Félegyházi Közlöny, 1958 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1958-03-09 / 9. szám

HattoitáU-e hogy a kunszállási Alkotmány Tsz a 3004. számú rendeletben lefektetett jogaival élve a Kis­kunfélegyházi ÁMG-vel az el­végzendő munkákra szerző­dést kötött. Mivel az 1 hold­ra eső gépi munka megha­ladja a három normálholdat, így 256 137 forint helyett a munkákat 163 338 forintért végzik el. A tsz-tagságnaií 86 290 forint megtakarítása lesz. hogy pártunk javaslatára a mun ­kás-paraszt forradalmi kor­mány rendeletileg biztosította a tsz-ek dolgozóinak nyugodt, biztonságos életét a megjelent nyugdíjrendelettel. Öregség, rokkantság, a férj halálozása esetén, feleség, árván maradt gyerekek, szülők, nagyszülők részesülnek nyugellátásban, a rendeletben foglaltak alapján. hogy a jászszentlászlói Üj Ba­rázda Tsz tagsága l'ebr. Z7-i.ii tartott közgyűlésen a Kom­munisták cs partonkívün dol­gozók összefogása eredménye­képpen, a százalékos rend­szert védőkkel szemben, rálé­pett arra, az útra, amely a mintaalapszabályzatban van lefektetve. hogy a Járási Földművesszövet- kezetnek 1956-ban tagsága 1210, 1957-ben: 1769 taggal növekedett. Míg 1956-ban 11910 volt a taglétszáma, úgy ez a létszám 1957-ben 13 673- re növekedett. nogy a Vörös Csillag Tsz asz- szonyai 1957. évben 96 000 fo­rinttal gyarapították a kö­zös vagyont csak a baromfi­nevelésből. Március 8-ra, a Nemzetközi Nőnap tiszteleté­re felajánlást tettek és vál­lalták, hogy 200 000 forint ér­tékű baromfiállomány nevelé­sével járulnak hozzá a szo­cialista mezőgazdaság erősíté­séhez. hogy a kiskunfélegyházi városi tanács v. b. az állami tartalék­földekre a haszonbér összegét a következőkben állapította meg: Egyévi haszonbér össze­ge szántóterületre holdanként 10, legelőre, kaszálóra 5, ta­nyaépületre 200 kg búzaérték. Hitek — ÜGYELETES ORVOS már­cius 8-án déli 12 órától március 10-én reggel 8 óráig dr. Tarjá­nyi Miklós. Rendel lakásán: Jó­kai utca 2. sz. — ÜGYELETES ÁLLATOR­VOS március 9-én Lucza Fe­renc. Lakása: Alkotmány utca 2. sz. Telefon: 223. — KISKUNFÉLEGYHÁZA város 1958. március 9-én orszá­gos állat- és kirakodóvásárt ren­dez. A vásárra vészmentes hely­ről mindennemű állat felhajt­ható. — ORVOSI HÍR. Dr. Szabó Endre fog-szakorvos magánren­delőjét megnyitotta Vörös Had­sereg útja 14. alatt (Múzeummal szemben). Rendel délelőtt fél 8- lól 10-ig és délután 5—7-ig. 199 — A FODRÁSZ KTSZ nődol­gozói tudomást szereztek ar­ról, hogy a Kiskunfélegyházi Dohánybeváltó Vállalat dolgo­zói egyórai munkabérüket fel­ajánlották a Gyermekváros ja­vára. Mi, a Fodrász Ktsz nődol­gozói. a Nemzetközi Nőnap tisz­teletére, március 8-ra csatla­kozunk a Dohánybeváltó dolgo­zóinak nemes felhívásához. — Kiskunfélegyháza, 1958. március 8-án. A Fodrász Ktsz nődolgo­zói. 'VVVVVVV'^VVV*e/WWVVVVVVVVVVVVVV><V FCLEGVIIAZI KÖZLÖNY MSZMP Járási Dizottság lapja Telelő* kiadó: Kisfcely István Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Szabadság tér 2. Telefon: 1~43 Báes*Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 15—29, 27—15’ Felelős vezető: Szűcs Oéla igazgató W^VWVVV0AV^/V«w»vyvvyvvvvvvvv) ® SPORT • Félegyházi Építők —Szentesi Kinizsi 5:0 (2:0) NB. Hl. bainoki mérkőzés Szépszámú közönség elölt, biz­tos győzelmet aratott csapatunk a nehéztalajú pályán. Kellemetlen hideg szél ellen azonnal a hazai csapat lépett fel támadólag. Feltűnő volt a csa­társor ötletes, korszerű, sok- heiycserés játéka. Már az 5. percben érvénytelen gólt rú­gott Istvánffi, majd a 12. perc­ben szép összjáték után Fronton megszerezte az első góit. Állan­dó Epítők-fölcny jellemezte to­vábbra is a játékot, gólt azon­ban csak a 30. percben sikerült rúgni Istvánffinak. A félidő ve­géig maradt a 2:0. A második félidő hazai góllal kezdődött. Fronton közeli csa­vart lövése a kapus kezéről már Féiegyházi Honvéd 2:1 (1:1) KB. III. Változatos küzdelemben meg­érdemelt győzelmet aratott a Félegyházi Honvéd Kecskemé­ten. Az első félidőben szél ellen is a félegyházi csapat támadott többet, s bár az Építők szerez­ték meg a vezetést, a jól játszó Honvéd-csatársor gyorsan a 2. percben a hálóba került. A háromgólos vezetés után esett a játék színvonala. Néhányszor a szentesi csapat is vezetett ve­szélyes támadást, ezek azonban eredménytelenek maradtak. A 13. percben viszont Palatínus közeli bombája négy gólra nö­velte az Építők előnyét. Tovább­ra is gólveszélyesebb volt a ha­zat csapat és a mérkőzés vé­ge felé Palatínus szép szükleté- séböl Istvánffi bombagóllal be­állította a mérkőzés végeredmé­nyét. Még egy' Istvánffi-kapufa jellemezte az Építők fölényét. Általában a jó csapatmunka jellemezte a játékot. Kitűntek: Cseh, Kanyó, Verseghy (újra a mezőny legjobbja). Szabó az el- iő félidőben, Rád! r* Palatínus.-Kecskeméti Építők bajnoki mérkőzés egyenlített Tóth révén. A má­sodik félidőben az Építők is sok veszélyes támadást vezettek, de egy gyors Honvéd-támadás után Szabados közelről megszerezte a győztes gólt. Jók voltak: Szabó (a mezőny legjobbja), Andróczi, Kálmán, Solymosi és a két góllövő. Vasárnapi sportműsor: Vasárnap. 9-én az Építők ne­héz feladat előtt áll. Hódmező­vásárhelyen, a jóképességű Dó­zsa ellen játszik délután 3 órai kezdettel. Előtte az ifjúsági csa­patok bajnoki mérkőzése. Indu­lás vasárnap reggel 9 órakor, az Építők székháza elől. A Honvéd a Szegedi Szparta- kusz ellen játszik Szegeden. Ez a mérkőzés is komoly feladat elé állítja a félegyházi játékosokat. * ÄHYÄi?OKyvrRTRiK Kiskunfélegyháza város terü­letén a következő születés, há­zasság és haláleseti bejelentések történtek: Születés: Fehér Béla Mátyás, Veres Sándor, Veres Piroska (ikrek), Lakatos Mária, Szegedi László, Pintér Rókus Mátyás, Ipacs György, Ipacs Éva (ikrek) Pintér István, Kasza Sándor Gáspár, Nánási István, Drozdik Julianna Franciska, Varga Ti­bor Endre, Keserű Mária Már­ta, Tarjányi Katalin, Margit, Almási Ilona Czinkóczi Ilona Mária, István, Fábián Sarolta Ilona, Tarjányi Mária .Julianna, Ba­kos Sándor, Farkas Katalin, Se­res Gábor, Bársony Zoltán, Ju­hász Ilona Éva. Házasság: Molnár Károly Fe­renc és Ürmös Ilona, Petróczi Mihály és Patyi Terézia. Halálozások: Faragó Jánosrié Bállá Erzsébet 71 éves, Szögi Birgés Ilona 1 éves, Nánai Jó­zsefire Térjék Julianna 75 éves, Kardos Benjámin 77 éves, Zsol­nai Mihályné Ficsór Mária 93 Almási (ikrek). Bodor eves, Mészáros László 73 éves. Apróhirdetések IDŐSEBB házaspárt megfelelő lakásért eltartana fiatal értel­miségi házaspár.1 — Cím: a nyomdában. 182 ENGELS UTCA 37. számú ház eladó. Értekezni lehet: Lónyai utca 17. sz. 183 ELADÖ ház Holló Béla utca 4. szám alatt. Beköltözhető. 185 KÉT ló után való igáskocsi eladó. Szarvas utca 2. 186 ÜJ állapotban lévő kisipari, mély gyermekkocsi igényesnek eladó. Ady Endre u. 12/a. 187 2 KATASZTERI hold föld eladó, a Szélmalom-dűlőben, — Szepesi István, Csongrád 837. tanyaszám és Oláh András szomszédságában. — Érdeklődni lehet Tiszaújfalun, 506. tdnya- szám alatt. AZ ALPÁRI útban. Bankfalu mellett, a Nagy Fcrenc-tanya sürgősen eladó, 189 DAYKA utca 13. számú ház eladó. Azonnal beköltözhető. 190 PRIMA 125-ös Csepel-motor eladó Megtekinthető: Zombor utca 10. sz. 191 ILLÉSHÁZY utca 30. számú ház eladó. Beköltözhető. 192 A VÁROSTÓL 8 kilométerre, a szegedi betonút mellett, 3 hold szántó sürgősen eladó. — Ér­deklődni; Molnár Béla utca 52 sz. 133 JÓKARBAN lévő szabógép eladó. — Engels utca 26. sz. 175 KERESEK szoba-konyhás lakást egyévi időtartamra, megegye­zéssel. A lakásért külső tataro­zást végeztetek. — Cím: a nyomdában. 131 CSORDA JÁRÁS 8. dűlőben, 1443. tanyaszám alatt 1880 négy­szögöl szőlő eladó. Érdeklődni: ugyanott. 173 DÚCBAN, a városhoz 3 kilomé­terre, a Juhász János-féle föld­ből 5 kh. eladó. — Értekezni le­het: Hunyadi utca 6. sz. 179 A MOLNÁR Béla utca 8. számú ház eladó. Beköltözhető. — Ér­tekezni: Klapka u. 19. sz. 180 ALPÁRI útban 5 és fél kilomé­terre 6 és fél hold tanyás föld eladó. Értekezni Batthyány utca *0. sz. ’ 194 40 BASSZUSOS prima tangó­harmonika eladó. Arany János utca 71. * 195 ELADÓ 1 hold szántó a Csanyi útban. Érdeklődni Móra Ferenc utca 33. alatt. 196 SZENT ISTVÁN utca 11. számú ház eladó. Érdeklődni a földmű­vesszövetkezeti ruházati bolt­ban. Seresné. 197 HÁZHELY' eladó. Érdeklődni lehet Engels utca 7. alatt. 198 GYÜMÖLCSÖSNEK alkalmas 200 négyszögöl föld eladó Halesz hatodik dűlőben. Nagy Sándor- nc. Árpád utca 14. 300 Bícó&ági Uícek A járásbíróság Illés József vádlottat bűnösnek mondot­ta ki társadalmi tulajdon sé­relmére elkövetett lopás bűn­tettében és ezért nem jogerősen egyévi és hathónapi börtönbün­tetésre, mint főbüntetésre és egyes jogaitól 2 évi időtartam­ra eltiltásra, mint mellékbünte­tésre ítélte. Vádlott 1957. november havá­ban a kiskunfélegyházi Üj Élet Tsz darálómalmában, amelynek vezetője volt, 7 zsák árpát és egy zsák kukoricát, mintegy 1200 forint értékben ellopott. Hat zsák terményt a saját, míg két zsák terményt a tsz zsákjá­ban vitt el. A kár megtérült. A járásbíróság Bohács Dénes vádlottat, aki ezideig már 11 év és 8 hónapra volt elítélve — bűnösnek mondotta ki társa­dalmi tulajdon sérelmére elkö­vetett csalás bűntettében és ezért őt nem jogerősen 1 évi es 3 hónapi börtönbüntetésre, mint főbüntetésre és egyes jogainak 2 évi időtartamra felfüggeszté­sére, mint mellékbüntetésre és 5000 forint kármegtérítésre ítélte. A vádlottat a bíróság 1956. évben társadalmi tulajdon sé­relmére elkövetett lopás és sik­kasztás bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és az említett büntetőeljárás so­rán ellene bűnügyi zárlatot is foganatosított. A vádlott a bűn­ügyi zárlat alkalmával 5000 fo­rint értékben lefoglalt motor- kerékpárt fondorlatos módon megszerezte azzal, hogy azt a sér­tett a Törteli Fölclművesszövet­AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA NYILTTÉR (Ezen rovatban közöltekért nem válla! felelősséget a szer­kesztő bizottság.) Különélő feleségemért, Csikász Rozáliáért sem anyagi, sem er­kölcsi felelősséget nem vállalok. István Mihály, Kiskunfélegyháza, 184 Molnár Béla u. 8. A Kiskunfélegyháza és Vi­déke Körzeti Földműves­szövetkezet értesíti a tagsá­got, hogy március 16-án a városi tanács közgyűlési termében délelőtt 9 órai kezdettel TAGGYŰLÉST TART. Napirendi pontok; 1. Az igazgatóság beszámolója. 2. Az 1957. évi eredmény is­mertetése. 3. Hozzászólások, javaslatok. Kérjük a tagtár­sak pontos megjelenését. 210 Az igazgatóság ELADÓ a Kismindszenti út 566. sz. alatti tanyánál a Tóth-féle földből 2 kh föld. Értekezni le­het Attila u. 75. sz. alatt. 201 SZENT LÁSZLÓ utcáben 2 ut­cai szobás különportás ház ked­vező feltételekkel eladó. Fiatal fejős tehén is eladó. Értekezés: Petőfi utca 13. SELYMES 4-ik dűlőjében 1200 négyszögöl jó minőségű szőlő sürgősen eladó. Értekezni lehet Klapka utca 22. alatt. 203 MEGISMERKEDNE fényképe­zést kedvelő kisleánnyal 22 éves fiatalember. Levelet a nyomdá­ba kérek. 204 TOMPA utca 2. számú ház utcai része és egy széles gumikerekű kocsi eladó. 205 ÁLLANDÓ kerti munkára férfi munkaerőt keresek. Malatinszky kertész, Bercsényi utca 43. 206 MÁRCIUSI gyors- és gépíró tan­folyamra még tartanak a beíra- tások. Jókai utca 10. Telefon: 3-59. sz. 207 ELADÓ 3 szobás beköltözhető ház és 4 hold föld szőlővel, la­kással. Felszabadulás útja 15. 208 PÁKÁN kukoricaföld és kaszáló pénzért kiadó. Értekezni lehet Felszabadulás útja 32. alatt 3 és 5 óru között Szabó Nándornál. 203 kezeinek átadja, azonban a mo­torkerékpárt a saját használa­tára megtartotta. A vádlott a Törteli Földművesszövetkezettől 1956. december 27. napján olyan értelmű írást szerzett be, amely­ben a földművesszövetkezet a kiskunfélegyházi bírósági végre­hajtótól a zár alá vett motorke­rékpár kiadását kérte. A vádlott vállalkozott is erre, azonban a motorkerékpár átadását nem teljesítette, amely által a sér­tettnek 5000 forint értékű kárt okozott. A. Molnár Benjámin kunszál­lási lakos, vádlottat a bíróság oűnösnek mondotta ki garázda­ság bűntette és felfegyverkezve éjjel elkövetett magánlaksértés bűntette miatt és ezért őt nem jogerősen összbüntetésül 1 évi börtönbüntetésre ítélte. A vádlott 1957. év december havában szabadult ki a börtön­ből. 1958. január havában meg­jelent Lakatos István sértett lakásán, akivel muzsikáltott; magának. A vádlott ittas álla­potban volt és közben elaludt az asztal mellett ülve, majd megütötte a homlokát, amely vérzett. A vádlott abban a Íri­szemben, hogy a sértett szúrta meg, elővette zsebkését és az­zal hadonászott, melynek követ­keztében mind Lakatos Istvánt, mind a házban lakó Kis Józseí- nét a karján és kezén megszűr- ta, mire a sértettek a lakásból elmenekültek. Ezt követően a vádlott is elhagyta a lakást és hazament. Egy vasvillát vett magához és rázzál felfegyverkez­ve visszament a sértettek lakásá­ba, ahol a sértetteket kereste. Miután azonban őljet nem ta­lálta, a vasvillával vaz ablakot beverte. A járásbíróság Patyi Lajos kiskunmajsai lakos, vádlottat bűnösnek mondotta ki hatrend­beli, magánosok sérelmére elkö­vetett lopás és egyrendbeli tár­sadalmi tulajdon sérelmére el­követett kisebb súlyú lopás bűn­tettében és ezért nem jogerősen összbüntetésül 1 év és 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte. A kerékpárokat a vádlott a? utcán lopta el, amelyeket a tu­lajdonosaik őrizetlenül hagytak Egy kivételével — a 600 forint értéket meghaladta. A vádlott tehát rövid idő leforgása álatt több, mint 5000 forint értékű kerékpárt lopott el, amelyeket a kiskunmajsai albérleti laká­sára szállította. Azokat ott szét­szedte és az alkatrészeket Sze­geden, Kiskunhalason és Kis- kunmajsán értékesítette. A kapott összegeket szórako­zásra fordította. A vádlott 1957. október 21. napján munkahe­lyén — a Kiskunmajsai Borfor­galmi Vállalatnál — 2 darab mustfokolót is ellopott — 410 forint értékben. Az egyik must­fokolót a sértett visszakapta, a másikat a vádlott összetörte. 1957. július 28-án Czirkó Sán­dor, 1957. augusztus 10. napján Novikov János, 1957. augusztus 11. napján Patyi Péter, szep­tember 1. napján Baján András, október 4-^n Halász József, ok­tóber 12-én Lucza János tulaj­donát képező kerékpárokat tu­lajdonította el. A Kiskunfélegyháza és Vi­déke Körzeti Földműves­szövetkezet igazgatósága ér­tesíti a tagságot, hogy már­cius 8-án este 6 órai kez­dettel TAGGYŰLÉST TART az alábbi helyeken: Haleszi iskolánál és a Selymesi is­kolánál; Petőfiszálláson a volt gazdakörben 15-én este 6 órai kezdettel. Napirendi pontok: 1. Az igazgatóság beszámolója. 2. Az 1957. évi eredmény is­mertetése. 3. Hozzászólások, javaslatok. Kérjük a tag- társaL pontos megjelenését. 811 Az igazgatóság

Next

/
Thumbnails
Contents