Félegyházi Közlöny, 1961 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1961-10-20 / 42. szám

FMmn mm A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHAZI KIADÁSA Vezetőségválasztás a Kískunmajsai Fa- és Építőipari Kfsz-ben Á Kískunmajsai Fa- és Épí­tőipari Ktsz múlt héten tartotta meg vezetőségválasztó közgyű­lését. Szemes István elnöki be­számolójában vázolta az elmúlt három évben elért eredménye­ket. Elmondta, hogy a szövetke­zet 1957-ben alakult újra 37 termelő dolgozóval és 7 ipari tanulóval. A kezdeti vállalkozá­sokat nem kísérte mindjárt si­ker. Az egyes részlegeket sem tudták teljes egészében foglal­koztatni. így az évet veszteség­gel zárták. A következő évben azonban már 45 200 forint nyeresé­get értek el, s 1960-ban az asztalos, kőműves, festő és villanyszerelő-részleg egy­formán igen jó és jövedel­mező munkát végzett. Nye­reségük ekkor 207 300 fo­rintra emelkedett. Az 1961. évben a termelő mun­kát végzők létszáma 31, az Kiemelkedő eredmények gabonából és tejből, lemaradás baromfiból A városi tanács mezőgazdasá­gi osztálya megtárgyalta a tsz- ek 1962. évi termelési tervét. A jó gazdálkodás eredményekép­pen a tsz-ek. 62 vagon kenyér- gabonát, 3485 darab hízott ser­tést és 11 ezer hektoliter tejet adnak a népgazdaságnak. Ki­— Ügyeletes orvosi szolgálat október 21-én, szombat déli 12 órától 23-án, hétfő reggel 8 órá­ig dr. Tarjány Miklós. Rendel az Egészségházban. Lakása: Jó­kai utca 2. — Ügyeletes állatorvos ok­tóber 21-én, szombat déli 12 órától október 23-án, hétfő reg­gel 7 óráig dr. Wissinger László Batthyányi utca 2. Telefon: 3-0. — Találtak egy B—29 951. gyári számú és egy 15 873. gyá­ri számú férfikerékpárt, vala­mint a szovjet hősi emlékmű­nél levő parkban egy pár tor­nacipőt Igazolt tulajdonosaik átvehetik a, Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságon. — Kozmetikai tanácsadást és bemutatót tartottak Kiskunha­lason. A kétnapos bemutatón a forgalom 10 500 forint volt, 625 vevő vásárolt. A gyártól kikül­dött kozmetikusnő jó tanácsok­kal látta el a vevőket. Értesü­lésünk szerint Kiskunfélegyhá­zán is tartanak a közeljövőben hasonló tanácsadást. — Az alpári művelődési ott­hont 50 ezer forintos költséggel felújították. A nagyterem par­kettburkolatot, a falai és az elő­csarnok műanyagtapétázást ka­pott. — Az V. kerület választói ré­szére október 28-án 8—15 óráig Bokodi Béla tanácstag fogadó­órát tart Molnár Béla u. 28. sz. alatt. — A művelődési ház mező- gazdasági szakköre tsz-vezetők és mezőgazdasági szakemberek részére szakmai előadássoroza­tot szervez. Az első előadás ok­tóber 20-án, pénteken este 6 órakor lesz. — Felhívjuk olvasóink figyel­mét, hogy mai lapszámunkból a Községről községre című ro­vatunk anyagtorlódás miatt ki­maradt, ezért azt a jövő héten közöljük. Foío-pályásat A kiskunfélegyházi művelődési ház. futóklubja fotópályázatot hirdet két «'•makörben: 1. városunk, járásunk riete; 2. szabadon választott, de az élettel szoros kapcsolatban levő él­mények fényképezésére. Mindkét témakört külön értékelik és díjazzák, A képeket 18x24 cm-es méretben kell elkészíteni, de legalább a hosz- szabbik oldal 24 cm legyen. Bekül­dési határidő: október 30-ig a mű­velődési ház Irodájába. A képeket nyilvános keretek között november 1-én este 8 órakor bírálják el. A zsűri elnöke: Krisch Béla, a megyei íotoklub tagja lesz. emelkedő a Lenin Tsz teljesít­ménye, amely egyedül 28 va­gon kenyérgabonára kötött szer­ződést. Emellett 1050 darab hí­zott sertést ad át az Állatforgal­mi Vállalatnak. Ennek nagy ré­szét a közösből, míg 500 dara­bot pedig a háztáji gazdaságok­ból szándékozik megvásárolni. A szakemberek megállapítot­ták. a tsz-ek még mindig nem eléggé intenzívek a baromfite­nyésztésben. A jövő évi elő­irányzott 74 vagonos baromfi­tervből mindössze 4 vagonnal terveztek a tsz-ek és így a 70 vagonos tervnek a teljesítése a háztáji gazdaságokra hárul. A városi tanács, illetve a mező­gazdasági osztály mindent el­követ, hogy a tsz-ek a baromfi törzsállományt növeljék. utánpótlást 10 ipari tanulóval biztosítják. A nem termelő ál­lományú dolgozók hatan van­nak. összesen 57 embert fog­lalkoztat így a szövetkezet. Ke­resetük átlag havi 1650 forint. Ez évi termelési tervük 2 800 000 forint, amit az év végéig mara­déktalanul teljesíteni is tudnak. A bizottságok beszámolói után megindult vita során felszólalt Varga Antal, a községi pártbi­zottság titkára is, aki méltatta a vezetőség és a tagság jó mun­káját. Kiemelte, hogy a vezető­ség karöltve a tagsággal, min­den külső támogatás nélkül, csupán saját erőre támaszkod­va virágoztatta fel a szövetke­zetét. Örömmel állapította meg-, hogy a községben működő három ktsz külön pártszer­vezete is megerősödött és nagy része van abban, hogy mind a három szövetkezet­ben szíves-örömest dolgoz­nak és szépen keresnek a munkások. A titkosan megejtett szava­zás eredményeként az elnök továbbra is Szemes István ma­radt. A vezetőség és a bizottsá­gok összetétele is lényegében maradt a régi. A tagság úgy látta, hogy a kipróbált erőkkel biztosítani tudja a szövetkezet további fejlődését. H. I. Megbüntették a kontárokat Figyelmeztető cikkünk nem vezetett eredményre, a kontá­rok tovább folytatták káros te­vékenységüket. Az iparügyi ha­tóság kénytelen volt tehát eré­lyesebb figyelmeztetést alkal­mazni a kontárokkal szemben: id. Asztalos Mihályt fuvaro­zásért 1200 forint, id. Katona Imrét fuvarozásért 300 forint, Nagy Lajos János paikettázót 200 forint, Kiss Dezső szobafes­tőt és Palásti Pál kőműves se­gédet 150—150 forint, Nemcsak Mátyás, M Szabó János és Ko­vács Gyula kőműves segédeket 100—100 forint pénzbüntetésre ítélte. a Qiiírjíok kiálLíláia Kiskunfélegyházán a bélyeggyűjtők már több éve szervezett klubéletet élnek és minden évben megrendezik kiállításukat. Eb­ben az évben a művelődési házban rendezték meg október 1—8- ig igen értékes bélyegkiállításukat. Most első ízben csatlakozlak hozzájuk a gyufacímke-, érem-, pénzritkaság-, papírszalvéta-gyűj­tők is. A nyitvatartás ideje alatt több ezren keresték fel a művelő­dési házat és gyönyörködtek a gyűjtők ízlésesen elrendezett tab­lóiban. A félegyházi gyűjtők mellett a kiskunhalasi bélyegesek is részt vettek a kiállításon és értékes díjat is nyertek. A gyűjtők közül Pocsai Antal, Hallend a István, Bujdosó György, Almai Gyula és Ürmös János kapott elismerő oklevelet. Megélénkült a cipőgyári KISZ munkája A Kiskun Cipőüzem KISZ- szervezete egyike a legjobban dolgozó szervezeteknek. Nyáron a fiatalok társadalmi munkában vettek részt. Jól megszervezték a politikai oktatást, amelyben minden fiatal benevezett. Tag­gyűléseiket pontosan megtart­ják, s igen nagy népszerűség­nek örvend a vasárnap délutá­nonként megrendezett szellemi öttusa és totó. Rövidesen meg­szervezik a kultúrcsoportot is. Két héttel ezelőtt két ifjúsági brigádot alakították, amely a szocialista brigád címért küzd. és már igen szép eredményeket is ért el. A SZURKOLÓKNAK Megyei bajnoki mérkőzések FORRNAK A BOROK A zt már tudja minden- ki, hogy az idei szőlő­termés a tavalyihoz viszo­nyítva mennyiségileg rosz- szabb, minőségileg azonban jobb. Nagyobb a cukortar­talma, erősebb a szeszfoka. Erről az erősebb szeszfok­ról, annak hatásáról és kö­vetkezményeiről akarok né­hány elrettentő példát be­mutatni. az elmúlt hét ese­ményei közül. A főszereplők ismert félegyházi lakosok, nevüket azért nem említem, mert azt tartom, elég mind­egyiknek a maga baja. Még­is szeretném, hogy ha ez a kis írás eljutna az illetőkhöz és józan pillanatukban be­látnák. helytelen cselekedetü­ket. A. A.-nál újra visszatérő jelenség a botrányos utcai csendháborítás. N. J. szintén az utcán, nagy lárma köze­pette szeretné rendbehozni felborult családi békéjét, mi­közben éjjel hiányos öltözet­ben szétzavarja családját. K. I. és Sz. I. az egyik ital­boltban annyira a pohár fe­nekére nézett, hogy súlyos testi sértés lett a következ­ménye. Cs. D. a Kossuth ut­cán egy pádon fekve, ruhája rendetlenségével botránkoz- tatta meg a járókelőket. S orolhatnám tovább: B. L. előbb elüldözte a feleségét, felaprította az ágyat, legutóbb saját édes­anyját verte véresre, aki nem mert fia ellen feljelentést tenni. Z. P. ittas állapotban botrányt okozott, és így to­vább. . i Ebből a néhány példából is látható, hogy nem minden­kinek öröm az, ha nagyon „fokosak” a murcik. Múlt heti esti sétánkon láttuk, mi­lyen szépen, kulturáltan, em­berien szórakozik a város la­kossága. Ez az írás pedig be­mutatja. hogy nem minden ember egyforma. Vannak még túlkapások és mérték nélküli szesztestvérek, főleg a zugivók között. Ezek azt gondolják és úgy is érzik, hogy körülöttük forog a vi­lág, és a rendőrség csak azért van, hogy az ő családi per­patvaraikat intézze. /em gondolják, hogy milyen káros ez a vi­selkedés a hozzátartozó csa­ládtagokra, a környékbeli la­kókra? S azt, hogy mennyi­vel helyesebb lenne ezeket szűk családi körben és jó­zan fejjel elintézni? Tóth Miklós N Félegyházi Vasas—Izsák 1.0 (1:0) A mérkőzés nagy részében Rado­mics sérülése miatt tíz emberrel ját­szó Vasas főleg kitűnő védelmének köszönheti a két bajnoki pontot a valamivel többet támadó, de tehe­tetlen csatársorral rendelkező Izsák ellen. A félegyháziak kaptak előbb lábra és Sahin már az ötödik percben csak a kapussal állott szemben, de a rövid, sarokra tartó lövését hárí­tani tudták. Néhány percre rá Ra- domicsot térden rúgták és kényte­len volt elhagyni a játékteret. Vál­tozatos játék után a 17. percben Martinovics a védőktől szerzett lab­dájával Sahint szöktette, az a jó ütemben futó Klimcsókhoz továbbí­tott, akinek nagy lövése a mérkőzés sorsát eldöntötte. A félidő végéig Izsák próbálkozott eredménytelen támadásokkal. A második félidőben újra a Vasas kezdett jobban és Klimcsók teljesen tisztán állva a kapussal szemben, nem tudta kihasználni nagy helyze­tét. Radomics is visszatért bekötött térddel, de a játékba már nem tu­dott beleavatkozni. Nagyjából a két tizenhatos között folytatódott a mér­kőzés enyhe izsáki fölénnyel, gól­veszély nélkül. A Vasas együtteséből az egész közvetlen védelem kitűnően játszott Felhívás Az ügyeletes orvosi szolgálat szom­bat déli 12 órától hétfő reggel 8 óráig tart kizárólag sürgős esetben. Sürgős ellátásra szoruló betegek szombat délután 3—5-ig, vasárnap délelőtt 9—11 óráig jelentkezhetnek kezelésre. Ez időn túl csak életve­szélyes esetben áll az ügyeletes or­vos rendelkezésre. Gyógyszerfel­írást minden beteg saját körzeti or­vosával végeztesse el. „Önkiszolgálták" magukat Sz. F.-né és K. Ilona társa­dalmi tulajdon sérelmére elkö­vetett lopás miatt került a bí­róság elé. Sz. F.-né a 2102 szá­mú fűszerholtban a kiválasz­tott árut fizetés nélkül akarta elvinni. K. Ilona pedig a 312-es vegyesboltban választott ki ma­gának egy nylon kendőt, s azt zsebbe téve „elfelejtett” fizetni. Azzal védekezett: be akarta je­leníteni, hogy nincs mála pénz, s majd a kővetkező napokban kifizeti. Nehéz elhinni az ilyen utólagos állítást. és fő részesei a győzelemnek. A fedezetek közül Cseh nyújtott átla­gon felüli teljesítményt, a tartalé­kos csa^rsorból senki sem emel­hető ki. Az ifjúsági csapatok mér­kőzését nagy fölénnyel nyerte a félegyházi együttes 7:0 (4:0) arány­ban. Kecskeméti Dózsa II.— Fél egyházi Honvéd 2:1 (1:1) A Dózsa tartalékcsapata megérde­melten győzött a még mindig szét­eső játékot nyújtó Félegyházi Hon­véd ellen. A vasárnap sportja Vasárnap — október 22-én — az eredeti sorsolástól eltérően Tisza- kécskét látja a Vasas csapata baj­noki mérkőzésen vendégül. A vá­logatott mérkőzés miatt a találkozó­ra délelőtt kerül sor a Vasas sport­telepén. A mérkőzés kezdete fél 12 óra. Az ifjúsági csapatok mérkő­zését 10 órakor kezdik.-A N/A SMAjeJ& SZÜLETTEK: Juhász Erzsébet (anyja neve: Víg Ilona), Ipacs Mi­hály (Faragó Etelka), Kovács Árpád (Szécsényi Mária), Adorján Ibolya (Berczeli Lidia), Pintér Anna (Para Anna), Czeglédi-Nagy Gabriella (Sza­bó Irén), Dobák Erzsébet (Gulyás Erzsébet). Hegedűs Imre (Balogh Etelka), Rácz Rozália (Piroska Ag­nes ), Fricska Tibor (Bajnóczi Má­ria), Szűcs Mihály (Paksi Luca); Csűri Rozália (Csenki Rozália). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Ki­rály János és Kürtösi Irén, Fekete József és Fekete Erzsébet, Szabó Jó­zsef és Fehér Katalin, Kerekes Fe­renc és Zelei Kornélia, Csáki László és Túri Erzsébet, Kosztor József és Fekete Anna, Révész Ferenc és Jel­űnek Matiid, Horváth Károly és Jaksa Erzsébet. MEGHALTAK: Jókai József 60 éves, Kürti Orbán 65 éves, Kiss Sándor 75 éves, Tóth Istvánná Zsol­nai Emilia 71 éves, Tóth Ferencné Steiner Anna 29 éves. FÉLEGYHAZI KÖZLÖNY \ Magyar Szocialista Munkáspárt viskunfélegyhazi Járási és Városi bizottsága, a járási és városi tanács lapjai A Petőfi Népe kiadása« Szerkeszti a szerkesztő bizottság; eielős szerkesztő: Weither DánieL Felelős kiadó: Mezei István. Szerkesztőség és kiadóhivatal! -skunféiegyháza. Szabadság tér 7» Telefon: 1-15 és 2-61 A lapot árusításban a félegyházi járási postahivatal terjeszti. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét; •» Tei,s 15—29. 27—iß • • 2».­I V:W

Next

/
Thumbnails
Contents