Községi katholikus Szent László reálgimnázium, Kiskunfélegyháza, 1935

ti. Tanulmányi kirándulások. Irta: dr. Biró Béla. A jelen tanév vége felé, 1936 májusában sárga prospektusokat kapott minden magyar középiskola igazgatósága, címlapjukon a Vallás és Közoktatás- ügyi Minisztérium 32529/1936. V. 1. számú engedélyére való hivatkozással, belsejükben pedig egy olaszországi diák-tanulmányút részletes leírásával. A tanulmányi kirándulásokban új korszak kezdetét jelzi a Minisztérium sokszám- jegyü engedélye és a nemes ügy mindenképen megérdemli, hogy a mélyére nézve, tanulók és hozzátartozók egyaránt átértsék a tanulmányi kirándulások testet-lelket felüdítő, ismeret- és jellemképző erejének fontosságát. Az utazási kedv szerte a világon évről-évre fokozódik. Elég, ha akár­melyik napilap akármelyik számába beletekintünk: statisztikákat látunk Buda­pest növekvő idegenforgalmáról, személyi híreket olvasunk Magyarországra érkezett külföldi, sőt exotikus előkelőségekről, másrészt pedig német, olasz, osztrák és egyéb országok túristáskodásra hívogató hirdetései ötlenek min­denütt a szemünkbe és százféle szálloda meg penzió kínál olcsó szállást szerte a Földön. Az utazásnak is új módja hódított bámulatosan rövid idő alatt óriási teret. Népszerű lett a társasutazások rendezése. Vasúti és hajózási társaságok évről-évre gazdagabb programmá és olcsóbb társasutazásokat szer­veznek, módot nyújtanak a szerényebb viszonyok között élő kulturszomjas embereknek is arra, hogy eljussanak azokra a helyekre, ahová ezelőtt csak a vagyon kiváltságosai juthattak el. Az utazások földrajzi kiterjedése is bővült: új vasútvonalak, nemzetközi betonúink szelik át az országokat, útvonalukon feltárva az utazók elé olyan vidékeket is, amelyek eddig kívül estek a nem­zetközi forgalom országútjain. Az idegenforgalom óriási nemzetgazdasági je­lentőségét felismerő országok államköltségen egész tömegét adták ki a remek kiállítású, képekkel díszített, több nyelvű szöveggel megjelenő ismertető füze­teknek egyes városaikról, vidékeikről, sőt az egész országról is. E vonzó ki­állítású, szép kis prospektusok halomszámra hevernek minden menetjegyiroda és egyéb utazási iroda asztalán, nem kerülnek semmibe, mindenki annyit visz el belőlük, amennyit akar. Az utazás anyagi része is az utazási kedv fokozását szolgálja. Bél­és külföldön egyaránt rendszerré váltak a bizonyos alkalmakra kiadott — sokszor igen nagyfokú — vasúti és hajózási menetdíjkedvezmények („Primavera 1*

Next

/
Thumbnails
Contents