Félegyházi Közlöny, 1968 (13. évfolyam, 3-52. szám)

1968-10-11 / 41. szám

tflMM KÍMfUlY —.... . .ii.li y.I, w —----------—* ' 1 fgBPmxti-LJiuimuiá _ _________________ A PETŐFI NEPE KISKUNFÉLEGYHÁZI KIADASA Egészséges lokálpatriotizmus A városi pártbizottság is megállapította, hogy nagy­üzemi gyömölcsöseink állaga jónak mondható. A ké­pien látható körtés a Bem Tsz-ben még nem fordult ugyan termőre, de mégis termett rajta 550 mázsa, IQ ezer forint értékű körte. Rádi József felvétele. Indul az „Ifjúsági hangverseny” sorozat a művelődési házban A Népszabadság nemrég vezércikkben foglalkozott a „Szűkebb pátria” jelentő­ségével. Egészen véletlenül éppen akkor látogatott Kis­kunfélegyházára egy népes csoport azok közül, akik évekkel, vagy évtizedekkel ezelőtt születtek, tanultak városunkban. Nem egy kö­zülük azóta sem járt mife­lénk, bár a kapcsolatot az „öreg diákok” minden Kő- nap első hétfőjén a Rózsa­domb étteremben rendezett találkozón kitűnő szerve­zéssel tartják. Szeptember utolsó szom­batján a Petőfi-ház könyv­tártermében fogadták a ha­zalátogatókat városunk ve­zetői. Már az első percek meghitt, baráti hangulata igazolta azokat, akik e kol­lektív látogatást szervez­ték. Nagy örömmel és meg­elégedettséggel nézték a Petőfi-terem sok szép em­lékét, s alig tudtak elsza­kadni azoktól. Este a va­csoránál azután vége-hosz- sza nem volt a régi élmé­nyek felidézésének. Másnap dr. Dobos Ferenc tanácsel­nök mutatta be autóbuszon tett körsétán fejlődő ipari üzemeinket, új lakótelepe­inket, s rövid tájékoztatót adott eredményeink mellett a gondjainkról is. Hogy a látogatás mara­— ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán október 12-én, szombaton délután és 13-án, vasárnap egész nap dr. Kiss Lajos, lakása Bajcsy-Zeilinszky u. 2., te­lefon 523. Ugyanezen idő alatt Gátér, Pálmcmostora, Kunszállás és Petőfiszállás községek részére az ügye­letet dr. Csőke András tartja. Lakása Lányai u. 15., telefon 283. — Találtak egy női ke­rékpárt, száma: V. 2506, egy férfi kerékpárt, száma: T. B. 43 810, egy női kar­órát és három kulcsból ál­ló kulcscsomót. Igazolt tu­lajdonosaik a rendőrkapi­tányságon átvethetik. — Vezetői jogosítvány nélkül motoroztak: Csere­pes László, Gátér, Petőfi utca 119, és Laczkó István Pálmonostora, Lehegő dűlő 213. szám alatti lakos. Előb­bit 800, utóbbit 600 forint pénzbírság megfizetésére kötelezte a szabálysértési előadó. — Október 15-én 9 és 16 óra között a város terüle­tén részleges áramszünet lesz. A leghosszabb szünet kb. 2 óra hosszat tart. — KRESZ-vetélkedőt ren­dezett Kiskunmajsán szom­baton este a Bács megyei Közúti Balesetelhárítási Ta­nács, a Magyar Autóklub kecskeméti csoportja, va­lamint a megyei rendőrfő­kapitányság közlekedésren­dészeti osztálya. A vetél­kedő győztesei a 13 ver­dandó nyomot hagyott a résztvevőkben, szó szerint idézem egyik hazatért öreg diák szerkesztőségünkhöz intézett levelét: „Megtörtént a nagy ta­lálkozó, s a kedves viszont­látás örömein túl valóban nagy öröm volt szívünkhöz nőtt városunk, Kiskunfél­egyháza szépülését, sokol­dalú fejlődését ■ látni. Kü­lön is nagy öröm volt hal­lani a szép és hasznos ter­veket, melyek valóra vál­tása folyamatban van, s azt a lelkes igyekezetei, mellyel a város vezetői ré­széről találkoztunk. S ha ehhez hozzávesszük, hogy Kiskunfélegyháza szorgalmas, derék népe já­rulhat, s járul majd hozzá, naponta a város további szépüléséhez, gazdasági fej­lődése mellett egészségügyi és kulturális felemelkedé­séhez, biztosak lehetünk, hogy egy újabb találkozó, hazarándulás újabb örö­meket hoz számunkra. Leg­feljebb azt sajnáljuk, hogy nem kezdhetjük újra a di­ákéveket, és nem élvezhet­jük hosszabb évtizedeken át mindazt, amit a szorgos kéz, a meleg szív és az ész a továbbiakban teremt. Köszönetét mondva a szí­ves fogadtatásért, kalauzo­lásért Kiskunfélegyháza ve­senyző közük 1. Csorba Lászlóné kiskunmajsai, 2. Németh Mária keceli, 3. Kürti Teréz káskunmajsai, 4. Trombitás Henrik kis­kunfélegyházi, 5. Badényi István ágasegyházi, 6. Szi­kéra Kálmán kecskeméti lakos. Ahogy a május a fiatalok hónapja, az életbe indulóké — hiszen ekkor tartjuk a gyer­meknapot, az életet adó anyák napját — úgy az október az öregek hónapja. A természet rendje is úgy diktálja ezt. Min­den évszaknak megvan a szép­sége, és jó, hogy követik, ki­egészítik egymást. Van, aki­nek a rügyfakasztó kikelet tet­szik, van, akinek a kalászt ér­lelő nyár, sokan az őszi erdő ezernyi színében gyönyörköd­nek inkább, és vannak, akik a hideg zúzmarás telet kedvelik. Így van ez az ember életé­ben Is. Minden korosztálynak megvan a maga szépsége. Most, októberben, az öregeket ünne­peljük. Ilyen meghitt, kedves, családias ünnepre hívtak meg az öregek napközi otthonába. Egyelőre csak negyven idős embernek ad nappalra otthont, szórakozást. A jövő tervei is szépek, és ezek is az időseb- bejj megbecsüléséről, gondta­lan öreg napjaik biztosításáról tanúskodnak. Az ünnepen Fülöp Gyula, a városi tanács vb-titkára kö­szöntötte az otthon lakóit, erőt, egészséget, bosszú életet kí­vánva azoknak, akiknek kezé­ből átvette a fiatalabb generá­ció a munkaszerszámot, hogy elődeikbe* méltóan folytassák zetöinek, minden kedves dolgozójának erőt, egészsé­get, jó munkát, további si­kereket kívánok a hazatérő öreg diákok nevében, Ma­rosvári Tibor nyug. tanár.” Mi pedig újabb találko­zóra várjuk őket, a Nép- szabadság említett cikké­nek befejező soraival: „Aki igazán szereti a szűkebb pátriát, az soha­sem tud elszakadni tőle. Akkor is jelentkezik, ha külön nem kérik erre.” Ez a nemes szándék iga­zán becsülendő. B. L. A víztorony A 47 méter magas víz­torony Félegyháza legma­gasabb építménye, átadása óta hibátlanul működik. (Baranyi Pál felvétele.) azt a korszakalkotó, világot át­formáló tevékenységet, amit ők elkezdtek. Nem maradt szem szárazon, amikor a kis úttörők meglep­ték a szobákat, és kedves szó­val, virággal köszöntötték azok kedves lakóit. Hát még, ami­kor — meglepetésként — be­hozták a nagy kosarat, a gon­dosan elkészített ajándékcso­magokkal. Nem tudni, ki örült jobban: azok-e, akik ezt a kedves meglepetést előkészítet­ték, megszervezték, vagy azok, akik az ajándékcsomagot meg­kapták. Az ünnepségbe szervesen il­leszkedett be Vadász Miklós műsora, aki vándormozijával a Rákóczi hadnagya című filmet vetítette le az otthon idős la­kóinak. Olyan csend volt a szobában, mintha egy lélek sem lett volna bent, és csak akkor láttuk, milyen sokan vannak, amikor a történet vé­get ért és kigyúlt a fény. Szépek, emberségesek az ilyen kezdeményezések, és mél­tók a most sorra kerülő nagy évfordulók szelleméhez. Azok az elgondolások, amelyekért fél évszázad előtt annyian ál­dozták életüket, egymás után válnak valóra. Tóth Miklós A pult két oldalán Sok vásárló szóvá tette már, hogy az önkiszolgáló boltotoban az eladóik „árgus szemmel” figyelik a vevők minden mozdulatát. Ez sér­ti önérzetüket. Vevőszem­mel nézve, ebben van is valami igazság. Ám nézzük meg a pult másik oldaláról is. Az eladóknak is igazuk van. Sajnos, a túlnyomó többségben becsületes vá­sárlók közé bekeveredik néhány „enyves kezű” is, akiket csak tettenérés ese­tén lehet kiválasztani, mert senkinek sincs a szándéka, a jelleme az arcára írva. S ezek a becsületes vá­sárlókat igyekeznek fede­zékül felhasználni. És a gyerekek? Az utóbbi idő­ben ugyanis nagyon elsza­porodtak a gyereklopások és még a szülők vannak megsértődve, ha a boltos észre veszi és tudomásuk­ra hozza. Bosszúból mesz- sze elkerülik az ilyen bol­tot, ahelyett, hogy megma­gyaráznák gyermeküknek, hogy a bolti dolgozókat ká­rosítják meg, ha lopnak, mert az áruért leltár sze­rint ők felelősek anyagilag is. T. M. Segítsége! kérünk Nem ritka eset, hogy az em­ber újságból tájékozódik roko­nok találkozásáról, akik évti- zedejc óta hírt sem hallottak egymásról. Most mi is egy ilyen találkozót szeretnénk elő­készíteni, ha kedves olvasóink is segítenek. Napokban felkeresett Bobrl- sev Gavril I. elvtárs, aki Groz- nijban él, és jelenleg Magyar- országon tartózkodik. Arra kért, segítsük felkutatni Szov­jetunióban élő magyar barát­jának rokonságát. Így most mi olvasóinkhoz fordulunk, hogy aki ismerte Harmath Sándor elvtársat, (1894. IV. 13-án Kis­kunfélegyházán született, any­ja neve: Dóra Mária), vagy úgy véli, hogy tud a rokonai­ról, az értesítse a Félegyházi Közlöny Szerkesztőségét. Any- nyit tudunk még róla, hogy nővérét Harmath Máriának, nagybátyját Harmath József­nek hívták. Olvasóink segítségére számí­tunk. Czinege Gábor Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Fábián Ferenc János (anyja neve: Erkl Má­ria), Varga Klára (Nagy Mar­git), Mészáros Judit (Besze Ju­lianna),- Kosa János (Czinkóczi Matild), Fábián István Ferenc (Punyl Anna); Tóth István Zsolt (Kovács Ilona). Mészáros Zsolt (Tóth Mária). Kolozsvári Károly (Nagy Anna Mária), Móczár Zoltán János (Kis An­na Terézia), Juhász Irén (Tóth Irén); Varga Éva Veronika (Gulyás Erzsébet), Katona Ju­dit Eszter (Farkas Gizella), Horváth Ákos (Kecsö Róza), Kiss Ferenc Zoltán (Fehér Ka­talin), Seres Anikó (Tóth Etel- ka). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Nánási János — Hegyi Vero­nika. Rózsa József — Sinkó Margit. Bíró Imre — Csáki An­na, Szabó Ödön István — Fa­zekas Ilona Rozália, Hidegkúti Béla József — Serfőző Erzsé­bet, Czékus Tibor Géza — Kis Éva, Nemes Sándor — Cseh Ilona. MEGHALTAK: Sziládi Ist­vánná Tóth Terézia 66 éves, Virág Józsefné Mintái Erzsé­bet 79 éves. Fricska Ágoston­ná Réczi Mária 72 éves. Kővá­gó István 70 éves, Vízhányó Sándor 66 éves, Szabó Imre 70 éves, Horváth Attila egy hó­napos. Évek óta a Móra Ferenc Művelődési Ház kiemelke­dő műsorai közé tartozik a minden ősszel beinduló If­júsági Hangversenysorozat. Első előadásunkra október 25-én, pénteken este kerül sor „A barokk művészete” címmel. A hangversenyen közreműködnek Molnár Ág­nes hegedűművész, a Kecs­keméti Városi Szimfonikus Zenekar, vezényel Kemény Nagy számú; lelkes szurkoló kísérte át csapatunkat a „me­gyei rangadóra”. Sajnos, egyik csapat játékosai sem hálálták meg szép és főleg eredményes játékkal a több száz félegyhá­zi, s kisebb számú hazai szur­koló biztatását. Ami az ered­ményt, illetve az egy pontot illeti; elégedettek lehetünk, a mutatott formával már kevés­bé. S bár a döntetlen feltét­len sikernek számít idegen pá­lyán, de ennél sokkal többet kell nyújtani, hogy az MGM Debrecentől is legalább az egyik pontot elhozzuk. Azt is megállapíthattuk, hogy a me­zőnyben; különösen az első ne­gyedóra után, a kulturáltabb labdarúgást a Vasas játszotta. Igaz, volt a játékidő elején né­hány helyzete a KTE-nek, de ezeket elidegeskedték. Utána főleg a két tizenhatos között folyt a játék, s. a második fél­időben . a mi csatáraink is ki­hagytak egy-két helyzetet. (Ve­réb az ötösről sem talált a ka­puba.) S ez továbbra is azt bizonyítja: ezen a területen kell a szakvezetésnek a leg­nagyobb erőfeszítéseket tenni. Még a tárgyilagosság kedvéért azt is megjegyzem, hogy az utolsó percekben Bolyának nagy bravúrra volt szüksége, hogy egy léc alá tartó bombát remek védéssel kitornásszon. Egyébként Is ő volt a csapat legmegbízhatóbb embere. Egy­két megingástól eltekintve — főleg a mérkőzés első percei­ben — Cserkó Ss a szokott ki­tűnő játékát nyújtotta, a fe­dezetek közül Makai emelke­dett társai fölé, míg a csatár­sorból legfeljebb a mozgékony, de nagyon lefogott Csík-et em­Endre. A műsort a hagyó* mányoknak megfelelően Rácz György vezeti. Előző­leg Október 11-én, a Kecs­keméti Katona József Szín­ház „Meséljünk a nőkről” címmel zenés, vidám tarka estet rendez. A sok klub­foglalkozáson kívül októ­ber 26-án emlékeznek meg az őszirózsás forradalomról. B. L. üthetem meg. (Bár a múlt hé­ten nyújtott játékától ezen a mérkőzésen elmaradt.) Helye­zésünk — igaz, hogy csak gól- aránnyal — felülmúlja várako­zásunkat, most már a játéko­sokon a sor, hogy ezt az elő­kelő helyet tartani is tudjuk. Kun Béla SE— Vásárhelyi MEDOSZ NB III. bajnoki 1:1 (1:0) A mezőnyben többet táma­dó, s a gólon kívül két kapu­fát is rúgó hazai csapat köze­lebb állt a győzelemhez. Sza­bó szerezte az első félidőben a vezetést, amit nagy védelmi hibából egyenlítettek ki a ven­dégek. Vasárnap sportja Ismét nehéz feladat előtt áll a Vasas, ennek ellenére Deb­recenben is reménykedünk a pontszerzésben. A Honvéd ha­zai pályán esélyes a Szegedi Spartacus ellen, mindkét pont­nak itthon kell maradni. A mérkőzés kezdete fél 3 óra. felegyhazi közlöny 1 Magyar Szocialista Munkás­án Kiskunfélegyházi Járási- Városi Bizottságának lapja. Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: F TVSth Pál ’elelős kiadó: dr. Mezei István zerkesztősés és kiadóhivatal: Kisku n f él e gy h a zaj Szabadság tér. Telefon: 115 148. 273 lapot árusításban a félegvház- irás postahivatalai terlesztlk acs-Kiskun megyei Nyomda ­Kecskemét — Tel.? U-85. Index; 25 so* MOZAIK EGYIK ÉPÍT, MÁSIK RONGÁL. A nemtörődömségnek; ha­nyagságnak, de úgy is mondhatnánk: a szándékos rongálásnak „gyönyörű” példáját láthatjuk a Móraváros Akácfa utcájában. A város, nagy anyagi áldozattal, megépítette a szép betonjár­dát, amit az ottlakók szemeláttára tesznek tönkre felelőtlen emberek. Teherkocsik, lófogatos szekerek az új betonjárdán közlekednek, azt teljesen tönkretették úgy, hogy újra kellene csinálni. Nem kell, mert nem érdemlik meg az ottlakók, ha nem tudták megbecsülni, nem volt annyi bátorságuk, hogy fel­jegyezzék a gépkocsi számát, a lovaskocsi tábláját, hogy a kárt meg lehessen velük fizettetni. (T. M.) Őszi napsütés A SZURKOLÓKNAK ÉRTÉKES PONT KECSKEMÉTRŐL FÉLEGYHÁZI VASAS—KECSKEMÉTI TE NB II BAJNOKI 0:0

Next

/
Thumbnails
Contents