Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1900

volt, ki teljhatalommal ellátott megbízó levéllel jött Apafyhoz, hogy Erdély és az oláh fejedelemség között szövetséget hozzon létre a török ellen. Jövetele meglepetést keltett az egész Er­délyben 1 A febr. 5-ről kelt meghatalmazó levél szerint, Leopold hajlandó volt Erdélyt a hármas szövetségbe fölvenni, a szövet­séges fél összes jogával, ha Erdély 3000 lovasból és 12.000 gyalogosból álló hadat bocsát a szövetségesek rendelkezésére s biztosította Erdélyt, hogy ki nem fogja hagyni a békéből.2 A hosszadalmas erdélyi diplomaczia azonban elszalasztottá e ked­vező ajánlatot s ez volt minden lépése között Erdélynek a leg­végzetesebb lépése ; a mit most elszalasztott, soha többé utói nem érhette. Dunod pater megbízatását megbeszélendő a rendekkel, Apafy 1685. ápr. elején a delegatio elé terjesztette a pontokat.3 A Dunod-féle utasítás Erdély egész eddigi állam szervezetét új alapokra akarta fektetni; hogy szakadjon el a portától, fogadja el a német hűbért, nyissa meg területét a német hadaknak. A delegatio összegyűlvén, megeskették a delegatio tagjait, „hogy a dolgot ki nem mondja senkinek egy is közülök.“4 Azután minden­kinek külön kérték „voxat,“ melyek okt. 28-án adattak be. Érde­kesnek tartom egy ilyen vox fölemlítését, mert a delegátusok legtöbbjének véleményével egyezik meg s mondhatni a közvéle­mény megszólalása az erdélyi kérdés felől. „Az bizonyos dolog is — Írja Was György delegatus okt. 28-iki kelettel — mert a dologban inkább láttatik én tőlem állani szegény hazánknak siralmas végső pusztulása, mintsem megma­radása; úgyannyira, hogy elül tűz, hátul viz, ha a felséges Min­denható Isten, a ki ekkédiglen csodálatosképen gondot viselt reánk, nem könyörül rajtunk; mert bizony dolog, keresztyénekkel con­foedemini s megegyezni s pogányokra támadni szép dolog s jó is volna, csak szegény országunknak nagyobb igája, teherviselése ne következzék belőle ; mert úgy látom, bár ne menjünk idegen pél­dára, példák ezen alkalmatosságra az mi magyar eleink s atyáink ; legközelebb példa erre Várad, miként vészé el a német segítség miá, melyet nagyságtok, kegyelmetek én nálamnál jobban tud. Azért, hogy most mindjárt az hatalmas nemzetiül elpártoljunk es 1 Szilágyi: id. m. XVIII. 32. I. —2 Mill. tört. VII. 412. I. Alvinczi okm. T. 2—14. — 3 Szilágyi: id. m. 33. 1. — 4 Was György id ra 47 lap. 3 — 33 —

Next

/
Thumbnails
Contents