Félegyházi Közlöny, 1966 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1966-07-22 / 29. szám

ttiffimn mim A PETŐFI NÉPE KISKUNFÉLEGYHÁZI KIADÄSA Napirenden a járás és város egészségügyének fejlesztése A harmadik ötéves terv nagy feladatokat ró járásunkban az egésiségügyi ellátottságra. To­vább növekszik az SZTK biz­tosítottak száma, s ezzel egy­idejűleg növelni kell az orvo­si körzetek számát, továbbá a rendelőintézeti óra számokat. A körzeti betegek a kiskunfél­egyházi SZTK szakrendelőben, ahol a szűk folyosón a külön­böző szakrendelésekre várva egy­más hegyén-hátán tolonganak. A BETEG ELLÁTÁS, de főleg a szakorvosi ellátás érdekében feltétlenül kívánatos, hogy Kis- kunmajsán is legalább sebésze­ti, belgyógyászati, nőgyógyásza­ti és gyermekgyógyászati rende­lésekhez szakrendelőt létesít­senek. Ezzel nagyon sok dol­gozót megkímélnek az utazások­tól, a hosszú ideig tartó vára­kozásoktól, főleg olyan esetben, amikor huzamosabb szakorvosi ellátásra van szükség. Az említett rendelő felállí­tása nagymértékben megjavíta­ná még Szánk, Jásaszentlászló, Csólyospálos, Kömpöc és a ha­lasi járás egy részének szakor­vosi ellátását, ugyanakkor azon­ban tehermentesítené a kiskun­félegyházi szakrendelést. A KÓRHÁZI ágyak számá­nak növelése szintén a jobb be­tegellátást célozza. Az optimális ellátottságtól még messze va­gyunk, de megállapíthatjuk, hogy már ebben az évben is tapasztalható a továbbfejlődés. Január 1-től a kiskunfélegyházi kórház belosztálya és sebészete 10—10 ággyal, a kiskunmajsai szülőotthon pedig 5 ággyal bő­vül. Tovább javul majd a harma­dik ötéves tervben a fogászati — Ügyeletes állatorvos Kiskun­félegyházán július 23-án szom­baton délután és 24-én vasár­nap egész nap dr. Lombár László. Lakása Lónyai u. 2/a, telefon 490. Ugyanezen idő alatt Gátér, Pálmonostora, Kunszál­lás és Petófiszállás községek ré­szére az ügyeletet dr. Gyenes M. János tartja. Lakása Béke tér 3., telefon 531. — fUSZ-alapszervezet alakult a Kiskunmajsai Gépjavító Ál­lomáson. Három helyen, a Szánk—Tázlári úti iskolánál, a Majsa—Marispuszta és a mai­sai Jonatán Szakszövetkezet­ben folyik most a szervezés és a közeljövőben itt is megtart­ják az alakuló taggyűlést Elítélték az üzemi szarkát Szécsényi László 33 éves ka­zánfűtő, Kiskunfélegyháza, Ná- dasdy utca 1. szám alatti lakos társadalmi tulajdont károsító folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt került a járás­— Szabás-varrás tanfolya­mot indít a városi nőtanács kezdők és haladók részére. Je­lentkezni lehet minden délelőtt a városi nőtanács helyiségében és a mozi melletti vasbolt pénz­tárosánál. — Felhívja a Városi és Járási Rendőrkapitányság azon sze­mélyt, akinek június U-én az éjjeli órákban a MÁV-állomás területéről kerékpárját ellop­ták, hogy jelentkezzék a rend­őrkapitányságon I. emelet 20. szobában. — Találtak két férfikerékpárt, számuk 367762 és 311951, egy fürdőköpenyt, egy kék munka­ruhát, egy pénztárcát kulccsal, egy női karórát. Igazolt tulajdo­nosaik a rendőrkapitányságon átvehetik. — Tartási kötelezettség elmu­lasztása miatt Tercsi János kecskeméti lakost (Cserép u. 29.) háromhónapi szabadságvesztés­re ítélte a kiskunfélegyházi já­rásbíróság. A büntetés végre­hajtását háromévi próbaidőre felfüggesztették. ellátás, Kiskunmajsán további egy. Szánkon július 15-től egy és a tervidőszakban még egy, Pálmonostorán egy fogorvosi körzeti állást szerveznek. Az in­tézményfejlesztésben jelentős beruházás a kiskunmajsai szo­ciális otthon 50-ről 100 ágyra való fejlesztésére is sor kerül. A tervidőszakban a fenti fel­adatok megvalósításán túl foko­zottabban kell foglalkozni az egészségügy társadalmasításá­val, a különböző egészségügyi mozgalmak szervezésével, álta­lában kulturáltabb egészség­ügyünk fejlesztésével. Nagy gondot kell fordítani azonban még az egészségügyi feladatokat szolgáló kommunális létesítmé­nyek fejlesztésére is. SZÜKSÉGES továbbá a lakos­ság egészséges ivóvízzel való el­látása és a lakásviszonyok meg­javítása. Különös figyelmet kell fordítani a termelőszövetkezetek és tanyák egészségügyi helyze­tének javítására. A szociális ellátás területén a férőhelyek növelése mellett nagy körültekintéssel kell szer­vezni a szociális gondozásra szo­ruló társadalmi tevékenységet. Czinege Gábor Új műrészfilmek Az igényes mozilátogatók kedvét kereste a Petőfi Filmszínház, ami­kor művészi alkotások egész sorá­val tette lehetővé az érdeklődők­nek, hogy bérletrendszerrel látogat­hassák a kizárólag számukra szer­vezett előadásokat. A további tervek szerint újabb sorozatok indulnak be, amelyeknél figyelembe fogják venni az igénye­ket, és úgy állítják össze a prog­ramot, hogy lehetőség ßzerint azok a filmek kerüljenek a sorozatba, amelyek csak kivételesen, vagy egy­általán nem szerepelnének a mozi műsorában, s ezzel a bérlettulajdo­nosok ahhoz az előnyhöz jussanak, hogy a legkiemelkedőbb, legművé­szibb filmeket tekinthessék meg. T. Gy. bíróság büntető tanácsa elé. A Vegyipari Gépgyár 2. szá­mú telepének üzemi szarkája 1966. május 14-én éppen egy 10 méteres gumislagot akart el­tulajdonítani, amikor tetten ér­ték. utána lakásán házkutatást tartottak, ahol rengeteg „apró­ságot” találtak. Ezeket 1965. ok­tóberétől 1966. májusáig hordta haza munkahelyéről. A nagyobb darabokat átdobálta a kerítésen, a kisebbeket pedig zsebében és táskájában vitte haza azzal a céllal, hogy szüleinek kertészeté­ben öntöző berendezést fog csi­nálni. Az üzemi szarka „gyűjte­ményét” 2600 forintra becsülik. Az ellopott tárgyakat a gépgyár visszakapta, így kára teljes egé­szében megtérült. A bíróság Szécsényi Lászlót tfzhónapi javitó-neveló munká­ra kötelezte húsz százalékos bércsökkentés mellett. FÉLEGYHAZ1 KÖZLÖNV A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási-Váród Bizottságának lapja. Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Felelős kiadó: Mead István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Szabadság tér. Telefon: US, 14S, ZT3 A lapot árusításban a félegyházi iárás posta hivatalai terjesztik. ___________ Rács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Tel.: 1H». index: saos IT&Jnirudt Cl „Ki védi a szegényem bért?“ Állok a város legforgalmasabb pontján: a tanácsháza sarkán. A „központos'* rendőr elvtárssal fi­gyeljük a nagyvárosinak mond­ható forgalmat. Azon a helyen, ahol a zebrának kellene lenni, százával kelnek át a gyalogosok, a főútvonalon pedig százával szá­guldanak a gépkocsik, mitsem sejtve arról, hogy azon a ponton zebrának kellene lenni, és az el­sőség a vonatkozó KRESZ értel­mében tulajdonképpen a gyalogo­sokat illetné meg. A Kossuth utca és a főútvonal kereszteződésének zűrzavarában rengeteg kerékpár keveredik. Szá­moljuk, hánynak van meg az elő­írt teljes felszerelése. Bizony, nem soknak. Ott, ahol meg kellene áll­ni, ez fék híján csak nagy üggyel- bajjal sikerül. A lámpa még több kerékpárról hiányzik. Veszélyes játék ez. Ezért válla­lom, hogy a következő számban a lelkére beszélek a feledékeny és hanyag kerékpárosoknak, hogy a KRESZ-el őirásait tartsak be, vi­lágítás, csengő, fék és lakat nél­kül ne vegyenek részt a közúti forgalomban. Nemcsak azért, mert helyszíni bírságolásnak teszik ki magukat, hanem azért is, mert testi épségüket, életüket kockáz­tatják. Es mit ád a sors? Másnap, ami­kor még meg sem írtam e figyel­meztető sorokat, egy ismerős ke­res fel, vadonatúj kerékpárral. Azt panaszolja, hogy haza kell men­nie pénzért, mert megbírságolták a lámpa nélküli kerékpárért. Fé­nyes nappal, ö este nem megy sehová, azért nem vett lámpát az új kerékpárral. Mikor megmagyarázom, hogy ebben az ügyben nem tudok se­gíteni, sértődötten távozik. Még hallom, mikor önmagától kérdezi: „Ki védi a szegény embert?” A kérdésre én is kérdéssel vá­laszolok: ki védi a „szegény” em­bert? Az, aki eltűri, hogy kivi- lágítatlan, fék nélküli kerékpár­jával a halálba rohanjon, vagy az, aki a „szegény” emberek érdeké­ben hozott rendeletet igyekszik a „szegény” emberekkel is betartat­ni, úgy a saját, mint mások ér­dekében? Mert ugyebár, az egy percig sem vitás: milyen sok ve­szélyt rejt magában az olyan ke­rékpár, amelyik este nincs kivi­lágítva, s amelyik „nem engedel­meskedik” gazdája akaratának. Nem beszélve most az italboltok környékén összegyűlt, gazdátlanul és lezáratlanul otthagyott kerék­párokról, amelyek gazdájuk lehe­letétől megittasodva dkk-cakkban haladnak és csökönyös szamár módjára néha ki is vetik nyer­gükből — megnyergelőjüket. Olyan sokszor elmondtuk már, hogy a kerékpárok is „megtanul­ták”: a szesztilalom minden jár­mű vezetőjére egyaránt vonatko­zik! Tóth Miklós Múzeumlátogatás Napokban tartottunk közvéle­ménykutatást az egyik község lakosai körében a félegyházi Kiskun Múzeum gyűjteményei­nek ismeretét illetően. A tapasztalatok nem éppen felemelőek. Sokan vannak olya­nok, akik még nem is voltak a múzeumban, mások pedig igen régen, alig emlékeznek már va­lamire, abból, amit ott láttak. Ha elemeznénk az okokat, első helyen kellene említeni a pro­paganda hiányát. Népnevelő szerveink, de más tudatformá­lással foglalkozó testületek is hasznosíthatnák a Kiskun Mú­zeum értékes és érdekes gyűj­teményeinek (például a numiz­matikai gyűjtemény, az 1849— 1849-es szabadságharc irodalma, vagy 1919. emlékei, a börtönügyi gyűjtemény, a régi néprajzi anyagok stb.) ismertetését. Elképzelhető lenne, hogy egy- egy tömegszervezet járási érte­kezletének résztvevői megtekin­tenék a múzeumot olyan célzat­tal, hogy később esetleg közsé­gükből is szerveznének kollek­tív látogatást. Az okok között találunk azon­ban olyasmit is, hogy — immár három éve húzódik az épület felújítása. A kivitelező Épitő- és Szerelőipari Vállalat több­ször végez olyan munkát, me­lyet később valami okból le kell bontani. Az ilyen dolgok be­láthatatlan időre kitolják a he­lyiségek igénybevételét és lehe­tetlenné teszik a kiállítások megrendezését. Javasolnánk tehát az liléié* keseknek, hogy ki-ki a maga hatáskörében tegyen meg min­dent annak érdekében, hogy a Kiskun Múzeum minél előbb nagyobb tömegek számára is „hozzáférhető” legyen, hogy vöd­rösünk más nevezetességei mel­lett ezen értékes művelődési in­tézményünket is megismerhes­sék. Megjegyzés Az egészségesek érdekében! A kiskunfélegyházi strandfürdő egyike a megye leglátogatottabb fürdőinek, hiszen vizének gyógyí­tó hatását több tízezren ismerik és terjesztik is annak jó hírét. En­nek eredménye, hogy a legutóbbi vasárnapon is közel ötezer fürdő- ző kereste fel a strandot, részben felüdülés, részben gyógyulás cél­jából. Ezzel kapcsolatosan azonban kénytelenek vagyunk egy olyan körülményre felhívni a figyelmet, amely úgy látszik eddig elkerülte a strandfürdő dolgozóinak figyel­mét és ez az, hogy a szabad me­dencében számtalan olyan fürdő- zőt is láttunk az elmúlt vasárna­pon, akiknek testén nyitott sebek voltak és így fürödtek együtt „za­vartalanul” a sok ezer egészségei emberrel. Minden részvétünk azoké, akik kifejezetten gyógyulási szándékkal keresik fel strandfürdőnket, ám ha ők maguk nem jönnek rá ar­ra, hogy nyílt sebbel nem „ildo­mos” a közös fürdőt használni, akkor a strand dolgozóinak ter­jedjen ki erre a figyelme, s az ilyen fiirdőzökefc a kádfürdőbe utasítsák. 5. La Alkalom szüli a tolvajt Dénes Sándor 36 éves, Kis­kunfélegyháza, Tanya VII. ke­rület 20. szám alatti lakos a Kazinczy utcai italbolt kapuja alól „elkötött” egy lezáratlan kerékpárt, s elhajtott vele pár utcával arréb lakó ismerőséhez, Kurucz Lászlóhoz és eladásra kínálta fel: igazolvány nélkül 250, igazolvánnyal 500 forintért. (Igazolványa persze nem Is volt a kerékpárhaz.) Kurucznak gyanús volt az ilyen alapon felkínált kerékpár, az eladót át­hívta az italbolba és onnan te­lefonon értesítette a rendőrsé­get. A kerékpártolvajt, mint visszaeső bűnöst, tfzhónapi sza­badságvesztésre ítélte a kiskun­félegyházi járásbíróság. A szurkolóknak FÉLEGYHAZI VASAS—KISKUNHALASI MEDOSZ (BARÁTSÁGOS) 4:1 (1:1) Első előkészületi mérkőzésén biz­tos győzelmet aratott a néhány posz­ton tartalékos Vasas csapata a nagy becsvággyal küzdő hazaiak ellen. Vasas-támad ásókkal indult a já­ték, de az első gólt a hazai csapat érte el. Jáger elszáguldott a szélen s beadását Vanyiska védhetetlenül küldte Lugosi hálójába. Sorozatos ellentámadásokkal és sok kihagyott gólhelyzettel válaszolt a gólra a Va­sas, míg végül Vass kitört, a tizen­hatoson belül azonban buktatták, s a büntetőből egyenlített. A félidő végéig még néhány gólhelyzet ma­radt kihasználatlanul. A második félidőben már nem­csak jól, hanem eredményesen is játszott csapatunk. Egyre-másra ve­zették támadásaikat csatáraink — a két fedezet tömte labdákkal őket — és szép összjáték után Lengyel biztos lövéssel szerzett vezetést a Vasasnak. Nem hagyott abba a len­dület. Kis szöglete után Kelemen át­adását Adám a kapu elé lőtte és Sahin I-nek csak a fejét kellett a „labdába tenni” és védhetetlenül szállt harmadik gólunk a kapuba. Néhány perc múlva megismétlődött a jelenet, most Kelemen lőtte be a labdát és ugyancsak Sahin fejesgól­lal beállította a végeredményt. Az egész csapat lelkesen és he­lyenként igen színvonalasan játszott. A védelemben Ben se és Cseh Im­re, a két fedezet (Adám a mezőny legjobbja) és a csatárok közül a szellemesen játszó Lengyel, a gól­képes Sahin, s a máris kitűnő for­mában levő Vass külön is dicséren­dő. A vasárnap sportja Vasárnap, július 24-én, délután 5 órai kezdettel a Halasi MEDOSZ csapatát látjuk vendégül visszavágó mérkőzésre. S utána kezdődik az őszi — reméljük sikeres — idény. Előbb augusztus 3-án a Magyar Nép­köztársasági Kupában szerepel a Vasas, majd augusztus 7-én kerül sor az első őszi bajnoki találkozóra Nagybátony csapatával. Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Kiss ülés László (anyja: Serfőzd Erzsébet), Dudás Zsolt (Nemcsok Erzsébet Anna), Füri János (Andrási Rozália), Jéga- Szabó István (Nagy Terézia), Bába Csaba János (Zsikó Franciska), Ben- se Ferenc (Jaksa Ilona Mária), Tóth Pál (Kis Mária), Kádar-Németh La­jos (Csáki Ilona), Baranyi Ilona (Laikatos Borbála), Berta Gyöngyi Veronika (Faragó Veronika). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Ku­ril csaj József — Maliár Klára Bor­bála, Juhász Sándor — Pallagi Ilo­na, Sikár József — Ferenczi Anna Éva, Hajmás Sándor — Hornyák Erzsébet, Kaszatóth Pál Péter — Pap Katalin, Kormányos Imre — Bérén ez Edit, Némedi László — Szemeródi Klára, Fehér István — Fricska Róza, Eleki János Gyula — Gudra Katalin Sarolta. MEGHALTAK: Gulyás János 76 éves, Parádi Lászlóné Zimányi Ro­zália 64 éves, Vigh Istvánné Iványi Franciska 72 éves, Kovács Dánielné Gál Judit 72 éves, Klucsó-Zsán Fe- rencné Üjvári Mária 62 éves, Bűz József 90 éves, Szénási Józsefné Pa- taji Julianna 85 éves, Szemerédi Jó­zsef 58 éves, Bajzák Lajosné Czakó Rozália 51 éves, Szegedi János 67 éves. KISKUN MAJSA SZÜLETTEK: Csömör Ferenc (any­ja: Hegedűs Mária), Kajlinger An­na (Butty Anna), Kolompár Margit (Kolompár Margit), Ülés Ildikó (Pin­tér Ilona), Szudóczki Éva (Rokolya Julianna), Seres Sándor (Elek Emí­lia), Rokolya Erika (Kormányos Pi­roska), Vékcny Tibor József (Pálfi Éva). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Bán­ki Horváth Sándor — Borbély Má­ria Klára, Notheisz Ferenc Konrád — Sisák Etelka Klára. MEGHALTAK: Kőházi Mihályné Babák Eszter 82 éves, Csillag Ist­vánná Udvardi Sutus Anna TI éves.

Next

/
Thumbnails
Contents