Félegyházi Közlöny, 1964 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1964-07-03 / 27. szám
? Vitás proletárjai, egyesüljelek ! Arai 60 fillér • • • • FIMMAZI KÖZLÖNY IX. évfolyam, 27. szám ★ A PETŐFI NÉPE FÉLEGV HÁZI KIADÁSA ★ Kiskunfélegyháza, 1964. július ». Híradás a földekről Vágják a rozsot és a búzát, megkezdődött a tarlóhántás és a másodvetés A kalászosok betakarításának üteme az elmúlt héten járás- szerte meggyorsult. Az őszi árpa és a rozs után most már több helyen a búzatáblákon is munkába álltak a gépek, és a kézi kaszások. A kombájnok és az aratógépek nagyobb része nyújtott műszakban dolgozik, és virradattól késő estig szorgos- kodnak a kézi kaszások is. A kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezetben ütvén aratópár foglalatoskodik a gépek mellett a gazdagnak ígérkező termés betakarításával. Az egészségügy kiváló dolgozója Ünnepélyes hereiek között adta át dr. Dobos Ferenc, a váron tanács vb elnöke, dr. Tóth János kiskunfélegyházi körzeti orvosnak Az egészségügy kiváló dolgozója kitüntetést. Dr. Tóth János évtizedek óta dolgozik városunkban, mint körzeti orvos és gyermekgyógyász. Ez alatt az idő alatt sok ezer felnőtt és gyermek egészségét adta vissza. Az utóbbi években betegsége miatt, törődött testi erővel is helytállt és ma is lelkiismeretesen látja el feladatát. A kunszállási Alkotmány Termelőszövetkezetben holdanként 14 mázsás termést adott az őszi árpa, amelyet kombájnnal takarítottak be. A gátéri Aranykalász és a tiszaújfalui Tisza, valamint a pálmonostori termelőszövetkezetekben 4—5 mázsával haladja meg a termésátlag az előző évit. Az esős időjárás és a szél több helyen megdöntötte a gabonákat. Indokolt, hogy a termelőszövetkezetek vezetői az elkövetkező napokban még több kézi aratópár munkába állításáról gondoskodjanak. A tervek szerint a járás és a város közös gazdaságaiban 18 ezer hold tarlóhántást végeznek el ezen a nyáron. Az aratással egy időben kezdték meg a tarlók forgatását a tiszaújfalui Tisza és az Alkotmány, valamint a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezetekben. Az első jelentés szerint eddig mintegy ezer hold tarlóhántást végeztek el a járásban és a városban. Indokolt, hogy a tarlóhántás ütemét az elkövetkező napokban a kettős műszakban dolgozó traktorok számának gyarapításával gyorsítsák. A tavalyi kedvező tapasztalatok alapján a termelőszövetkezetek az idén jelentős mennyiségű tarlóvetést irányoztak elő. Lengyel vendégek Kiskunfélegyházán Jelena Cabska képviselőnő, a lengyel országos nőtanács elnökségi tagjának vezetésével, aki egyúttal a „Falusi háziasz- szony” című lengyel lap fő- szerkesztője, nőküldöttség érkezett városunkba, hogy a nemrég beindult libakombinátot megtekintsék. A küldöttségben voltak Julia Smykala jogász, a vajdasági nötanács elnöke és Alfreda Tevdoczyk szakoktatási felelős. Tóth Jánosné, a járási nőtanács elnöke kalauzolta a mesz- sziről jött vendégeket, akik a legnagyobb elragadtatással nyilatkoztak a még épülő libakombinátról, ahol a látogatás alkalmával ezer kisliba előnevelését végezték. A tapasztalatcsere után úgy nyilatkoztak, hogy visszaérkezésük után a félegyházi példa alapján ők is megpróbálkoznak hasonló nagyüzemi libaneveléssel. Nagy sikert aratott a bolgír művészegvüttes Több mint háromezer főnyi közönség nézte meg a Bolgár Néphadsereg Művészegyüttesének félegyházi vendégjátékát a Honvéd sporttelepen. A közel száztagú kórus tagjainak ajkáról egymásután csendültek fel a legszebb dalok, suhogtak a színes szoknyák, repültek a táncosok, s a közönség vastapsa jutalmazta a szereplőket. Mikor Magyarul csendült fel a „Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs” dallama, a tapsorkán nem akart szűnni. Köszönjük a Bolgár Néphadsereg Művészegyüttesének a felejthetetlen kulturális élményt, de köszönet a helyőrségi klub rendezőinek, okik a műsor zavartalan lebonyolítását biztosították. A nagy sikerű est után baráti vacsorán vettek részt a vendégek a helyőrségi klub helyiségében. B. L. Titkári értekezlet A kunszállási Alkotmány Tsz-ben 120, a pálmonostori Béke Tsz-ben 70, a Keleti Fény Tsz-ben pedig 50 hold tarlóvetés került eddig a földbe. Több helyen a kedvező időjárás következtében a tarlókukorica, a köles és a burgonya már ki is kelt. Arra van szükség, hogy a tarlóvetést valamennyi termelőszövetkezet meggyorsítsa, s az előirányzatokat teljesítse. Az esős időjárás elősegíti a tarlóba került magvak fejlődését, s ilyen módon jelentős takarmánytöbblethez jutnak a közös gazdaságok és a háztájiak. Túlteljesítette féléves tervét a Van- és Fémipari Szövetkezet A Kiskunfélegyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet első féléves tervét mintegy 350 ezer forinttal túlteljesítette. Ez azért is jelentős, mert termékeinek egy részét a most épülő Szegedi Gumiipari Vállalat részére készítette, s így annak mielőbbi üzembe helyezéséhez is hozzájárultak a szövetkezet dolgozói. Konzervipari gépeik, dupliká- toraik ma már az egész országban ismertek, s a békéscsabai konzervgyár részére határidőn belül 1 200 000 forint értékű berendezést gyártottak kifogástalan minőségben. A tervezettnek megfelelően alakult a termelékenység növekedése is és végre megindult a Kenyércsata Együttes értekezleten vettek részt az MSZMP járási-városi bizottságán áz elmúlt napokban a párt-alapszervezetek és a KISZ-alapszervezetek titkárai. Az egybegyűlteket Budai József és Némedi Imre, a párt- bizottság munkatársai tájékoztatták. Budai József a KISZ II. kongresszusára való felkészüléssel foglalkozott, Némedi Imre pedig az ősszel kezdődő pártoktatási év előkészítésének tennivalóit ismertette. A tanácskozáson részt vett és felszólalt Holló Béla, a járási-városi párt- bizottság titkára is. A tanácskozás részvevői megállapodtak abban, hogy az értekezleten elhangzottakról vezetőségi üléseken és taggyűléseken számolnak be a közeli napokban. részükre kijelölt telken az építkezés, igaz, egyelőre csak a kerítést húzzák fel, s ezt a munkát is akadályozza a téglahiány. A szövetkezel új telepének felépítése a további fejlődés alapja. Második félévi tervükhöz szükséges anyagok már biztosítva vannak, és elegendő a megrendelés is. Jó munkájukat dicséri, hogy javító-szolgáltató részlegeik, bár munkaerőhiánnyal küzdenek, féléves tervüket 20 százalékkal túlteljesítették. A növekvő igények kielégítéséhez motorszerelőkre és rádiós-televíziós szakemberre lenne szükségük. Ezt sürgeti a Kiskunfélegyházán is nagy mértékben növekedő motorosok és televízió-tulajdonosok száma. Bálint László Vasárnap is dolgoztak Az esős időjárás következtében összetorlódott mezőgazda- sági munkák határidőben történő elvégzése nagy erőfeszítést igényel járasszerte. A kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet gazdái az elmúlt héten vasárnap is a földeken szorgoskodtak. Kézi kaszásaik, egy aratógépük és a gépállomás két kombájnja vasárnap fejezte be a 182 holdas őszi árpatábla aratását. Több tsz-gazda a szénagyűjtéssel volt elfoglalva az elmúlt vasá: nap, mások pedig a kukoricát ka- oálták. Gazdag termést takarítanak be az idén a kiskunfélegyházi határban. Kalmár Pál és Dobák Mihály traktorosok nyújtott műszakban vágják a rozsot. Az előirányzatot rendszeresen túlteljesítik s munkájuk minősége is kiváló. (Lakatos József felvétele.) Társadalmi segítséggel A cigánylakosság problémáival foglalkozó társadalmi bizottság alakult az elmúlt napokban Kiskunfélegyházán, a Hazafias Népfrontbizottság kezdeményezésére. Az elnöki teendőket Kaposi Mihály, a titkári feladatokat Czinege Gábor vállalta, és azonnal hozzákezdtek annak megvizsgálásához, hogy a párthatározatok végrehajtása nyomán milyen intézkedések történtek a cigánylakosság helyzetének megjavítására. Megállapították, hogy a Kiskunfélegyházi Városi Tanács eredményesen munkálkodik a régi lakótelep megszüntetésén és a cigány- családok új, egészséges házakba költöznek fokozatosan. Indokolt, hogy a kiskunfélegyháziak jó példáját más helyeken is kövessék. Kiskunmajsán — ahol kereken háromszáz cigány él — 46 házhelyre lesz szükség új lakások építése céljából. Az Árpádtelepre 20 házhely díjtalanul rendelkezésére áll azoknak, akik építeni akarnak. Keresik a módját, hogy a többiek számára is i megfelelő házhelyeket juttassanak. A járási tanács műszaki osztálya tervet készített ikerházak építésére. Ezeket díjtalanul az érdeklődők rendelkezésére bocsátják. Az említett, társadalmi bizottság a közeljövőben részletesen megvizsgálja a kis- kunmajsai házhelyek kijelölését és a kiskunfélegyházi építkezéseket, valamint több cigány dolgozó munkába állításának lehetőségét. Balogh Ödön Últörövezelö-tanfotyam a Töserdöben Az elmúlt héten fejeződött be a Holt-Tisza menti Tőser- dőben a járás és a város út- törövezetöinek kétnapos tanfolyama. A festői környezetben az örsvezetés feladataival ismerkedtek meg a tanfolyam részvevői. A szorgalmas munkával, tanulással eltöltött napok után tábortűz lángjai mellett kulturális műsorral búcsúztak az iskoláktól az úttörő- pajtások. Földieper és egy mosoly Jól esik bemenni olyan boltba, ahol az eladók higgadt nyugalma, türelme megpihenést nyújt a vásárlások zajában. így érzi az ember magát, ha az 1-es csemegeüzlet zöldség reszortján vásárol. Itt sosincs tolongás, vita és ingerültség. Egykét udvarias szó, mosoly és ha a kedves vevő úgy kívánja, a hűtőszekrényekből kerül elő a harsogó zöldpaprika. De eltértem talán a tárgytól, mert nem Be akartam mutatni azt a halk szavú, figyelmes és mindig nyugodt aszonyt. aki sose türelmetlen és akinél megpihenést nyújt a vásárlás. Sipos Máriának hívják és nagyon régen, több mint 30 éve áll a pult mögött, mondja el naponta, ki tudja hányszor: Tessék parancsolni! — és fürge kézzel csomagolja a friss, gusztusos árut. Róla akartam írni, de olyan keveset lehet így röviden erről akartam írni. elmondani. Talán csak azt, hogy jó érzés ilyen kereskedőkkel szemben állni a pultnál, megköszönni a kiszolgálást, ami mindenkivel szemben egyformán előzékeny. Sipos Mária munkájával nemcsak a vevők, a kollegák, hanem a vállalat központja is elégedett. Kívánjuk, hogy megérdemelt pihenéséig erőben, egészségben szorgoskodjék, ugyfik- olyan becsülettel, mint eddig. Tóth György