Félegyházi Közlöny, 1965 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1965-05-28 / 21. szám

rtiflirniin Kftnnmv A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHAZI KIADASA Több mint kétezer hallgató Ünnepélyes tanévzárók a pártoktatási évad befejezése alkalmából A különböző pártoktatási tan­folyamok hallgatói az elmúlt napokban ünnepélyes évadzáró foglalkozást tartottak Kiskun­félegyházán. Ennek során rövi­den elemezték a tanfolyamok munkájának tapasztalatait és megtárgyalták az ősszel kezdő­dő új oktatási idény előkészíté­sének tennivalóit. Kiskunfélegyházán a párt­oktatás 62 tanfolyamát 2347 hallgató látogatta ebben az évben. X hallgatók közül 1600-an pár- tonkívüliek, többiek pedig párt­tagok voltak. A tapasztalatok szerint a tanfolyamok beváltot­ták a hozzájuk fűzött reménye­ket. A propagandisták és a hall­gatók egyaránt nagyfokú ügy­buzgalommal és szorgalommal készültek a foglalkozásokra. Ezeken élénk viták bontakoztak ki a különböző ideológiai és politikai kérdésekről. A hallgatók megismerték a párt előtt álló legfontosabb politikai és gazdasági tenni­valókat és közreműködtek azok valóraváltásában. A tematikában szereplő kér­dések tanulmányozásával egy­idejűleg a tanfolyamvezetők különösen nagy gondot fordítot­tak arra, hogy a hallgatók ál­landóan tájékozódva legyenek az időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről is. Több szeminá­riumon a tananyag megvitatása után rövid időre együttmarad­tak a hallgatók különböző kér­déseinek megválaszolása céljá­ból. Különösen jó eredménynek számít, hogy az elmúlt év­ben Kiskunfélegyházán is meghonosodtak a gazdaság- politikai tanfolyamok. Ennek ipari és mezőgazdasági tagozatait sokan látogatták. Ez az oktatási forma nepszerüs^et annak köszönheti, hogy a te­matikában szereplő tananyag az ipari és mezőgazdasági mun­ka alaposabb megszervezését, a termelés hatékonyságának nö­velését segíti elő. A tervek sze­rint jövőre ebből az oktatási formából az ideinél is több tan­folyamot szerveznek az üzemi és termelőszövetkezeti pártalap szervezetek. Népszerűek a vetélkedők A járás és a város fiataljai körében nagy népszerűségnek örvendenek a kulturális szemle jegyében tartott vetélkedők. Ez a mozgalom öt évvel ezelőtt in­dult el a KISZ Központi Bi­zottságának kezdeményezésére. Hazánk felszabadulásának hu­szadik évfordulóját kívánta ez­zel méltóan megünnepelni ifjú­ságunk. Mindamellett a szemle fö célkitűzése ifjúságunk kul­turális színvonalának emelése, műveltségének gyarapítása, szo­cialista tudatának kialakítása. Az idén a járási vetélkedőt két csoportban rendezték meg. A legjobb bábcsoportok Jász- szentlászlón léptek fel a járási kulturális szemle keretében. A vetélkedő csoportok közül az alpárink szerezték meg az első helyezést. Második csoportban május 23-án a kulturális szemle szel lemi vetélkedőjének járási dön­tőjét tartották meg Petőfiszál- láson a művelődési otthonban. Ennek során az első helyezést a tiszaújfalui Alkotmány Tsz KISZ-istái szerezték meg. Novak Lajos Ki fizet rá? A javuló bútorellátásban is állandó bosszúságot és nehéz­séget okoz, hogy az áru egy jelentős hányada sérülten, tö­rötten érkezik meg a kereske­delemhez. Ilyenkor természete­sen felmerül a kérdés, hogy a költségeket ki állja. Számos döntőbizottsági határozatot ol­vastam végig, amelyben érde­kes megállapítások szerepelnek. Mégpedig: a szállító a CSOMTI előírásainak megfelelően adta fel az árut, a kárért nem fe­lelhet; a vasút megállapította, hogy a csomagolás nem a VÁSZ szerint történt, a kárért nem felelhet; végülis: fizesse a kis- ker. Elgondolkoztató. Ugyanis: a fenti két szabályzat, amelyik a csomagolás mikéntjét rögzíti, nem fedi egymást — másként Írja elő az egyik, másként a másik. Hát miért ne? Hiszen emberileg megoldhatatlan, hogy kapcsolódó tevékenységben résztvevő szektorok ugyanazt az árut szállító tevékenységre egyetlen és helyes megoldást találjanak. Vagy mégse? — másrészt: a hasonló esetekben felmerülő kérdésnél minden­képpen a népgazdaság érdeke tekintendő elsőnek, s — tisz­teire az ehhez jobban értők véleményét — kissé furcsa a határozat, amelyik végülis a kereskedelmet marasztalja, aki az egész szállításban nem vett részt, viszont a másik két érde­kelt a maga hogy úgy mondjam; maszek-szabályzatára hivatkoz­va bizonyítani tudja, hogy nem felel. A kérdés lényege: a vesztes mindenképpen a népgazdaság, akármelyik szerv fizeti is a kárt. Nem lenne helyesebb te­hát, ha a csomagolási előíráso­kat egyszersmindenkorra egysé­gesen szabályoznák, így érde­keltté lehetne tenni a szállító­kat és fuvarozókat is a kárel­hárításban. Ideje lenne, ha a sok kiírt országos újítási pá­lyázat egyike éppen a csoma­golási technika korszerűsítésére kérne javaslatokat. Tóth György A tárgyalóteremből Egy kiutalásra kétszer vette fel a takarmányt Iványi Józsefné Kiskunfélegy­háza, Apaffy utca 28. szám alat­ti lakos ellen társadalmi tulaj­dont károsító csalás miatt in­dult eljárás. A hízott libák érté­kesítésére kötött szerződés alap­ján járó kukorica helyett egy alkalommal Iványiné és a többi libatömó asszony is árpát ka­pott azzal a céllal, hogy azt ér­tékesítve annak árából szerez­zék be a tengerit. Iványiné ek­kor átvett 500 kilogramm árpát. Az illetékesek az erről szóló utalványt azonban véletlenül el­felejtették a szokásos módon a közepét kilyukasztva érvényte­leníteni. Iványiné a lakásán ki­radírozta a ceruzával felírt meg­Postagalambverseny esetben rá hivatkozva károsítot­ta meg a hiszékenyebb „ügy­feleket”, még a képviselő búto­rait is áruba bocsátotta, és előleget is vett fel rá. A járásbíróság Fekete Józse­fet csalás miatt nyolc hónapi szabadságvesztés büntetésére ítélte. Az ítélet még nem jog­erős. szövetkezetekben a szövetkezeti gazdákból alakul cséplőgép- munkacsapat. A jásszentlászlói Újbarázda Termelőszövetkezet két cséplőgép-munkacsapatot szervezett saját tagjaiból és az oda jelentkezőkből. A Kiskunfélegyházi Földmü- vesszövetkezet postagalamb szakosztálya az elmúlt napok­ban rendezte meg az első kül­földi röptető versenyét. A fél­egyházi galambok ez alkalom­mal a hozzánk légvonalban 450 kilométerre levő Brünnből re­pültek haza. Az igen erős me­zőnyben az első és harmadik helyezést Ozsgyán Sándor kis­kunfélegyházi lakos, a második helyezést Kiss Gyula gátéri la­kos, a negyedik és ötödik he­lyezést pedig Fejes József kis­kunfélegyházi versenyző ga­lambjai szerezték meg. A legközelebbi külföldi röp- tetést május 30-án tartják. Ak­kor a félegyházához 530 kilo­méterre levő Kolinban bocsát­ják el postagalambjaikat. jegyzést és elhatározta, hogy másodszor is beváltja az utal­ványt. Később a csalást felfedezték, s a vállalatnak okozott 1185 fo­rint kárt megtérítette. A tárgya­láson megpróbálta tagadni, hogy kétszer vette fel az árpát, azon­ban a kihallgatott tanúk beiga­zolták a cselekmény elköveté­sét. A Kiskunfélegyházi Járás- bíróság Iványi Józsefnét nem jogerősen 4 hónapi szabadság- vesztés büntetésre ítélte, a bün­tetés végrehajtását 3 évi próba­időre felfüggeszti. Garázdálkodott Súlyos sérüléseket okozott Rózsa István kiskunfélegyházi lakoson S. I. nevű fiatalkorú, a tangazdaság külső telepén. Ró­zsa Istvánt emiatt kórházba kel­lett szállítani. A rendőrségi vizsgálat folyik. A szurkolóknak fUfitott SJüCjrufUí£ a i/orc j Hit mutat a statisztika? FÉLEGYHÁZI VASAS- SZEGEDI HONVÉD 1:0 Váratlan, de teljesen megérdemelt győzelmet aratott a Va6as együtte­se Szegeden az igen kemény Hon­véd csapata ellen. Ezzel a gyói''l- mével a bajnoki táblázat élére ke­rült a fiatal együttes, de vérmes reményeket sem a szakvezetésnek, sem a szurkolóknak ehhez az első helyhez fűzni nem szabad. A hazaiak nagy nyomását az el­ső 20 percben kitűnően állta a Va­sas-védelem, sőt. Görög egyetlen hi­bájából a megítélt ll-est is meg­úszta csapatunk. A 24. percben az üres kapura tartó labdát Sikár kézzel tudta menteni, a hazaiak a megítélt büntetőt nem tudták érté­kesíteni. A sáros, mély talajú pá­lyához a technikás Vasas-csatárak jobban alkalmazkodtak és formás, gólvcszélyes támadásokat vezettek. Különösen a ragyogóan játszó íe- dezetpár révén szünet után igen nagy mezőnyfölényt harcolt ki a Vasas csapata. A 22. percben min­taszerű bal oldali támadás u*án Sahin I. kapásból szép góllal meg­szerezte a vezetést, s ezzel a győ­zelmet is. A gól után Vass és hátvédje ös­szefejeltek, a Honvéd-játékost a mentők szállították el agyrázkó­dással, míg Vass néhány perces ápolás után tovább játszott. A ve­zetés tudatában a hátralevő időt ügyes adogatással és önfeláldozó já­tékkal átvészelte a Vasas csapata. A sok jó egyéni teljesítményből kü­lönösen kiemelkedik Sahin II. és Lengyel irányító játéka, valamint Talárcsik és Bensc megbízható vé­dőjátéka. FÉLEGYHAZI HONVÉD—IZSÁK 1:0 A Honvéd csapata küzdelmes, ke­mény játék után csak l:0-ra tudta legyőzni az igen kemény és harcos szeilemben játszó Izsáki vendég­csapatot. Balogh szép fejesgóllal a 15. percben szerezte meg az egyet­len gólt, sajnálatos, hogy az ide­gein uralkodni nem tudó játékost szünet után, többszöri figyelmez­tetés után kiállították. Meg cry Honvéd-játékos került a kiállítás sorsára, a játékvezető megsértésé miatt. Salánki kiállítása a befejezés előtt 15 perccel történt. A kiállítá­sok miatt nagy nyomás nehezedett a Honvéd védelmére, de sikerült az egyenlítést megakadályozni. A KTE elleni jó játék után nem lehetett ráismerni a Honvéd csa­patára, s fegyelmezetlensége midit majdnem elúszott az egyik pont. Csak Kovács, Savanya és Kailai játéka érdemel dicséretet. Az ifjú­ságiak találkozóján ll:0-ra győzött a Honvéd csapata. Anyakönyvi hírek FELEGYHAZ1 KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Járási-Városi Bizottságának lapja. Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Szabadság tér. Telefon: 1-1S és 2-61. A lapot árusításban a félegyházi Járás postahivatalai teriesztik. KISKUNMAJSA SZÜLETTEK: Gál Tibor (anyja I neve: Nyerges Julianna), Balogh László Mihály (Fülöp Etelka), Tóth Ildikó Anna (Somogyi Anna), Ko­vács Mária (Kormányos Mária), Tő- zsér Róbert (Harmat Erzsébet), >Tóth Eszter (Füredi Piroska), Kaj- linger János (Butty Anna), Duáás Erzsébet (Juhász Erzsébet), Rácz Mihály (Fekete Mária Veronika), Szél Imre (Szarka Julianna), Csuka Ágnes (Péter Piroska), Butty Ju­lianna (Ruskó Julianna), Csontos Katalin (Gyöngyösi Katalin), Császi Ildikó (Monostori Emilia), Kolom­pár Mátyás (Kolompár Valéria). Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Tel.: 11-65. ínűesiSM* _ HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Tőtn Antal László és Bogár Ibolya Gizel­la, Balog István és Kalauz Ma.’gií, Gyuris László és Juhász Margit, Papdi Ferenc András és Kovács Mária Katalin, Fűz István és Szarka Kovács Ilona, Balogh Sán­dor József és Tóth Piroska, Tóth Vince és Patyi Hona Piroska, Kiss Sándor és Kun Ilona, Bagi Zol­tán Lukács és Ukor Anna, Birgés Béla és Kvánicz Julianna, Jeremiás József és Provics Amália, Ágoston Zsigmond és Juhász Zsuzsanna, Szarka Kovács Pál és Fekete Ilo­na, Kertész Sándor és Trója Etelka. MEGHALT: Czinkóczi Istvánná Esri Anna 78 éves. MOZAIK M Összeköttetéseire hivatkozott Fekete József kunszállás! la- e kos csalási ügyében ítélkezett a U héten a kiskunfélegyházi járás- f< bíróság. A csalásokat úgy kő- r vette el, hogy nemlétező, „ma- é gas” összeköttetéseire hivatkoz­va, különböző személyektől f< pénzt csalt ki. Többek között az s egyik ismert országgyűlési kép- ii viselő nevével is visszaélt, több e — Az Ünnepi Könyvhét já- s rási megnyitóját május 29-én, a g jászszentlászlói községi művelő- r dési otthon nagytermében tart- 1 ják. Megnyitót mond: Sáfár Jó- 1 zsef, az FJK elnöke. Közremű- í ködik Galabárdi Zoltán József , Attila-díjas író és Falu Tibor költő. í"' — Találtak egy esernyőt, egy? pénztárcát nagyobb összeggel, > egy férfi kerékpárt, száma:! 697 401, egy női kerékpárt, szá-< ma: 669. Igazolt tulajdonosaik a í rendőrkapitányságon átvehetik. / — Üj módszerrel juttatják a í földbe a zöldtrágyát a petőfi-! szállási Aranyhomok Tszcs-ben. i A közös gazdaság néhány héttel l ezelőtt egy talajmarót vásárolt; a bajai gépállomáson. A gép) most már munkába állt a tszcs- S bér én eddig 65 hold új telepi- i tésű szőlőben forgatja le a zöld-í trágyát. ; — Cséplőgép munkacsapat©-; kát szerződtetnek a nyári idény- j re a járás és a város termelő-! szövetkezeteiben. A kunszállási \ Alkotmány és Újvilág Termelő-; Ismerős képek peregtek egyik este a televízió műsorán: Dr. Ber­kes Dezső elvtárssal, a kiskunfél­egyházi járásbíróság elnökével be­szélgetett a tv munkatársa. A ci­gánykérdés volt napirenden, s ennek megoldásában városunk, mint egyik érdekelt fél, nagyon sokat segíthet vagy ronthat. Mi, akik itt élünk, ebben a vá­rosban, sokszor hajlandók va­gyunk egy kézlegyintéssel elintéz­ni ezt a fontos kérdést. Nem így azonban a város veeetöi. Országo­san is elismerésre talált és kö­vetésre ajánlott az az akció, mely­nek során emberibb hajlékhoz juttatják a város cigánylakossá­gát. A tapasztalatok szerint azonban nem a lakáshoz juttatás a leg­nehezebb feladat a cigánylakotság helyzetének alapvető megjavításá­ban. A legfontosabb tennivaló a felnőttek meggyőzése arról, hogy valahol állandó munkát vállalja­nak. A munkával való ellálottság itt az utóbbi években lényegesen megjavult. Ma már sok család­ban a munkabíró férfiak dolgoz­nak valahol. Legtöbben az építő­iparban találtak munkát, de nagy 1 számmal vannak olyanok is, akik i vaiamily en más ipari üzem kol­lektívájához tartoznak. A Kiskun­félegyházi Vegyipari Gépgyárban elsősorban a férfiakat foglalkoz­tatják, a tollfeldolgozóban pedig a nők közül találtak többen ál­landó munkahelyet. Lassan megszűnőben van a ci­gánysággal szemben táplált elő­ítélet is, azonban annak gyökerei nagyon mélyek. A közvélemény­ben az a hiedelem tartja magát, hogy a cigányok között több a bűnöző, mint a lakosság más ré­tegeiben. Nézzük, mit mutat a statisztika: A város lakóinak száma 1936- ban 32 ezer volt, tavaly pedig 33 ezret tett ki. Az elkövetett bűn- cselekmények száma a városban 1936-ban meghaladta az 1300-at, tavaly pedig már csak 360 volt. Az említett időszakban a cigány­lakosság 600-ról 1000-re gyarapo­dott. A közülük származó néhány bűnöző 1936-ban 60, tavaly pedig 13 bűncselekményt követett el. Ha ezeket összehasonlítjuk az elköve­tett bűncselekmények számával, lakosságra jutó átlag egyáltalán nem magasabb, mint a lakosság más rétegében. Ezért itt az ideje, hogy az előítéleteket minden vo­natkozásban félretegyük. XóLb Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents