Félegyházi Közlöny, 1958 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1958-06-01 / 21. szám
Ara 60 fillér Köszöntjük pedagógusainkat-----------------★-----------------A pedagógusokat ünnepli ^ az egész ország június 1-én, a VII. pedagógusnapon. Okét köszöntik a tanulók, amikor átnyújtják szeretetük virágcsokrait. A szülők meleg kézfogásában benne él a hála azért a sok önzetlen, áldozatos gondoskodásért, amelyben a pedagógusok részesítik gyermekeiket az oktató-nevelő munka folyamán. A pedagógusok ünneplését nemcsak a szépen hangzó jelzők teszik színessé, változatossá, hanem a mi köszöntésünk, az őszinte hálánk, mert legdrágább kincsünk, a gyermek neveléséről és azokról a nagy gondokról is szó van itt, amely egész társadalmunkat foglalkoztatja: a nevelés és a helyes pályaválasztás kérdései. Kettős ünnep ez. Nemcsak a pedagógusokat ünnepeljük ezen a napon, hanem az iskolák államosításának 10. évfordulóját is. A társadalmi fejlődés törvényszerűsége következtében a nép állama lett ez az úri elnyomástól, kizsákmányolástól sokat szenvedett ország és a nép tulajdonába kerültek az iskolák is. Népünk igényessé vált az élet minden területén, így a gyermekek iskoláztatása tekintetében is. Mindez azt bizonyítja, hogy élni is tudunk szabadságunkkal. Éppen ezért sem lehettünk közömbösek, mert nekünk nem mindegy az, hogy gyermekünk milyen iskolába jár és mit tanul. I skoláink felekezeti jellegét ■ fel kellett számolni, mert az idealista világnézet gátolta a haladást, a fejlődést, haladást, a fejlődést. Az iskolák államosítását a gazdasági fejlődésünk is sürgetővé tette, mert nekünk olyan emberekre van szükségünk, akik a való életben élnek és nem a fellegekben járnak. Így értük el azt, hogy iskoláink ma már materialista szellemben, a munka és az élet számára nevelik ifjúságunkat. Az államosítással együtt felszabadítottuk pedagógusaink gondolatszabadságát az elnyomás igája alól. Mert iga volt ez, amelyet évszázadokon át a cselédsorba süllyesztett pedagógusaink fáradtan, testileg-lelkileg összeroppanva húztak. Szó szerint cseléd volt a pedagógus — már származásánál fogva is. A tnéltóságos urak gyermekei nem választották ezt a rosszul fizetett pályát. A paraszt a pedagógust »»nadrágos ember«-nek tartotta. Az »úri középosztály« a pedagógust meg nem fogadta be körébe, mert hivatását lealacsonyí- tónak, a pedagógust meg félművelt embernek tartotta. A pedagógus az államosítással nemcsak a megérdemelt helyét foglalhatta el az új társadalomban, hanem erkölcsi megbecsülést is kapott és anyagilag is olyan magas színvonalra emelte, amelyre országunk történelmében példa még nem volt. Csak az ilyen pedagógus képes arra, hogy — élve a szabadsággal — megtisztelésben, szeretetben a tudása legjavát nyújtsa annak a közösségnek, amelynek az új, a felszabadult, boldog életét köszönheti és amelyből származik. Az ellenforradalom véres vihara mélyen megrendítette, tnajdnepi a válság szélére sodorta pedagógusaink nagy részét, amikor választani kellett a szabadság és az elnyomás között. Elismerés illeti meg azokat, akik hűek maradtak esküjükhöz és népükhöz. Nekünk nemcsap a pedagógusok tapasztalataira, szakmai tudására van szükségünk; ennél sokkal többet kérünk tőlük: a meggyőződésüket az eszméért, amelyet naponta hirdetnek és amelynek az átplántálását gyermekeink szívébe a népi demokrácia rájuk bizta. Nehéz feladat előtt álltak pedagógusaink, amikor állást kellett foglalni a számukra megoldhatatlan feladatoknak látszó kérdésekben is, mert sokszor ellentmondás volt a tanítandó elv és a valóság között. ‘ A gyakran változó politikai állásfoglalásokban kercsniök kellett az utat. A különböző intézkedések következtében a pedagógusok két kő között őrlődtek. Sokszor a tanítványaik szüleivel kellett szembe helyezkedniük. Pártunk helyes és szép eredményeket felmutató politikája ma már mindörökre elhárítja az ilyen konfliktusokat. n ártunk célkitűzése nem- * csak az, hogy a pedagógusok anyagi helyzetét minél jobban megjavítsa, hanem Lenin útmutatásának a megvalósítása is, mert: »rendszeresen, szakadatlanul és kitartóan kell dolgozni a tanító szellemi színvonalának emelésén, magas hivatásához méltó sokoldalú előkészítésén«. Jól tudjuk, hogy számos pedagógusra ma is erősen hat még a polgári eszmevilág, a soviniszta vagy álhazafi nemzetieskedés, a parasztromantika hagyománya. Legfőbb ideje, hogy életkérdésünkké tegyük ezt a fontos problémát: emeljük pedagógusaink körében végzett ideológiai munkánkat olyan magas színvonalra, hogy ennek birtokában a pedagógusaink szocialista társadalmi rendünk szilárd támaszai, őszinte hívei legyenek. A pedagógus hivatása természeténél és származásánál fogva a nép nevelője és napi munkáján keresztül ezer és ezer szálak fűzik népünkhöz. Mennyire így van ez, amikor az iskola a népé lett! A nép szeretető, a nép érdekeiért való küzdelem nem jelent a pedagógus számára szembefordulást a társadalmi rendünkkel szemben, mint a múltban, hanem egyet jelent, sőt feltételezi a népi demokrácia szere- tetét. Ez a társadalmi rend fejezi ki a dolgozó milliók közös érdekeit. Már ez a tény is forrása lehet és kell is, hogy legyen a bizalomnak a népi demokrácia iránt. Dolgozó népünk bízik is pedagógusainkban és hisszük, bízunk benne, hogy az eddig tétovázó, kivezető utat keresgélő pedagógusok is elfoglalják helyüket a néphez, a párthoz hű pedagógusok táborában, akikkel vállvetve küzdenek a békéért és a szocializmus megvalósításáért. S zeretettel köszöntjük járásunk, városunk pedagógusait, oktatásügyi dolgozóit a VII. pedagógusnap alkalmával. További munkájukhoz sok sikert kívánunk. * KÉT HÉT a Német Demokratikus Köztársaságban lóban alkalmas erre a célra. Itt van Európa legnagyobb személy- pályaudvara több mint 20 sínpárral. MEGLÁTOGATTUK a Népek csatája monumentális emlékművet, melyet a Napóleon csapatai felett aratott győzelem színhelyén állítottak fel. Jártunk a Dimitrov múzeumban, ahol a híres lipcsei pert folytatták le a hatalomra jutott fasiszták. Iíogy a választásokon győzzenek, általános támadást indítottak a kommunisták ellen. Néhány nappal a választások előtt felgyújtották a Reichstag épületét s ebben Dimitrov elvtársat, a hazájában üldözött bolgár kommunistát vádolták minden bizonyíték nélkül. A per során Dimitrov elvtárs vádlottból vádló lett, aki leleplezte a fasizmust már hatalomraj utása első napjaiban, UTAZÁSUNK végcélja a történelmi levegőjű thüringiai városka: Weimar, mely a klasszikus német irodalom világhírű alakjainak szülőhelye. Goethe itt alkotta meg az Az ifjú Wer- ther szenvedései-t, itt öltött irodalmi alakot a legendákban élő Faust a költő tolla alatt. Az itteni nemzeti színházban tapsoltak először Schiller drámáinak. Itt került színpadra a Rablók, a Don Carlos, az Ármány és szerelem és Teli Vilmos. EBBEN A VAROSBAN élt és itt halt meg a mi Liszt Feren- cünk is. Az úgynevezett Liszt- Hausbiin, Liszt egykori lakásában ma múzeum van. Szeretettel simogattuk meg szemünkkel a koncertzongorát, a soproni díszoklevelet, a versenyeken kapott díjakat és egyéb tárgyakat: Azzal az érzéssel hagytuk el a Liszt-múzeumot, hogy a német nép kegyelettel őrzi, gondozza nagy honfitársunk hagyatékát s emlékét. GYORSAN ELTELT ez a 12 nap. Máris vonatra kell szállni, hogy otthon folytassuk mindennapi munkánkat és az NDK-ban eltöltött napok kedves emlékeit szívünkben megőrizzük. A német fiatalokkal és munkásokkal folytatott beszélgetéseink megerősítettek bennünket abban a a hitben, hagy a német dolgozó nép minden erővel küzd a békéért, Németország egyesítéséért. TALÄLKOZÖK, beszélgetések alkalmával a német elvtársak gyakran adtak kifejezést annak a hitnek, hogy népeink barátsága megbonthatatlan és ez a testvéri összefogás a béke ügyét szolgálja. Mi bízunk is ebben a barátságban, Bársony Ferenc úttörőtitkár Egy öltöny ruháért NEMRÉGIBEN úttörővezetők küldöttségével az NDK-ban jártam. Kitüntetés volt ez az út számunkra, hiszen módot adott arra, hogy bepillantást nyerjünk egy baráti állam életébe, mindennapi munkájába, VONATUNK az Elba partján robog, melynek neve mindany- nyiunk' számára ismerős a Találkozás az Elbán című szovjet filmből. A második világháború utolsó napjaiban ennél a folyó- nál találkoztak a szovjet hadsereg harcosai az amerikai katonákkal, hogy Berlin felé fordulva, megadják az utolsó döfést a fasiszta fenevadnak. A folyó a hegyek között kanyarog, festői tájon, mely a mi alföldi síksághoz szokott szemünkre különös hatást gyakorol. Meredek sziklák tetején várromokat látunk, — képzeletünkben megelevenednek a lovagvárakról írott regények hősei és a nép ajkán élő legendák alakjai, első állomásunk Drezda. Furcsa kép fogad bennünket, amikor kilépünk a pályaudvar előtti térre: a régi Drezda, mely az angol—amerikai szőnyegbombázás áldozata lett, még a mai napig is romokban hever. Több négyzetkilométernyi területen csak rom és rom. Bomba által kettészakított emeletes házak. üszkös romjai meredeznek az ég felé, melyekből még ma is rozsdás fürdőkádak és fűtőtestek látszanak. Megrendültén állunk a szörnyű pusztítás helyén. VEZETŐNKTŐL megtudjuk, hogy a háború idején a város lakóterületének 55—60 százalékát rombolták le az angol—amerikai bombák. Számunkra furcsa dolog, hogy a lebombázott területen nem építenek új épületeket, hiszen nálunk csak véletlenül találunk 1945-ös romokat. A drezdaiak eltávolították az életveszélyes romokat és örök* emlékeztetőül meghagyják a többit, hogy a háborús rombolás és pusztítás színhelye mindenkit figyelmeztessen a háborúval járó szenvedésekre. DREZDÁBAN meglátogattuk a híres képtárat, mely a párizsi és a leningrádi képtárak után a világ harmadik legértékesebb gyűjteménye. Itt győződhettünk meg arról a tényről, hogy a szovjet népet milyen erős baráti szálak fűzik a német dolgozókhoz. 1945-BEN a kelepcébe került német tábornokok sajátjuknak tekintvén ezt a nemzeti kincset, magukkal hurcolták a milliókat érő képgyűjteményt. Ezeket egy penészes sziklabarlangban rejtették el, itt találtak rá a szovjet csapatok. Sok év munkájába került, míg ezek a világhírű mesterművek eredeti alakjukat és színüket visszakapták a szovjet restaurátorok keze alatt. A munka befejezése után a szovjet kormány határozata szerint 1956-ban Raffael, Tizian, Rembrandt munkái visszakerültek törvényes helyükre, a német nép tulajdonába. ÜTÜNK második állomása a nemzetközi vásárairól messze földön nevezetes Lipcse. Üzletházaival. fővárosi jellegével vaNapjainkban, sajnos, még sok szülő cselédnek adja gyermekét, mondván, hogy a téli ruházatát megkeresi és nem eszik otthon egész nyáron. Milyen könnyelmű gondolkodás ez! Aki ma becsületesen dolgozik és neveli a családját, megél az cselédkedés nélkül is. A múlt héten Kunszálláson találkoztunk egy ilyen kis cselédgyerekkel, akit a szülei azért adtak oda, hogy ne legyen otthon. Édesapjának még nyolc gyermek eltartásáról kell gondoskodni. Hogyan is gondoskodjon Ficsór László kilenc gyermekéről, amikor a keresetét nem igen adja haza. Könnyelmű életet is él. Az ismerősök elmondása szerint a keze kissé ragadós is. Ezért már 1954-ben eljárás is indult ellene. Maga a gyermek mondja, hogy nem szeret otthon lenni, mert nem akar olyan ember lenni, mint az édesapja. Súlyos, nehéz szavak ezek. A tanács vezetői már beszélgettük az apával, hogy gyermekeit adja oda állami gondozásba. Ficsór erről hallani sem akar. Majd felneveli a gyermekeit — volt a válasz. Igaz, felnevelheti a gyermekeit, de hogyan és milyen emberek lesznek belőlük? Mit is tanulhatnak a gyermekek az ilyen szülőktől? Könnyelmű életet, felelőtlenséget, nemtörődömséget. Többet nem! Nem érez-e az apa felelősséget, amikor 12 éves fia Mészáros János juhásznál bojtárkodik és alig jár iskolába? — Az apa nem érez egyáltalában felelősséget. Ha érezne, akkor nem hagyná, hogy a gyermeke látástól vaku- lásig a birkák mellett legyen — évi kosztjáért és 1 öltöny ruháért. Mészáros János, aki a gyermeket felfogadta, nem érez-e felelősséget a gyermek jövője iránt? Ha igen, akkor rendszeresen járatná iskolába és nem azt fizetné neki, amit fizet. Ha Mészáros kulák volna, akkor megértenénk, hogy így gondolkodik más ember családjáról; Így ezt sehogyan sem tudjuk megérteni. Igaz, nagy segítség a kis Ficsór-gyerek. Amíg a birkákra vigyáz, addig ő nyugodtan elmehet ügyes-bajos dolgait intézni. Legtöbbször azonban a bormérésben köt ki, hiszen a »bojtár helytáll«. Jó volna, ha a cseléd jelzőt nem a bojtár szó váltaná fel, mert a kis B’icsór- gyerek csak cseléd marad, mint ahogyan ezt a szomszédok, de maga a tanácselnök is így ismeri. Javasoljuk a községi tanácsnak, vizsgálja felül e család életét. Ha kell, akkor tegyék meg a szükséges intézkedést, mert itt kilenc gyermek neveléséről és jövőjéről van szó. Ugyanakkor helyes volna az is, ha Mészáros Jánossal is beszélgetnének egy kicsit. Ha “bojtárt« akar tartani, akkor azt törvényes keretek között tartsa. Gondoskodjon a tisztességes bérről és főleg a gyermek tanulási lehetőségéről is. Helyes volna, ha társadalmunk az ilyen gondolkodású szülőkkel többet foglalkozna. Nagyobb harcot kell folytatni az ilyen könnyelmű cselédtartók ellen, akik nemcsak a könnyelmű, felületes gondolkodású szülőket zsákmányolják ki, hanem elsősorban a gyermeket, P—s.
