Félegyházi Közlöny, 1959 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1959-09-11 / 37. szám
Világ proiciúriai, egvesuf/efefc ' Ara 60 fillér évfolyam, 37. szám A PETŐFI NÉPE FÉLEGYHAZI KIADASA Kiskunfélegyháza, 1959. szcpl. 11. Megkezdődtek az őszi vetések a félegyházi határban Aliért nem tartják magukat as egyéni gazdák a régi közmondáshoz ? Az őszi vetőszántásokkal egyidejűleg a vetések is megkezdődtek a félegyházi határban. A hét elején a tsz-eknél kb. 250 —300 kh, az egyénieknél 60—80 kh vetőszántás volt elvégezve, őszi mélyszántást ez ideig a tsz-eknél 300 holdat végeztek el, az egyéniek őszi mélyszántást még nem végeztek. A Lenin Tsz már 17 kh területen elvégezte a vetést, az egyénieknél Gulyás Ferenc Csanyi úti lakos volt az első. aki földbe tette a magot. Hétfőn két kh rozsa volt elvetve. Ha az arányokat nézzük: a tsz-eknek 1600 kh, az egyéniéknek tízezer kh őszi kalászosa lesz, s az utóbbiból négyezer kh a rozsvetés. Igen elgondolkoztató számok ezek, hiszen a parasztember régen azt tartotta, hogy „Kisasszony napján úgy jó, ha a rozsok zöldek”. Már pedig a fentiek azt mutatják, hogy a jelzett napra még földbe sem került a vetések legnagyobb része. Azt mondják, a jorgazdát nem kell sürgetni, tudja az, mit mikor kell elvégezni. De ha arra gondolunk, hogy a száraz évszakot rövidesen az esős követi, minden okunk megvan arra, hogy felhívjuk a gazdák figyelmét: az idei jó termés alapFeleiösségteljes loiadcu A járás és a város párt-alap- «zervezetei e Uuuap folyamán tartja* a vezetőség újjavatasz- tasat. i'aa-aid^szoi *eze*om* ezzel is hozzájárulnák a párt- kongresszus munka janoz, hiszen uz atapszervezcic» választják meg azokat a küldötteket, akik részt vesznek a felső bt) pártszervek partértekczletcin cs ott megvitatják azokat a tcmmaló- kat, melyek cio obre viszik egész gazdasági, politikai életünket. A mostani taggyűlések tehát újabb határkövet jelentenek partunk életében. Nemcsak számot vetnek az eddigi eredményekkel, hanem meghatározzák a szocializmus építésének konkrét tennivalóit. A vezetőségi beszámolók a legtöbb helyen már készen vannak. A beszámolók meghatározzák, hogy a pártszervezeteknek tovább kell erősíteni kapcsolataikat a tömegekkel, mozgósítaniuk kell a párt politikájának végrehajtására. Hatuutatuak arra, hogy a párt elölt álló legfőbb feladat a szocializmus építésének további fokozása. Pártunk, de egész népünk életében nagy jelentősegg van az előttünk álló pártkongresszusnak. Pártszervezeteink munkáját a pártonkívüli tömegek is nagy figyelemmel kísérik, mert jól tudják, hogy a pártszervezetek aktív tevékenységétől nagyban függ a község jövője, előrehaladása. A kongresszus pedig éppen ehhez a munkához ad majd újabb lendületet, útmutatást, amely végső soron kihat az egész társadalom életére. Alapos, meggondolt előkészítő munkát kell végezni pártszerve- •etelnknek. Csak erős, jól felkészült vezetőségek tudják a párt- szervezetek tagságát helyesen Irányítani, s a pártonkívQUekkel együtt, a dolgozó nép érdekében álló nagy feladatokat, a szocializmus építésének nagy munkáját becsülettel elvégezni. X. J. ja a gondos, idejében végzett munka volt. Hasonlóan kell gondoskodni a jövő évi kenyérnek- vaióról, ez az- egyéni és az államérdek is. Reméljük, a következő napokban meggyorsulnak az őszi szántási, vetési munkák és legközelebb már erről adhatunk hirt az újságban. Szorgosak a tsz-asszon\oh Megalakult a nőbizottság a félegyházi Vörös Október Termelőszövetkezetben. Az asszonyok munkatervében szerepel egy háztartási tanfolyam, kézimunka és szabás-varrás szakkör. Indítanak egy egészségügyi előadássorozatot is. amit dr. Sze- lényi Ilona orvosnő fog tartani. Az elindulás sok jó reménységgel és eredménnyel biztat. Dicséretre méltó munka folyik a Vörös Csillag Tsz-ben is. Háziasszonyok, akik nem tagjai a tsz-nek, szintén kiveszik részüket a munkából. Eddig 1100 darab csirkét, 400 libát, 75 kacsát, 50 pulykát keltettek és nevelnek nagy hozzáértéssel és szorgalommal. Dicséretet érdemel a kertész brigád is. Kocsis Józsefné 8 gyermekes anya, Hideg Jánosne, tíarna Gáspárné, Szabó Imréné, Drozdik Lászlóné, Tóth Rozália és Tóth Erzsébet állandóan a kertészetben dolgozik kiváló eredménnyel. Kovács Jánosné — szintén 8 gyermekes anya — a sürgős gazdasági munkák idején férje helyett 120 sertést gondozott. Keze alatt a hízók gyönyörűen fejlődlek. Kovács Lászlóné 150 anyajuh gondozásában, fejesében, a bárányok nevelésében segített szép eredménnyel. A gyapjútermelést 127 százalékra, a báránynevelést 112 százalékra teljesítették:. A tsz asszonyai a munka minden területén kiválóan megállják a helyüket, ezért elismerés es köszönet illeti őket. <VmWWW»W»VV'AVWVVVIWi< Egészséges ivóvízhez jut Kiskunmajsa Befejezés előtt áll a kiskun- majsai törpevízmű utolsó szakaszának építése, mely a mellékutcák jelentékeny részét is bekapcsolja a hálózatba. A felmerült költség 842 574 forint, ehhez az érdekelt utcák lakói 100 000 forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá. A hét és fél kilométeres hálózat, mely hosszú időre biztosítja a község egészséges vízzel való ellátását, október 22-én a község felszabadulásának 15. évfordulója alkalmával kerül átadásra ünnepélyes keretek között. Gátér kosáéig a fejlődés útján Gátér községben a napokban aktíva-értekezletet tartott a termelőszövetkezeti fejlesztési bizottság. Tudvalevő, hogy a község összes szántóterületének 60 százalékán a már meglevő három tsz gazdálkodik, s az összes családok 45 százaléka a közös gazdálkodás útjára lépett. A meglevő tsz-ek idei eredményei — mint az értekezlet megállapította — ismét a nagyüzemek fölényét bizonyítja. A helyi tsz-ckben az átlagtermés lényegesen meghaladja az egyéniekét. De ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen pl. a Béke Tsz-ben 160 kg műtrágyát, használtak fel holdanként, kihasználva a legkorszerűbb agrotechnikát. A fejlesztési bizottság elsődleges feladatának tekinti a tavasz- szal belépő tsz-tagokkal való elbeszélgetést, hogy már most az őszi munkák zökkenő nélkül megindulhassanak. L. T. of oárrsxi nő-tanács tizenkét előadásból álló előadás- sorozatot indít. Az előadásokat kéthetenként tartják a tanácsháza kistanácstermében. Az első előadás szeptember 14-én du 6 órakor kezdődik. A címe „Hogyan segítsük gyermekeink iskolai munkáját és hogyan szervezzük meg szabadidejüket” Előadó Szemlér Sándor, a leány gimnázium igazgatója. Minden érdeklődőt szeretettel vár a nőtanács vezetősége. Hamvas, szép őszibarack-szállítmányok indultak el a Uiskunmajsai állomásról Csehszlovákiába cs uiá* nyugati országokba. A közeli Csólyospálos község lakói termelték ezeket, a képen is látható, alma nagyságú őszibarackokat, s külön büszkeségük, hogy a megyéből az elsők között szállítottak exportárut ebből az értékes gyümölcsből. — Képünkön} hűtő-vagonba rakják az export-őszibarackot. (Szántó Tibor felvétele) Üvegház a Kiskun Napokon Röviden már beszámoltunk arról, hogy a Községgazdálkodási Vállalat kertészete a Kiskun Ragokon I. és ff. díjat nyert csoportjában. Az I. díjat a mezőgazdasági bíráló bizottságtól, a II. dijat pedig az ipari csoporttól. A közönség körében is nagy sikere volt a kiállítás területén felépített kis üvegháznak, a máról-holnapra odavarázsolt rengeteg szebbnél szebb virágnak. Mindennap reggeltől estig való ságos búcsújárás volt a virágok birodalmában, de nemcsak nézők, vásárlók is sűrűn jelentkeztek. Mire egy-egy cserép virágot becsomagoltak. a vevő a szaktanácsot is megkapta, hogyan gondozza. ápolja, nevelje tovább majd otthon a kertészek büszkeségét. Alig győzték pót tolni az eladott vi♦ ragokat. Utánpótlás volt bőven, a tele-* pen lévő üvegházak tömve ‘ vannak virágokkal és ' épül már az új, az eddi* gieknél sokkal na* gyobb üvegház is, hogy a következő időkben még több, és ha lehet, még szebb virágokkal tegyék szebbé «í-i rosunk lakóinak éle* tét, háza táját. T.-S. Megbüntették a tejhamisítókat A Minőségvizsgáló Intézet ellenőrzést tartott a félegyházi tejpiacon. Az ellenőrzés során igen sok hamisított, felvizezett tejet találtak. A hamisított tej árusítóit feljelentették a városi szabálysértési előadónál, aki tejhamisításért Szikora József, Páka 5, sz. alatti lakost 100 forint. Diák Imréné, 648 a tanyaszám alatti lakost 200 forint, Dobák Mihály, Szegedi út 1059. sz. alatti lakost 100 forint. Kocsis Imréné, Bankfalu 7. sz. alatti lakost 250 forint, Kiss Józsefné, Belső-Fe- rencszállás 956. sz. alatti lakost 150 forint, Karsai Gáborné, 517. tanyaszám alatti lakost 300 forint, Lajos Falué, Páka 23. sz. alatti lakost 250 forint, Mészáros I.ajosné, Belső-Ferencszál- lás 958. sz. alatti lakost 150 forint. Ficsor Imréné, Közelszőlő 53. sz. alatti lakost 100 forint pénzbírságra ítélte. Valameny- nyit 50—50 forint vizsgálati díj megfizetésére is kötelezte. t. m. Tanfolyamok a háziasszonyoknak A félegyházi hőtanács a múl .♦években már nagy népszerűség ire szert tett tanfolyamokhoz ha |sonlóan ez évben is megindítj la szabás-varrás tanfolyamot é Í *a kézimunka (necc) tanfolyamál A szabás-varras tanfolyan hétfőn délután 5 órakor kezdő I Jdik a ndítanács (volt Korona épület, I. emelet) helyiségében A tanfolyam hat hónapig tari s részvételi díja havi 50 forint A kézimunka-tanfolyam ha ♦ hetes, részvételt díja 45 forint I Jelentkezőket még elfogadnak fbár megfelelő terem hiányábai fcsak korlátozott számban vesz Inek fel hallgatókat. Mindké | tanfolyamnál kilátás van arra Jhogy a sikerrel vizsgázók a Há Iziipari Szövetkezet révén bizo Inyos munkaalkalomhoz is jut ínak. fióruMi ii k év a diivHójá sí VASÁRNAP DÉLELŐTT tartotta 11. évnyitóját a „Szocialista kultúráért” oklevéllel kitüntetett félegyházi középiskolás vegyeskar. Kapus Béla ének— zenetanár, kórusvezetö megnyitó beszédéből megtudtuk, hogy a női karba máris 60 leány jelentkezett, egyenruhájuk viszont csak 45 van. De megtudhatták az új jelentkezők azt Is, hogy szigorú és komoly követelményektől függ az énekkari tagság, és nem elég, hogy valaki j óhangú énekes legyen, kifogástalan magatartásé, kiváló ta- nu'ónak is kell lenni, EBBEN A TANÉVBEN különösen sok munka vár a kórusra. A Móra Ferenc Gimnázium 150 éves jubileumi ünnepségei, fel- szabadulásunk 15 éves évfordulója, a tanácsok megalakulásának 10 éves jubileuma, az évenként megrendezett szokásos hangversenyek, az évi rendes rádiószereplés, a nyári hangver- senykörút és lehet, hogy végre megvalósul a régi, dédelgetett tervük: egy külföldi hangver- senykörút, amelyet az utolsó pillanatban az 1956-os ellenforradalom hiúsított meg. KÍVÁNJUK IFJÜ DALOSAINKNAK.'hogy terveik valóra vájjanak- Megérdemlik, mert sokat adtak a város kulturális j életéhez, mert a legnehezebb j időkben is megálltak helyüket, j akkor, amikor a sok félreveze- j tett fiatal még nem találta a he- I lyes utat, ók már ott álltak a | szovjet hősi emlékműnél és kö- ] szöntötték a szovjet katonákat, { akik másodszor is felszabadítót- j ták hazánkat. ] MEGÉRDEMEL MINDEN di-j ésérelet és minden támogatást j az a szívvel-lélekkel végzett j kultúrpolitikai munka, amelyet ] az iskolai munkán felül vállal- ] nak. | T. M. 1