Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1904
valamennyien orvosi kezelésben részesültek. Elővigyázatból azonban mégis elkülönítve ülnek társaiktól az ilyenek. Bívatalos látogatások. A búdapest-vidéki tankerületi kir. nagys. főigazgató ur egyszer látogatta meg intézetünket. Február 12—15-ik napjain; vizsgálatai befejezésével tanácskozásra kivta egybe a testületet, amelyen előadta, bogy az intézet helyiségeiben kellő rendet talált, azután a szertárőrök számoltak be az újabb beszerzésekről. Majd a szellemi állapotra való tekintettel adta elő tapasztalatait. H testi nevelés főgytruiastumunkbarj. Főgymnasi- umunk a testi nevelés kérdésére is kellő gondot fordít. Az egész ifjúság az egész tanév alatt rendszeresen gyakorolta a testgyakorlást. A főgondot a test erejének és ügyességének összhangzatos fejlesztése képezte a fejlődő szervezetre való tekintettel. Mig az alsóbb osztályok az osztály tornáz ást gyakorolták, addig a főgymnasium felsőbb osztályának tanulói pontos erő és ügyesség felvétele után a csapattornázást gyakorolták, mig az idő engedte a nyári tornatéren, azután pedig a fedett tornacsarnokban. Az év minden időszakában a tanulók nagyobb menetgyakorlatot tartottak. A tél folyamán intézkedést tettünk, hogy a főgymnasium ifjúsága használhassa a „Korcsolyázó és Labdázó- Egyesület jégpályáját is mérsékelt díjazás mellett. A korcsolyázásnak a tél kedvezett s igy a jégpályát az ifjúság szép számmal használta is. Ugyancsak a nevezett egyesület a városi parkban levő Lawn Tennis pályáját is rendelkezésre bocsájtotta s azt a tanulók nagyon csekély díj ellenében igénybe is vették. A „Gőzmalom Részvénytársaság“ a lefolyt tanévben is mérsékelt jegyeket szolgáltatott ki a tanulóknak a társaság gőzfürdőjébe és uszodájába, hol a tanulók mindig egy intézeti tanár felügyelete mellett jelentek meg. A tornacsarnokban s a nyári tornatéren az összes tornaszereket átjavittattuk. Mindezek költsége 100 kor. tett ki. jutalmak és segclydíjak kiosztása. 6791/1904. ki. sz. A helybeli főgymnasium igazgatójának előterjesztése az 1903/4. tanévben kiosztandó ösztöndíjak és segély dijakról.- 4? —