Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1913
Ill A kiskunfélegyházi algimnázium négyosztályában a rajzés mértant 25 évig tanította, azonkívül magántanulókkal Szegeden és Kecskeméten tétetett vizsgát a gimnáziumi osztályok tantárgyaiból, midőn itt 5 évig a gimnázium be volt szűntetve a helytartóság által. Az 1857. év szeptember hó 21-én a Kecskemét városi közgyűlés egyhangúlag hozott határozatával az ottani reáliskolához tanárnak jelölte ki, s ezen kijelölést, a helyhatósági osztály Budán megerősítette. Azonban Kiskunfélegyháza város közgyűlése ezt tudomásul vevén, miután a rajztanítás terén kiváló szorgalmat tanúsított, fizetését évente 100 forinttal javította, s kérte, hogy szülővárosa érdekében tovább is működjék. Ezen nem is remélt közgyűlési határozat alapján a kecskeméti reáliskolai tanári állásáról lemondott. Az 1868. évi január hó 14-én a m. kir. vallás- és közoktatási miniszteri leirattal meghívatott a reálgimnáziumoknál a szabadkézi mértani rajzolás egyöntetű tanítási tekintetéből a kir. föreáltanodánál Budán tartott tanfolyamra, s azon mint városi kiküldött részt vett. A jótékonysági temetkezési egylet 1876. év szeptember havában jegyzővé választotta meg. 1906. év végéig viselte ezen tisztséget, amidőn hivatkozva 80 éves magas életkorára, azon állásáról lemondott. Hangyaszorgalmú munkásságát méltányolta az egyesület. Megható szavakkal örökítette meg érdemeit jegyzőkönyvében s hogy tiszteletének és hálájának még nagyobb tanújelét adja, örökös tiszteletbeli jegyzővé választotta meg, s azt rendelte, hogy bokros érdemei elismeréséül az igazgatósági ülésekre meghívassék. 1893. év november hó 27 én, mint igazgató-tanító teljes fizetéssel nyugdíj áztatott. 1910. évi december hó 19-én neje jobbléttre szenderült, kivel 63 évig boldog házasságot élt. Ettől az időtől fogva betegeskedett. Hiányzott neki az