Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1901
f) A tandíjat három részletben lehet fizetni, az első részletet október 1-ig, a másodikat február 1-ig, harmadikat május hó 1-ig. — A nyugtatványokat a befizetett tandijakról a városi pénztár állítja ki. g) A tandijrészletek az előző §-ban kitüntetett záros határidőig a városi közpénztárban fizetendők le. A ki tandíjfizetési kötelezettségének ez ideig nem tesz eleget, az intézetből eltá- volitlatik. Az ily módon eltávolított tanulót azonban az intézet igazgatója visszaveheti, ha az eltávolítástól számított egy hétnél többet nem mulasztott és ezen idő alatt tandiját befizette, vagy annak lefizetésére a városi tanácstól halasztást nyert. Egy héten túl terjedő ily nemű mulasztás esetén a felvételre az engedélyt a tankerületi főigazgató adja meg. Az igazgató elutasító határozata ellen a tankerületi főigazgatóhoz, ennek határozata ellen a vallás és közoktatásügyi miniszterhez az illetők fellebbezéssel élhetnek. h) A lefizetett tandijrészletek az illető tanulónak az intézetből való kilépés, vagy eltávolítása esetén sem téríthetők vissza. Épp úgy nem téríthetők vissza annak, a ki évközben rendes tanulóból magántanulóvá lesz. Ha azonban ily tanuló itt tesz magánvizsgálatot, előzőleg befizetett egész tandija, vagy tandij- részletei beszámitandók azon tandíj összegébe, melyet mint magántanuló ugyanazon időre fizetni tartozik. /') Azon tanuló, ki évközben 2nás tanintézetből lép ide át azon évharmadi időszaktól köteles a tandijat fizetni, a melyben átlépett. j) Osztályösszevonás esetén a magántanuló tandiját minden egyes osztály után és tanévenkint tartozik lefizetni, még pedig a magánvizsgálatra bocsájtást megelőzőleg, a mit hiteles nyugtatványnyal köteles igazolni. h) Oly tanulónak, ki a tandiját, vagy annak egyes részleteit lefizette és később ugyanezen időtől tandíjmentességben részesül, a befizetett tandijrészletek visszafizetendők. 1) A tandíjfizetés alól való fölmentés — a tanári kar véleményének meghallgatásával — évről évre a városi tanács adja meg. 5'