Községi katholikus Szent László reálgimnázium, Kiskunfélegyháza, 1934

8

De azt is elismeri, hogy Augustus méltó utóda ezeknek. Most is szívesen halna a hazáért, mint egykor, mert:

A hős crcny, mely nem ismer kudarcot,

Fennen ragyog szeplőtlen fényiben;

Népkegy szele nem adhat néki rangot,

S el nem veheti tőle sohasem.

Az érdemesnek az eget kiküzdvén,

A hős erény nemjárt utat tör át;

Szárnyal magasra és lenézi büszkén A csőcseléket és a föld sarát.

(Carm. III. 2. Csengery ford.)

Az u. n. római ódák, ha egy kicsit a népnek szólnak is és Augustus törekvéseinek szolgálatát látjuk is bennük, éppen olyan őszinte érzéseit mutatják a költőnek, mint a barátság, a szerelem, a kegyelet, vagy az öröm dalai. Nincs az ódák és írójuk között semmiféle űr, de bennük szemlélhetjük a horatiusi költészet teljes skáláját. Az ódák három könyve a költő lírájának legváltozatosabb s legderüsebb oldala, pompás férfias költészet, minden disszonáns hang, minden erőltetés nélkül. A legváltozatosabb korképek egyike, melyből az augustusi kor lelke beszél.

Kissé elhamarkodottnak tűnhetik fel ez az állítás, ha most hirtelen az ódákban oly sokszor visszatérő bölcselkedésekre, általános reflexiókra gondolunk. Ez a reflexió a horatius költészet egyik állandó vonása. Minduntalan beleszövődik ódái lendületébe is s majd elégiává lágyítja a költeményt, majd szinte oktató hangú elmélkedéssé. Már a szatírákon is észrevehető ez a kissé túltengő gyakorlati bölcsesség, mely sokszor szinte hivalkodva terpeszkedik a sorok között. Horatius talán ebben hódol kora divatjának a legtöbbet. A filozófia szintén görög földről került át Rómába éppenúgy, mint az irodalom. De míg emebben végül is a maga talpán kezdett járni a római, a filozófiában őrükké utánzó maradt. A filozófia a római léleknek mindig a leggyengébb oldala volt. A görög minták itt örökre minták maradtak s megközelítésük hiú álom. A görög filozófiát sohasem tudta meghódítani a római lélek, mert ez a görög léleknek igazi lényege volt. Hogy ezt sohasem fogják elérni, azt talán érezték a rómaiak maguk is, ezért próbáltak mindenáron versenyre kelni vele. Ez viszont a római léleknek egyik lényeges vonása. Minden valamirevaló rómni ifjúnak kellett filozófiát hallgatnia. így járta meg Horatius is Cratippus iskolát. Hogy mit hozott innen, mit nem, eldönteni nehéz, talán csak a bölcs mondások szerencsés megfogalmazásának készségét, de, hogy reflexiós hajlama itt kapott először kellő táplálékokat, az bizonyos. A fáradtságnak azon félreismerhetetlen vonása, mely az egész horatiusi költészeten átvonul, alighanem szintén görög örökség. A hanyatló görög filozófia póza az a lemondás, mely egy fáradt gesztussal s néhány szellemes, de semmi megoldást nem adó mondással intézi el az élet komolyabb oldalát. Horatiusnál ez a „doctus poéta“ velejárója. Korában talán ez hatott a legjobban, ez különböztette meg a néptől, ma ez hagy bennünket leghidegebben az ódákban. Túl józannak látjuk ezt a bölcsességet és túl szűknek ahhoz,