Félegyházi Közlöny, 1963 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1963-09-27 / 39. szám

VIII. évfolyam 39. szám ★ A PETŐFI NÉPE FÉLEGIH AZI KIADÁSA * Kiskunfélegyháza, 1963. szept. 27. 4 gépek nagyrésze kettős műszakban dolgozik A közös gazdaságok többsége befejezte a rozs és az őszi árpa vetését Jóváhagyták Kiskunmajsa község fejlesztési tervét Jövőre 200 ezer forint társadalmi munka Az utóbbi napákban járás- «zerte meggyorsult a betakarí­tás, valamint az őszi szántás és vetés. Számos helyen vasárnap is dolgoztak. Több mint 200 erő­gép szántja a földet, végzi a ve­tést, boronálást, A traktorok közül 65 kettős műszakban, a többi pedig nyújtott műszakban dolgo­zik. Egy hét alatt a szövetkezeti gazdaságokban több mint 7000 holdon került földbe a mag. A tapasztalatok szerint a vetés mi­nősége megfelelő, a traktorosok és a vetőgépkezelők ügyelnek az agrotechnikai előírásokra. Több termelőszövetkezet az előirányzottnál valamivel na­A családtagok is Az őszi betakarítási munkák idejekorán való elvégzése érde­kében — a járási, városi nő­tanács ülésen tárgyalta meg a tennivalókat. A tsz-ekben a nő­bizottságok megbeszéléseket tar­tanak. Az asszonyokat mozgó­sítják a közös munkában való részvételre. Több helyen már meg is állapodtak abban, hogy családtagok is részt vesznek a közös betakarítási munkákban. A Vörös Csillag, a Lenin, a pál­monostori Béke és a gátéri Aranykalász tsz-ekben az asszo­nyok döntő többségét sikerült bevonniuk a közös munkába. Az asszonyok jó munkája elő­segíti a betakarítási munkák határidőben történő teljesítését. A községfejlesztés jövő évi tervéről tanácskozott a Szanki Községi Tanács V. B. legutóbbi ülése. Megállapodtak abban, hogy a rendelkezésre álló pénzt a leggazdaságosabban használ­ják fel. Legfontosabbnak a vil­lanyhálózat bővítését és újabb járdák építését tekintik az elkö­vetkező évben. A vb határozata szerint jövőre 1200 négyzetmé­ter jó minőségű járda készül a 410 mázsa liszt Két hónapja őrli az új búzát a kis­kunfélegyházi malom Három mű­szakban naponta 410 mázsa búza válik lisztté a nagy javítással, újjá- rovátkolt hengerszékekben. A malom a járás és a város lakosságának gzökséglet' t teljes egé'z -en kielé'; '. (Lakatos József felvétele.! gyobb területet vet be kenyér- gabonával az ország ellátásának megjavítása érdekében. Eddig a járás és a város kö­zös gazdaságai a rozsvetési tervet 80 százalékra telje­sítették. Mintegy 20 ezer holdon került földbe a rozs vetőmagja. He­lyenként az ősziek betakarítá­sának elhúzódása késlelteti a vetés befejezését. Befejezte a rozs vetését a félegyházi Béke, a Felszabadulás, a Móra, a Pe­tőfi, az Üj Élet és a Vörös Ok­tóber. A legtöbb helyen az ideje­korán elvetett rozs és őszi árpa már szépen zöldül és A járási nőtanács a községi nőtanácsokkal a községekben és a tsz-ekben 15 kézimunka-, hat- szabás-varrás és hat játékké- szítő szakkört szervezett már a tei) hónapokra. Valamennyi szakkörön belül működik maid az asszonyok művelődési köre is, ahol a politika időszerű kér­déséiről, irodalomról, gvermetc- nevelésről, az ízléses öltözködés­ről stb. hallanak értékes elő­adásokat. községben. Erre 130 ezer forin­tot irányoztak elő, azonkívül számítanak arra, hogy a lakos­ság mintegy 20 ezer forint ér­tékű társadalmi munkával segíti a járdaépítést. A villanyhálózat bővítésére 20 ezer forintot irá­nyoztak elő. Tervbe vették még egy új sportpálya létesítését, azonkívül elhatározták, hogy a könyvállományt 10 ezer forint értékű könyvvel gyarapítják. A mezőgazdasági szakemberképzés elősegítésére a tanács vb 10 ezer forintot javasolt ösztöndí­jakra. A végrehajtó bizottság határozatait a legközelebbi ta­nácsülés elé terjesztik. Dóczi Frigyes Jól sikerült az évadnyitó színházi etöjdás Gárdonyi Géza: Ida regénye című színművével mutatkozott be a Kecskeméti Katona Józsej Színház társulata Kiskunmaj- sán, évadnyitó előadás kereté­ben. A hatalmas nézőtéren a pótszékeken ülőket is beleszá­mítva 520 ünneplőbe öltözött ember gyönyörködött a ragyogó előadásban. A nagyszerű telje­sítmény magával ragadta a há­lás publikumot, amely szűnni nem akaró tapsokkal jutalmazta a lelkes művészi játékot. A színészek magas szintű játékot produkáltak, a közönség pedig megjelenésével, magatartásával, és nem utolsósorban elismerés­re méltó hozzáértéssel vizsgázott jelesre. H. J. minden bizonnyal a fagyos idő beálltáig kellően meg­erősödik. Jelentősen túlteljesítette rozs- vetési tervét a csóiyospálosi Egyetértés, a gátéri Aranyka­lász, a kunszállási Űj Világ, a jászszentlászlóí Aranyhomok és a Virágzó, a pálmonostori Bé­ke és a Keleti Fény, a petőfi- szállási Béke, valamint a tisza- újfalui Alkotmány Termelő- szövetkezet. A vetéshez a tava­lyinál jóval nagyobb területen használtak fel magas termőké­pességű H-rozsot, azonkívül az előző évinél nagyobb mennyisé­gű műtrágyát szórtak a vető­szántásra. Ormándi János A Kecskemét és Vidéke Sütő­ipari Vállalat több mint fél­millió forintos költséggel felújí­totta a kiskunfélegyházi Károlyi Mihály és Dessewffy utcák sarkán levő 2. számú sütőüze­mét. Valóságos kifligyárat léte­sített az elavult kisüzem he­A szeptember eleji több na­pos esős időjárás következtében a szőlő termését fürtrothadás veszélyeztette. A kár megelőzé­sére a közös gazdaságok a szo­kásosnál hamarabb kezdték meg a szüretet. Ennek következtében a mezőgazdasági munkák még inkább összetorlódtak, és azok elvégzése nagyfokú erőfeszítést igényel. Több helyen úgy old­ják meg a gondokat, hogy va­sárnap is dolgoznak, azonkívül bevonják a családtagokat is az őszi mezőgazdasági munkák el­végzésébe. Helyenként az álta­lános iskolák felső tagozatainak növendékei, azonkívül a közép- iskolások is közreműködtek a szüretelésben. A szüret korai megkezdése nagy feladat elé állítja járá- suníc-városunk szőlőtermesztőit, azonkívül a felvásárló telephe­lyeket, továbbá a pincegazda­ságokat. A legtöbb helyen kevés a szállítóeszköz. Alpáron leg­alább négy tehergépkocsira len­ne- szükség a szőlő szállítására, azonban csak két autó állt az A tervfelülvizsgáló bizottság jóváhagyta a községek 1964. évi községfejlesztési tervét. E terv­ben jelentős helyet foglal e) Kiskunmajsa község, amelynek költségvetési teljes összege egy­millió 817 ezer forint. Ebből az összegből a tényleges pénz­kiadás 1 465 000 forint. A tár­sadalmi munka terve 200 ezer forint. Egy főre 15 forint 31 fillér értékű társadalmi munka jut. Ebben az évben 150 ezer fo­rint értékű társadalmi munkát terveztek. . Augusztus végéig a tervet 181 ezer forintra teljesí­tették. így jogosan reméljük, hogy a Hazafias Népfront, a nőtanács és a Vöröskereszt jó szervező munkája következté­ben a jövő évre tervezett 200 lyére, ahol naponta 16—18 ezei péksüteményt gyártanak ember­séges és higiénikus körülmények kozott. Az olajtüzeléssel fűtött olasz kemence S—10 perc alatt 800 claiab süteményt süt gusztuso­sán és harapnivalóan pirosra. elmúlt napokban rendelkezé­sükre. Már most meg lehet állapí­tani, hogy az eső kártételei el­lenére a szőlőtermés jó közepes. A termelőszövetkezetek termés­átlagai elérik a tervezettet. Ál­talában 12—15 mázsás termést értek el a termelőszövetkezeti gazdák. Bár a mustfok alacso­nyabb a vártnál, a termelőszö­vetkezeteket anyagilag nem éri károsodás, mert a felvásárlási árak magasabbak a tavalyinál. Laczkó Tibor Pártalapszervezeteink gondo­san, körültekintően készítik elő az új oktatási évet. A tanfolya­mok vezetésére a legképzettebb propagandistákat osztották be és befejezték a hallgatók ki­válogatását. Tavaly 5200-an ta­nultak a pártoktatás különböző tanfolyamain, az idén ennél va­ezer forint értékű társadalmi munkát is túlteljesítik. Az 1964. évi községfejlesztési tervben szerepelnek járdaépíté­sek, útjavítások, 130 ezer forint értékű társadalmi munkával, továbbá parkfelújítás, csatorná­zás, strandfürdő és sportpálya terve, valamint kisebb felada­tok. A művelődési ház építése be­fejeződött, és most már a köz­ség ismét kommunális létesít­ményekre összpontosíthatja az anyagi erőket (járda, út, víz), amelyekben kiemelkedik majd — a távlati tervek szerint — a felépítésre kerülő strandfür­dő. A felsőbb szervek elismerik és jutalmazzák a lakosság jo társadalmi munkáját azzal, hogy még ebben az évben beruházás- hó' korszerűsítik a község víz­müvét. A jelenlegi hidroíoros berendezés már elavult és ezért egy 100 köbméteres hidrogió- bust építenek. E létesítmény egyenletessé teszi a viznyo- mást a község minden részében. Balogh Ödön A fegyveres erőket ünnepeljük Szeptember 29-én az ország fegyveres erőit ünnepli né­pünk. Jó alkalom ez arra, hogy számba vegyük tettein­ket, s a megoldásra váró fel­adatok maradéktalan végre­hajtásán fáradozva a jövőbe tekintsünk. Az ünnepnapon szeretettel és hálával gondolunk a 48-as vörössipkás honvédekre, akik 1848. szeptember 29-én hősi küzdelemben szétverték és megsemmisítettek Jelasich ha­dfit, s ezzel nagy szolgálatot tettek a magyar nép szabad­ságának megvédésében. A pá- kozdi és sukorói dombokon a magyar néphadsereg dicső példaképei harcoltak, helyt­állásuk, az igazi ügy iránti odaadásuk ma is követendő. Szocialista hazánkban szep­tember 29. nemcsak a fegy­veres erők tagjainak, hanem az egész dolgozó nép ünnepe. Néphadseregünket ezer és ezer szál fűzi népünkhöz. Nemcsak azáltal, hogy a tisztek dolgozó népünk legjobb fiai. E kap­csolat legfontosabb szálai az alegységek, egységek katonái­nak közvetlen baráti viszonya az üzemek és termelőszövet­kezetek dolgozóival. Ahhoz, hogy a továbbiakban még fo­kozottabban megfeleljünk a velünk szemben támasztott kö­vetelményeknek, tovább kell erősítenünk azokat a szálakat, melyek bennünket katonákat a dolgozók millióihoz fűznek, Kerekes SriHeszter lamivel több jelentkezést hagy­tak jóvá. A káderképzést szol­gálja A marxizmus—leninizmus alapjai tanfolyam. Ezt 17 helyen készítették elő a pártszerveze­tek. A tervek szerint 35 helyen működik majd téli tanfolyam és sok látogatót várnak a propa­ganda-előadásokra is. Bővítik a villanyhálózatot Szánkon Szakköröket, tanfolyamokat rendez a nőtanács Drozdik Imre, az üzem egyik dolgozója a frissen sült vajas­kifliket szedi ki az új kemencéből. (Lakatos József felvétele.) Megkezdődött a szüret termelőszövetkezeteinkben Befejezés előtt u pár toktatást év előkészítése & M ÓS -jff ^ £ Korszerűsítették a sütőüzemet

Next

/
Thumbnails
Contents