Félegyházi Közlöny, 1967 (12. évfolyam, 1-51. szám)

1967-01-06 / 1. szám

rfiHimn köm A PETŐFI NÉPE KISKUNFÉLEGYHÁZI KIADASA A lakosság jobb ellátásáért Új élelmiszerboltok, kisvendéglők, éttermek az fmsz idei terveiben Május bén ismét megnyitják a Petőfi kertet A Kiskunfélegyházi Földmű- vesszövetkezet — a megye egyik legnagyobb körzettel rendelkező szövetkezete. Körzetében 55 631 ember mindennapi áruellátását kell biztosítania. A múlt évben a lakossági áruellátásban a földművesszövetkezet több mint 130 millió forint for­galmat bonyolított le. Vegyünk néhány kiragadott gondolatot a Kiskunfélegyházi Földművesszövetkezet 1967. évi terveiből. Az év harmadik negyedében befejeződik az alpári kisven­déglő és étterem építése. A kö­zel egymillió forint költséggel épülő kisvendéglő korszerű be­rendezésével és felszerelésével kielégítheti majd a növekvő igényeket, sőt a nyári időszakban a Tisza- parti vendégforgalmat is le tudja bonyolítani. Még az idén, a város terüle­téin, további három új föld­művesszövetkezeti egység nyí­lik. Bankfalun — a város pere­mén — a növekvő lakásépítke­zés és már a korábbi lakossági KISZ-íiafalok év végi „számadása" A KISZ valamennyi városi alapszervezetében december vé­géig lezajlottak a taggyűlések, amelyeken az akcióprogram, va­lamint az Ifjúság a Szocializ­musért mozgalom felajánlásait és az elvégzett munkát értékel­ték. ugyanakkor kiosztották az ISZM arany és ezüst fokozatú jelvényeit azoknak a fiatalok­nak, akik . a fokozat eléréséhez szükséges feltételeknek eleget tettek. Az év végi „számdás” egyúttal alapul szolgált ahhoz, hogy meghatározzák az 1967. évi terveket, feladatokat, mivel a IX. kongresszus határozatainak végreha jtásában nagyon sok ko­moly feladat vár a KlSZ-íiata- lokra is. — Ügyeletes állatorvos Kis­kunfélegyházán január 7-én, szombaton délután és 8-án, va­sárnap egész nap dr. Lombár László, lakása Batthyány u. 7. telefon: 490. Ugyanezen idő alatt Gátér. Pálmonostora, Kun­szállás és Petőfiszállás közsé­gek részére az ügyeletet dr. Szolnoki László tartja, lakása Vörös Hadsereg útja 23, tele­fon 183. — Tízhónapi szabadságvesz­tésre ítélte a kiskunfélegyházi járásbíróság Juhász József 21 éves bugaci lakosit (Felsőmonos­tor 146). aki a lakatos szakmát kitanulta, de mégis .alkalmi munkából él. Juhász a Vegyipa­ri Gépgyár lakatosa is volt, de önkényesen elhagyta munkahe­lyét, amelyet később meglátoga­tott azzal az ürüggyel, hogy já­randóságát felveszi. Az öltöző­ben két szekrényt kinyitott, egyikből benzinjegyeket, másik­ból 470 forintot lopott. Később az iparitanuló-intézet folyosójá­ról egy balonkabátot emelt el, utána a Petőfi Gimnázium tor­naterme mellett levő öltözőből egy karórát vett magához. Az ítélet jogerős. FELEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási-Városi Bizottságának lapja. Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither OAuieL Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal! Kiskunfélegyháza. Szabadság tér. Telefon: 115. 143. 273 A lapot árusításban a félegyházi tárás postahivatalai terjesztik. — Tartási kötelezettség elmu­lasztása miatt Kocsis István 40 éves alpári (Esze Tamás u. 9.) lakost hathónapi szabadságvesz­tés büntetésre ítélte a kiskun­félegyházi , járásbíróság. — Az Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat az 1966-os éves tervét december 24-ével telje­sítette. igény szükségessé tette, hogy a földművesszövetkezet egy korszerű élelmiszer- és vegyes boltot létesítsen és az év harmadik negyedében már üzemeltesse is. Ugyan­csak itt egy presszó és ital­bolt megépítésére is sor kerül. Jelentős lesz még a város­ban pz Engels út sarkán meg­nyíló háztartási bolt. május 1-én pedig megnyitja a régi Petőfi- kertet is, Rózsa-kert néven. A földművesszövetkezet tehát 1967-ben is számos intézkedést, beruházást és a meglevő egysé­gek korszerűsítését végzi el, an­nak érdekében, hogy a lakosság ellátása minél kielégítőbb le­gyen. Az elmúlt héten ülést tartott a város művelődésügyi állandó bizottsága. Napirendjén a gyer­mek- és ifjúságvédelmi munka szerepelt. Az elhangzott tájékoztatóból kitűnt, hogy igen gondos és lelkes munkát végez a gyermek­es ifjúságvédelmi albizottság. Közel 200 tanulónak, juttatott tanszert és ruhasegélyt. Napkö­zibe 25 tanulót helyezett el, hogy jobb körülmények és fel­tételek között tanulhassanak. Olyan tanulóknak nyújtottak mindezzel segítséget, akik vala­milyen okból veszélyeztetett környezetben élnek. Jónéhány busszal bejáró gyer­mek havi buszbérletét is fizeti a tanács, a kiskorúak segélye­zésére rendelkezésre álló évi 26 000 forintból. De ennél talán még jelentő­sebb az a tevékenység, amit a szülök felvilágosítása, eseten­ként felelösségrevonása terén kifejt az albizottság. Nem egy szülő az albizottság előtt döb­ben rá gyermekével szembeni mulasztásaira. S amikor köte­lességeikre utalnak a beszél­getés során, az társadalmi fele­lősségtudatból fakad. A közös összefogás, a társadalom segít­sége nem egy esetben mentett meg fiatalokat az erkölcsi zül­léstől. Bíróság elült la szankl rablógyilkos „Egyelőreu kerékpárlopásért vonták felelősségre A kiskunfélegyházi járásbíró­ságon a napokban tárgyalták a büntetett előéletű Máté Zoltán kiskunmajsai, állás nélküli fod­rászsegéd visszaesőként elköve­tett lopási bűnügyét. A 24 éves fiatalember többször került már összeütközésbe a törvénnyel és szökés, társadalmi tulajdont ká­rosító lopás, okirathamisítás miatt kiszabott 2 évi szabadság- vesztés büntetéséből 1966. szep­tember 3-án szabadult. Egy hó­nap múlva, október 7-én ä föld­művesszövetkezet kiskunmajsai étterme elől ellopta Lódri Já­nos kerékpárját, de azzal Já­noshalmán még azon éjjel el­fogták. A lopás miatt a bíró­ság tízhónapi szabadságvesztés­re ítélte. Máté Zoltánnak azonban en­nél sokkal súlyosabb bűne is van. Erre a tárgyalásra ugyanis Kecskemétről vezették át, ahol 1966. november 28-a óta rabló­gyilkosság miatt várja sorsát vizsgálati fogságban. — Máté — mint annak ide­jén a Petőfi Népe megírta — megismerkedett Cserényi József szanki lakossal, aki meghívta ebédre, Nap utca 10. szám alat­ti lakásukra. A fodrászsegéd a meghívást elfogadta és az ebé­det azzal „hálálta” meg, hogy távozása után lesben állt a ház közelében, s megvárta, amíg a fiatal Cserényi-házaspár elmegy hazulról. Ekkor visszatért a la­kásba, ahol egy sámlival leütöt­te a 80 éves özvegy Cserényi Józsefnét, utána elvágta a tor­kát a magával tehetetlen idős asszonynak. A lakás átkutatása közben talált 500 forintot ma­gához vette és elmenekült. A rendőrség az elvetemült fiatalembert alig huszonnégy óra leforgása alatt elfogta. A rablógyilkosság ügyében azon­ban még tart a vizsgálat, illet­ve a bizonyítási eljárás és an­nak befejezése után Máté Zol­tán megkapja majd megérde­melt büntetését. T. M. Mozik, szórakozóhelyek ellen­őrzése is feladata az albizotU Ságnak. Ilyen helyzetekben de­rül ki azután az is, hogy akad szülő, aki nem is tudja, vagy egyáltalán nem törődik azzal, hogy gyermeke hol és mivel tölti az estét, ha kimaradozik. Pedig mennyi veszélyt rejt ma­gában az ilyen szülői közöm­bösség. Sokszor kell szóvátennie az albizottságnak azt is, hogy a szülő próbálja megérteni a kor felfogásában 14—16 éves gyer­mekét. A törés szülő és gyer­mek között legtöbbször ott kez­dődik, amilcor az apa, vagy édesanya az ő gyermekkorának nevelési eljárásaival, módszerei­vel próbál nevelni, s közben nem veszi figyelembe a társa­dalmi változásokat, az új kö­rülményeket és az iskola ehhez igazodó légkörét, nevelési mód­szereit. Megállapítja a tájékoztató eredményeként azt is, hogy a nevelőszülőkhöz kihelyezett ál­lami gondozott gyermekekkel alig van probléma. Szinte vala­mennyi igazi otthonra talált a befogadó családban. Az állandó bizottság több, a gyermekek védelmét szolgáló javaslatot kíván a végrehajtó bizottság elé terjeszteni. Ezek között szerepel a Csólyosí út felújításának ügye, napközi és óvoda létesítése a Bankfaluban, úttörőtáborozási felszerelés fel­újítása. Kéri az állandó bi­zottság azt is, hogy meghatá­rozott időközönként kerüljön tanácsülés elé a gyermekvédel­mi munka, ezzel is biztosítva a szélesebb körű társadalmi fi­gyelmet, összefogást az ifjúság neveléséért, B. Cy. i-An/akön/^ . ’ ruAJZte, KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Laczkó Csaba (any­ja neve: Balogh Mária), Rokolya Nándor (Tóth Rozália Mária), Balog Olga (Bata Viktória), Zsámboki Ti­bor (iker), Zsámboki Éva (Rácz Lu­ca), Bubori Erzsébet (Szundi Erzsé­bet), Sallai Erzsébet Rozália (Agárdi Rozália Erzsébet), Fehér János (Ke- reki Erzsébet), Darányi Sándor (Tóth Rozália Margit), Jambrik Judit Er­zsébet (Gulyás Judit), Olajos Éva Andrea (Gáspár Rozália), Fazekas Tibor (Kasza Irén), Szécsényi Mária (Tóth Mária), Mészáros Sándor (Pa- rádi Mária), Tóth Károly (Patai V « ronika). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Fehér László — Bodor Rozália. MEGHALTAK: Füber Nándor Im­re élt 71 évet, Vidács József né Far­kas Franciska 70 évet, Görög János- né Móczár Anna Ilona 61 évet, Haj­nal Miklósné Gulyás Mária 82 évet* Farkas Sándorné Hatvanyi Veronika 79 évet, Áron László 41 évet. Bács-Kiskun megvei Nyomda V. Kecskemét. — Tel.: 11-85. Ifiden £> 303 A szurkolóknak Szép eredmények a Gépjavító Sportkörben és Garai Zoltán de a többiek is sportszerű magatartásukkal mutat­tak jó példát az egész idényben. Külön ki kell emelni Vakulya Ká­rolyt, az egész városban igen nép­szerű sportembert, aki teljesen ön­zetlenül, csak a labdarúgás és az ifjúság iránt érzett szeretetből fog­lalkozott az ifjúsági és a serdülő sportolókkal. És, ha a másik két szakosztály egyelőre még különö­sebb eredményt nem is tud felmu­tatni, de maga az a tény, hogy sok I fiatalnak nyújt sportolási lehetősé­get, már önmagában is dicséretre- méltó. Sporttelepüket saját erőből építet­ték fel, ezzel is példát mutatva, hogy összefogással komoly eredmé­nyeket lehet elérni. Ez év tavaszán már a megyei I. osztályban küzde­nek labdarúgóik, s céljuk, hogy ott meg is kapaszkodjanak. Erre egyéb­ként minden reményük megvan, hi­szen új edzőjük, Fejes József, már több alkalommal bebizonyította, hogy a vezetőség és a játékosok támo­gatásával szép eredményeket ér el. Kívánjuk a Gépjavító Sportkör valamennyi sportolójának, vezetői­nek és szurkolóinak, hogy az 1967-es évben sikereiket tovább fokozva, az egész város sportjának szerezzenek minél több dicsőséget. 23. £. A Kiskunfélegyházi Gépjavító Sportkör 1964 márciusában alakult. Alig két és fél év múltával nyugod­tan mondhatjuk, hogy a sportkör­ben eredményes munka folyik. Há­rom szakosztályukban — labdarú­gó, sakk és asztalitenisz — több mint 100 sportolót foglalkoztatnak. Természetesen, a labdarúgó-szakosz­tály a legnépesebb, ugyanis 52 iga­zolt sportolójuk rúgja a bőrt. Ez a szakosztály érte el a legnagyobb sikereket is. Az első évben meg­nyerték az üzemi bajnokságot, 1963- ben a megyei n. osztályban harma­dik helyezést, ifjúsági csapatuk má­sodik helyezést ért el. Az 1966. év volt a legsikeresebb, amikor mind a felnőtt, mind az ifjúsági és ser­dülő labdarúgóik abszolút bajnoksá­got nyertek. Itt említjük meg, hogy sportszerűségi versenyben is felnőtt csapatuk a mtisodik, ifjúsági csa­patuk pedig a harmadik helyezést érte el. Érdemes néhány labdarúgót ki­emelni, elsősorban Körmöd Imrét, valamint Szelepcsényi Andrást, aki mint csapatkapitány mutatott jó pél­dát társainak. Parádi Eászló edző tervszerű munkával készítette elő a labdarúgókat erre az idényre és nem kis része van a bajnokság meg­nyerésében.. Az ifjúsági labdarúgók közül Farkas László, Németh Gyula v MOZAIK I» Félfogadás nincs! December 31-én kedves, családias ünnepségen búcsúztak el az Állami Biztosító kiskunfélegyházi fiókjának dolgozói özvegy dr. Szentkirályi imrénétöl, aki tíz éven át mint dijkönyvelő, a városban és a tanyavilágban lakó biztosítót ak lelkiismeretes ügyintézője volt. Nyugalomba vonulása alkalmával munkatársai és a szakszervezet ajándékot, a főigazgatóság nevében pedig emlékplakettet adtak át a nagymamának, akinek életéhen ..csupán” annyi változás történt, hogy a 1500 ügyfél helyét két kedves unokája foglalja el — talán kevesebb vesződséggel. Sok vita előzte meg és kísérte az érdekeltek körében a postának azt az intézkedését, hogy —' elő­ször a fővárosban — az emeletes lakóházak földszintjén közös le* vélszekrényeket helyeznek el, és a kézbesítők azokba tegyék az új­ságot. A vita egyik részről arról folyt, hogy az előfizetőknek nem viszik közvetlenül az ágyhoz a friss saj­tóterméket, hanem papucsba kell lépni és lecsoszogni érte a lépcső- házba. Másik részről azzal érvel­tek, hogy lehetetlen annyi kézbe­sítőt alkalmazni, hogy már a ko­ra reggeli órákban minden előfi­zető kézhez kapja az újságot, hi­szen egy több emeletes lakóházban hosszú időbe telik, mire a kézbe­sítő minden előfizetőhöz becsen­get. Eddig érdektelen szemlélői vol tunk ennek a vitának. Most azon­ban, mint hírlik, a mi városunk­ban is elérkezik (január derekán) ezen a téren is a haladás szele, és elsöpri a hagyományos, de — vall­juk be őszintén — idejét múll kézbesítési formát. Igaz, hogy ná­lunk — sajnos — nincs sok több emeletes lakóház, s így az újítás nem is érint annyi előfizetőt. A mai világban már nem is sza­bad olyan szolgáltatást erőszakol-; ni, amelyik az egyik ember ké­nyelme a másik ember kínzásával jár. Vagy nem emberkínzás az, ha a postástól azt követeljük, hogy súlyos táskájával a nyakában mássza az emeleteket? Egy fiatal orvos meggyőző érveket sorolt fel az új kézbesítési rendszer mellett, és az utóbbi idők egyik legember­ségesebb intézkedésének tartja. Egész biztos, hogy olvasóink is annak tartják. S ha már a kézbesítők ügyével foglalkozom, engedjék meg ked­ves olvasóink, hogy egy másik — kicsinek látszó — üggyel is fog­lalkozzam. Köztudott dolog, hogy a város lakói közül sokan dolgoz­nak üzemben, termelőszövetkezet­ben. Egész házsorok, utcák látsza­nak lakatlannak hétköznapokon. Mit tehet a postás ilyenkor a le­véllel, küldeménnyel? Vagy be­dobja az udvarba és a kutya szét­szedi, eső eláztatja, vagy visszaci­peli és másnap újabb sikertelen próbát tesz vele. Milyen nagy segítségükre lenne a néhány forintért beszerezhető le­vélszekrényt a kapukra felszerel­ni. A kézbesítőket megkímélnénk a sok hiábavaló fáradtságtól, ma­gunkat pedig a bosszúságtól. Totb Miklós Emberséges intézkedés Gyermek­és ifjúságvédelem

Next

/
Thumbnails
Contents