Félegyházi Közlöny, 1966 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1966-09-09 / 36. szám
L A PETŐFI NÉPE KISKUNFÉLEGYHÁZI KIADÁSA JVcm less fennakadás zöldség- és gyümölcsellátásban A város téli szükségleteiről tárgyalt a végrehajtó bizottság A Kiskunfélegyházi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága a közelmúltban tárgyalta meg a kereskedelem őszi-téli felkészültségét, illetve az áruellátást. A beszámoló ugyancsak tájékoztató jellegű volt. mégis nagyon sok kérdést vitattak meg, s az elhangzott javaslatok alapján hoztak néhány olyan helyes határozatot, amely előbbre viszi egyrészt a kereskedelmi munkát, másrészt városunk lakosságának jobb ellátását. Nagy helyet kapott a vitában az építőanyag-ellátás — érthetően — a sok belvíz miatt. Dr. Dobos Ferenc tanácselnök szerint, az idei ár- és belvízkárok miatt az egyébként is kevés téglamennyiséghez plusz 250 millió téglaigény jelentkezett országosan, s ennek pótlására megyénkben öt helyen gyártanak salakbetont, többek között városunkban is. Sok bírálatot kapott a vendéglátó vállalat, részben a kultúrálatlan kocsmák, részben a cukrászati termékek kis választéka miatt, úgyannyira, hogy a vállalat nehezen megoldható problémáit újabb végrehajtó bizottsági ülésen tárgyalják majd meg. Termelőszövetkezeteink, elsősorban a Vöröscsillag Tsz, egyre több terméket tud piacra hozni, de elárusító helyiséggel nem rendelkezik. Jövőre a piac melletti lakóházat lebontják, hogy több szövetkezet részére nyíljék lehetőség saját elárusítóhely felállítására. Addig is helyes lenne a kihasználatlan tiszaújfalui Alkotmány Tsz helyiségét olyan termelőszövetkezetnek átadM —O ...Z...4.../..K — Kiskunmaisán szeptember 17-én este 8 órakor tartja évadnyitó díszelőadását a Szegedi Nemzeti Színház. Előadásra kerül Puccini: Pillangókisasszony című 3 felvonásos operája. Vezényel: Váradi Zoltán. — ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán szeptember 10- én délután és 11-én vasárnap egész nap dr. Kiss Lajos. Lakása: Bajcsy-Zsilinszky u. 2., telefon: J523. Ugyanezen idő alatt Gátér, Pálmonostora, Kunszállás és Petőfiszállás községek részére az ügyeletet dr. Csőke András tartja. Lakása: Lónyai u. 15., telefon: 283. — Fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte nemrég a szanki Egységes Falusi Sportkör, mely alkalommal gazdag sportműsort állított össze a vezetőség. A sportkör 20 éves fejlődését bemutató kiállítást Fekete János, a járási tanács vb-elnökhelyettese nyitotta' meg. Az ünnepi nagygyűlésen is ő méltatta az elért eredményeket, majd Kovács Rudolf, a JTST elnöke emlékplaketteket nyújtott át idősb Szigeti Pap Bélának, a sportkör elnökének, valamint Tóth Istvánnak, Csépregi Imrének, Tóth Évána és László Imrének, kiváló sportmunkájuk elismeréséül. • — Találtak egy férfi kerékpárt, száma: 11 372 és 6 darab gumislagot. Igazolt tulajdonosaik a rendőrkapitányságon átvehetik. F£LEG YHAZ1 KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási-Városi Bizottságának lapja. Petőö Népe kiadása, főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Szabadság tér Telefon: US, 143, 273 A lapot árusításban a félegyházi tárás postahivatalai terjesztik. — Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt tízhónapi javító-nevelő munkára ítélte a kiskunfélegyházi járásbíróság Hős Lajos csongrádi (Felszabadulás út 5—7. sz. alatti) lakost, mert nővérének Pobjeda gépkocsijával a megengedett négy személy helyett hetet vitt Csongrádiról Alpárra. Tiszaúj- falu közelében a gépkocsi felborult. Szerencsére személyi sérülés nem történt. — Kirándulást rendezett — egy híján száz résztvevővel — a kiskunfélegyházi Vörösc.sil- lag Termelőszövetkezet Nőtanácsa, szociális bizottsága és az önsegélyző csoport kitűnő szervezésében Gyulára, a jól dolgozó szövetkezti tagok meg- jutalmazására. ni, amely gondoskodik állandó árusításról. A téli zöldség- és gyümölcsellátással nem lesz baj, a MÉK megfelelő mennyiségű almát, burgonyát tárol, annál több panasz jelentkezik még mindig a kenyér minőségével kapcsolatban. A sütőüzem korszerűtlen, a bérezés nem eléggé ösztönző, s ez is a minőség rovására megy. Aránylag kevés szó esett a ruházati felkészülésről, pedig a lakosság szempontjából ez sem közömbös. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy az idei téli felkészülés általában jobb a múlt évinél, s ahol szükséges, ott a megfelelő javaslatok végrehajtásával, fokozott ellenőrzéssel biztosítani tudják a ke- kereskedelmi dolgozók jó munkáját, s azt, hogy zavartalanná tegyék a város áruellátását. B. L. cA tábortüzek kihunylak Az utolsó tábortüzek parazsa is régen elhamvadt már, s akkor kicsit elérzékenyülve nézték a pajtások a zászlórúdról ereszkedő lobogót. A középiskolások persze azóta már el is feledték az ásótörte tenyér-sajgásokat. Minden nyár magában hordja a szabad élet varázsát és hangulatát, s fiatalos hévvel, lendülettel vetik magukat a diákok a határtalannak tűnő vakációba. Jó ez a lendület, ez a, szertelen erő, hiszen minden évben újra bizonyítják ezek a fiatalok, hogy a lobogások mögött meleg tűz ég, s nem is olyan céltalan, értelmetlen az, amit ók csinálnak. Mert, ha csak azt a sok-sok országjáró kirándulást, közpoMi tábort, képző-tábort nézzük, ahol sokszáz kis úttörő játszott, szórakozott és játszva-tanutt, vagy azt, hogy a Móra gimnazisták a Balaton mellöl ez évben is elhozták, immár narmadizben a KISZ KB vándorzászlaját kiemelkedő munkájukért, — már nem is tűnik olyan „tartalmatlannak” ez a nyári hév és lendület. Már más szemmel látjuk a hosszúhajú, vagy pelyhedző szakállú gyerekembereket, akik odaálltak a földekre a felnőttek mellé, kézbevettek a lapátot, ásót és — nem is sikerült olyan rosszul ez a próbálkozás! Jó érzés, hogy ezek a mostani nyarak annyi megnyugtatót, hasznosat bizonyítanak ifjúságunkról. A sok panasz, legyintés, vád, ami éri őket egész éven át, — mennyire más ízű lesz ezeknek a tetteknek a fényében. Végeredményben így is a jó: legyenek fiatalok, hiszen nekik, értük munkálkodik a társadalom, örüljenek ennek az életnek, legyenek szertelenek és * A szurkolóknak Értékes győzelmet aratott mindkét félegyházi csapat Jó vasárnapjuk volt a félegyházi labdarúgó-szurkolóknak az elmúlt fordulóban. A Vasas csapata nagyon értékes két bajnoki pontot szerzett az NB II. egyik éllovasa ellen, a Honvéd pedig Kiskőrösön nagy fölénnyel biztosította be vezető helyét a táblázaton. Ügy gondolom, a legnagyobb örömet akkor szereznék a labdarúgás híveinek csapataink, ha a Vasas biztosítaná bennmaradását, a Honvéd pedig felkerülne az NB m-ba. Egyik cél sem elérhetetlen. A Vasas-mérkőzés egyébként bővelkedett izgalmakban. Meglehetős durva játékkal kezdett a Spartacus, s a mérkőzés elején Lengyel már olyan sérülést szenvedett, hogy végig csak statisztálni tudott. Később Fekete is megsérült. Nem válogattak a pestiek az eszközökben, s a i/orc t ix*#* Bácfi-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Tel.: 11-85. félidő végén Va&sról — kitűnő helyzetben — még a dresszt is letépték. A félidő szünetében, úgy látszik mindkét edző higgadtságra inthette csapatát, mert a második félidő jobb, színvonalasabb és kevesebb szabálytalansággal tarkított játékot hozott. A mezőnyben szépen adogató vendégek támadásait jól rombolta a lelkesen és jól játszó Vasasvédelem — igen jó sakkhúzás Kelemen hátravonása — s amikor már- már minden veszni látszott, Lugosi bravúros védései akadályozták meg a gólszerzést. S elég volt egy büntetőből rúgott szép Vass-gól, hogy mindkét, annyira fontos > bajnoki pontot megszerezze a csapát. Lugo- sin kívül Gserkó, Sahin, Kelemen és Vass nyújtott átlagon felüli teljesítményt, de a szívvel sehol sem volt baj. Reméljük, hogy az annyira fontos Miskolc elleni mérkőzés után is elégedettek lesznek szurkolóink. Bíztatásukra\ azonban nagy szüksége lesz a csapatnak. A vasárnap sportja A Miskolci Bányászt látja vendégül a Vasas. Győzelme esetén nagyot lép előre, hogy bebiztosítsa bennmaradását. Reméljük, lelkes, jó játékkal sikerül is mindkét annyira fontos bajnoki pontot megszerezni csapatunknak. vidámak, — és csak az elisme» rés hangján szólhatunk róluki emellett a munkában, az alkotásban is pont ilyen lendülettel veszik ki részüket. Tartalmas nyár — tartalmas élet. — az ember bármeny. nyíre szeretné meghatározni az érzést, csak próbálgatja, nem sikerül. Most, hogy az iskolakapuk újból kitárultak, József Attila soraival sommáznám az üdvözletei valamennyi diáknak: „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” Tóth György Megjegyzés Több segítséget a sportiskolának! A sport városunkban is, mint szerte az országban, régen nem magánügy, hanem nagyon is fon. tos közügy. Különösen a tömegsport jelentősiégét Ismerték fel mindenütt és ennek jegyében kezd. ték meg sok helyen, így Kiskunfélegyházán is a sportiskolák szer. vezését. Most újra jelentkezhetnek azok a 10—11 éves fiatalok tanáraiknál, akik rendszeresen szeret, nének egy-egy sportágban sportol, ni, és a felvételi vizsga után atlé. tikában, kézilabdában, tornában és asztaliteniszben képezhetik, fejleszthetik tudásukat. Nyugodtan állíthatjuk tehát, hogy a sportiskola működése nemcsak városi, hanem országos érdek, anyaga biztosítja mind a tömeg, mind a minőségi sport utánpótlá. sát. Ennek ellenére a középiskolás testnevelők még mindig nem adnak olyan segítséget a sportiskolának, mint amilyent az megérdemelne. Legfeltűnőbb hiba, hogy a középiskolában a négy évig sza. kosított nevelésben részesülő sportoló tanulókat egészen más, sok. szór adottságaiknak és képességeiknek nem megfelelő sportágak, ba vonják be, ahelyett, hogy a sportiskolában szerzett alapokat fejlesztenék tovább. A sportiskolákban minden gyermek maga választja ki a hajlamá. nak megfelelő sportágat, és ebben igyekeznek az iskola oktatói maximális segítséget adni részükre, de a. fiatal sportoló teljes kibontakozásához szükséges lenne, a közép, iskolákban továbbfejleszteni ezen a vonalon képességeiket. Ellenkező esetben törést szenved a spor. toló fiatal, s ártunk a minőségi sport fejlődésének is. Szeretnénk, ha ebben a kérdésben több megértést tanúsítanának középiskolai testnevelőink, és akkor az eredmények nem maradhatnak el. E nemes ccl eléréséhez szükséges va. 1 amennyi testnevelő tanár összefogása. Mire várnak? Azt hiszem, sok félegyházi em. bernek feltűnt már, hogy a régi, megszüntetett benzinkút mellett megállnak a külföldi gépkocsik, és várják a jó szerencsét. Mi tudjuk, hogy hiába, mert a sziklából köny- nyebb vizet fakasztani, mint a lezárt benzinkútból üzemanyagot. Persze, ők nem tudhatják, mert Bécsig, Prágáig, Párizsig még nem jutott el az új benzinkút híre. Egy táblával egyszerűen és köny. nyen lehetne ezen segíteni: egy nemzetközileg ismert benzinkút- jelzés, egy nyíl és a távolság megjelölése megkönnyítené a külföldiek helyzetét és eloszlatná azt a téves hitet, hogy Kiskunfélegyhá. zán nem lehet benzint kapni. Anyakönyvi hírek A városunkon áthúzódó ötös számú főútvonal nagyon sok ember- áldozatot követelt már. Budapesttől Szegedig nincs annyi kilométerkő, ahány emlékoszlopot kellene állítani azoknak, akik — önhibájukból vagy azon kívül — életüket vesztették ott, figyelmeztetőül az élőknek: emberek, vigyázzatok. Az elmúlt héten újra előtérbe került két félegyházi munkáséin« bér halála, akik még március 25-én estek áldozatul a figyelmet« lenségnek, a rohanásnak. A két barát: Hevér Imre 40 éves, I. kerület 143. tanyaszám alatti legényember és szomszédja: Dobák Sándor I. kerület 141. tanyaszám alatt lakó négygyermekes családapa az Aranyhegyi csárdában az emelkedett hangulatú szórakozás után, egymást átkarolva indult volna hazafelé, amikor egy gépkocsi halálra gázolta mindkettőjüket. Hevér Imre, a fél egyházi Vörös Csillag Tsz tagja volt. Az Állami Biztosító járási fiókja most fizette ki testvéreinek az önsegélyző csoporttól járó harmincezer és a háztáji biztosítás után járó tizenötezer forintot. Nem vigasz ez Hevér Imre hozzátartozóinak, de milyen nagy segítséget jelentett volna Dobák Sán_ dór feleségének és árván maradt négy kisgyermekének! A tragikusan elhunyt családapának ugyanis nein volt érvényes biztosítása, mert régi munkahelyét, a Bács megyei Építő és Szerelőipari Vállalatot otthagyta, új munkahelyén, a Vörös Csillag Tsz-ben pedig nem lépett he az önsegélyző csoportba, de még háztáji biztosítást sem kötött, talán éppen gyermekéire való tekintettel, takarékossági okokból. Bizonyos, hogy egyikük sem akart még meghalni. Hiszen negyven éves emberek élete második termékenyebb fele még hátra van. így azonban mások kárán okulva láthatjuk, hogy nem mindenki éri meg életének ezt a második felét, hiába ad meg államunk és társadalmi rendünk mindent az emberi életkor meghosszabbításához: emel., kedő életszínvonalat, ingyenes gyógykezelést, tüdőszűrést, korszerű kórházakat stb. A biztosítást sem üzleti érdekből, hanem közérdekből hozta létre államunk. Igaz, hogy életet nem tud visszaadni, de veszélyben, bajban biztos támasza a közösségnek, egyénnek egyaránt. Nem egyformák az emberek. Ez a két szerencsétlenül járt szomszéd sem volt egyforma. Egyik agglegény létére is előrelátó volt, másik nem gondolt arra, hogy mi lesz családjával, ha őt valami baj éri az életben. Tragikus halálukkal azonban egyformán figyelmez_ fcetik azokat, akik le tudják vonni belőle a tanulságot. Tóth Mikló? KISKUN FELEGYHAZA SZÜLETTEK: Demeter József (anyja neve: Száraz Éva), Dobos Veronika (Szabó Veronika), Czakó- Pap Ildikó Gizella (Vízhányó Anna), Bori Attila <Papp Ilona), Hür- kecz Zoltán (Lugosi Mária), Szabó Mária (Varga Mária), Nemcsok Erika (Varga Julianna), Süveges László Sándor (Zanócz Mária); Fekete Gyöngyi Ilona (Dobos Máfia Franciska). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Farkas László — Fedor Erzsébet, Jaksa Mihály — Patyi Anna Márta, Köhler József — Nagy Veronika. MEGHALTAK: Török Mihály élt 69 évet, Gál Sándor 55 évet, Véninger Ferenc 57 évet, Fábián Mihály 45 évet, Héderi Ferenc 78 évet, Ben- se Mária 56 évet, Lapu Istvánné Szabó Erzsébet 61 évet, Cenek Ottmar 41 évet, Cenek Ottmámé Cen- kova Hana 32 évet, Laczik Jánosné Szilágyi Anna 89 évet, Szőke Ká- rolyné Tarjányi Julianna 78 évet, Varga Gáborné Horváth Mária 66 évet, Tóth Margit 71 évet. KISKUN MA JS A SZÜLETTEK; Bagi Tibor (anyja: Tóth Erzsébet), Czirkó Gyula György (Szarka Kovács Irén), Sörös Katalin (Horváth Erzsébet), Macska Benő Attila (Busa Ilona), Gaál Erzsébet (Kolompár Piroska), Horváth Ágnes (Varga Ilona Mária), Szalma Ilona (Székelyhídi Hona), Balasi János (Rokolya Aranka), Szigeti-Papp Béla (Dávid Éva), Túri István (Hegedűs Etelka), Szarka Kovács Alajos (Rádóczi Rózsa), Kiss Erika (Hegedűs Regina). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Csapi Lajos — Deli Katalin, Máté Tóth Tibor — Sípos Emília Irén, Hajdú Gyula — Harcos Valéria, Mezei László — Kertész Farkas Piroska, Fikó Géza — Rácz Veronika, Falusi Pál György — Antal Éva. MEGHALTAK: Szetlik Mihályné Török Franciska 77 éves, Balogh La- josné Süli Csontos Mária 60 éves, Mészáros Károly 53 éves, Szabó János 85 éves, Tóth Mihályné Veszel- ka Ilona 60 éves, Endrédi Károly 82 éves, Udvardi Kálmán 45 éves, Rabi Lajos 51 éves, Nagy Ferencné Kői yacs Eteika 53 éves. Tanulságos történet