Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1912

Ill k) Oly tanulónak, ki a tandíjat, vagy annak egyes részleteit lefizette és később ugyanezen időtől tandíjmen­tességben részesül, a befizetett tandíjrészletek visszafize­tendők. l) A tandíjfizetés alól való fölmentést — a tanári kar véleményének meghallgatásával — évről-évre a városi ta­nács adja meg. A felmentés vagy a tandíj egész összegére, vagy an­nak felére terjedhet ki. m) Nem menthetők fel a tandíj fizetése alól az oly tanulók, kik az előbbi tanév, illetőleg időszak végén az erkölcsi magaviseletből „rósz,“ vagy „kevés bbé sza­bályszerű“ érdemjegyet kaptak; továbbá azok, kik a felsőbb osztályba való fellépésnél irányadó tantárgyak vala­melyikében „elégtelen“ előmenetelt tanúsítottak. Végül nem menthetők fel azok sem, akiknek most említett tantárgyakból több volt az „elégséges“ mint összevéve a „jeles“ és „jó“ eredmény. rí) Oly szülők gyermekei, kik beigazolják, hogy egy­szerre három vagy több fiút taníttatnak a középiskolában, tudomány vagy műegyetemen, szegénységi bizonyítvány nélkül is felmenthetők a féltandíj fizetése alól, ha előme­netelük a kívánt kellékeknek megfelel. Ugyancsak felment­hetők szegénységi bizonyítvány nélkül a tandíj fizetése alól a városnál alkalmazott tisztviselők, a középiskolai, tanítóképző intézeti, polgári iskolai tanárok és néptanítók, valamint egyéb városi alkalmazottak gyermekei, de csak abban az esetben, ha iskolai bizonyítványuk, illetve érte­sítőjük a szabályzat kellékeinek megfelel. o) Magántanulók a tandíj fizetése alól fel nem ment­hetők. p) Tandíjmentességet írásban kell kérni, még pedig a városi tanácshoz címzett és az intézet igazgatójánál be­nyújtandó szabályszerű folyamodvány alapjában. A folyamodványhoz mellékelni kell: a) hatóság által kiállított és egy évnél nem régibb keletű szegénységi, esetleg az illető szülő vagyoni viszonyait feltüntető hatósági bizonyítványt;

Next

/
Thumbnails
Contents