Félegyházi Közlöny, 1963 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1963-02-01 / 5. szám
fűbMh im A PETŐFI NÉPE FÉLEGTHAZI KIADÄSA Hosszabbítsák meg a kisvasutat, létesítsenek központi orvosi rendelőt A községi jelölő gyűléseken hallottuk Egybehangzó kívánságként nyilvánult meg Szánkon, de beszéltek róla Kiskunmaisán is, hogy a keskeny nyomközű bugaci vasút új állomását be kell vinni a nagy állomásra. Igaza van a szankiaknak, méltányos, ho^py a' kiskunmajsai tanács a szánni tanáccsal együtt tűzze napiíéndne ezt a rég- ótaVahíHó kérdést és tegyen , lépéMkét a MAV-nál az alig 200 zhéteaés sínpár lerakása .• Tfc'^. t&dekében. i Vagy,' íj# már annyira körül ár- |colták' a maisai főállomást, fcogy Szánk felől nem lehet megközelíteni. építsenek a beton árok fölé átjárót A két állomás Az ajándékozási hónap mérlege Kiskunmajsa és Vidéke Körzeti Földművé sszövetkezet igazgatósága elé terjesztett jelentésből idézzük a következőket: „A novemberben lezajlott könyvhónap forgalma Kiskunmajsán 9012, Kömpöcön 5100, Csólyos- páloson 275 forint volt. összesen 14 387 forint értékű könyvet adtak el egy hónap alatt, ami a jól megszervezett propaganda eredménye.” Decemberben, az ajándékozási hónapban a kiskunmajsai kul- túrcikkbolt 186 932 forintot forgalmazott. Ugyanennek a kis üzletnek 1961-ben a decemberi forgalma 113 793 forint volt. A forgalomnak mintegy 64 százalékos „felfutása” szembetűnően fejezi ki a község kultúrigénének fejlődését. között a közlekedés életveszélyes, már eddig is több baleset történt. A javasolt kisebb „fahíd” természetesen nem változtat a kívánság jogosságán, hogy a két állomást össze kell vonni, illetve a „kis” vasutat egy „kissé” meg kell hosszabbítani. * Nemcsak a kígyósaknak, de magának a községnek, Kiskun- majsának Is érdeke, hogy autóbusz járjon a pusztáira. Az autó. busz indítása alig ütközhet különösebb nehézségbe. miután a Tázlár- ra közlekedő autóbusz személyzetével együtt órák hosszat időz Kiskunmajsán. A motor és a munkaerő ésszerűbb kihasználásával könnyíteni lehetne a tanyai lakók sorsán annál is inkább, mert a Kígyós pusztán átvonuló köves út jó. Helyes volna, ha a kiskunmajsai tanács a kiskunhalasi állami gazdasággal együtt tenné meg a kezdeményező lépéseket. Kígyós Bábcsoport a tanyán A tiszaújfalusi vasútmenti iskolában Horti Sándorné pedagógus vezetésével bábcsoportot alakítottak a tanyai gyermekek szórakoztatására. Az elöaás; kát a felnőttek is szívesen látogatják. Ezidáig kétszer tartottak előadást az iskolában, egyszer pedig a Fodor-mai őri isko. Iában „tájoltak”. A bábcsopori előadásában a Tomyocska és a Füles című bábjátékok szerepelnek. Külön dicséret illeti a bábjátszókat, mivel a bábok elkészítését is maguk végezték el jó része ugyanis az állami gazdaság tulajdona. * Bírálat csendült ki abból a megnyilatkozásból, amely a központi orvosi rendelő mellett tört pálcái. Meg kell akadályozni----úgymond —. hogy a tanyai és a belterületi SZTK-betegek tájékozatlanságukban hol az egyik, hol a másik orvoshoz nyissanak be, míg végre megtalálják illetékes orvosukat. A lassan, de mégis iparosodó község különben is állandó egészségügyi, illetve orvosi szolgálatot igényel. H. J. A község fejlesztésére Évente 209-301) ezer forint értékű társadalmi munka kiskunmaisán KISKUNMAJSÁN szép kezdeményezések eredtek a Hazafias Népfrontbizottságtól. Meg valósi' fásukban részt vett szinte az egész lakosság. E kezdeményezések közé tartozik a villanyhálózat szélesítése, a járdaépítés, a törpevízmű létrehozása, ezt követte a cipő- és papírüzem, végül a finommechanikai vállalat létesítése. Volt olyan esztendő, amikor a társadalmi munka értéke meghaladta a 400 ezer forintot. Most évente 200—300 ezer forint értékű társadalmi munkát terveznek és hajtanak végre Kiskunmajsán. A törpevízművet továbbfejlesztve, így a következő két esztendőben minden utcába bevezethetik a ivóvizet. AZ ELMÜLT esztendőben a közegészségügy is sokat fejlődött Kiskunmajsán. Ma már IS ággyal működik a szülőotthon. A járási szociális otthonban vízvezeték van, fürdőszobát is építettek és 50 gondozottnak tudnak megfelelő ^otthont nyújtani Javult az egészségügyi ellátás a községben. Az Egészségügyi Minisztérium egy vizsgázott fogász alkalmazásával állandó fog- szakorvosi rendelést létesített, főfoglalkozású iskolaorvosi állást is szerveztek. Korszerűsítették az egész fi g- házat. A járási tüdöbeteggon- dozó intézet pedig modern röntgengéppel felszerelt tüdőszűrő állomást . lcapott. A KÖZSÉGI bölcsőde kél teremmel és kiszolgáló helyi i- gekkel bővült. Azóta több gyermeket tudnak elhelyezni. Ugyancsak említésre méltó kezden é- nyezés a község cigánylakossá-’a helyzetének rendezése, ameű’.p nek megoldására a község ejv "3 társadalma felajánlotta c segítséget. Balogh Ödön Rendőrségi krónika Mesterekké vállfák A necc csipkék hazája ezelőtt Solt és Dunavecse volt, a Háziipari Szövetkezet és a művelődési ház által rendezett tanfolyamok azonban már annyira népszerűvé tették a necckészí- tést városunkban is, hogy ma már több mint százan foglalkoznak vele. Hetrenkétezer ügyet intéztek a múlt évben A félegyházi Kossuth utca egyik legszebb irodahelyisége a most korszerűsített Állami Biztosító járási központja. Az ember első látásra nem is gondolná, hogy ebben az aránylag kis helyiségben az elmúlt évben 72 716 biztosítási ügyet intéztek, mind az egyénnek, mind a közösnek, éppen a legdöntőbb pil- 3; natban. a bajbajutáskor nyúj-! futták gyors segítséget. Az elmúlt évben 777 balesetért 435 544 forint kártérítést, (1 ’veni állatkárért (beleértve a háztáji állatokat is) 335 esetben 533 526 forintot, épületben keletkezett tűz- és viharkárért 659 evetben 335 680 forintot, termelőszövetkezeteknek állatkárért 568 000 forint kártérítést fizetett k Meg kell említeni az önsegély-, ző csoportokat is, amelyek csak különféle címen segélyt juttatnak tagjaiknak, de társas utazásiján, üdülésben is részesítik tagjaikat. Éppen a napokban. 24-én, indult 11 tsz-gazda tíznapos üdülésre Harkányfür- dőre. Képünkön: Szegesdi Gáspámé, Batthyány u. 29. sz. alatt lakó bedolgozó necckészités közben. (Lakatos felv.) Nyámádi Józsefné nevéhez fűződik a kezdeményezés, aki Du- navecséről jött Félegyházára, egyedül azonban tehetetlen lett volna, ha nem talál a Háziipari Szövetkezet vezetőiben megértő segítőtársakra, akik felismerték ennek a női kézimunkának jelentőségét, ezzel munkaalkalmat teremtettek több mint száz asz- szonynak, leánynak. Ez az elsődleges hivatása a Háziipari Szövetkezetnek, s akik annak idején vállalták a tanulással járó nehézségeket, rendszeres keresethez jutottak. Az általuk készített csipkék átvétele a kereskedelem részéről szinte korlátlan. DcsBotrányos részegség Fábián János fél egy házi, sewffy utca 27. és Tóth István* Tiszaújfalu, Kossuth u. 20. sz. alatti lakosok ellen botrányos részegség miatt indult eljárási KcTxekerült a fatolva.i Lengyel István kiskunfélegyházi (V. kér., 60. tanyaszám) lakos, aki feleségétől külön él és október óta nem dolgozik, a gátéri Aranykalász Tsz-tól és Iványi György félegyházi lékestül 850 forint értékű fát lopott Eljárás indult ellene. Halálra gázolta a vonat Vasárnap reggel 6 óra 40 perckor Seres László 69 éves éjjeliőr a sínek mellett hazafelé igve- kezett Izsáki út 14. számú lakására. Amikor a TüZÉP irányába ért, a mellette elhaladó vonat elkapta és súlyosan megsebesült. A szerencsétlen embert a vonaton beszállították a íélegyházi vasútállomásra, onnan a mentők vitték be a kórházba. ahol egy óra múlva meghalt. A baleset okának kiderítésére vizsgálat indult. MOZAIK Beszélő plakíHok-Anyakönyvi SZÜLETTEK: Koncz Mária (anyja neve: Toldi Viktória), Görög Zsolt (Horváth Rozália), Doránt Albert (Tarjányi Erzsébet), Szabó József (tejes Katalin), Karádi Mária (L.ö- vni Veronika), Piroska Mária (Kürti ez Katalin). Rigó József (Szabó Margit), Rádi Ferenc (Kasza Julianna). Patai József (Hegedűs-Jász Rozalia). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Dósa István és Tóth PirosKa, Benedek István és Cseri Franciska, Rácz Zoltán és Gondi Mária, Bács József és Czombos Rozália, Antal József és Drozdik Irén, Földi László és Nagy Rozália. Patyi ülés és Bakó Rozália. Horváth József és Soltész Erzsébet, Retkes Mihály és Bokros Erzsébet. MEGHALTAK: Szabó Gáspamé Szabó Rozália 77 éves, Iványi János 70 éves, Kiss Míhályné Cseh Julianna 60 éves, Csendes János 82 éves, Várkonyi Bálint 83 éves, Rigó Jó2seí 1 napos. Korsós József 86 év as. A választások közeledtevel, hiába \ árják a választó polgárok, hogy az országgyűlési képviselőjelöltévelárasszák a várost a régi iüőkK4' szokásos plakátözönnel. Kiment — divatból — sok más haszontalan- sággal együtt —, hogy a jelöltek saját maguk éltetését plakátolják ki. Szerencsére, azért nem maradtak üresen a hirdetőoszlopok, de még a falak se. Egy kék és egy zöld sztíflíí falragasz éppen egymás mellé került a ragasztáskor. A kék színű arra hívja fel a lakosságot, hogy 10 éves kortól az egész város tű d őszűr é,,.. Van-e ennél nag ra, hogy itt moOT| „képviselő urat” eiteW pig a választáskor, ha viselők összessége dolgv. hogy a lakosság éljen, ben; jólétben és egészségben. A szűrés talán a régi választások kortespénzénél is többe kerül az államnak, de az egész ország érdekében történik. Az első hét tanúsítja, hogy nem haszon nélkül kidobott pénz ez, gyökeresen fel akarjuk számolni a tbc-t, ezt a mi vidékünkön különösen elterjedi népbetegséget. Csak egy figyelmeztető számot mondok: az első héten megjelentek közül 6,4 százalék tbc-gyanús, az országos 1,5 százalékos átlaggal szemben. Az érdeklődés mégsem kielégítő, a be- bívottak 80 százaléka jelent csak l ieg, de bizonyos, hogy ez a szám felvilágosítás folytán emelkedni fog. A másik falragasz a gyermekbénulás elleni védőoltásokat hirdeti. Ez a betegség legféltettebb kincsünket, gyermekünket veszélyezteti. Amikor még nem volt ellenszere, tömegével pusztultak el, vagy váltak örökös nyomorékká a szerencsétlen gyermekek, ma már az összlakosság megkapja az oltóanyagot — díjtalanul. Nem résen ' aptam egy levelet Sz. Máriától, 1944-ben p&ralízisbe esett és két járógéppel tud járni, segizett és az intézetben a velőst, is megtanulta. „Nagyon etnék dói? ózni, hogy ne fájjon s a tudat,, hogy teher vagyok családomnak és a társadalomnak. Ha már az élet megfosztott oly sok mindentől, legalább a munkában érezzem magam egyenrangúnak embertársaimmal. . Ez a két nlakát minden kortes- beszédnél többet mond. Arra kérem minden kedves olvasónkat, legyen segítőtársa, lelkiismeretes szószólója ennek a két plakátnak, a t-r.r-r-^sg £S az egyén érdekében. TÖTH MIKLÓS — Az elmúlt héten ülést tartott Kömpöcön a Hazafias Nép. front községi bizottsága. A részvevők a községi tanácstagieiölő gyűlések tapasztalatait és a községiéi lesztési tennivalókat vitat, ták meg. — Solymász-klub alakul vasárnap délelőtt a Móra Ferenc Művelődési Házban. Az új klub díszelnökéül Madarász Lászlót, a megyei tanács vb elnökhelyettesét kérték fel. — Boldog nyárfalevél a címe Tamási Áron Kossuth-díjas író háromfelvonásos színművének amelyet február 7-én csütörtökön este 7 órakor ad elő Fél egyházán a Kecskeméti Katona József Színház. A darab félegyházi bemutatóján előreláthatólag az író is részt vesz. — A haleszi megállónál leszállás közben megcsúszott és leesett a vonatról Zsigó Imre 18 éves esztergályos. A ■ mentők a kórházba szállították. — ügyeletes állatorvos február 2-án. szombaton és 3-án, ívasámeo: dr. Wissinger László, j Kiskunfélegyháza Batthyány ut- toa 2. Telefon: 305. > — Száztíz százalékra teljesí- ’ tette az 1962. évi bevételi ter- >vet az Alpári- Községi Tanács. { — Február 4-én 25 téli tan! folyam kezdődik Kiskunfélegy> háza és a járás termelőszövet- ■: kezetekben valamint a közsé- ; fékben. A tanfolyamokon a2 j időszerű politikai és gazdasági j kérdésekről, n VIII. pártkongresszus. valamint a megyei és 1 járási-városi pártértekezlét aflya- jgából tartanak előadásokat. i — A fűrészben eikapta Ka- ikuszi János 59 éves bugaci bog- ínár kezét. A szerencsétlenül 5 járt embert a mentők a félegy- 5 házi kórházba szállították. — Kéthetes falusi pártiskola nyílik február 4-én Kiskunmajsán és Kunszálláson. A falusi pártiskolák a pártoktatás új formái. A tanfolyamokon a marxizmus—leninizmus alapismereteinek elsajátítása a cél. — Százharmincncgy házhoz vezették be az ivóvizet Kiskunmajsán, ezenkívül 32 ejektoros közkút gondoskodik a lakosság vízszükségletének kielégítéséről. — öngyilkossági szándékkal szalmiákszeszt ivott Drozdik László 25 éves kiskunfélegyházi T. Szabó József utca 43. szám alatti lakos. Kórházba szállítót, ták. Székhazat épít az Alpár és Környéke Vízgazdálkodási Társulat a faluban. Eddig 30 ezer téglát és ugyanennyi vályogot a helyszínre szállítottak és az épít- kezest a tavasz beköszöntésével megkezdik. A társulat alpári székháza egy szolgálati lakásból, raktár- és irodahelyiségekből áll. A Járási TST ismét megrendezi Félegyházán a felnőtt és ifjúsági asztali labdarúgó- (gombfutball) bajnokságot. Megrendezésére a Testnevelési és Sporttanács helyiségében kerül sor. ahol február 4-ig fogadn-k el jelentkezéseket. A bajnokig győztesei és helyezettjei tiszteletdíjakat kapnak. félegyhAzi közlöny ' Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi lárási Városi Bizottságának lapja A Petőfi NéDe kiadása Főszerkesztő- Weither Dániel Felelős kiadó- Meze) István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Klskunfélegvháza. Szabadság fér Telefon: l-is és 2-ai A lapot árusításban a fílegyházi lárási oostahlvatm terjeszti Bács-Klskun megyei Nyomda V Kecskéméi - r«' • ’1-29 21-1» Index: Zá 90S A- ‘MmiiktggtUL- -