Félegyházi Közlöny, 1957 (2. évfolyam, 3-51. szám)

1957-10-06 / 39. szám

4L évfolyam. 39. szám Ára 60 fillér Kiskunfélegyháza. 1957 október 6 Mindnyájunk gondja Örököltünk a tőkés rendszertől egy átkos, kártokozó örökségét: a kapitalizmus erkölcsét. Nem nyíltan mutatkozik, nem látható, sokkal nehezebben szabadulunk meg tőle, mint a régi világ nyilt mezőkön megvert elemeitől. A kapitalizmus nimbuszt vont az élősdiség köré. Szentesítette a tőkés kizsákmányolási jogát. Azt tanította: »Kaparj kurta, neked is jut.« Arra tanítod már az iskolában is, hogy az élet célja a karrier, az érvé­nyesülés bármi áron. Nem egy pél­dát, de példák százezreit láthattuk a bármi áron való érvényesülésnek, sokszor szülő, testvér, osztály, nem­zet megtagadása árán is. A raga­dozó törvénye ez. Október óta újra lábrakapott, sokhelyen virul. Ebben az országban minden a dolgozóké. Egyformán a mienk min­den eredmény, minden kudarc. Az eredmények eléréséért folyó harc, de a sikertelenség nehézsége is a dolgozók vállára nehezedik. Az az ember, aki csak a saját egziszten­ciáját, annak egyedüli valóságát akarja érvényrejuttatni mindenáron, ebben a társadalomban farkaserköics alapján él. Sok a panasz a baráti ismeretség, rokoni kapcsolat, »kéz kezet mos« alapon divatos protekcionizmusra. Szokás, hogy aki állást keres, az először »patrónus« után néz, s an­nak a segítségével igyekszik előbbre jutni. A jóismerősök, barátok szá­mára félretett különlegesség, árúk. színházjegyek divatja is él. Persze, bővebb választék esetén ez elmúlik, de addig sem nyugodhatunk bele. Divatos a spekuláció különböző formája. Elharapódzott az ái drágító üzérkedés, a burkolt áremelés, bur­kolt árdrágítás. Nem egyszer hallani kisiparostól olyan véleményt, hogy erre őt az állam rákényszeríti, hogy árdrágítva kalkuláljon. Mi ez, ha nem a munkás—paraszt hatalom csendes aláásása ? Igen elharapódzott a társadalmi tulajdon hanyag kezelés.e, de túl- menőleg, a »szajrézás«. Apró szer­számokat a műhelyből, fusizásra alkalmas anyagokat, kisebb árúkat az üzletből, de máshonnan is, eny­ves kézzel zsebrevágva hordanak el felelőtlen elemek. Aki ma társadalmi tulajdont lop, az az egész dolgozó közösséget károsítja. Olyan sokszor és sokat beszéltünk már erről, mégis sok­helyütt megnyilvánul a közöny. Ez is tőkés erkölcsi maradvány. Meg kell érteni, amit Félegyházán kárt- okoznak felelősségrevonás nélkül, amit itt lopnak, amit itt potyáznak, az az ország más részein is hiány­zik. Nem egy tőkés zsebéből, nem egy részvénytársaság vagyonából, de egész népünk asztaláról hiányzik. Harcolni kell ezek ellen a társa­dalom minden becsületesen dolgozó tagjának. A karrieristák, a tolvajok, a korrupt elemek, a herdálok, a protekciózók elleni harc nem a tár­sadalmi együttélés megbontása, ha­nem minden dolgozó jogos önvé­delme önmaga és a közösség érde­kében. Tanficstagvfilasztfisok előkészületei A község, a város, de a járás és az egész ország életében döntő sze­repet töltenek be a tanácsok, a népi hatalom helyi szervei. A tanácsok eredményes működé­sének egyik alapfeltétele, hogy teljes legyen a létszámuk, vagyis minden tanácstagi hely be legyen töltve. Elköltözés és elhalálozás, valamint az elmúlt évi ellenforradalmi esemé­nyekben való részvétel miatt 9 járási és 98 községi választókerület maradt tanácstag nélkül,gazdátlanul. A fenn­Az MSZMP Városi Bizottsága, a honvédség helyi alakulatai, a munkásőrség és a rendőrség szer­vezésében szeptember 29-én, va­sárnap Kiskunfélegyházán megün­nepelték a Néphadsereg Napját. A város dolgozói nagyszámban vettek részt az ünnepségen. Délelőtt 10 órakor a honvédség, munkásőrség, renoőrség díszegy­ségei elfoglalták helyüket a Ta­nácsháza előtti téren, a díszemel­vény előtt. Az elnökség és a pa­rancsnokságok érkezése és foga­dása után, az ünnepi beszédet Kiszely István, az MSZMP járási álló jogszabályok értelmében mód van arra, hogy a négyévenként tar­tandó általános választások közötti időben a megüresedett tanácstagi körzetekben pótválasztások útján tanácstagot válasszanak a kerület választó polgárai. Járásunkban okíóber 20-án 9 já­rási és 98 községi tanácstagot vá­lasztunk. Az előkészületek már három hete folynak. A Népfrontbizottságok, pártszer­bizottságának titkára mondotta el. A nap változatos műsorában 11 órától a Honvéd Sporttelepen at­létikai és röplabda-mérkőzések voltak, a Honvéd Sportegyesület, a szovjet versenyzők, és a Fáklya Sportegyesület versenyzői között. Délután 3 órától a helyi honvédsé­gi csapatok labdarúgói mérkőztek egymás között. 10 órától labda­rúgó-mérkőzés volt a Szegedi Szpartakusz és a Félegyházi Hon­véd csapatai között. Eredmény 2:0 a Honvéd javára. Este a Tiszti­klubban emelkedett hangulatú dísz­vacsora zajlott le. Ifjúsági nagygyűlés A KISZ október 11-én, délután 5 órakor a Városi Tanács nagy­termében ifjúsági nagygyűlést tart. A gyűlés előadója Molnár Frigyes elvtárs, az MSZMP me­gyei bizottságának titkára lesz. vezetek, tanácsok és más társadalmi szervek községeink többségében nagy felelősséggel és eredményesen végzik a választási előkészületeket. A választás lebonyolításához szük­séges bizottságok megalakultak. A Népfrontbizottságok most szervezik a jelölő gyűléseket. A jelölő gyűlé­sek sikeres megtartása most a leg­fontosabb feladat. Az eddigi tapasztalatok arra intik a községi Népfrontbizottságokat, pártszervezeteket, tanácsokat, de a járási szerveket is, hogy a jelölő gyűlések előkészítése során sokkal alaposabb politikai és szervező munkát kell végezniük, mint eddig. Az egyik súlyos hiányosság, hogy egyes jelölő gyűléseken egyrészt a hiányos szervezés, másrészt egyes választópolgárok közömbössége mi­att kevesen jelentek meg. Pl. Kis- kunmajsán, A1 páron több jelölő gyűlés elmaradt, mert nem jöttek össze a választók. Megünnepeltük a Néphadsereg Napját Nagyarányú üzérkedés és sikkasztás Palásti László a kiskunfélegy­házi Földművesszövetkezet felvá­sárlója ez év folyamán kb. 1(0 sertést vásárolt fel és azzal üzér­kedett. A járlatlevelet közvetlenül a vevő nevére írták át, ő pedig le­emelte a sápot. Két év alatt folya­matosan 25.000 forintot is sikkasz­tott. Motorkerékpár vásárlásából származó adósságát akarta fedez­ni — mondja. Bűntársa: Varga János „lelkét“ ugyancsak 40 sertéssel terheli az üzérkedés. Emellett hízott baromfi­val, sovány baromfival, tojással manipulált. Az ügyet átadták a bíróságnak. FELHÍVÁS az ifjúsági siiczé brigádok versenyének megszervezésére A KISZ Országos Szervező Bi­zottsága felhívást bocsátott ki, amelyben meghirdeti a mezőgaz­daságban dolgozó ifjúság körében már hagyományossá vált és jelen­tős eredményeket elért silózó bri­gádok országos versenyét. A verseny szervezésével kapcso­latban az alábbiakat javasolja a KISZ Megyei Szervező Bizottsága: 1. Az állami gazgaságok, a ter­melőszövetkezetek vezetőit, illetve azok járási, városi szervezeteit kérjék fel a KISZ szervezetek, hogy a verseny szervezéséhez nyújtsanak segítséget. 2. A versenytől bétán húzódozó illetékes KISZ alapszervi titkárok­kal érttessék meg a fiatalok, hogy a KISZ első országos értekezleté­nek előkészítése időszakában a falusi ifjúsági szervezetek munka- verseny-mozgalmát elsősorban az ifjúsági silózási versenyre kell alapozni. 3. A verseny időszakában a já­rási, városi KISZ szervező bizott­ságok által megszabott időközben (október 10 - 15 között) a szervező bizottságok értékeljék a munka­versenyt és arról a megyei szer­vező bizottságnakadjanakjelentést. (Folytatása a 2. oldalon) A jelölő gyűlések sikere, egyik döntő alapfeltétele a választás si­kerének. Ha a választókerület vá­lasztói a jelölő gyűlésekre össze­jönnek, ott megvitatják a jelölt személyét és jelölését, javaslatokat tesznek a tanácsi munka megjaví­tására, megfelelő személyt jelölnek tanácstagnak, akkor jó munkát vé­geznek. Nem lehet egyetérteni egyes vá­lasztók azon véleményével, hogy az őszi munkák miatt nem érnek rá elmenni a jelölő gyűlésekre. Ezek a gyűlések az esti órákban vannak. Másrészt a választóknak sem mind­egy, hogy ki lesz a tanácstagjuk, hogyan fog működni a tanácsuk. Ezért innen is felhívunk minden választópolgárt, éljen jogaival és tartsa kötelességének a jelölő gyű­léseken való megjelenést. Tudnia kell minden választópolgárnak: egyéni érdeke is, hogy megfelelő személy legyen körzetének tanácstagja, hogy állandóan javuljon a tanács mun­kája. A jelölő gyűlések ezt a célt szolgálják. Szükséges a választók és a helyi szervek összefogása most a vá­lasztás sikere érdekében is. Ez az összefogás jelentősen hozzá fog já­rulni községeink gazdasági és kul­turális fejlődésének előmozdításához. ELLENFORRADALMI KIÁLLÍTÁS Az MSZMP megyei bizottsága ellenforradalmi kiállítási anya­got állított össze. A kiállítás anyaga Kecskemét után, a megye városaiban kerül bemutatásra. Városunkba a jövő hét folyamán érkezik.

Next

/
Thumbnails
Contents