Félegyházi Közlöny, 1967 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1967-04-21 / 16. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Ara: 60 fillér 1 ■ .................. 11 A PETŐFI NEPE FELEGTH ÁZI KIADASA XII. évfolyam, 16. szám Kiskunfélegyháza, 1967. ápr. 21. A tavalyinál reálisabb tervek a kiskunfélegyházi termelőszövetkezetekben A város tizenegy termelőszövetkezetében a tervtárgyaló közgyűlések lezajlottak. Terme- lőszövetkeze tértiknek módjuk volt, hogy alaposan megvitassák, megbeszéljék az 1967. évi terveket, hogy adottságaik között miként hasznosíthatják leggazdaságosabban szántóföldjeik termőerejét, a tajMlt munkáját, valamint a tulajdonukban levő gépeket és egyéb felszereléseket; A tervkészítésben a szakembereken kívül a tagság is aktívan bekapcsolódott a brigádgyűléseken, a közös párt- és gazdasági vezetőségi üléseken, valamint a taggyűléseken. Az idei tervek már sokkal reálisabbak a tavalyinál és megvalósíthatók. Ezt tükrözte a tervtárgyaló közgyűléseken elhangzott 76 hozzászólás is. A hozzászólók hangsúlyozták: magukénak tekintik a tervet, amely alkalmas arra, hogy összefogja a tér- melőtevékenységet, illetve az egész esztendei munkát. Valamennyi tsz a gazdaságosság szem előtt tartása mellett alakította ki vetésszerkezetét és az állattenyésztését is. A növénytermesztésben lényeges változást nem terveztek. A tervezett bevétel a három fő ágazatban, az 1966. évi tényhez viszonyítva az idén 10 százalékkal magasabb, s ez 9 6?5 000 forint többletbevételt jelent. A termelőszövetkezeti tervekben az idén sokkal több az úgynevezett melléküzemági tevékenység, mint korábban volt. A tervek alapján városi szinten az egy dolgozó tagra jutó részesedést 13 761 forintra tervezték; Több hozzászólás a munka- fegyelem javítására, a bizottságok kiegészítésére, a szociális és kulturális kérdésekre, valamint a szocialista munkaverseny kibontakozására irányult. Termelőszövetkezeteinkben 68 ezer forintot hagytak jóvá a szocialista munkaversenyre. A Vörös Csillag, a Lenin, a Kiskunság Termelőszövetkezetekben brigádok közötti versenykihívás is történt. Több — Leninre emlékezünk VTilencvenhét éve, 1870. áp- ** riiij 22-én született az emberiség legújabb kori történelmének legnagyobb alakja, Vlagyimir Iljics Lenin. Küzdelmes élete egybe fonódott az orosz és a nemzetközi munkás- mozgalom harcos történelmével. Sorozatos letartóztatása, többszöri száműzetése, közel harminc évet vett el rövid életéből. Még 1895-ben a „Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására” nevű szervezet, kis létszáma indult harcba Lenin zászlaja alatt, az újtípusú marxista párt forradalmi taktikájának kidolgozásáért, a forradalmi párt megteremtéséért, hogy annak vezetésével a munkásosztály és szövetségesei meg- döntsék a tőke uralmát, kivívják a proletariátus diktatúráját. A lenini zászló alatt folyó harc igazi népi mozgalommá vált, 1917. októbere megrengette a világot, áttörte az évezredes sötétséget, hogy a földkerekség egyhatodáról, kiolthatatlan fáklyaként ragyogja be az elnyomottak jobb jövője felé vezető útját. O-oszorszdg munkásai és parasztjai szétzúzták a burzsoázia államgépezetét, kezükbe vették saját sorsuk irányítását, tettekkel bizonyították, bogy a marxizmus élő valóság. A világon először a lenini párt vezetésével, hihetetlen nehézségek közepette megteremtették a proletariátus diktatúráját és megkezdték az új. a szocialista társadalom énitését. Az inazi hősök, az igazi felfedezők útját járják azóta is. Tetteik a szovjet nép legyőzhetetlen erejéről, a lenini eszmék örök diadaláról beszélnek. Lenin októbere megnyitotta az emberiség kommunizmus felé vezető útját, melyen ma közel másfél milliárd ember halad ellenállhatatlanul, a marxizmus végső győzelme felé. Ami 50 éve történt Oroszországban, annak sorsdöntő szerepe van az egész világon, így a magyar nép életében is. Lenin pártja és népe segítsége nélkül soha nem jutottunk volna fejlődésünk mai szakaszához. Am 22 éve járt utunk sem volt mindig síma. A párt vezetésével a buktatókat kikerültük, s mind az, amit alkottunk, építettünk, dolgos népünk munkáját dicséri és boldogulását segíti. Eredményeink feljogosítanak, hogy bizalommal tekintsünk harmadik ötéves tervünk időszakában megoldandó feladatainkra. Ss amikor „elégedetlenek’’ vagyunk, mert nem teljesülhet rögtön sokszor túlzott igényünk, amikor „lassan” mennek a dolgok, gondoljunk Lenin küzdelmes életére, századunk 20-as és 10-es éveinek igazán nehéz hónapjaira, mártírjainkra, Bajcsy-Zsi- Unszky Endrére, Schönhercz Zoltánra, Ságvári Endrére és társaira, akik életüket adták a lenini eszmék magyar győzőméért. mai életünkért. K i is volt hát Lenin? A világ proletariátusának halhatatlan vezére, az imperializmus és a proletár forradalmak korszaka marxizmusának megalkotója, a Szovjetunió Kommunista Pártjának, és a világ első munkás-paraszt kormányának megalapítója, a marxizmus elméletének gyakorlati megiialósitója. Most, születésének 97. évfordulója alkalmával, hálás szívvel gondoljunk a történelemből kimagasló alakjára; ő a világ minden népének megmutatta a szabadsághoz, az igazi boldogsághoz vezető utat. Lenin eszméi halhatatlanok. őrizzük kegyelettel nagy tanítónk, vezérünk emlékét és kövessük tanításait. Serege Gábor termelőszövetkezetben működési szabályzatmódosítást is terjesztettek a tagság elé. A Kiskunság és a Béke Tsz-ben például azt, hogy aki a 220 munkanapot ledolgozza, az 12 nap fizetett szabadságot, betegség esetén pedig 70 százalékos táppénzt kap. A tagság ezt is megvitatta, majd elfogadta. Minden tsz-ben tagfelvételek is voltak — körülbelül 120 — és örvendetes, hogy a felvett tagok 75 százaléka fiatal. Az idei esztendő eredményei elé nagy várakozással tekintenék a szövetkezeti tagok. A hangsúly és az elsőrendű feladat természetesen mindenütt a gondos, előkészítő. tudatos munkán van. A tavaszi munkák eddigi eredményei egyébként biztatóak, mert ezekben a munkákban nemcsak a tsz-tagok vesznek részt, hanem a családtagok is. N. I. fl félegyházi kitüntetése „Kiváló fiók” kitüntetést kapott az Állami Biztosító kiskunfélegyházi fiókja — április 4-re. Az úgynevezett telítettség országos átlagának túlteljesítését érték el, és így a 19 megyei igazgatóság 134 fiókja közül került azon hét közé, amelyek elnyerték ezt a kitüntető címet. Tavalyi hét millió forintos tervüket teljesítették, az idén azonban már nyolc és fél milliós tervvel keli majd meg- birkózniok. A szövetkezeti mozgalom ma már olyan erő, amelyre számítani lehet a szocializmus építésében Megkezdődött a termelőszövetkezetek I. országos kongresszusa Csütörtökön a Parlament kongresszusi termében megkezdte munkáját a termelő- szövetkezetek I. országos kongresszusa. A hajdani felsőház fényárban úszó üléstermében összeült tanácskozáson mintegy félezer küldött képviseli a termelőszövetkezetek több mint egymilliós tagságát. A küldöttek és a nagyszámú meghívott vendég 9 órakor foglalták el helyüket az ülésteremben. « Az elnökség tagjai között volt Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, továbbá Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nyers Rezső, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Németh Károly, a budapesti pártbizottság első titkára, a Politikai Bizottság póttagja, Dobi István, az Elnöki Tanács tagja, dr. Dimény Imre mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter, Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Hunya István, a MEDOSZ elnöke, dr. Nagy Sándor, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium főosztályvezetője. A kongresszus küldötteit és a meghívott vendégeket Szabó István, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnöke köszöntötte, majd Dobi István megnyitotta a kongresszust. Dobi István beszéde után az elnöklő Szabó István javaslatára a küldöttek elfogadták a kongresz- szus napirendjét. Eszerint meghallgatják és megvitatják a szövetkezeti mozgalom helyzetéről és továbbfejlődésének alapvető kérdéseiről, továbbá a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa és a termelőszövetkezetek területi szövetségei működésének irányelveiről szóló beszámolókat. Ezt követően megválasztják a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsát és a tanács tisztségviselőit. Ugyancsak az elnök indítványára a küldöttek öttagú mandátumvizsgáló, kilenctagú jelölő, öttagú szavazatszedő és héttagú szerkesztő bizottságot választottak. Ezután dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter lépett a szónoki emelvényre. Dr. Dimény Imre beszámolója — A kongresszus — egymilliós szövetkezeti parasztságunk demokratikusan megválasztott küldötteinek tanácskozása — az első olyan alkalom, amikor a nagyüzemi társas gazdálkodás útján biztosan haladó magyar parasztság, intézményes formában, kongresszusi keretek között — hallatja szavát — mondotta bevezetésül dr. Dimény Imre. — A kongresszusnak lehetősége van arra is, hogy ha szükségesnek tartja, ajánlást tegyen a törvényhozás szerveinek a szövetkezeti mozgalmat érintő új törvények megalkotására, illetve régiek visszavonására, vagy megváltoztatására. Történelmünk folyamán soha nem volt még példa arra, hogy a magyar parasztság ilyen közvetlen módon bekapcsolódjék fontos törvények előkészítésébe. Hangsúlyozottan mutatott rá: a kongresszus nagy szerepet tölthet be abban, hogy a termelőszövetkezetek gondosan, jól felkészüljenek a gazdaság- irányítás új mechanizmusának bevezetésével kialakuló új helyzetre. — Most. amikor a kongresszus megkezdi munkáját, mind- annyiunk, az egész magyar parasztság nevében köszönetét mondunk pártunknak, munkásosztályunknak azért. hogy a szövetkezetek megalakításában bátorított és támogatott bennünket. A tisztelet és a megbecsülés hangján emlékezünk a mozgalom úttörőire és mindazokra, akiknek neve és munkája, ha más módon is, de egybefonódott a termelőszövetkezetekkel. A magyar szövet- (Folytatás a 2. oldalon.) Napirenden a piac korszerűsítése Jövőre tervezik a nagyszabású rekonstrukciót Az elmúlt héten a városi tanács szervezésében a piacbizottság megtartotta idei első ülését. A megbeszélésen az illetékes helyi kereskedelmi szerveken kívül, az államigazgatásban és az értékesítésben aktivan bekapcsolódó termelőszövetkezetek képviselői is jelen voltak. Dr. Belényi István vb-elnök- helyettes vitaindító előadásában kiemelte, hogy az új gazdasági mechanizmus bevezetésével nagy mértékben bővül majd a termelői piacok szerepe, jelentősége. Még csak a kezdetén vagyunk — mondotta —, de a piacokon máris tapasztalható a lakosság jobb és választékosabb kielégítése, vagyis az áruk fokozatos és egyre bőségesebb felhozatala. A város illetékes szerveinek azonban még hatékonyabb intézkedéseket kell tenni a piacszervezést illetően. Már eddig is több szervtől érkeztek be javaslatok a piactér rekonstrukciójára. Befejezésül kérte, hogy a piacbizottság taglal mondják el véleményüket, tegyék meg a piac rendezésére vonatkozó javaslataikat. A hozzászólók egyetértettek abban, hogy .Kiskunfélegyháza piacának rendezése igen sürgető feladat, az volt az általános vélemény, ha a beruházás nagyobb összeget is igényel, a korszerű átrendezést akkor is végre kell hajtani: modern, minden igényt kielégítő elárusítóhelyeket kell létesíteni, a termelő gazdaságok vezetői elmondották még, hogy jó lenne egy közös vállalkozást szervezni, amelyben minden gazdaság folyamatosan értékesítheti áruját. Az állami kereskedelmi szervek legtöbbje ugyancsak profiljának megfelelően igényelne standot a piacon. A bizottság végül úgy döntött. hogy o javaslatokat figyelembe véve a piacrendezési terv elkészítésére megbízást ad. A terv elkészítése után pedig az illetékes szervek jóváhagyásával. s amennyiben az anyagi erők is megengedik, már jövőre megkezdődhet a kivitelezés. V. J. 800 ezer csomó retek Az április eleji hűvös idő kissé „lefékezte” a félegyházi piros primőrretek megjelenését. Az első hetekben áruval csak azon termelők jelentek meg, akik a hideg ellen fóliával védekeztek. A melegebb idő beköszöntésével április közepétől, a szabad- tartásos retektermelők is megjelentek a felvásárlóheiyen. A kiskunfélegyházi MÉK telepe eddig több mint 800 ezer csomó korai retket vásárolt fel. A felvásárolt áru kezdetben hazai ellátásra került, most azonban a nagyobb mennyiségből jelentős tételeket szállítanak az NDK-ba, Csehszlovákiába és Nyugat-Németországba. A felújított MÉK-telepre a következő hetekben igen komoly feladat hárul: a kilátások szerint ugyanis 8 millió csomó retket kell átvenni és továbbszállítani. A telep vezetője többek között elmondotta azt is, hogy a vállalatnak értékesítő termelők jól jártak, mivel az eddig szerződött primőrretek után csomónként 1,70 forintot kaptak. Vaszkó József