Félegyházi Közlöny, 1957 (2. évfolyam, 3-51. szám)
1957-04-14 / 15. szám
'ví'f'SsSftX 5Ä ‘ Félegyházi Közlöny \\ 2-3TSÍT 335TZZ3ÍX* i i i l Nincs titokzatos dolog KELETEM 1956 januárjában az Egészségügyi ' Minisztérium Koreába küldött, hogy a: ottani magyar kórház belgyógyászati osztályát vezessem. Szívesen teszek eleget a Félegyházi Közlöny szerkesztőbizottsága kérésének, hogy rövid cikksorozatban Ízelítőt próbáljak adni úti élményeimből. Dr. Fazekas Lajos Lassan tizenöt hónapja, hogy csodálatos dolgokba keveredtem. Ha jól meggondolom, annyi minden hajlamaim ellen való volt. Végletesen otthonülő vagyok, például, és legszívesebben gyalog j járok Mégis azóta megtettem64.000 kilométert, tehát másfélszer körüljártam a földgolyót. Utaztam ex- press-vonatokon, hagyományos repülőgépeken, TU —104-esen, a legkülönfélébb gépkocsikon, riksákon, tengeri és folyami hajókon. A múlt szeptemberben egy, a generálozásra veszedelmesen rászolgált Csepel gépkocsin másztam át Koreában, a Gyémánthegység vízválasztóján, 2000 méter magasságban, istenkisértéses szakadékok szélén, lélegzetelállító hűvösségben és szépségek között. Innen azután a völgyből — csak úgy mellékesen — kinéztünk hirtelen a Csendes Óceánra. Ilyesféle alkalmakkor, ha eszembe jutott, hogy hol-hol nem járok, elnevettem magam. Egyszer Kínában, Nanking városánál sajátságos módon kerültünk át a 6 km széles Jang-Ce folyón. Vonatunk rövid úton rágurult egy óriástutajra és így vonatostól tutajoztunk át a túlsó partra. A folyam úgy rohant és tajtékozott alattunk, mint a sárkány. Soha nem tudtam, hogy feleségemben milyen figyelemreméltó műszaki érdeklődés szunnyad. A különös tutajozás közben kifaggatta utitársunkat, egy kínai mérnököt, hogy milyen a tutaj munkájának biztonsági foka, mekkora a merülése, milyen mély itt a Jang Ce és hogy történt-e már szerencsétlenség? És megvallom, hogy hűségesen „vidéki“ is vagyok. Néhányszor még a szeretett Budapestről is elmenekültem, ha a sors túlságosan hozzá kezdett láncolni. Mégis eljutottam a hat és félmilliós Sang- hájba és még egy sor nagyvárosba, hogy megismerjem és bebarangoljam őket1. Na és az ételek Ismét magyar gyerekek kasött! Mindenki tudja, hogy hazánkban 1956. október 23-át követő napokban tragikus események játszódtak le. Ezekből következett, hogy sok magyar kivándorolt nyugati, vagy délúországokba. Én, mint gyakorlóéves pedagógus Kiskunra ijsán működtem, a Kígyós I. sz általános iskolában. Nagyon szerettem ezt a pályát és tanítványaimat. Arrafelé sokszor lehetett hallani, hogy Jugoszláviába sok magyar disszidál. 1957. február 4-én elhatároztam, hogy Jugoszláviába szököm. A tervem sikerült is. Nagy nehézségek közepette 1957, február 5-én éjjel 12 órakor átléptem a jugoszláv határt. A jugoszláv hatóságoknál Szabadkán jelentkeztem. Még aznap kivittek rendőri felügyelettel Palicsfürdőre. Ott már nagyon sok magyar menekült volt. Amikor körülnéztem a gyüjtötáborban, elfogott a szomorúság, a hazám iránti igazi szeretet, a honvágy. Könnyező szemekkel néztem, hogy a magyar menekültek milyen siralmas helyzetben voltak. Mindenki nagyot csalódott azokban a hívogató szavakban, melyeket a nyugati rádió kürtőit. Én első éjszaka az „ebédlőben" a csupasz földön aludtam. Másnap már jelentkeztem haza, Magyarországra. Akkor még lebeszéltek erről a gondolatról. Négy w. Mielőtt a ..Hattyú" korcsmát 1819—1820" ban felépítették, egykori adatok szerint Félegyháza város megtelepítése óta már ezen a helyen nlh a mészárszék. Ez kitűnik az alább ismertetett feljegyzésekből. Az új korcsma felépítésének terve 1817- ben merült fel, mégpedig azért, mert „sok tekintetre nézve“ meg akarták szüntetni azt az állapotot, hogy az akkori „Csap Szék“ a városházával egy födél alatt legyen. A mai városházának nem a közvetlen elődjéről van itt szó, hanem még az 1823-ban épült, s 1909-ben lerombolt városháza őséről. Az is ezen a helyen állott már Félegyháza megszállása óta. (Ügy látszik, nálunk a város- fejlődést az ősök úgy kívánták leginkább do kumentálni, hogy eddig minden 80 esztendőben letörölték a föld színéről a korábbi városházát, s építettek helyébe újat.) Egyszóval a legrégibb városházával egy födél alatt volt az a bizonyos csapszék. A források nem szólnak róla, hogy az egykori bíró uraimék és egyéb magisz-rátusbeli emberek, vagy pedig „Lakos Uraimék“, azaz a felek látogatták e szívesebben azt a csapszéket, s ebből milyen balibák adódtak, c-alc azt említik, hogy a miatta „több ízben előli fordult Szóbeli tracta" eredménye lett 1817- ben a következő tanácsi határozat: „azon Csap Szék, a Mészárszék előtt a Verebb Háza portája mentében úgy állítasson föl, hogy a Mészár Széknek Hús vágó frontya a Piartzra forditattván, még egy Mészár Szék álló helyével meg szaporítasson.!. ." (Kfh. levéltár, Prot. Políticum. XII. 8. iap. 1817. gebr. 1.) így is készült el az épület, s így áll a „Hattyú", a volt piactérre fordulva, ma is. Az említett Vereb-féle ház egy másik egykori írás szerint az „Ország Uttyára" nézett. A ház és portája tehát a mai Szabadság térnek az iskolával szemközti oldalán á'lott. Egykori tulajdonosa Vereb Lázár történetesen éppen 1824-ben, Petőfi szüleinek Félegy- házára költözésének évében kérte a város tanácsától, hogy az udvarban, a „szabad Utza" mellett fennálló épületére akár fa-, akár kőkéményt tetethessen. Amint beadványában írta, ezt a házat atyjától, néhai Vereb Jánostól örökölte, s az apja „Végső Intézetével" özvegyi lakásul e házat édesanyjának rendelte. Különben pedig „Ezen Ház Félegyházának megszállásátul fogva mint a Mészárosok meglakására mindenkor fennálló Ház volt." — irta tovább Vereb Lázár kérelmében. Felhozta még azt is, hogy „Nemes Város" ezt a házat és telket az apjának cserében adta azért a házért, „melynek fundus- sán mostanában a Boltok állanak". (A mai un. „Kisvárosháza“ épületét emeltette Félegyháza 1772-ben boltok céljára. A Petőfi téren ez a legrégibb épület.) A tanács Vereb Lázár kérelmét végül elutasította, mivel portáján, az országút oldalán már „egy tökélletes karban levő Ház vanap múlva tovább vittek bennünket vonattal, rendőrfelügyelet alatt. Senki nem tudta, hogy’ hová visznek bennünket. Egy nap, egy éjszaka mentünk. Hajnali 3 órakor megállt a vonat és kiszállást vezényeltek. Viska- Banjára vittek bennünket. Itt már úgy látszott, hogy jobb sorunk lesz. Elszállásolásunk tűrhető volt, de az ellátásunk, illetve az élelmezésünk nagyon gyenge. Másnap kimérték a mozgási területünket. A táboron kívül sehová nem mehettünk. Minden sarkon rendőr állt. Ha valaki kiszökött, a testi fenyítést is megkapta. Ez volt az igazság. Valóban „nem mind arany, ami fénylik.“ Én mindig csak azon gondolkoztam, hogy hazaiövök. Gondoltam, nekem elég volt a „szabad“-földből. 1957. március 15-én eljött kozzánk a magyar delegátus. Személyesen beszéltem vele és elmondtam neki, hogy szeretnék visszatérni Magyarországra. O azt mondta, hogy nyugodtan visszajöhetek, semmi bántódásom nem lesz és az állásom is visszakapom. Valóban így is történt. Hazajöttem és most ismét tanítom a magyar gyermekeket. Számomra ez a legnagyobb boldogság. Ezért köszönetét mondok a magyar kormánynak. Baranyi József szövevényes kérdése! Akik e sorokat olvassák, egységesek abban, hogy az orjaleves élenjáró dolog. Ami engem illet, még a disszi- denseket is egyebek közt azért sajnálom, mert nem biztos, hogy valaha is rendes orjaleveshez jutnak és mindahhoz, ami ehhez jár. Ennek ellenére az utóbbi időben rákokat, különös halakat, préselt, szárított medúzát, bambuszrügyet, cápauszony-levest és más, kiskun gyomorral összeférhetetlen dolgokat ettem. Rendeltem egyszer valamilyen lecsó-szerű gusztusos ételt, amiben kissé megpirított, csinos nokedlik fehérlettek. Kiderült, hogy a „nokedli“ csirkehúsból való, máskor olyan levest kértem, amiben csorgatott tésztát láttam. A tészta persze nem tészta volt, hanem kacsahús. Az ételekkel kapcsolatban sok mindent el is hallgatok, hiszen számolnom kell az olvasó jóindulatával. Egy dolog azonban kétségkívül találkozott fiatalkori vágyaimmal. Minden földek között nagyon és igazából egyedül Kínába vágytam, az öreg, óriás Kínába, valami furcsa nosztalgiával. Mindig szerettem volna látni anyás, derűs arcát, dús termékenységét, elpusz- títhatatlanságát. Nos ezek az ábrándjaim valóraváltak. És ma azt | mondom, hogy vágyakozásom jo- I gos és okos vágy volt. OOOOGGOOOOOOGOOOOOGGGOOOOOOOOOOOOGOOOOOOOOOOGOOOOOOOOOO->000000000000000000000000000000000000000000000000000 Kiskőrösön Petrovitsék külön lakást béreljenek, a mai „szülőházat". Hogy ebben Petőfi szülei valaha is laktak, azt késői kétes hitelű tanúvallomásokon kívül a kiskőrösiek bizonyítani nem tudják. Visszatérve mármost a „Hattyú“*ház történetére: az új korcsma és mészárszék építésére vonatkozó 1817. évi határozat után a tanács Fischer Augustin kecskeméti építőmesterrel nyomban elkészíttette az új épület „rajzolatát". A tervezet szerint az építkezés „öszvességgel az két Mészárszék el készítésével" 16.401'— Ft-ba kerül. A város tanács a „delineatiót", vagyis a tervrajzot Gri- szer József szegedi kőművesmesternek megküldve, tőle is költségvetést, „Sumptuum Projectum“-ot kért. Ezután a tervrajzot és költségvetéseket jóváhagyás végett a kerületi hatóságnak küldték fel. Bedekovich neves „Districtualis föld mérő" vagy másként „Ingeneur" a terven bizonyos vál'oztatásokat kívánt, így azt, hogy a korcsma mellé konyhát is építsenek. 1818 — 1819-ben az építési terv jóváhagyás végett a jászkun kerületek főhivatalait járta. Végül 1819. májusában a rá lóri engedélyt is elnyerték. Az építkezést olyan mezőgazdasági jellegű városban, mint Félegybáza volt, csak a nyári munkák megszűnése után lehetett megkezdeni. A tanács Szolnokról szenátorai kiküldésével szerezte be a faanyagot, Kecskemétről a szükséges vasakat; Hegedűs György aszíaiosmester vállalta a „piartzra nyiló 5 nagy ablakokra Schaluh-gatérok" készítését, s hogy az asztalosmunkákhoz maga szerez „Veres Fenyőt". 1820. nyarán a tanácsnak már csak az a gondja, hogy az elkészült épület piactéri- „Frontyára egy réz gomb készíttessen", .minthogy annak „dísze" ezt megkívánta. Sőt a rézgomb megaranyoztatását is elrendelte. A gomb ma is látható a „Hattyú" oromzatán. Csak az nem állapítható meg egyszerű szemléletből, hogy rézből van, s főkép az nem, hogy hajdan aranyozott volt. Az is csak a régi tervrajzból tűnik ki, hogy az épület piactéri felén bolthajtásos folyosók voltak. Petőfi gyermekkorában tehát a stílusos épület: árkádjaival, kissé előre ugró középső részével, oromzatán a hattyúdomborművel és az aranyozott rézgombbal valóban a piactér dísze volt. Mikor a „Hattyú"-épületbe boltok kerültek, a helyiségek megnagyobbítása érdeké» ben az árkádokat beépítették. Nemrég azonban elkészült a „Hattyú"-ház restaurálásának, eredeti állapotába való visszaállításának tervrajza, költségvetése. Sajnos, a megvalósításra takarékossági okból már nem került sor. Városunk el nem hanyagolható feladata- hogy a „Hattyú-épületet eredeti állapotába visszaállítsa, ezt műemlékként védelmezze, kulturális célokra használja. Benne mindenekelőtt Petőfi-múzeumot létesítsen. gyón", s mert „egy Portán két kéménynek való fel állá.-a is szorossan tiltatik.“ A kémény felépítését végül azért sem engedték meg, mivel „ezen kérdéses, és igen rossz karban levő Ház az egyenes lineán kívül az Uttzában mint egy 1 öllre bé fekszik." |Kfh. Levéltár. Főbírói hivatal, 1824. L. 16. C. 1. F. 10. No. 33—1824. jún. 10.J A régi félegyházi városképet, azt a környezetet, melyben Petőfi Sándor mint gyermek élt és felnőtt, szüleinek itteni életét kívánom levéltári kutatásaim alapján felvázolni. Ebbe tartozik bele a „Hattyú" épülettel szomszédos Vereb féle házra vona'kozó adat is. A h< L történeti szemponton kívül a mészárosokról tett ama közlés, hogy Félegyh; za megtelepülésétől fogva mindig a Vereb»fé!e roskatag házban laktak, azért figyelemreméltó, mert látjuk belőc, hogy a mészáros, ha csak mód volt rá, közvetlenül a mészárszék mellett szerzett lakást. Ez egészen természetes, hisz munkáia gazdasági érdeke ezt kívánta. A „Hattyú“-házban a mészáros részére nem építettek lakást: a szomszédos és régebben a mészárosoktól, bérelt Vereb-ház igen rossz karban volt, a tanács 1824-ben már kéményt sem engedett rá építeni. Petőfi szülei így az O-templom mögötti, a mészárszékhez elég közei lévő, akkor Bánhidí Gáspár tulajdonában volt házat vették bérbe. Ide kívánkozik annak megemlílése, hogy Kiskőrösön viszont Petrovits Istvánnak a félegyházi bérlet előtt, 1821-ben a mészárszékkel egy épületben lakást is adtak. A haszonbérled szerződésbe bele foglalták, hogy neki a mészárszék épületében 1 szoba, konyha és kamrából álló lakás is járt. A szegedi törvényszéken 1872-ben kihallgatott egyik tanú i. azt vallotta, hogy Petrovitsék Kiskőrösön mindig ebben a mészárszék épületében lévő lakásban laklak. A tanúék, Hauzer Farkasék ugyanakkor a boltot bérelték, s ez is, az ő lakásuk is a kiskőrösi piactéren egykor fennállott vendégiő-mészárszék-bolt épületében volt, Petroviisékkal közös udvarban laktak. Semmi sem indokolta tehát, hogy |Qíijitőtí izemmel a jármhan . . Mai írásom — a szokástól 1 eltérően — nagyon szomorú történetről szól. ! Pelöfiszálláson, a 102. sz. ' tanyánál lakolt Viczinai Ferenc 8 holdas dolgozó paraszt, feleségével és 7 gyermekével. ' Április 2.-án reggel a gazda ' kiment szántani, a tanyától I egy kilométer távolságra, fele- i sége pedig kenyérsütéshez fű- | tötte be a kemencét. Viharos. i szeles idő volt. A szabad- 1 kéményen kitóduló szikráktól | tüzet fogott a száraz, szalmá- val kifódozott nádtető. i Az apró gyerekekkel egye- | dűl maradt asszony először a i tüzet próbálta eloltani, mikor * látta, hogy nem tudja a gyor- ) san terjedő tüzet megfékezni,- először a gyermekeket, majd 1 a padlásról a szalonnát, hú- I sokat igyekezett biztonságba helyezni. Közben ő maga is égési sebeket szenvedett. Egyik szomszéd fiatalember, Czombos Pál, kerékpáron elszáguldott a 2 km-re lévő iskolához, onnan a tanító motorkerékpáron a 3 km-re ' lévő Tanácsházára. A tanács- I elnök telefonon értesítette a tűzoltóságot. PETfiFlSZállSS | A tűzoltóság hatalmas, piros kocsijával 10 perc alatt a helyszínen termett, ekkor már lángtengerben állt a 23 méter hosszú épület. A mentési munkát az alosztály parancsnoka: Sziro- vicza János hadnagy elvtárs személyesen vezette és 3 nagyteljesítményű sugárral percenként ezer liter vizet zúdítottak az égő tanyára, a kb. ötven méterre lévő vizesgödörből. A megfeszített munka eredménnyel járt, 2 óra alatt eloltották a tüzet, sikerült kihordani a bútorokat, ruhaneműt, megmenteni a sertés- állományt, de a család kedvence, a tehén és a csikó bent églek az istállóban. Viczinai Ferencnél már a mentés ideje alatt II. o. égési sebekkel beszállították a közkórházba. Sokat lehetne írni a mentési munkában résztvevőkről, a segíteni akarókról, az MSzMP Járási Bizottságának és Járási Tanács VB. elvtársi segítségéről (a leégett tanya helyett másik tanyát kapott a család), m a községi tanácsról, a hon- u védekröl, akik a károsult csa- j ládot nem hagyták magukra 5 még a tűz eloltása után sem. a Mindenki megtette kötelessé- 2 gél, de még a kötelességen % felül is. u Azzal szeretném befejezni, g hogy a kb. 10.000 Ft értékű 5 kárt az Állami Biztosító meg- u téríti. Sajnos, nem így áll. A 2 kötelező biztosítás két nappal B előbb lejárt. A biztosító is u teljesítette kötelességét: janu- 5 árban írásban felszólította í'{ Viczinai Ferencet is, hogy g kössön önkéntes biztosítást. I? 145 forintot kellett volna fi- ^ zetni. Személyesen is felkereste g a körzet egyik dolgozója, de & eredménytelenül. $ A megtörténteken már nem u lehet változtatni. De szeret- n ném, ha ez a szomorú eset ív felvilágosítana mindenkit, hogy Jt a kötelező biztosítás meg- H szűnésével nem szűnt meg a tűzesetek lehetősége, sőt a száraz és szeles időjárás miatt ez még fokozottabban fennáll, mini máskor. Tóti Ohiklto 1 Dr. Mezősi Károly
