Félegyházi Közlöny, 1958 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1958-10-31 / 43. szám

mmm köm A PETŐFI NEPE FÉLEGVHAZI KIADÄSA VWWAV>A/W<V>W Olvasóink írják — Ügyeletes orvosi szolgálat november 1-én, szombat deii íz órától november 3-án, hétfőn reggel 8-ig dr. Kraján Vince. Rendel: Iváriyi Sándor utca 2. Lakása: Dózsa György utca 1. — November 5-én, szerdán este Félegyházán, a Móra Fe­renc Kultúrotthonban a kecs­keméti Katona József Színház művészei vendégszerepeinek. Kálmán Imre nagysikerű ope­rettjét, a Cirkuszhercegnőt ad­ják elő. Előző előadásukon, az Úri murit telt ház előtt ját­szották. — A Népek Barátsága Hét keretében az MSZBT képkiállí­tást rendezett a kultúrotthon­ban, amelyen a szocializmus országainak életét mutatták be. Sós József né tanárnő »A nagy Kína« címmel tartott előadást »ugyanebből az alkalomból. — Érdekes ifjúsági előállást rendezett a TIT Félegyházán. »Az önnevelés« címmel megtar­tott előadásnak több mint 700 részvevője volt, legnagyobbrészt az ifjúság köréből. Ez is mu­tatja az érdeklődést a hasonló témák iránt. Reméljük a hasz­nos előadást több is követi majd. — A fél egy házi tanács bejá­rati folyosóján fényképes, gra- fikonos tablókból összeállított szemléltető anyagot helyeztek el, amely a megye, a város fej­lődését mutatja be a számok tükrében. A tanácsnál megfor­duló dolgozók érdeklődéssel né­zegetik a kiállítást. — Ügyeletes állatorvos no­vember 1-én, szombat déli 12 órától november 3-án, hétfőn reggel 7 óráig dr. Kiss Lajos, Héderi Antal utca 25. Telefon: 290. ÚTTORO HÍRADÓ ((Jutám éj aáUozafói a eui fiatunk élete i A mi csapatunkat a szeptem­ber cs október hónap szorgal­miam úttörő munkában találta. En a nyolcadikos »Bagoly« őrs Vezetője vagyok, ennek életéről Számolok be. Eddig már öt összejövetelünk tvolt. A foglalkozást a KIMSZ- indulóval kezdjük. Ezután a cajvezetö ismerteti az illemsza­bályokat és a helyes étkezés módját. A magyarázatot figyel­mesen hallgatják a pajtások. Felragyog a szemük, jönnek a csatakiáltások. Felhangzik a Bács megyeiek csatakiáltása: •>Dtrr bele, durr bele, rá bele, bele, hajrá, hajrá Bács megye!» Ezután következik az írás, még­pedig titkos írás. Egyetlen őrsi ayülcsről sem maradhat el az ■éneklés. Az egyik pajtás halkan elkezdi énekelni: »Jó időben, rossz időben...«, s a többiek máris belekapcsolódnak. Tiszta, csengő hangon, mosolyogva, vi­dáman énekelnek. De telik az idő, s még hátra van a csomó­zás. Befejezik hát a dalolást, s elő a kötelekkel. Egymásután csinálják a különféle csomókat. A jó munka után jön a játék, ami már jelzi, nemsokára vége az őrsi gyűlésnek. A játék után a pajtások sorakoznak, s az előbb még hangos terem elcsen­desül, kiürül. A pajtásokat az úttörőszerve­zet hazaszerető emberekké ne­veli. A mi úttöröszervezetünk is bekapcsolódott a Forradalmi Nyomolvasók táborába. Műkö­désünket már megkezdtük. Vol­tunk régi kommunistáknál, ahol sok értékes adatot gyűjtöttünk össze. A kutatást fényképezéssel 7 óúo-dmuik 409 boixLjq. Lakója. kötöttük egybe. A képekkel a Hősök Könyvének lapjait fog­juk majd díszíteni.. Sok hasznos elméleti és gyakorlati dolgot ta­nulunk, hogy eredményesebben tegyük le a II. próbát. Nagyon vidám, változatos a mi csapa­tunk élete. Kocsis Károly, 1455. sz. úttörőcsapat őrsvezetője flórom szerencsétlenség Pál János, Petőfi tér 13. sz. alatti lakosnak a keze tolatás közben beszorult az autó sarká­hoz. A kocsi a gyűrűs ujját le­szakította. Németh László, Holló Béla utcai lakost a Bercsényi utcá­ban egy vontató elütötte. Sú­lyos sérülésekkel szállították a mentők a városi kórházba. Balogh Ferenc 17 éves kis- kunmajsai fiúnak a körfűrész levágta a kezét. A mentők be­szállították a félegyházi kór­házba, ahol a szerencsétlen fiú alsókarját amputálni kellett. FÍXEGYHAZI KÖZLÖNY MSZMP Járási Bizottság lapja A Petőfi Népe f elegy házi idadasa Felelős kiadó: Kiszely István Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség es kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Szabadság tér 2. Telefon: 1-43 Tajti Istvánul, Illésházl u. 10. — Nemrégiben a városi kórház nőgyó­gyászati osztályán volt kezelésen és kivizsgáláson. Arra kér bennünket, hogy tolmácsoljuk a maga és be­tegtársai nevében háláját és köszö­netét a kórház Személyzetének, mely­nek ezúton teszünk eleget. Táj ti­nónak üzenjük, hogy a levelében említett problémát is megvizsgál­juk. „A trombitás szomszédai’’ aláírás­sal a Közlöny október 24-i számá­ban Csendháborító címmel megje­lent kis írásra érkezett reagálás. Ebben a többi közt ect írják: „Mi­kor mint pedagógusok a fárasztó munkából hazamegyünk, csendre, nyugalomra vágyunk. E helyett har­sonával és hegedűvel próbálgatott skálázás fogad bennünket. Ez így megy délben és este legalább fél 10 óráig. Mi szeretnénk békésen egy­más mellett lakni a Borbély test­vérekkel. Kértük őket, akkor gya­koroljanak, amikor iskolában va- gyun, sőt a KISZ-ben termet is biz­tosítottunk B. J. részére, ö erre> azt a választ adta. hogy akkor gya-J kőről, amikor neki tetszik. Továbbra r is a skálázó hang fogad bennünket délben és este egyaránt. A ház la­kóinak is szüksége van nyuga­lomra és békés egymás mellett élésre. Ez az érem másik oldala” — írják az aláírók. A szerkesztőség a személyi dol­gok mellőzésével, amely a felek vitája során kissé előtérbe került — azzal szeretné lezárni a maga ré­széről az ügyet, hogy valóban csak a teljes egyetértés segíthet a bajon. Csak a kölcsönös megegyezés, az egymás munkája iránti tisztelet ál­líthatja helyre a jelzett ház nyu­galmát. Reméljük, meg lesz rá az akarat és hajlandóság. ^Oáf aiídóytjíít és. PETÖFISZÁLLASON vasár­nap választói gyűlés volt. Bor­bély elvtárs, megyei tanácstag­jelölt a beszámolóban ismer­tette a község múltját, a 13 év alatti fejlődését és a következő évek terveit. A választói gyű­lésen 150 dolgozó vett részt, Vidám élet zsibon gott a Dózsa Gy. ut­cai óvodában, ami­kor meglátogattuk az odajáró 90 csöpp­séget. A »kicsik« ép­pen a kistáskákat bontogatták a lili­puti asztalkák mel­lett, kíváncsian, hogy ugyan mit cso­magoltak az anyu­kák tízóraira? A másik szobában a »nagyok« egy tán­cot is eljártak tisz­teletűnkre. Felszabadulás előtt a meglevő 1—2 óvo­da is »sok« volt, ma a városban levő 7 óvoda 342 férőhelye is kevésnek bizo­nyul. A férőhelyeket 120 százalékra ki­használva, 409 gyer­meket vettek fel és 213 azoknak a szá­ma, akiket vissza kellett utasítani, pe­dig ezek között 90 olyan gyermek van, aki jövőre már is­kolába jár. Ez a nagy érdek­lődés vezette a vá­ros vezetőségét ar­ra, hogy a legzsú­foltabb Dózsa Gy. utcai óvodát 100 000 forint költséggel ki- bővítse, egy új, 10x6 méteres ■ terem hoz­záépítésével kényel­mesebbé, tágasabbá tegye. Ugyanakkor bővítik az óvónői lakást és majdnem 20 méterre nó meg a folyosó hossza, hideg-meleg mos­dót, 4 kicsi angol \VC-t kapnak az apró emberkék. Lehet, hogy egy­szer sorra kerül en­nek az óvodának a története is a »Fél- egyházi körsétáké­ban, de én most né­hány mondatban megelőzöm. Elmon­dom, hogy ezt az épületet a huszas években a város szervezett munkásai munkásat! honnal: építették, mert ad­dig a füstös kocs­mákban kellett ösz- sze jöveteleiket tar­tani. Az épitőmun- kások munkával, a többi szakmák dol­gozói tcglajcgyiik­kel, pengőjükkel já-* rultak hozzá a fel» építéshez. Még az utcán sorakozó nyárfákat is mi ül« tettük. A Horthy-rendszer minden térítés nél« kül kisajátította és leventeotthonnak rendezte be. Felszabadulás után átalakították óvoda-> nak cs most a régi szervezett munka* sok állal megalapo­zott, a mai városi tanács állni kibőví­tett és kényelmessé tett helyiségekben száll a nóta, vissz-< hangzik a kedves gyermekkacaj. T. M. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 15—29, 25—IS Felelős vezető: Szilcs Béla Igazgató Félegyháza sportja Bírósági ítéletek A járásbíróság Bibok Jánosné sz. Kovács Rozália városföldi lakos vádlottat bűnösnek mon­dotta ki kisebb mennyiségű ter­mékmennyiséggel elkövetett ár­drágító üzérkedés és hamis ta- núzásra való rábírás tekinteté­ben és ezért őt nem jogerősen 8 hónapi börtönbüntetésre ítélte. A vádlott 1957. évi június és július havában több alkalommal, összesen 82 darab csirkét szállí­tott Budapestre magasabb áron való értékesítés végett. A járásbíróság Búza Balázsné Ajtai Anna kiskunfélegyházi la­kos vádlottat bűnösnek mondta ki 600 forintot meg nem haladó lopás bűntettében és ezért őt nem jogerősen 3 hónapi börtön- büntetésre ítélte. Vádlott 1957. augusztus 31-én a kiskunmajsai vásáron Csendes Józsefné kar­ján levő szatyorból, ennek 280 forint készpénzt tartalmazó pénztárcáját ellopta. A sértett a lopást észrevette és így a vád­lott cselekménye nyomban le­lepleződött. Orosházi Kinizsi—Fólegyházi Építők 1:0 (0:0) Majdnem meglepetés született va­sárnap Orosházán. A jól játszó és szervezetten védekező Építők csak egy balszerencsés góllal kapott ki a bajnokjelölttől annak saját ott­honában. Az első félidőben valamivel töb­bet támad az orosházi csapat, de az Építők jó taktikával és Cseh ki­tűnő védésével minden támadást hárítanak. A második félidőben mindkét csapatnak akad néhány gólhelyzete, Nagy balszerencsére az egyébként kitűnően védő Csen egyetlen hibá­jából a 16. percben Orosháza gólt szerez s ez az egyetlen gól elég volt a győzelemhez. Jó és lelkes látékáért az egész csapat dicséretet érdemel, külön ki kell emelni a góltól eltekintve ki­válóan védő Csehct és az összekötőt játszó Szabó HL •'átékát. Félegyházi Honvéd—Kiskunhalasi MÁV l:9 (0:0) A nagy lelkesedéssel játszó és kitűnően védekező halasi csapat csaknem meglepetést csinált. Az első félidőben a sokat pepe­cselő és szél ellen játszó Honvéd támadásai nem tudnak kibon takozni a keményen játszó halasi védelem­től. Egyetlen szép lövés ment a halasi kapura, ezt a kapus bravú­rosan hárította. A második félidőben nagy fö­lénybe került a széllel támogatott Honvéd, de rossz taktikával a belső támadásokat erőltették és a szer­vezetten védekező halasiak minden támadást hárítottak. Mór-már úgy látszott, sikerül a vendégcsapatnak döntetlenre kihúzni a mérkőzést, famikor a néhány perccel a befeje­zés előtt Várszegi 20 méteres bőm­FÉLEGYHÁZI KÖRSÉTA A félegyházi tanács nem adta fel a har­cot. A gimnázium léte­sítésének »sürgetése és bővebb eszközlése« ré­vén elérte, hogy a ná­dor az »újonnand be hozott kissebb Gymna­sium« működéséhez, személyi költségeihez hozzájárult. Minden költség a város pénz­tárát terhelte, 1810. márc. 10-én mégis jegyzőkönyvbe foglal­ták. hogy a nádor A régi kisgimnázium »ezen Kegyelmes Re- solutiójáért alázatos köszönetét tészen ezen Tanáts Széke«. — Volt gimnáziumunk. Meg­vetették a mai Móra Ferenc Gimnázium alapját s ez az iskola az 1959—60. tanévben másfél évszázados fennállásának megün­neplésére készül. Petőfi gyermekkorá­ban a felegyházi kis- gimnáziumban 4 pro­fesszor 94 ifjút taní­tott. Ennek fele fél- egyházi, fele vidéki volt. Rendkívül sokat mond a tanulók társa­dalmi származásának statisztikája: az 1827— 28. tanévben pl. a 94 tanulóból 35 plebejus, zsellér, 28 iparos, 11 értelmiségi, 8 v árosi polgár (civis), 6 gaz­dálkodó család gyer­meke volt és 5 neme­si származású! Ez a kisvárosi kisgimná- zium tehát a szegény néposztályok fiaiból is nevelt a politikai és társadalmi haladásért küzdő értelmiségieket: Holló Lajost, Móra Istvánt, Móra Ferencet. Ök a félegyházi kis- gimnázium kitűnő ta­nulói voltak. Dr. Mezősi Károly bája a hálóban kötött ki. A játékvezető igen rossz napot fogott ki s majdnem mindig a Hon­véd terhére tévedett. (Vasárnapspő-'/J ja. Vasárnap, november 2-án újra ne-» hé a feladat előtt áll az Építők csa­pata. Vásárhelyen a jó képességű HM TE ellen veszik fel a küzdel­met. Az Orosházán mutatott játék­kal egyik pontot elhozhatja a csa­pattól. A Honvéd idehaza játszik Mélykút ellen. A mérkőzés kezdete délután 2 óra az Építők pályáján. Kézilabdázóink sikerei Nagyszerű eredményt értek el a félegyházi József Attila általános is­kolások a megyei ált. iskolák kézi­labda döntőjében Baján. A leányok elsők, a fiúk harmadikak lettek. Pedig igen mostoha körülmények között sportolnak. Nincsen kézi- labdapálya Félegyházán. A félegy- házi úttörők kérése az, hogy a vá­rosi tanács ideiglenesen a tenisz­pálya melletti területből 20x40 mé-» teres területet engedjen át kézi-* labda-pálya céljaira. így tudnak a jövő évi országos versenyre felké­szülni. Röplabda eredmények: Pedagógus—Kalocsa 3:1. Pedagógus—Halas 1:3. Pedagógus—Kiskőrösi Petőfi (női). 3:t Az iparitanuló-iskola KlSZ-szerve-» zete a választások tiszteletére szom-, baton és vasárnap serdülő atléti­kai csapatversenyt rendez. Nevezés a helyszínen. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETTEK: Bugyi János. Abo- nyi Péter Pál, Ágó Katalin Rozália, Czakó Lenke, Hajas József, Gye- kiczki János Pál, Tóth Rozália, Fo­dor József László, Csenki Ilona. Gyarmati Gábor. Krék Erzsébet, Seregély Ilona, Vincze Tibor Imre, Irányi Ferenc, Pölös Sándor, Borka József László. Nemes Nagy Antal, Farkas Rozália, Garai Peter. Kosa András János, Lőrinc/. Sándor. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Tar­jányi Béla Kátai Ilonával, Petró Janos József Zsigó Franciskával, Kocsis László Hegedűs Rozáliával, Szombati János Kiss Piroska An­nával, Lőrincz József Polyá- Erzsé­bettel, Tarjányi Imre Bajakt Iloná­val, Szűcs-Szabó Sándor Dósa Má­riával, Kis Pál Kis Zsuzsannával, Farkas József Nemes Rozáliával, Kovács István Darányi Etelkával, iöze Mihály Dóra Máriával, Kovács Ferenc Tóth Ilonával, Csányl Ist­ván Varga Franciskával, Romsics Árpád Kocsis Erzsébettel. Patyi Jó­zsef Kovács Margittal, Szesztrienka Dezső Csik Valéria Erzsébettel, Mák János Mészáros Máriával, Urbán Fé­rnie Csider Margittal, Vas László Tarjányi Piroskával, Török Sán­dor Agárdi Veronikával, Nemes Sán­dor Pólyák Veronikával. MEGHALTAK: Fábián Hona Er­zsébet 1 napos, Seres Sándor 60; Kovács József Sándor 34, Fazekas Józsefné Nánási Hona 94. Vincze István 28, Tarjányi Lászlóné Szabó' Franciska 80, Sánta András 55, Ta­mási Péter 57, Szabó lstvánné Ju­hász Mária 66. Kovács Jó/sefné Ká­dár Anna 65, Bibok Sándorné Czakó Luca 68, Király Béla Károly 56; Rácz Józsefné Pintér Anna 84, Va- kuU'a Antainé Bacsa Mária Sä éves.

Next

/
Thumbnails
Contents