Félegyházi Közlöny, 1964 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1964-01-17 / 3. szám
kft ág proleiúr fai. egyesüljetekT Arm éO fUté* FÉUCTHÁII KÖZ1ÖIS1Y IX. évfolyam. 3. szám PETŐFI NÉPE F É fc E G Y H A Z I K I A D A S A * Kiskunfél egyhaza. 1964. január H. Egy és negyedmillió forint terven felül Felkészültek az idei év feladataira a Vas- és Fémipari Szövetkezet dolgozói A mérlegkészítés nagy munkájában találtam és zavartam meg Nánai elvtársat, a Vas- és Fémipari Szövetkezet főkönyvelőjét. Arra kértem, számoljon be az elmúlt év eredményedről, s ez évi feladataikról. — Adataink még nem véglegesek — kezdte a tájékoztatást —. de megközelítő pontossággal már tudjuk, hogy szövetkezetünk felemelt tízmillió forinton felüli tervét egy és negyed- millió forinttal túlteljesítette. Jól sikerült tanfolyam A múlt hét négy napján a Vörös Csillag Termelőszövetkezetben 34 hallgató kísérte feszült figyelemmel a sorra kerülő előadásokat. Holló Béla, a járási- városi pártbizottság titkára a párt szerepe, dr. Cseh László, a megyei tanács vb titkára Merre tart Afrika?, Némedi Imre, a járási-városi pártbizottság politikai munkatársa A KGST szerepe, továbbá A társadalmi tulajdon védelme, Szénást László, a járási-városi pártbizottság osztályvezetője Az egységes szocialista paraszti osztály kialakítása címmel tartott előadást. Ez az előző évhez képest több mint kétmilliós emelkedést jelent, ennek kétharmad részét a termelékenység emelkedésével értük el. Egyébként a felemelt 1963. évi tervünket már november 15-re teljesítettük, ezért nemcsak megyei vezetőink, hanem az OKISZ elnöke, Erdős József elvtárs is dicsérő levélben gratulált. — Fő kötelességünknek a lakosságnak végzett szolgáltató munkát tekintjük. Néhány adattal szeretném ezt alátámasztani. 1963-ban 400 ezer forintos tervet kaptunk, s 510 ezret teljesítettünk az 1962. évi 320 ezer forinttal szemben. Például 1800 rádiót, televíziót javítottunk, ez utóbbi 95 szá- szalékát helyszínen. Jászszent- lászlón — motorkerékpár-javító részleget hoztunk létre, amely gyorsan és pontosan elégíti ki a lakosság igényeit. Annak ellenére, hogy még az elmúlt év mérlegén dolgozunk, egyidejűleg nagy gondot fordítunk ez évi munkánk zavartalan megszervezésére is. A magasabb terméshozamokért Tizenhat tsz túlteljesítette áruértékesitési tervét A gondos munka és a hozzáértő vezetés eredményeként a termelőszövetkezetek gazdálkodása évről évre eredményesebbé válik. Az elmúlt évben legtöbb mezőgazdasági munkát határidőben végezték el és több műtrágyát használtak fel. Míg 1962-ben alig 1 mázsa, 1963- ban már 1,30 mázsa műtrágyát használtak fel a járás termelőszövetkezetei egy-egy hold szántóföldre számítva. A termésátlagok a kedvezőtlen időjái’ás ellenére még a ka lászosokból is megközelítették a tervezettet, a kukoricából és más kapásnövényekből meghaladták ezt. Tengeriből májusi morzsoltban számítva az 1962. évi 7,8 mázsával szemben tavaly 10,7 mázsát takarítottak be. Még jobbak az eredmények zöldségfélékből. A járás 18 termelőszövetke- 'zete közül 16 túlteljesítette áruFelárat kapnak a háztáji gazdaságok a hízott sertésekért A napokban jelent meg az élelmezésügyi miniszter 101 1964. sz. utasítása, amelynek értelmében a háztáji gazdaságok a szerződésre átadott hízott sertés minden kilogrammja után 1 forint 50 fillér felárat kapnak, takarmányjuttatás helyett. Mivel az állam által adott takarmány ára és a szabadpiaci ár között lényeges különbség nincs, továbbá a háztáji gazdaságok ez évben megfelelő takarmánymennyiséggel rendelkeznek, a felár igen ösztönző a gazdaságok számára. • Balogh Ödön értékesítési tervét. Az előirányzott 36 millió forinttal szerűben 42 millió forint volt áruértékesítésből a közös gazdaságok bevétele. A pálmonostori Keleti Fény Termelőszövetkezet gazdái a tervezett 2,3 millió forintos bevétellel szemben 3,7 millió forintot értek el. Az alpári Éú- zakalász Termelőszövetkezet gazdái pedig 5.6 millió forint helyett 7 millió forintot meghaladó bevételre tettek szert. A szanki Petőfi Tsz gazdái árubevételi tervüket 181 százalékra teljesitették. Jelenleg az a helyzet, hogy már a harmadik negyedévre is bőven el vagyunk látva munkával, s a lakosság szolgáltatásainak ellátásán kívül ez évben is a már bevált élelmiszer- és vegyipari gépeket gyártjuk. Tovább bővítjük a szolgáltatásainkat a járás községeiben is. Al- páron lakatosipari javítórészleget nyitunk. Ez évi tervünk már 12 millió forint, de biztos vagyok benne, hogy dolgozóink ezt is teljesí+eni tudják. Gazdag tapasztalatok Tapasztalatcserén a kiskunfélegyházi Lenin Tsz küldöttsége Makón A kiskunfélegyházi Lenin Tsz elnöke és párttitkára meglátogatta a makói Úttörő Termelőszövetkezetet. Az Úttörő Tsz az ország egyik legerősebb szövetkezete — így a jobbtól — az erősebbtől soha sem szégyen tanulni. Már tíz év óta 50 forint felett van az egy munkaegység értéke. Az 1963. évi zárszámadás alapján 65,50 forint a munkaegység-érték, és meg kell jegyezni emellett azt, hogy munCgyes kezű mesterek Nagy szakértelemmel javítják az elromlott háztartási gépeket a Kiskunfélegyházi Vas-, Fémipari és Gépjavító Ktsz műhelyében. — Fényképünk a vállalat egyik ügyes kezű dolgozóját ábrázolja. Cor- bás László gyakorlott mozdulatokkal szabályozza a mosógép kapcsoló szerkezetét. (Lakatos József felvétele.) A szankiak már a zárszámadások megerősítését vár,ák (Tudósítónktól.) Elkészültek a közös gazdaságok első zárszámadásai a járásban. Járásunkban az első zárszámadást a hat szanki tszcs készítette el és január hó 10-én már be is nyújtotta azokat a járási tanácshoz. Hogy A zárszámadó közgyűlések előtt A zárszámadás mindig nagy jelentőségű egy szövetkezeti gazdasag életében, különösen akkor, ha a tsz-ek vezetői nemcsak pénzügyi, számszaki feladatnak tekintik e fontos gazdasági és politikai kérdést. Az évzáró beszámoló elkészítése nagy jelentőségű az elmúlt év gazdálkodásának értékelése szempontjából. Választ ad a növénytermesztési, állattenyésztési tervekről. Jó eredményről számolhat be az évet záró közgyűlésen a kunszállási Űj Világ Tsz, mert áruértékesítési tervét túlteljesítette, s ezért 72 ezer forint kedvezményt kapott. Természetesen minden szövetkezetben van tennivaló, mert nemcsak eredmények, hanem hibák is voltak, amit helyes a zárszámadást megelőző brigádgyűléseken is megbeszélni. A brigádgyűlésen vegyenek részt a tsz vezetői is. Szükséges ez a beszélgetés, mert a tsz tagsága épp úgy, mint a vezetőség, elmondja sérelmét, hogy miként csinálják a jövő évben. A közgyűlés már nem az egyéni sérelmeket, hanem a tsz gazdálkodását, 1964. évi feladatokat tárgyalja meg. Helytállnak a DÄY dolgozói A Dél-magyarországi Áram- szolgáltató Vállalat kiskunfélegyházi kirendeltségénél is nagy gondot okozott és okoz napjainkban is az országszerte nagy károkat előidéző és az áramszolgáltatási zavarokat okozó zúzmarásodás. Különösen a bugaci erdős részeken rakodott sok zúzmara a drótokra, ennek ellenére eddig, Pór János főszerelő tájékoztatása szerint, csak egyetlen esetben fordult elő területükön vezetékszakadás. Petőfiszálláson a DÁV dolgozói a lengagyobb hidegben nyolc óra alatt helyreállították a vezetéket. ezek a nem csekély munkát okozó számadások ilyen korán elkészülhettek, abban nagy része van a szanki tanácsnak, elsősorban Kapornyai Lajos tanács vb- elnöknek. Az ő indítványára határozták el ezek a közös gazdaságok, hogy kollektív munkával látnak hozzá a zárszámadások bonyolult ügyéhez. Ez volt az első esztendő, amikor az új rendszerű, kettős könyvelést kellett alkalmazniuk, s ezen a szanki tszcs-k a vizsgát fényesen kiállották. Csábrády János kaegységenként 10 forint tartalékot — ami összesen 3 millió forint — az 1964-es gazdasági évre áthoztak. A szántóterület közel 20 százalékán hagymát termesztenek (730 hold), — a szövetkezet taglétszáma 1050 fő* melynek 50 százaléka női dolgozó. . Az igen gazdag termelési én termelés szervezési tapasztala•* tok mellett, a vendégek megismerték a szövetkezeti vezetés felépítését. Szembetűnő volt, hogy az irányításban résztvevő összesen függetlenítettek száma csak 2 százalékot tesz ki a taglétszámhoz viszonyítva. A Lenin Tsz vezetői meleg barátságot kötöttek a makói tsz vezetőivel és elhatározták, hogy ez évben már 10 holdon termesztenek Kiskunfélegyházán makói hagymát. A kiváló minőségű makói dughagymát az Úttörő Tsz-től szerzik be. Ezenkívül a makóiak elmondták a hagymatermesztés néhány „fortélyát” is. Hiszen a hagyma „hazájában” évtizedek óta 100 mázsa felett van a holdanként! átlagtermés. A Lenin Tsz vezetői nagyra értékelik a szerzett tapasztalatokat, ami élősegiti, hogy a szövetkezetben az idén is tovább emeljék a mezőgazdasági termelés színvonalát. Egyesül két kiskunmaj&ai ktss Ez év elején egyesült a kis-» kunmajsai építőipari, valamint a ruházati ktsz. A két kisipari szövetkezet erejének összeadása lehetővé teszi, hogy ebben az évben a tavalyinál nagyobb eredményeket oldjanak meg és újabb részlegekkel szolgálják • lakosság megrendeléseit. Az egyesülés után a két kisipari termelőszövetkezet nagyobb feladatok elvégzésére vállalkozik. Figyelmet érdemel, hogy autó- és motorszerelő részleget hoznak létre ebben az évben. azonkívül sor kerül a fényképész részleg megszervezésére is. Tervükben szerepel, hogy az év első negyedében tehergépkocsit vásárolnak a fuvarköltségek csökkentése céljából. A fagyok megszűntével a kőművesek létszámát előreláthatólag 39 százalékkal emelik. • v .WvWVWWWWIÄ Ez az ajándék nem volt a fenyőfa alá helyezve, nem borította arany zsinórral átkötött, csillogó celofán. A megajándékozottak. — a Holló László Képzőművész Kör fiatal tagjai. — azonban nem törődtek ezekkel a külsőségekkel, örömmel vették birtokba a nagyszerű ajándékot: a szakmaközi bizottság által juttatott új helyiségeket. Pardon Rosz- szul írtam, hogy új. Mert új csak ott lehet, ahol régi is volt. Ezeknek a lel4 j áüdék kés festő-növendékeknek — Bodor Miklós tanítványainak — pedig régi helyiségük sem volt. Mikor ellátogattam új otthonukba, hangulatos, berendezés. fotelek, modem függönyök, dísztárgyak fogadtak. Mert az új helyiséggel jól akarnak sáfárkodni. Hogy a köri tagok művészi érzékét, műveltségét fejlesszék, esztétikai, zenei, művészettörténeti előadásokat szerveznek neves meghívott előadókkal. Irodalmi felolvasó esteket is tartanak, és hogy az otthon klub jellege domináljon, minden rendezvényre szívesen várják a szépre és hasznosra vágyó kívülállókat. A klub felszerelését TV, lemezjátszó, rádió egészíti ki. Folyamatban van egy képzőművészeti könyvtár létrehozása is. A Holló László Képzőművész Kör működését évek. óta figyelemmel Jgsér- jük — igy bátran mondhatjuk: jó helyre került a karácsonyi „ajándék'\ y