Félegyházi Közlöny, 1964 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1964-01-31 / 5. szám
filág proletárjai, egyeaüljetek' Arat 60 fillér 9 9 • I FQMHM KÖZLÖNY IX. évfolyam. 5. szám A PETŐFI NÉPE FÉ&EGYHÁZ1 KIADÁSA * Kiskunfélegyháza. 1964 január 31. Fjélmillió forintos beruházás Társasházat építenek és bővítik a vízvezeték hálózatot A községfejlesztés elmúlt évi eredményeiről és idei, terveiről beszélgettünk Jászszentlászlón Lódri Jánossal, a tanács vb elnökével és Muzsik Tiboméval, a tanács vb titkárával. Rövid tájékoztatójuk számot adott az eddigi eredményekről, azonban méginkább az idei gyorsabb ütemű fejlődés terveit hangsúlyozták mindketten. Az elmúlt évben negyven gyerek számára létesült iskolai napközi otthon 350 ezer forintos költséggel. Ezenkívül korszerűsítették az Munkában a Vöröskereszt A Vöröskereszt Kiskunmajsai Szervezete lelkesen fogott hozzá 1964. évi munkatervének teljesítéséhez. A magukra maradt öregeket sorba látogatták. Csomagokkal kedveskedtek nekik és ahol arra szükség van, házi ápolásban részesítik őket. A „kismamák” részére alkalmi tanfolyamot szerveztek, amelyeken a csecse mögondozás módját ismertetik. A tanfolyam iránt nagy az érdeklődés. A „mintababán” mutatják be. óvodát és 100 ezer forint értékben betonjárdalapokat, vásároltak, amelyeknek elhelyezését a hirtelen beállott fagyok azonban megakadályozták. Az idei tervekben egy négylakásos, emeletes társasház felépítése szerepel. A községi tanács erre a célra 280 ezer forintot irányzott elő. Ha a járási tanács művelődési osztálya biztosít 180 ezer forintot, a megyei tanács pedig az igényelt 90 ezer forintot, akkor az említett társasház elsősorban nevelői lakások céljára, még ebben az évben elkészül. Tervezik a törpevízmű vezetékhálózatának bővítését is. Jelenleg 1700 méter hosszú vezeték 13 ejektoros közkutat táplál. Az előirányzatok szerint az idén 7 kilométer hosszúságú új vezetéket fektetnek le a községben és ezáltal lehetővé válik, hogy sok lakásba bevezessék a vizet. Befejezik amint az idő engedi, az elmúlt évben abbamaradt járdaépítést a Dózsa György utcában. azonkívül 90 ezer forintos költséggel egyedire meg nem határozott utcákban is építenek járdát. Bővítik a közvilágítást és gyarapítják a lámpahelyeket. Nem szerepel a községfejlesz- tési tervben, de a község fejlődésének egyik mutatója, hogy évről évre többen építkeznek saját erőből, vágy kölcsönök segítségévei. Tavaly 20 család költözött egészséges új lakásba. Jelenleg tíz lajcás építése van megkezdve, azonkívül huszon- ketten jelentették be a községi tanácsnál lakásépítési szándékukat — tudtuk meg a tanács vezetőivel folytatott beszélgetés során. 9 N. J. Kibővített ülést tart a járási-városi pártbizottság Eredményesen dolgoztak a párt-alapszervezetek Az MSZMP járási-városi bizottsága február 3-án reggel 9 órai kezdettel kibővített ülést tart Félegyházán a városi tanács nagytermében. A pártbizottság az elmúlt évi politikai és gazdasági munka eredményeit veszi számba, s az idei tennivalókkal foglalkozik. A járás és a város ipari üzemei, valamint a közös gazdaságok eredményes esztendőt hagytak maguk mögött. A minisztériumi és tanácsi ipari vállalatok — a Készül a rekamié Eredményekben gazdag év Kiskunmajsán Kiskunmajsa Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága értékelte a tanács 1963. évi munkáját. Megállapította, hogy az ülések élénkek, mozgalmasak voltak, sok igen értékes hozzászólás és javaslat hangzott el. A határozatok nagy része mezőgazdasági vonatkozású volt. Éppen ezeknek a határozatoknak és a tanácstagok területi munkájának köi'etkeztében egyre szebben alakul a községben a mezőgazdaság arculata. A szakszövetkezet és a termelőszövetkezeti csoportok fejlődnek. Sokat ígérőén bontakoznak ki a nagyüzemi gazdálkodás alapjai. A felvásárlási terv teljesítése során mulasztások történtek. Politikai könyvnapok a járásban Január végén, február elején a város több üzemében, azonkívül a járás községei közül Jászszentlászlón és Kömpöcön politikai könyvnapokat rendeznek a pártalapszervezetek. Kömpöcön január 16-án az általános iskolában könyvkiállitással nyílt meg a politikai könyvnap. Egy hét alatt több mint 2000 forint értékű könyvet vásároltak meg a kis község lakói. Kiskunfélegyházán a Vegyipari Gépgyárban január 29-én tartották a politikai könyvnapok ünnepélyes megnyitóját. A pártszervezet javaslatára a Kossuth Kiadó könyveit ez alkalommal részletre is megvásárolhatják az érdeklődök. A tapasztalatok szerint ez a módszer bevált és sokan vásárolnak szépirodalmi vagy politikai művet 3—4 részletre történő befizetéssel. Ezt a módszert allcalmazzák a helyi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben is, ahol a köze.li napokban nyílik meg a Kossuth Könyvkiadónál megjelent művekből a politikai könyvnap. így a felvásárlási, illetve az áruértókesítési tervet nem is tudták maradéktalanul teljesíteni. A lemaradás a sertés- és baromfiértékesítésben mutatkozott meg. A tavaszi nagy vidéki kereslet elvitte a hízó alapanyagát. A süldőket összevásárolták a dunántúli gazdaságok. Az adótervet 101 százalékra teljesítették, aminek következtében a költségvetési kiadási tervet minden vonatkozásban teljesítették. Az állandó bizottságok általában jól dolgoztak. Különösen a mezőgazdasági, a község fejlesztési és a családi ünnepségeket előkészítő állandó bizottság fejtett ki figyelemre méltó munkát. A községfejlesztéssel kapcsolatban érdemes felhozni, hogy a tervezett 200 000 forint értékű társadalmi munka helyett 449 731 forint értékűt végeztek. Az ünnepélyes házasságkötések és névadóünnepségek népszerűek lettek- A bizottság 45 ünnepélyes házasságkötést és 18 névadó ünnepséget szervezett. Előző évben csak elvétve fordul elő egyikből és a másikból is egy-kettő. A Kiskuniélegyházi Asztalosipari Ktsz dolgozói árutermelési tervüket 120 ezer forint értékű gyártmánnyal teljesítették túl. Szerepet játszott ebben a vállalat szolgáltató részlege, melynek dolgozói a közületi szolgáltatások tervét, 225, a lakossági javító-szolgáltató tervet pedig 135 százalékra teljesítették. Fényképünkön Tarjányi István mester és Matasics András szakmunkás, a szolgáltató részleg dolgozói láthatók munka közben. (Lakatos József felvétele.) Pezsgő élet a nőtanács szakköreiben A járási nőtanács legutóbbi ülése a nőbizottságok munkájáról és a soron következő időszerű tennivalókról tanácskozott. Az értekezlet részvevői megállapították, hogy a nötanácsok szakkörei eredményesen működtek az elmúlt hónapokban. Tagjai számos előadást hallgattak meg a tél folyamán. Ezek között szerepelt több politikai jellegű, azonkívül kulturális jellegű előadás. A szakkörök foglalkozásain a legszebb kézimunkákra tanították meg az asszonyokat és lányokat. A szakkörvezetőknek járási taníolyamot tartottak és az ott tanultak alapjáij oktatják a községek asszonyait’ A szakkörökön belül rendszeresen felolvasásokat tartanak a tsz-ekben a háztáji gazdaságok lehetőséTöbb mint kétezren vettek részt az IBUSZ társasutazásain A járás termelőszövetkezetei 26 alkalommal 901 gazdát, az üzemek pedig 14 alkalommal 480 dolgozót küldtek el kedvezményes társasutazásra. A turisták többsége Budapest, Szeged, Miskolc, Debrecen nevezetességeit tanulmányozta, azonkívül a Balaton-környék, továbbá a Dunakanyar és Aggtelek szépségeiben gyönyörködött. A járás és a város iskolái 27 alkalommal 1063 diákot részesítettek társas- utazásban. Országjáró útjuk során 13 ezer kilométert lettek meg. Sokan vettek részt külföldi társasutazásokon is. Kétszáznégy turista közül 177-en szocialista országokban, 27-en pedig a nyugati államokban jártak. A külföldi utak iránti érdeklődés most tovább fokozódik. Helyes lenne, ha az illetékesek Ikarusz 55. típusú autóbuszra cserélnék ki a jelenlegit és ezzel megkönnyítenék a járás dolgozóinak turista útjait. Némedi Imre geiről, kihasználásáról, a családi és társadalmi ünnepségek levezetéséről, a jó házasságról, a tánczene történetéről, stb. A nőtanács és a SZÖVOSZ által 1963. januárjában elindított baromfitenyésztési és szerződéskötési mozgalom értékelése megkezdődött. A községi versenybizottságok is megkezdték az ilyen irányú munkájukat. Kiskunmajsán ezt a mozgalmat már értékelték. A benevezési lapokat javaslataikkal együtt — jutalmazás céljából — felterjesztették a járási nőtanácshoz. Balogh Ödön Vegyipari Gépgyár és a Vlű- anyaggyár kivételével — az esztendő végéig pótolták az év közben keletkezett elmaradást és közülük nem egy a tervét túl is teljesítette. Különösen szorgalmas munka folyt az export-kötelezettségek teljesítéséért, Ennek eredménye, hogy a járás és a város ipara a tervezettnél 24 millió forint értékű gyártmánnyal exportált többet. A ktsz-ek és a háziipari szövetkezetek éves tervüket együttvéve 103,6 százalékra teljesítették. Az előirányzatnál másfél- millió forint értékű gyártmánya nyal állítottak elő többet. jelentősen erősödtek a közös gazdaságok is- A város termelőszövetkezeteinek fel nem osztható közös alapja az elmúlt évben 10 millió forinttal gyarapodott. A szövetkezeti gazdák átlagjövedelme az 1962-es évhez képest átlagosan 1000 forinttal gyarapodott Félegyházán és a járásban. Ezekben a sikerekben nagy szerepe volt a párt-alapszerve- zeteknek és a lelkes társadalmi aktivistáknak, akik felvilágosító szóval.-és or anyagi érdekeltség elvének helyes alkalmazásával újabb eredményekre ösztönözte. Zárszámadó közgyűlés a szanki Hunyadi Tszcs-ben Szánk község moziterme zsúfolásig megtelt — a Hunyadi Tszcs tartotta évi zárszámadási közgyűlését. A tszcs vezetői beszámoltak a tagságnak az 1963. év eredményeiről, így többek között, a múlt évben telepítettek 56 hold nagyüzemi szőlőt és 10 hold kajszibarackost. Évről évre fokozódik a közös tevékenység. Ezt mutatja, hogy már a múlt évben a burgonya és a kukorica egy részét is közösen művelték. A vitában felszólalt dr. Lacz* ke Tibor, a járási-városi párt- bizottság titkára, aki elismerését fejezte ki a tszcs tagságának és vezetőinek az eddig elért. eredményeikért és a továbbiakban arra hívta fel a figyelmet, hogy a tsz-csoportoknak a jövőben még nagyobb eredményeket kell elérni — még több árut kell adniuk a népgazdaságnak. »» A nyolcas kórterem első ágyában feküdtem három hosszú hetet a félegyházi kórház sebészetén. A nyitott ajtón keresztül nem sokat láttunk és hallottunk a kórház sürgés-forgásából, a firkász pedig, aki a műtőasztalon is témát keresett, az elkapott hangfoszlányokból is egész tömbre való feljegyzést gyűjtött össze, amiről regényt könnyebben, de egy rövid cikFirkász“ a sebészeten kecskét nehezebben, lehet írni. Első helyre a műtő munkája kívánkozik. Korán reggel elkezdik és néha késő délután fejezik be a legfelelösség- teljesebb munkát, nincs közben megállás, futószalagon kerülnek • ki a gyógyító kés alól a betegek és szinte csodálatos, hogy a tegnap operált vakbele sek ma már talpra állnak, a gyerekek pedig már öklelik egymást, mint vidám kecskegidák. A nagytudású szakorvos-gárdának méltó kiegészítője a figyelmes, gondos és lelkiismeretes ápolószemélyzet. A gyors gyógyulás egyik „titkaként” fedeztük fel a legfiatalabb nővérkék brigádját. Ahol ők megjelennek és megszállják a kórtermet, az élet, a vidámság jár velük, gyorsabban dobognak a szivek, senki sem akar bánatot, szomorúságot okozi ni, T. ML