Félegyházi Közlöny, 1957 (2. évfolyam, 3-51. szám)

1957-08-18 / 32. szám

II. évfolyam, 32. szám Ara 60 fillér Kiskunfélegyháza. 1957 augusztus 18 #• F Hí fii HM! ROZIM POLITIKai ÉS TÍRSID1LMI HETILAP-\ L !<, O T M A N Y U M K Tl/fA különösen jelentős augusz­1V1 tus 20, Alkotmányunk ün­nepe. Az utóbbi évtized folyamán sok mindent, az alkotmány kérdését is, természetesnek találtuk,nyilvánvaló­nak. Annyira, hogy sokszor a jelen­tősége is lecsökkent, formálissá vált. 1945-ig az állami életben a dol­gozó tömegek szerepéről beszélni sein lehetett. A munkások, szegény- és kisparasztok, agrárproletárok és egyéb kisemberek, dolgozók a ha­talom kérdéséből kiszorultak. Nem volt beleszólásuk. A dolgozók hatalmát felszaba­dulásunk tette lehetővé. Most azután, hogy a szovjet nép katonái másodszor is vérüket hullatták, éle­tüket adták a magyar nép elnyomói­val szemben, különösen meg kell becsülnünk a proletárhatalmat, az azt rögzítő alkotmányt. Ha az ellen­forradalmárok tervei sikerülnek, ma aligha beszélhetnénk a nép alkot­mányáról. Megbecsülés és hála napja is legyen az Alkotmány ünnepe nagy segítőtársunk és barátunk, a Szovjet­unió, de a népi demokráciák és a világ testvéri, segítő proletárjai felé. A hatalom megvédését szövet­ségeseink nagy segítsége mellett köszönhetjük annak az er­kölcsi erőnek, amit az elmúlt 12 év eredményeivel vívtunk, ki. Az el­követett hibák melleit is büszkén el lehet mondani, hogy ez alatt az idő alatt nagy történelmi sikereket értünk el. A parasztság milliói a Horthy korszakban nem jutottak túl a négy elemi iskolán. Most a paraszt­gyerekek csaknem mind elvégzik az általános iskola nyolc osztályát, de nem kis részük továbbjut a kö­zépiskolába, sőt egyetemre is. A könyvfogyasztás az országban meg­sokszorozódott. A mozilátogatók száma 18 millióról 118 millióra emel­kedett. Z^zidő alatt volt a földreform, ■*-* mely valóra váltotta a pa­rasztság évtizedes álmát. Az álla­mosítások képezték a további gyors ipari fejlődés alapját. Egészségügyi ellátásunk nagymértékben feljavult. Csak néhány igen nagyvonalú példa ez és mégis sokat mond. A z ellenforradalom emberben, anyagban, eszmei téren vég­zett rombolásai után sokan azt hit­ték, hogy fejlődésünk hosszú időre visszaesett, nyomor és infláció lesz. Nem így történt. Joggal lehet meg­állapítani, hogy gazdaságunk vissza­került a régi kerékvágásba, sőt újabb eredményeket is elért. A munkás­paraszt kormány intézkedéseket tett előző hibás intézkedések és azok ki­hatásainak megjavítására. Megszűnt a beadás kötelező rendszere és emellett azonos szinten maradt a parasztság adózása. A jövedelmük több milliárd forinttal nőtt. Külön­böző területeken végrehajtott álta­lános bérrendezés kb. 4 milliárd és 100 millió forinttal növelte a bérből,, fizetésből élők jövedelmét. Megszűnt a gyermektelenségi adó, rendezik a nyugdíjakat. ATéhány intézkedésről példaként* -lV írva, bizonyítható, hogy aJ munkás-paraszt kormány ezalatt a* háromnegyed év alatt a néphatalom, megvédésével, a normális munkai és élet helyreállításával a pusztulás, szakadékénak szélére sodort orszá-' got megmentette. T ovábbi munkájával is biztosi-’ tani kívánja, hogy az alkot- J mányban lerögzítettek szellemében! éljenek. A proletárhatalom diktatúrája pe-i dig kemény lesz az ellenség felé.j Ehhez nemzeti egység kell. Aj fejlődésért, a szocializmusért. A jó-; szándékú, becsületes dolgozók ösz- szefogása kell, mindazoké, akik békét, és boldogabb, szebb életet akarnak. Tfözös munkálkodás eredménye- /*- képpen igaz fényében fog ragyogni a dolgozó nép hatalmának lerögzitője: Alkotmányunk. OOOOOOOOCXDGOOOGOOOOOOOOOOOQOeOGOGOöOOOOOOOOOCDCXDGXDGOO^ R MEGHÍVÓ MSZMP Városi Bizottsága, a Hazafias Népfront, a KISZ. Honvédség, Munkásőrség, MRSZ, Nőtanács szeretettel meghívja a város dolgozóit Alkotmányunk megünneplésére. Miisor: Iá.én, hétfőn: 15.00- tóI a Honvéd sporttelepen csapat birkózó és ökölvívó selejtező mérkőzések. IH.00-tól az alpári úti sporttelepen az Építők barátságos labdarugó mérkőzése. 20.00- tól a Fürdő mögötti téren műsoros KISZ tábortűz. 20-án. kedden délelőtt zenés ébresztő. 09.00- tól Honvédség felvonulása, a Honvéd sporttelepre. 09.20-tól ünnepi beszéd. Előadó: Juhász László városi MSZMP titkár. 10.00- tól Honvédség puska- és szabadgyakorlata. 12.30- ig röplapdumérközés, atlétikai verseny, honvédség csapat-, birkózó- és ökölvívó mérkőzése. 12.30— 13.30-ig térzene a Petőfi szobor előtti téren. Délután: 15.00- kor úszóverseny, puska- és szabadgyakorlatok, atlétikai versenyszámok döntői. 17.00- tól Csepel SC—Honvéd ökölvívó bemutató. 15.00- tól Csepel SC (NB. I.)—Honvéd (NB. III.I barátságos labdarúgó mérk. 20.00- tól a Tiszti Klubban honvédségi KISZ szervezetek kultúrműsora. KISZ székháznál szabadtéri bál. Az egész napos sportműsorra a hely árak 2, 3, 4 forint. Az egész napos sport- és kultúrműsorra hűsítő italokról, ételekről a Vendég­\Z f-% ^ 1 cf - - 4 Ac- / , /. . . ///1, c C- C--* r . »,/»//) íl * / tC C\ rt/1 C~t l’n/ií/ I fi látó Ipari Vállalat és a Földművesszövetkezet gondoskodik. Az Alkotmány ünnepére készülnek a járás dolgozói lAz Egészségügyi Minisztérium legújabb tájékoz­tatója a gyermekbénulásos megbetegedésekről Járósszerte folyik a Hazafias Népfront bizottságok szervező mun­kája, az Alkotmány ünnepe méltó megünneplésére. A Iparon délelőtt megyei elő­adóval nagygyűlést tartanak. Kul­turális műsort az általános isko­lások adnak. Délben közös ebé­det rendeznek a halászcsárdában. Délután földművesszövetkezeti di­vatbemutató és a fiatalok rende­zésében lovasbemutató lesz. Csólyospóloson a délelőtti nagy­gyűlés mellett délután a földmű­vesszövetkezet színjátszó csoportja szórakoztatja a dolgozókat, a sport- kedvelők atlétikai bemutatót és labdarúgó mérkőzést láthatnak. Jászszentlászlón a kultúrházban mezőgazdasági kiállítás lesz, a kultúrház udvarán pedig ünnepi vásár. Délben a termelőszövetke­zetek vezetői, kiváló egyéni dol­gozó parasztok és a tanácstagok közös ebéden vesznek részt, dél­után kultúrműsor szórakoztatja a dolgozókat. Kiskunmajsán az egésznapos ün­nepség keretében a leányiskola út­törő énekkara és a KISZ fiatalok adják ; a változatos műsort. Az ün­nepi beszédet Borsodi György, MSZMP megyebiz -tag tartja. Kunszálláson a Herke-tó partján tartják az augusztus 20-i ünnep­séget. Pálmcnostorán a kultúrház ud­varán lesz az ünnepély. Az EPOSZ, az iskolások és az óvódások ad­nak változatos műsort. Az elmúlt hét folyamán beje­lentett gyermekbénulásos megbe­tegedések országos számát tekint­ve, a járványhelyzet lényegesen nem változott. Egyes területeken — így például Borsod és Szabolcs megyékben — r----------------------------------;----------------------- > Kiskunfélegyházi Gépgyár versenyfelhívása a Bányászati Berendezések Gyera dolgozóihoz! Kedves Elvtársak, Barátaink! Azzal a felhívással fordulunk hozzátok, hogy a vállalataink fejlődése és minél jobb termelési eredményeink elérése érde­kében versenyt szervezzünk egymás között. Ha a javaslatunkban foglaltakkal egyetértetek, abban az esetben a Gépgyárba helyes lenne egy háromtagú bizottság kiküldése, mely bizott­sághoz hasonlót mi is megalakítanánk, akiknek feladatuk a verseny-szempontok megállapítása lenne­Továbbá javasolnánk, ha e nemes vetélkedés feltételei létre­jönnek, úgy mind a két gyár dolgozói megbeszélnék a versenyt és annak feltételeit. Válaszotokat várjuk. Makány János ÜB. elnök Némedi Imre MSZMP titkár Elvtársi üdvözlettel: Orbán Miklós igazgató (Az első lépést a Gépgyár dolgozói megtették. Kíváncsian várjuk: mit szólnak hozzá a Bányászati Berendezések Gyára dolgozói? /I választ szintén ismertetni fogjuk lapunk legközelebbi számában. Szerk.) az új megbetegedések száma csök­kent, egyes más területeken né­mileg emelkedeli. A 14 éven aluliak csoportos üdültetése szempontjából jelenleg lezárt területek: a Duna-Tiszakö- zén Pest megyében Fót és Pilis­szántó község, Bács-Kiskun me­gyében Izsák, Orgovány és Páhi község. A július hónap folyamán gyer­mekbénulás elleni első védőoltás­ban részesült 272.000 kisgyermek, második védőoltás augusztus hó 31-ig az egész országban befeje- jeződik. Ugyanakkor első védőol­tásban részesül négy további gyer- mekkorosztély. Az oltások helyé­ről és idejéről a lakosságot a he­lyi egészségügyi hatóságok tájé­koztatják. (MTI) Fenti tájékoztatóból kitűnik, hogy a zárt területbe belekerült Bács megye néhány községe is. Ijedtségre, kapkodásra nincs ok, de „jobb félni, mint megijedni“ elv alapján nagyon fontos, hogy az egészség- ügyi hatóság intézkedéseit a leg­szigorúbban betartsuk. Ezt követeli mindnyájunknak legdrágább kincse a gyermek.

Next

/
Thumbnails
Contents