgalmas, helyenként igen magas színvonalon mozgó küzdelemnek lehettek tanúi ebben a klasszikus sportágban. A mai birkózód lelkesen őrzik a hagyományokat és méltó utódjai Zsibrits Jánosnak és a többieknek Zsibrita egyébként végignézte a küzdelmeket, mint a legesélyesebb csapálmák, az FTC-ne! edzője. A Vasas először a Győr Dózsa együttesével került szembe és 5:5-re végzett kitűnő ellenfelével. A viadalnak az adoti külön érdekességet, hogy a 65 kilogrammos súlycsoportbar elindult Réczi László városunk olimpiása. Sajnos, a győri fiú ellen csak rövid ideig láthattuk káprázatos teljesítményét, meri néhány akció után egy perc alatt kétvállra fektette. De Lantos László és a két Seres fiú is tussal győzte le győri ellenfelét. Ezt követően került sor a Vasas—FTC találkozóra. Az eredmény 7.5:2,5 az FTC javára. A Vasas pontjait Réczi pontozással, Seres László tussal és Seres József döntetlen1 nel szerezte. Vasárnap követ j kezik Szigetszentmiklóson a* utolsó forduló, ahol a Vasas s Csepel Autóval, á Pécsi VSK- | val és a Kalocsai Honvéddaí találkozik. Minden remény meg van arra. hogy Bősze Lászlc ! fiai megállják helyüket a kö- ! töttfogású birkózócsapat NE II-s mezőnyében. j ASZTALITENISZ. Az asztali- I tenisz szövetség felhívja £ sportegyesüleiek és sportkedvelők figyelmét, hogy novem- I bér 2ö-án 8 órai kezdettel a Jó- | zsef Attila iskola tornatermé- ; ben rendezi meg' az 1972. évi ■ városi férfi és női felnőtt, ifjúsági és serdülő egyéni bajnokságot. ! KOSÁRLABDA. Mezőberény i —Vasas 50:16. A mérkőzésre ! Szarvason került sor, mive] i Mezőberényen nincs megfeleli tornaterem. A Vasas-lányok vasárnap szeretnének javítani, bízunk benne, hogy fog sikerülni. Lenin Tsz—Gyula SOríO. Mint. egy 100 fő néző élvezte a félegyházi zöld-fehérek kitűnő já. tékát. Az együttes különösen a II. félidőben játszott átlagon felül. Kosárszerzők: Bódi 23, Kerék 26, Mészáros 20, Nádas- di 15, Csáki 13. LABDARÜGÄS: vasas—Tiszaföldvár 1:0. A gól Gerber lövéséből az első percben esett. Ha az I. félidőben széllel szem* ben játszó vendégcsapat 5—4 gólt kapott volna, egy szót sem szólhatott volna. A kapufa és a Vasas-csatárok gyámoltalansága miatt azonban olcsón megúszták. Sőt, a végén Hlu- chány többszörös bravúrjára volt szükség, hogy megmaradjon az egygolos előny. A kapuson kívül csak Sahin, Kelemen és az L félidőben Linka játszott átlagon felül. Soltvadkert—Kun Béla SE. 4:0. Súlyos, de megérdemelt vereséget szenvedett a lestaktikát rosszul alkalmazó Honvéd együttes. Dimavecse—Vörös Csillag Tsz 4:2. Dunavecse megérdemelte a győzelmet. A Vörös Csillag mindkét gólját Csenk: lőtte. Vasutas—Kecskeméti Dó/ II. 2:7. Tétnélküli mérkó Góllövők: Nagy, Kratofil. A VASÁRNAP SPO Labdarúgás: Csongrád— Cson<grádon, Kun Béla Bácsalmás Honvéd-pál; . óra. Vörös Csillag—Xur miklós, Gépjavító-pálya : Kerekegyháza—Vasutas egyházán. KOSÁRLABDA. Vasas sült Gyógyszer, József iskola, ll óra 20 percko • nin szabadnapos. P. J.