Félegyházi Közlöny, 1971 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1971-06-11 / 23. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Árai 90 fillér • • FEMHAZI KÖZLÖNY XV. évfolyam, 23. szám A PETŐFI NÉPE KISKUNFÉLEGYHÁZI KIADASA Kiskunfélegyháza, 1971. június 11, Pedagógusainkat ünnepeltük Zsúfolásig megtelt a vá­rosi tanács díszterme azon a meghatóan bensőséges ünnepségen, amelyen a párt- és a tanácsszervek, KlSZ-isták és úttörők kö­szöntötték a nevelőinket. Emelte az ünnepség fényét elsősorban az, hogy dr. Kálmán György, a Műve­lődésügyi Minisztérium osz­tályvezetője mondott az egész hallgatóságot magá­val ragadó köszöntőt, más­részt az a tény, hogy ezen az ünnepségen került el­sőízben kiosztásra a peda­gógus törzsgárda részére alapított díszes plakett Ezt a városi tanács művelő­désügyi osztálya alapítot­ta a Pedagógusok Szak- szervezetének városi bi­zottságával azoknak a ne­velőknek, akik húsz éve, vagy annál hosszabb idő óta városunk oktatási in­tézményeiben tevékenyked­nek. Először Bense György a művelődési osztály ve­zetője köszöntötte meleg szavakkal a megjelentett, többek között 'ezeket mondva: ,,Szükséges ez az ünnepi fény számunkra, hiszen a mindennapok szürke egymásutánjában gyakran magunk sem lát­juk, hogy milyen szép, hogy milyen nagyszerű is a mi pályánk.” Dr. Kál­mán György ünnepi beszé­dében ugyancsak a pálya szépségéről, s a pedagógu­sok nagyszerű helytállásá­ról beszélt. Úttörők és kö­zépiskolások virágokkal, szavalatokkal, az ének-ze­nei iskola kórusa énekszá­mokkal köszöntötte peda­gógusainkat. Ezután került sor dr. Dobos Ferenc ta­nácselnök üdvözlő szavai­ra, melynek befejezése után negyvenöt pedagógus­nak osztotta ki az arany törzsgárda plakettet, ok­levéllel és 2—2 ezer forint pénzjutalommal. Érdemes a 4.1 jutalmazott közül is megemlíteni néhány nevet, akik 29, illetve 30 év óta tanítanak városunkban. Ezek Csányi Györgyné, Né­metit V. Jánosné, Molnár ViLncsné, Szamosfalvi Im­rédé és Soás Lenke. A Pe­tőfi Gimnázium 100 éves évfordulóján kitüntetettek m:iictt Gulyás István igaz­gató a Közoktatásügy kiváló dolgozója kitünte­tést. dr. Lombár Lászlóné miniszteri dicsérő okleve­let. Iványi János Kiváló dolgozó kitüntetést kaptak. Ma már mindannyiunk előtt köztudott, hogy szo­cialista társadalmunk anyagi és erkölcsi elisme­rését érdemlik nemcsak a pedagógus napon, hanem az egész év minden hét­köznapján is. Nagy több­ségük felelősségteljesen semmi áldozattól vissza nem riadva tölti be hiva­tását. Amikor a város egész közvéleményének ne­vében emlékezünk meg e hivatást szerető pedagó­gusokról, kérjük, e szép ünnepség mozzanataiból merítsenek erőt további munkájukhoz. Bálint László NAPIRENDEN A politikai oktatás tapasztalatai A legfiatalabb brigád A Kiskunsági Ruhaipari Vállalatnál a női Il-es sza­lagon egy hónappal ezelőtt egy brigád alakult, mely­nek 24 tagja elhatározta, hogy megszerzi a szocialis­ta címet. Varga Honát vá­lasztották brigádvezetőnek s azonnal nekiláttak a vál­lalások teljesítésének. A fo­kozott kiváló munka mel­lett már voltak üzemláto­gatáson, kollektív kirándu­láson, s ősszel a tanulás­ban is kiveszik a részüket. Felvételünk a Martos Fló­ra birádnál készültek. Kalmár Jánosrfé kilenc éve dolgozik a vállalatnál és már egyszer megkapta a Kiváló dolgozó kitüntetést. Szívesen vesz részt a brigád vállalásainak teljesítésé­ben. Az MSZMP városi bi­zottságának végrehajtó bi­zottsága legutóbbi — teg­napi — ülésén megvitatta a politikai oktatás tapasz­talatairól szóló jelentést, valamint meghatározta a következő oktatási év fel­adatait. A jelentés elöljáróban megállapította, hogy a pártoktatás igen jól segí­tette a párt X. kongres­szusára való felkészülést, és a határozatok széleskö­rű megismerését. A párt- oktatás segítséget nyújtott a helyi feladatok megol­dásában is, a hallgatók ak­tívan vették ki részüket a vitából, a kérdések megtár­gyalása során. A különbö­ző oktatási formák hallga­tói általában helyesen ér­telmezik gazdaságpoliti­kánkat, bírálták az egyes helyeken tapasztalható la­zaságokat, az egyéni érdek előtérbe helyezését és az anyagiasságot. A foglalkozások során részletesen tárgyalták tár­sadalmunk fejlődését, a parasztság helyzetét, elis­merték a munkásosztály vezető szerepét és helye­sen foglaltak állást az ér­telmiséget érintő kérdéseik­ben is. Igen sokat nyújtott a hallgatóknak a pártakta- tás gazdasági építőmun- káíifc eredményeinek és féladatainak megismerésé­ben. A foglalkozások jó hangulatát és a hallgatók aktivitását bizonyítja, hogy sok helyen élénk vita so­rán bírálták a helyenként még fellelhető kispolgári gondolkodást és kispolgári nézeteket. A politikai oktatás hall­gatói sokat foglalkoztak a párt ideológiai munkájá­val és művelődéspolitiká­jával. A felszólalók he­lyesnek és szükségesnek tartották az anyagi erőfe­szítéseket, amelyek a fia­talok tanulásának kedve­zőbb feltétéiért teremtik meg. Az oktatási rendszer­rel kapcsolatban számosán kifogásolták a tanulók túl­terheltségét. Igen helyes­nek tartják, hogy párt- szervezeiteink is egyre töb­bet foglalkoznak a szocia­lista kultúra támogatásá­val A jelentés a tartalmi munka után részleteiben elemezte a szervezést és irányításit. Megállapította, hogy ebben az évben a korábbiakhoz viszonyítva jelentős mennyiségi és mi­nőségi fejlődés történt. Igen szép eredményekkel zárult az esti középiskola; ahol a hallgatók száma megduplázódott. A propa­gandisták munkája általá­ban megfelelt a követél­ményeknek, jól felkészülve, lelkiismeretesen végezték munkájukat. A KISZ és a tömegszervezetek oktatása is elérte a célját, a párt- szervezetek ebben az év­ben már sokkal nagyobb gondot fordítottak az irá­nyításra és segítésre. A végrehajtó bizottság á jelentést megtárgyalva ha­tározatot hozott a követ­kező oktatási év feladatai­val kapcsolatban. Aratás előtt Mindent bejegyez a brigádnaplóba Görög Eszter, akit a többiek a naplóvezetés sei b'Vzk meg. r' li Ilona szr.lagvezető, Görög Eszter és Varga Ilona brigídve- zetö elégedetten 1 znak a naplóban, amely’'-n azt is fel’egjzik, hogy a kol­lektíva tagjai a véradásban is részt vettek. A kiskunfélegyházi Vö­rös Csillag Termelőszövet­kezetben ebben a szezon­ban 1800 hold kalászos ter­mését kell betakarítani. Vajon, hogyan készülnek erre a nagy munkára? Er­ről kértünk tájékoztatót Pesir István elnöktől. — Mondhatjuk nyugod­tan — hangzott a válasz — teljesen készen állunk a a betakarításra. Szerelőink gondosan kijavították a négy kombájnunkat s eb­ben a szezonban velük még két új is munkához lát. Ezeket is megfelelően előkészítettük. A vasasok jelenleg már a gátéri Aranykalász Termelőszö­vetkezetnek segítenek, há­rom kombájnjukat és hat erőgépüket javítják. Fel­készültünk természetesen az időjárás szeszélyeinek a kivédésére is. A közel­múltban egy nagy teljesít­ményű szárító berendezést vásároltunk, amely képes óránként 20—24 tonna ga­bona szárítására. Igyekez­tünk megfelelő mennyisé­gű alkatrészt is biztosíta­ni, s remélhetőleg a gépek miatt nem lesz sem időbe­ni, sem mennyiségi veszte­ségünk. A terméskilátá­saink igen jók. A környék közismert gyenge földjein a 13 mázsás tervvel szem­ben búzából legalább 14— 15 mázsát várunk. Gondos­kodtunk már a tárolásról is, egyszerre 150 vagon ga­bonát tudunk elhelyezni, a többit szerződésre a válla­lat raktáraiba szállítjuk. Szóval — nem félünk az aratástól, annak ellenére, hogy máris erősen dőlt a kalászosok mintegy ötven százaléka. Biztosíték a jó munkára az olyan szak­embergárda, mint amilyen­nel rendelkezünk. Kurucz Mihály legalább másfél évtizede minden nyáron a kombájn nyergé­ben dolgozik, már több­ször nyert járási versenyt is. Patai József, Nyers Fe­renc és Ágó Sándor is ré­gi szakemberek, de évek óta minden nyáron kom­bájnnal dolgozik két jó szerelőnk, Tanács András és Fari Sándor. Előreláthatóan a repcé­vel kezdjük tizenötödike táján az aratást. Ebből öt­ven holdunk van, ezt kö­veti majd a 250 hold őszi árpa és a többi gabona. A napokban kezdődött meg a 250 hold borsó be­takarítása. A 250 hold ter­mését két fejtőgép fejti, a termésátlag eléri a 15—16 mázsát — mondotta befe­jezésül Pesir István, a tsz elnöke. Véradó napok Kiskunfélegyházán Életet ment az, aki vért ad — hirdetik a kis pla­kátok szerte a városban. Nagyobb üzemeinkben már meg is történtek a véradások és különösen a Vegy­ipari Gépgyárat kell kiemelnünk, ahol a vezetők, és dolgozók jó hozzáállása folytán tovább növekedett a véradók száma, ezzel természetesen az adott vér is; 60 liter vért adtak ebben az egy üzemben. A Szegedi úti három szomszédos üzem: a Műanyag­gyár, a Cipőgyár és a Ruhaipari Vállalat a cipőgyár­ban közösen rendezte meg a véradást és a három üzem dolgozói csak 1 literrel múlták felül a gépgyári vér­adást. Nem hinnénk, hogy ott közömbösebb emberek dolgoznak, talán csak a szervezés és mozgósításban van a hiba, amit a következő véradásnál már kija­víthatnak. A városi véradó napot június 18-án, pénteken reg­gel 7-től délután 16 óráig tartják a Móra Ferenc ál­talános iskolában, a volt zárdában. Nemcsak a város lakosságát, hanem azokat a vállalatokat, üzemeket, tsz-eket, intézményeket hívjuk véradásra, ahol nem szerveztek önálló véradást. Bízunk abban, hogy a hívó szó nem talál süket fülekre, és akik tehetik, vérük adásával bizonyítják emberiességüket, segítő­készségüket. T. M.

Next

/
Thumbnails
Contents