Városi katholikus főgymnasium, Kiskunfélegyháza, 1896
— 8 — kapna is a város közönsége. Ez önzetlen áldozatkészségnek, hazafias felbuzdulásnak a később bekövetkezett intézkedések már csak folyományaikép tekinthetők. Vagy szabad volna-e emlités nélkül hagynom dr. Zámbó Géza polgármester szakadatlan ügybuzgú tevékenységét, amelylyel útját egyengette e téren is a város előhaladásának a tanácscsal egyetemben ? De első sorban dr. Hóman Ottó kir. tanácsos főigazgató úrról kellett volna említést tennem, kinek csaknem kizárólagosan köszönhetjük, hogy a 7000 frtos államsegélyt kieszközölte, amivel mig egyrészt megkönnyítette a városi hatóság munkáját a kivitelben, másrészt lehetővé tette, hogy a tanári kar anyagi helyzetén lényegesen, majd végre gyökeresen segíthetett a város közönsége. Meg kell ragadnom az alkalmat uraim, hogy önöknek egyenként és összeségiikben köszönetemet nyilvánítsam. Az utókor hálája legyen érte a legszebb jutalom! Most pedig nehány szóm hozzátok intézem kedves tanuló ifjúság ! Örömmel törekedjetek az intézet kapuja felé és áhítattal lépjétek át küszöbét, mert habár iskolának nevezzük e helyet, templom ez, melynél alkalmasabb és biztosabb útja alig van a tökéletesedésnek. Itt feltárulnak előttetek a földiek és égiek ismeretei. A nagy természet kincses háza ez, hol megismerkedtek a beláthatatlan térségü száraz földek és mélységes tengerek összes titkaival. A modern technika ezerféle találmánya megfejtést nyer itt előttetek. S minél inkább tágul ismeretkörötök, minél kevesebb dolog lesz előttetek megfejthetetlen, annál inkább megbizonyosodtok a láthatlan teremtő mindenhatóságáról, mélységes bölcseségéről és megmérhetetlen szeretetéröl. S midőn ennek tudatára el fogtok jutni, mint Kőlcseynk szavai is tanítják: érezni fogjátok ugyan az ő nagyságával szemben a saját magatok parányiságát, de az érzelem nem alacsonyit le, ellenkezőleg, fel fog emelni hozzá és akkor kel ajkatokon és bensőtökben a hája L