Városi katholikus Szent László reálgimnázium, Kiskunfélegyháza, 1928
29 László. V. o. t. (ló eltéréssel), 9. Szabó László V. o. t. (17 eltéréssel), 10. Lukács |ózsef V o. t. (18 eltéréssel). I)ratios József Vili. o. t. 10 pengő; Baksay Jenő V. o. t. kőnyvj utalom b a 11 részes ültek. 7, Énekkar. Az ifjúság arra alkalmas tagjaiból a jelen tanévben is megalakítottuk Öveges István r. tanár vezetése alatt a vegyeskart. Az énekkar tagjainak létszáma év végén 80 tanuló. Heti 1 1 órában gyakorolt két-két szólam együttvéve, majd mind a négy szólam, amikor az egyes szólamok begyakorlása megtörtént. Több müéneket tanult meg az énekkar és az intézeti ünnepélyeken minden alkalommal szerepelt. Az eredmény általában megfelelő volt. 8. Sportkör. A kiskunfélegyházi vár. kath. Szent László reálgimnázium „L)r Varga Béla Sportkörbe a síegedi kerület hódmezővásárhelyi csoportjához tartozik. Leigazolási száma: 16. A sportkör 19M. évilen alakult, de a háború alatt szünetelt. 1920-ban újraalakult s azóta állandóan működik. Díszelnöke: Dr Holló Béla polgármester úr. Tiszteletbeli elnöke : Boleszny Antal igazgató úr. Tanárelnöke és vezetője: Zubek Mihály testnevelési tanár. Az intézet tanulóinak teljes száma: 246 rendesés 19 magántanuló. A testgyakorlás alól fel volt mentve 21 tanuló. A testnevelési alap fizetése alól fel volt mentve 23 tanuló. A testnevelési alapra fizetett tanulók száma: első félévben 235 tanuló, a második félévben 226 tanuló. (Kimaradt első félévben fi tanuló, második félévben 17 tanuló.) A sportkörben működő tagok száma: I. korosztályban 14, II. korosztályban 33, J.l. korosztályban 39, a IV. korosztályban 84, összesen: 169 tag. A sportköri foglalkozások heti óraszáma 2 (2 -1 óra) és ezenkívül minden nap a 11 órai 20 perces szünet alatt. A sportkör kebelében a) játék és téli sportok, b) torna és atlétika, c) birkózó-, úszó-, vívó- és céllövőszakosztályok működtek. Az intézet tornaterme 180 nr, melyből 120 ni padló 60 nv! fürészpor. Az intézet udvara játékra nem alkalmas, kicsi 350 m területű. Az intézet é; iileteive! kettészelt udvar kisebb felében a házilag beállított súlydobó, magas- és távolugró pálya van. Játékterünk a kocsi- és gyalogútakkal több irányban keresztülszelve. a kocsi- és gyalogforgalom által állandóan zavarva, ki- sebb-nagyobb gödrökkel, szeméttel, üvegcserepekkel veszélyessé