Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1913

Az elvégzett tananyag. IV. 1. Rendes tantárgyak. Minthogy a tantárgyak elméleti része az 1899. évi 32,818. sz. a. kiadott tanítási terv és 1913. évi 43,318. sz. alatt kiadott utasítások értelmében évről-évre változatlan, e helyen csak az elvégzett olvas­mányok és írásbeli dolgozatok tárgyaira szorítkozunk. Vallástan. A vallástan tanítása minden osztályban külön, heti két órában, a nagymélt. és főtiszt, püspöki kar által 1900-ban kiadott és a nagy- mélt. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium által elfogadott tanterv és utasítások szerint történt. E szerint az I-ső osztályban a katekiz­must, a II-ban az ó-szöv. bibi. történeteket, a Ill-ban az új-szöv. bibi. történeteket, a IV-ben a szertartástant, az V-ben az alapvető és ágazatos hittant, a VI-ban az erkölcstant, a VII-ben az egyháztörté­nelmet, a VlII-ban a hitvédelmet tanultak. A református és izraelita vallású tanulók oktatása szintén az illető felekezetek főhatósága által megállapított tanterv szerint tör­tént az intézet épületében, a gör. keletiek az állami tanítóképzőben. Magyar nyelv. I. osztály. Olvasmányok. Prózaiak : A róka, medve és a szegény ember. Kacor király. A kívánságok. Az Igazság és Hamisság. Babszem Jankó. A Tisza. A kalász. A szomorú fűz. Hunor és Magyar. Attila és Leó pápa. Lakoma Attilánál. Attila halála. Almos. A honfoglalás. A fehérló mondája. Zalán futása. Az ágostai veszedelem. Botond bárdja. A magyarok megtérése. Az első magyar király. Korona és kard. A

Next

/
Thumbnails
Contents